Szösszenetek fémzenéről

Címkék

2013 lista (1) 2014 lista (1) 2015 lista (1) 2016 lista (1) 2017 lista (1) 2018 lista (1) 2019 lista (1) 2020 lista (1) 2021 lista (1) 2022 lista (5) 2023 lista (5) Abbath (1) Abnormality (1) Aborted (1) Abysmal Grief (2) Acid King (1) AdamG (1) Adimiron (1) Aebsence (1) Aeternam (1) Afania (1) Agalloch (1) Agathocles (1) Age of Agony (4) Age of Nemesis (2) Agnostic Front (1) Ahriman (1) Airbourne (1) Alestorm (1) Alex Skolnick Trio (1) Alice Cooper (2) Alien Weaponry (2) Allochiria (1) Amenra (1) Amon Amarth (2) Amorphis (5) Angertea (2) Animals As Leaders (1) Anna and the Barbies (1) Anneke van Giersbergen (3) Annihilator (4) Antal Nimród (1) Antediluvian (1) Anthrax (6) Apey & The Pea (1) Apey and the Pea (2) Archaic (9) Archer (1) Archspire (1) Arch Enemy (2) Arkona (1) Armada (1) Armored Saint (1) Artillery (1) Asphalt Horsemen (3) At The Gates (1) Autopilot. (1) Avatarium (1) Bad Wolves (1) bakelit (1) Barb Wire Dolls (1) Baron Mantis (1) Battle Beast (1) Beastö Blancö (1) Beerzebub (1) Begotten Silence (1) Behemoth (1) Behold... the Arctopus (1) Beneath (1) Beneath The Void (1) Benighted (1) Bermuda RockbanD (1) Beyond Fear (1) Bikini (1) Bilocate (1) Black Cobra (1) black metal (1) Black Muerte Club (1) Black Stone Cherry (1) Black Tusk (1) Blind Myself (3) Bloody Juice (1) Blood Incantation (1) Blues Pills (2) Body Count (1) Bömbers (1) Borknagar (2) Borlai Gergő (1) Bornholm (2) Borrowed Time (1) Brant Bjork (1) Brujeria (1) Brume (1) Bullet (1) Burning Full Throttle (1) Burning Witches (1) Byla (1) Cadaveres (1) Cadaver Mutilator (1) Cage (1) Cannibal Corpse (2) Carpathian Forest (1) Castle (2) Cattle Decapitation (2) Cavalera (1) Chainsword (1) Chapel (1) Child Abuse (1) Child Bite (1) Christian Epidemic (1) Chronosphere (1) Chrysta Bell (1) Clitgore (1) Colin Marston (1) ConansFirstDate (1) Confess (1) Conjurer (1) Corrodal (1) Counter Clockwise (1) Crazy Lixx (1) Crew From Hell (1) Crippled Fox (3) Crossholder (1) Crowbar (4) Crown (1) Crucified Barbara (1) Cryptic Remains (1) Csihar Attila (1) D. R. I. (1) Dagoba (2) Darkher (1) Dark Funeral (1) Dark Tranquillity (2) Dead Congregation (1) Dead Lord (3) Dead Quiet (1) Death Angel (3) death metal (2) Decrepit Birth (1) Deep Purple (1) Dehumanized (1) Dehydrated (1) Demonical (1) Der Weg Einer Freiheit (2) Desecrator (1) Destruction (1) Devil Seed (1) Devin Townsend (1) Dew-Scented (1) Diabolical (1) Diabolus in Musica (2) Din Brad (1) Dirty Dawn (1) Divided (4) Dogma Inc. (1) Dog Eat Dog (1) Dopethrone (1) Dorothy (1) Down (1) Dr. Gore (1) Dread Sovereign (1) Dropdead (1) Drow (2) Drünken Bastards (1) DTA Death (1) Dunkelheit (1) Dust Bolt (1) Dying Breed (1) Dying Wish (1) Dysrhythmia (2) E-Force (1) Echobrain (1) Ecuador (1) Effrontery (3) Eleine (1) Eluveitie (1) Embatheria (1) Embryo (1) Employed To Serve (1) Emptiness (1) Ensiferum (1) Entheos (1) Eradication (2) Ereb Altor (1) Escuela Grind (1) European Mantra (2) Evil Conqueror (1) Evil Invaders (3) Exhumed (1) Exodikon (2) Exodus (1) Exterminating Angel (1) Extreme Attack (1) EyeHateGod (1) Fall (1) Fanatic Attack (1) Fekete Zaj (2) Finntroll (1) Fit For An Autopsy (1) Flotsam & Jetsam (1) Fostartály (1) Fuck The Facts (1) Ghost Toast (1) Gingerpig (1) Goatwhore (1) Godsleep (1) Gojira (2) Gore Thrower (2) Gorguts (2) GrandExit (1) Grave (1) Gravecrusher (2) Grave Miasma (1) Grave Pleasures (1) Greenleaf (1) Grimegod (1) Grim Reaper (1) Grizzly (1) Gutted (6) Gyász (1) Gyilkos (2) Hajnali Sándor (1) Hamferd (1) Hammerfall (1) Hangmans Chair (1) Harakiri For The Sky (1) Harlott (1) Hate Eternal (1) Havária (1) HAW (1) Headbengs (1) Head For The Sun (2) hegyiede (2) Helheim (1) Hellriper (1) Helo Zep! (1) Helsótt (1) Hétköznapi Csalódások (1) Hexvessel (1) High on Fire (1) Hot Beaver (1) Human Error (1) Hypnos (1) Hypocrites Breed (1) Ian Gillan (1) Ice-T (1) Iced Earth (1) Igorrr (1) Implore (1) Indricothre (1) Inferno (1) Ingested (1) Intervals (1) In Vain (1) Iron Maiden (3) Iron Steel (2) I am Morbid (1) Jack (2) Jarboe (1) Jesus Chrüsler Supercar (1) Jex Thoth (1) Jinjer (3) Johnny in the Jungle (1) John Diva and the Rockets of Love (1) John Garcia (2) Jónás Tamás (1) Jucifer (1) Judas Priest (4) Jungle Rot (2) K3 (1) Kállai János (1) Kamchatka (2) Kamelot (1) Kampfar (1) Karma To Burn (3) Karst (1) Kátai Tamás (2) Ketzer (2) Kevin Hufnagel (1) Khirki (1) KillerSick (1) Kill With Hate (5) Kingseeker (1) King Diamond (1) King Solomon (1) Kissin Dynamite (1) Kobra and the Lotus (1) Korn (1) Krallice (1) Krampüs (1) Kreator (3) Krisz (1) Kvelertak (2) Kylfingar (1) Kyuss (2) Lamb of God (2) League of Distortion (1) Lepra (2) Limb For A Limb (1) Little Caesar (1) Lividity (1) Lizzies (1) Lord Dying (2) Lower Than Zero (1) Lucifer (2) Lukács Peta (2) M. O. D. (1) Macabre (1) Machine Head (1) Maci (2) Madder Mortem (1) Madvill (1) Mad Robots (2) Maggot Heart (1) Magma Rise (6) Makó Dávid (1) Malediction (2) Malignancy (1) Man.Machine.Industry (1) Manegarm (1) Manilla Road (1) Manowar (1) Marissa Nadler (1) Maryland Deathfest (1) Mason (1) Mayhem (3) Megadeth (1) Melt Banana (1) Mercyful Fate (1) Merrimack (1) Metal (1) Metallica (3) MetalWar Fest (1) Metal Church (1) Mgla (1) Midnight (1) Misery Index (2) Mood (2) Moonsorrow (1) Moonspell (2) Mörbid Carnage (4) Morhord (1) Mortiis (1) Mortillery (1) mosh (1) Mother of Millions (1) Mpire of Evil (1) Művészetek Palotája (1) Myrath (2) Mystery Gang (1) Nadir (4) Nagyúr (1) Nailed to Obscurity (2) Naked Truckers (1) Napalm Death (1) Necromomicon (1) Necrophagia (1) Necrosodomy (1) Necros Christos (1) Needless (4) Nefalem (1) Negura Bunget (2) Nervochaos (1) Nervosa (3) Newsted (1) New Keepers of the Water Towers (1) Niflheim fesztivál (1) Nightstalker (1) Night Demon (1) Night Viper (2) Nile (3) nís (1) Nita Strauss (1) Noctis (1) Northern Plague (1) Nova Prospect (1) Nunslaughter (1) NWOBHM (1) Nyos (1) Oaken (1) Obituary (3) Obscura (2) Omega Diatribe (1) Omnium Gatherum (1) Omophagia (2) Ordog (2) Orphaned Land (2) Overkill (3) Ozone Mama (1) Óz a csodák csodája (1) P. Emerson Williams (1) Paediatrician (2) Pantera (1) Papa Le Gál (1) Paradise Lost (3) Perihelion (3) Periphery (1) Philip H. Anselmo (1) Philip H. Anselmo and the Illegals (1) Philm (1) Pillorian (1) Planet of Zeus (3) Plini (1) Poem (1) Possessed (1) Powertrip (1) Power Theory (1) Primordial (3) Prong (1) Protector (1) Psycho Mutants (1) Psycroptic (2) Purulent Rites (2) R. I. P. (1) Raven (1) Reds Cool (1) Red Fang (2) Red Hot Chili Peppers (1) Reino Ermitano (1) Rivers Ablaze (2) River of Lust (2) RoadkillSoda (1) rockabilly (1) Rockmaraton (4) rock and roll (2) Room of the Mad Robots (1) Ross The Boss (1) Rotten Sound (1) Rotting Christ (1) Rrelics of Humanity (1) S. D. I. (1) S. O. D. (1) Sacred Reich (2) Sadictic Intent (1) Saille (1) Saint Vitus (1) Sanctuary (1) Sanhedrin (1) Satarial (2) Satorinaut (1) Saturnine (1) Sauron (1) Saxon (1) Schizophrenia (1) Screamer (1) Sear Bliss (1) Sepultura (6) Serpent (1) Serpent Lord (1) Sete Star Sept (1) Shade Empire (1) Shining (3) Shredhead (1) Siberian Meat Grinder (3) Sin of God (1) Skeletonwitch (2) Skindred (1) Skruta (1) Skull Fist (2) Skyforger (2) Slayer (5) Slipknot (1) Slogan (4) sludge (1) Sniffyction (2) Sodom (1) Soilwork (1) Solidity (1) Sólstafir (1) Sons of Morpheus (1) Sooma (1) Soulfly (3) Soundfear (1) Special Providence (2) Speedwolf (1) speed metal (1) Spiders (1) Spiral Skies (1) Spirit Adrift (1) Spirit Caravan (1) Stabbed (1) Staegt (1) Steak Number Eight (1) Stepfather Fred (1) Stereochrist (1) Steve Vai (1) Still Cold (1) Stoned Jesus (1) stoner (1) Stormruler (1) Strenght of Will (1) String Theory (2) Stygian Shadows Productions (1) Subscribe (1) Suffocation (1) Suicidal Tendencies (2) Sunset (1) Superjoint Ritual (1) Survive (1) Svartidaudi (2) Svoid (4) Swallow the Sun (1) Symphony of Symbols (1) Systemhouse33 (1) szubkultúra (1) Terrordome (1) Terry Bozzio (1) Testament (3) Texttures (1) Their Methlab (1) The Adolescens (1) The Aristocrats (2) The Atomic Bitchwax (1) The Curious Kind (1) The Dead Daisies (3) The Devils Trade (1) The Generals (1) The Golden Grass (1) The Halo Effect (1) The Iron Maidens (1) The Joystix (2) The Mis-Made (1) The Moon and the Nightspirit (2) The New Roses (1) The Raven Age (1) The Secret (1) The Shrine (1) The Skull (3) The Slayerking (1) The Socks (1) The Southern Oracle (1) The Temple (1) The Three Tremors (1) The Trousers (1) The Vintage Caravan (1) The Wounded Kings (1) thrash (3) thrash metal (2) Threshold (1) Through the Never (1) Thundermother (1) Thy Catafalque (1) Thy Catafalque (1) Tiebreaker (1) Tim Ripper Owens (1) Tófalvy Tamás (1) Tormentor (3) Toxic Holocaust (1) Transhunter (1) Tribulation (1) Trillion (2) Trouble (1) Truckfighters (1) Tulsadoom (1) Turbo (1) Türböwitch (2) Türbüwitch (1) Tyr (1) Tyrant Goatgaldrakona (1) Uganga (1) underground (1) Undertaking (1) Unida (1) Urne (1) Vader (1) Vampire (1) Vapor (1) Varg (1) Vended (1) Vendetta Inc. (1) Victims (1) Villagers of Ioannina City (1) vinyl (1) Vio-Lence (1) Violator (1) Vitriol (1) Voivod (1) VoiVod (3) Volbeat (1) Vulgar Display of Cover (1) Vulture Industries (1) Vuur (1) Wackor (2) Wall of Sleep (3) Warbeast (1) Warbringer (1) Warfect (1) Watch My Dying (3) Whiplash (1) Whiskey Ritual (1) Wolfheart (1) Wreckmeister Harmonies (1) Xentrix (1) Yawning Man (1) Year of the Goat (1) YeuX (1) Zeal &Ardor (1) Ørdøg (1) Címkefelhő

Férfiúkról szólj nékem múzsa (Khirki és társai az A38-on)

2024.05.06. 07:00 HORNER

Május első péntekjén erős napot zártak a hazai koncertszervezők. Mi, mezei koncertlátogatók pedig csak kapkodhattuk a fejünket a záporozó bejelentések közt, és persze lobogtathattuk a folyamatosan soványodó pénztárcánkat. A fővárosban rögtön egyszerre három lehetőség is volt. A Dürerben az Angertea–Ghost Toast–Mad Robots–Úrfi kvartettje zúzott, az A38-on a tatrészt az amerikai The Bell Witch funeraldoom-legendával és Rebecca Vernon (ex-Subrosa) énekesnője által vezetett The Keening foglalta el, míg az orrban két görög zenekar (Afania, Khirki) fellépését erősítette meg a hazai Wall of Sleep. A kalandorokat pedig Verőcén a The Devil’s Trade és a csillagfény várta tárt karokkal. Komoly nap volt, na!

1219130.jpg

Miután két karom után leharaptam tőből mindkét lábamat is, a Khirki látogatásának bejelentése után magam részéről végleg eldőlt, hogy matróznak állok aznap. Be kell valljam, a Villagers of Ioannina City mellett bizony ez az athéni zenekar tehet újdonsült hellén érdeklődésemről. És így legalább idén nem fojthatom el tovább zenei koncertélményeim közléskényszerét itt az oldalon sem.

Ahogy számítani lehetett, a helyek miatt sajnos nem kellett aggódni, így az estet fél nyolckor nyitó AFANIA (Αφανεια), még erősen szellős közegben lépett színpadra. A Thesszalonikiből érkező kvartett tavaly jelentette meg első albumát (Makria Apton Kosmo), melyet idén vinylen is kiadtak, a program tehát erre épült. Zenéjükben elég sok műfaj keveredik, talán a pszichedelikus rock/stoner a legdominánsabb, amelyet jó értelembe vett slágeres dallamérzékkel vegyítenek. És ugyan szövegviláguk kapcsán többet emlegetik a depressziót, azért jócskán találhatunk náluk emelkedett pillanatokat. A tagok egyébként nem zavartatták magukat különösebben, és odatették magukat a lézengő rittereknek. A prímet természetesen a frontember Ioannis Kesmiris, valamint a gitárban és énekben is osztozkodó Konstantinos Tzimiris vitte. De kinézettre – na, nem magasságra – civilben alighanem Tölgypajzsos Thorin csapatában szolgáló basszer, Nikos Vekis és a dobos, Michalis Karathanos is nagy beleéléssel játszott. Az Afania épp az első európai turnéján van, nyilván előrelépésüket kissé hátráltatni fogja, hogy anyanyelvükön énekelnek, én mégis remélem, hogy megmaradnak ezen az úton. Szimpatikus srácok, személyesen is tök nyitottak, megéri meghallgatni őket.

20240503_210408.jpg

Gyors átszerelés után jöhetett az est számomra abszolút csúcspontja: a KHIRKI (Κίρκη). Szerencsére ekkor már szép számmal gyűlt az éji vad. Az athéni trió még a legelső albummal (Ktinoida) hengerelt le, melynek büszke vinyltulajdonosa is vagyok, és csak még jobban feltüzelték bennem a görög zenék iránti lelkesedésemet. (Jellemző, hogy az év végén talált meg a lemez, így már nem tudtam felvenni a listámra, de mindenki képzelje oda utólag.) Zenei gyökereik a rock/metáltól (Mastodon, Kvelertak stb.) a tradicionális anatóliai és balkáni zenéig nyúlnak, mindezt rendkívül jó dalszerzői képességekkel kombinálva. Szövegvilágukban pedig hazájuk mitológiai hagyománya köszön vissza modern átértelmezésben. Kissé furcsállottam is, hogy tavaly nem voltak nálunk a nagy dömpingben, de ami késik, nem múlik. Időközben ugyanis megjelent a második, Kikeonas című albumok, úgyhogy remek alkalom volt a bemutatkozásra. Nem volt kérdés, hogy ott leszek, már csak azért is, hogy közvetlenül tőlük szerezhessem be a lemezt (és persze egy vadkanos felsőtestfedőt sem lehetett otthagyni).

20240503_210551.jpg

Már az elején Dimos Ioannou decens Flying V-jének láttán hallatán széles vigyor jelent meg az arcomon, hogy ez bizony ígéretes lesz, amit a fülemig szélesített a Black and Chrome nyitánya. A setlist természetesen leginkább az új albumra épült, de az olyan számok hallatán, mint a klipessített Featherless, a Pumping the Vein, a Your Majesty, a görög nyelvű Simbligades, ne is csodálkozzunk. Nagy örömömre az első lemezt sem hanyagolták, így felcsendült például a Wolf’s Lament, a Medea (örök kedvenc), Raging Bull (másik „Aargh”!) vagy a Bukovo. Mondjuk nekem tokkal-vonóval elnyomhatták volna mindkét albumot, akkor is kétszer meghallgattam volna. Rendkívül pezsgő setlist volt, csak úgy füstöltek a riffek, a fejek bólogattak, és persze volt, aki a balkáni zene dallamára mozdult. Dimos kiváló frontember, mindvégig mosolyogva játszott, és nemcsak szóval, hanem viccekkel is tartotta a közönséggel a kontaktot. (Úgy láttam, nála ez alapszemélyiség lehet, az est folyamán a színpadon kívül is végig nagyon pozitív volt a kisugárzása.) Orestes Katsaros basszusgitáros és az új dobos, Orestes Mavros pedig szintén a megfelelő energiával és mindvégig fókuszáltan, mégis könnyedén, jókedvűen adták elő a témáikat, még egy dobszóló is belefért a Medeát megbolondítva. Szerencsére kiválóan szólt minden, aminek egyébként külön is örült a zenekar, nagyon dicsérték a berendezést. Felemelő és ünnepi volt számomra a koncertjük. A Khriki pedig névadó istennőjükhöz hasonlóan elvarázsolta a közönségét, ha nem is disznókká, mint Odüsszeusz társait, sokkal inkább a holdra vonyító farkasokká.

20240505_120350.jpg

Mindezek után nekem levezetésnek indult a WALL OF SLEEP produkciója. Természetesen az ő fellépésükre jobban feltöltődött a hajóorr, ám még így is olyan szórványosan voltunk, hogy BZ-nek rendre előre kellett invitálnia a közönséget a színpad elé. Nehéz mit mondani egy olyan zenekarról, ahol egy bizonyos Füleki Sándor nevű alapító gitároslegendának elég csak megdörrentenie egy riffet a beálláskor, és az ember vérének doomanoid sejtjei együtt rezonálnak vele. No, meg felcsendülnek a „Toljad, Sanyi!” bekiabálások a közönség soraiból. Tényleg mindig megdöbbenek, mennyire jó, hogy nekünk volt egy Mood zenekarunk, és jó, hogy a semmi helyett végül több alteregó is létrejött. Régen hallottam a WoS-t (létezik, hogy Dunaújvárosban utoljára?), pont időszerű volt, és milyen remek is. A létszám miatt kissé próbahangulat uralkodott ugyan, de a zenekaron nem múlott semmi. Csak úgy záporoztak a legutóbbi album remek dalai (Sins of our Fathers, Seven Point Five, Deserter, a megrázó, és BZ számára különösen fontos Fear, hát ebben tényleg minden benne volt), vagy korábbról a Stabat Mater, Time of the Goblins, és bizony szépen csepegtetik már az új dalokat, például a nagyuraknak ajánlott Kingslayert vagy a The Plaguet.

Sajnos nekem kimaradt a nemrég az 5. ikszbe lépő BZ születésnapja (utólag is a legjobbakat neki!), úgyhogy itt csodálhattam meg megint (újfent stb.), mennyire sokoldalú hangja is van, különösen, amikor sor került Ozzy egyik klasszikusára (Bark at The Moon), amelyre már a koncertet egyébként végig követő görög srácok szintén a színpad előtt tomboltak. A hangulatot oldandó a frontember többször lement és a színpad előtt segített be hajkoronájának rázásával a hangulatba. Élvezettel hallgattam, sőt, néztem én is Kemencei Balázs csodás szólóit, a néha tök egyszerű, de betonbiztos alapokat, vagy azt a leheletfinom, mégis határozott karmesteri szerepet, ahogy Füleki mester akár csak egy fejbillentéssel mozgatta az egészet. Már csak egy kérdés maradt hátra: Drága uraim, új album? Rövidre fogva annyira jólesett most ez a koncert, hogy a hétvégét nagyrészt végig a Mood család albumaival töltöttem. Pláne, hogy van új Magma Rise is. Nem lehet őket megunni.

Csak remélni tudom, hogy mindenki olyan elégedetten távozhatott a választott helyszínéről, mint én. Ez a nap nekem simán felsorakozik a remek koncertélmények közé. Arról nem is beszélve, hogy miközben már nyílnak a völgyben a kerti virágok, a görög zenekarok rajzását lehet újra megfigyelni a Duna felett. Nemrég járt ugyanis nálunk többek közt a Hidden in the Basement és a thrashveterán Spider Kickers is, és még jó páran várhatók a hónapban. Felkészül a Void Droid és a Pempti Kasta.

AdamG

Afania (GR), Khirki (GR), Wall of Sleep
Budapest, A38, 2024. május 3.
Belépőjegy ára: 3000 Ft

974946.jpg

komment

Címkék: Wall of Sleep Khirki Afania

Királyok és trónörökösök (Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper a Barba Negrában)

2024.02.05. 12:00 HORNER

2024 februárjának negyedik napján egy szeles, jellegtelen vasárnapi estén a Barba Negra kisebbik színpada megtelt a skót mondavilág szörnyeivel, nukleáris háborúk poros törmelékével és Blashyrkh jeges királyságának csatazajával, és ebben a kaotikus, zord világban ünnepelt az a néhány száz ember, aki tiszteletét tette Abbath nagyfőnök és fegyverhordozóinak előadásán.

20240204_192148.jpg

Utólagosan már teljesen tisztán látom, ami elsőre korántsem volt egyértelmű: a Hellripper black/speed tébolyát, a Toxic Holocaust thrash kalapálását és Abbath black/heavy menetelését leginkább az köti össze, hogy egyik zenekar sem veszi igazán komolyan magát, és a színpadon a komor, visszataszító vagy éppen egyenesen idétlen témákat boncolgató szövegek ellenére az életigenlés és a derű uralkodik, továbbá mindhárom banda egy rendkívül erős központi karakter/dalszerző köré szerveződött.

20240204_192119.jpg

A kezdeti hangolódást és örömteli üdvözléseket követően elkezdődött az első koncert, a HELLRIPPER pedig jött, látott és győzött: az általuk prezentált hipergyors, punkosan lüktető és az old school attitűdben delejesen dagonyázó kecskeimádó ős-black metalt úgy kell elképzelni, mintha a Motörhead és a Kill ’Em All korszakos Metallica intenzitását, az Iron Maiden és a Dissection dallamvilágát és a Venom szeretnivaló bunkóságát összekevernénk és másfélszeres sebességre állítva hallgatnánk. A színpadon és a színpadon kívül is szarkasztikus, kölyökképű James McBain vezette társulat mindennemű cicoma nélkül tekerte le az olyan bájos nótákat, mint a Nekroslut, a Goat Vomit Nightmare, a Headless Angels vagy a The Nuckelavee. A valóban fergetegesen pörgős buli után nem volt kérdéses számomra, hogy valami relikviát szereznem kell tőlük. A merch pultba a gitárok letételét követően öt perccel bezuhanó, a saját izzadtságában fürdő Jamestől vettem is egy kecskés pólót (szívem szerint minden mintából vettem volna egyet, de néha nem árt megőrizni az embernek a hidegvérét).

20240204_201604.jpg

Némi szusszanást követően a színpadra vetődött a TOXIC HOLOCAUST triója, akik lehet, hogy jobban jártak volna, ha elsőként lépnek fel, ugyanis a Hellripper eszement rohanása után az egyébként ugyancsak intenzív és pörgős zenét játszó csapat enerváltnak, darabosnak tűnt. Persze korántsem kizárt, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok, azonban meg kell valljam, hogy üdítő volt néhány groove-osabb, levegősebb riffet is hallani az este során. Arról nem is beszélve, hogy az Acid Fuzz, a Death Brings Death, a War Is Hell vagy az übersláger Nuke The Cross természetesen bármilyen körülmények között működik, ezek a fésületlen, pattogós thrash himnuszok azonnal visszarepítik az embert a műfaj fénykorába.

20240204_211708.jpg

És végül jött maga a király, a pandamaci-arcfestések, a rákjárások, a gonzo-interjúk és domboldalról lezuhanások sztárja, aki elhozta a rock and rollt a legsötétebb műfajba. Az Immortallal legendát teremtő, szebb napokat látott Abbath az aggasztó körülmények ellenére (2019-ben elvonón járt, az édesanyja néhány napja halt meg, illetve valami torokbaja is volt) az örökségét és a jelenkori munkásságát tisztelettel ápoló koncertet adott. Sajnos az eredeti zenekart nem láttam (és vélhetően nem is fogom), azonban ha valaki képes ezeket a fagyos, összetéveszthetetlenül északi riffeket hitelesen prezentálni, az ő és aktuális kompániája. A főszereplőn kívül alapvetően nagyjából érdektelen is volna, hogy kik alkotják az ABBATH-ot, de mindenképpen megemlíteném Ole André Farstad szólógitárost, aki eszméletlen ízzel játszott, illetve Ukri Suvilehto dobost, aki egészen brutális teljesítményt nyújtott. A setlist miatt pedig tényleg nincs ok panaszra: nagyjából fele-fele arányban válogatott hősünk a régebbi és újabb lemezekről, így az egészséges balansz is megvolt, és szerencsére Abbath is pontosan tudja, hogy az újkori munkássága bár korántsem rossz, de az I-hez vagy az Immortalhoz viszonyítva maximum kellemesnek mondható. Rendkívül örömteli volt hallani élőben a Dream Cullt vagy a Winterbane-t, ám az In My Kingdom Cold, a One By One és minden idők legfagyosabb, legtélibb, legészakibb, leghavasabb száma, a Withstand The Fall Of Time valóban elemi ovációt váltott ki a nézőkből. A lúdbőr és a katarzis nem maradt el, igazán remek este volt.

hegyiede

20240204_212948.jpg

DREAD REAVER EUROPE 2024Abbath (N),
Toxic Holocaust (US), Hellripper (GB)
Barba Negra Blues Stage, 2024. február 4.
Belépőjegy ára: 7999/8999/9999/12.999 Ft

abbath_european_tour_2024.jpg

komment

Címkék: Toxic Holocaust Abbath Hellriper

Nass (Desszert Feszt Budapest Parádé 2024)

2024.01.07. 09:00 HORNER

Micsoda, év eleje, és máris a desszert? Ráadásul épphogy csak túlélve az ünnepek egyik kajakómából a másikba esését? Nos, igen, ínyencségemről annyit, hogy nyugodt szívvel nasizok a főétek előtt, egy helyre megy, hát nem? Ez lenne a speciális fúziós kulinária… Meg hát amúgy is feje tetejére állt a világ. Hogy teljes legyen a képzavar: az évvégi önkéntes másfél hónapnyi koncertböjt után már alig vártam, hogy ismét a színpadok előtt álljak, és a hallójárataimat át- meg átjárja a fémes-karcos gitárhangfolyam. Erre remek alkalmat kínált ez a magyar underground összejövetel, ahol szám szerint nyolc, nagyrészt általam is ismert, nagyra becsült és szeretett zenekar parádézott egymást váltva az Instant–Fogas Komplexum két helyiségben. Ha nem is kóstoltam végig a kínálatot, mert már a felénél elteltem, azt azért így is kijelenthetem: nagyon finom volt!

ea1_20240106_190922.jpg

Jobb kezdést az IRON STEEL-nél el sem tudok képzelni. Szar, esős idő odakint, légópince-hangulat odabent, ám amikor a trió belevág fél hét után nem sokkal a Robot alig-színpadán, rögtön elevenbe vág, és magához térít a Venom–Motörhead-féle garázs rock ’n’ roll. Nem sóderoltak, nyomták ádázul. A basszusgitár hangjai csak úgy pattogtak-röfögtek.

is_20240106_184230.jpg

Visszakapaszkodva a földfelszínre, a nagyobb teremben már belevágott az EXTERMINATING ANGEL, épp megköszönve, hogy ilyen sokan eljöttek meghallgatni őket. A kvintett élő fellépését tekintve első bálozó voltam, így ennek az újdonságélménye alapján nálam aznap este ők gurították a legnagyobbat. Ennél a színpadnál is jó volt a hangzás, noha itt már három gitár adta fel a leckét a keverősnek, de minden jól hallatszott, arányosan szólt, a cizelláltabb részek sem vesztek el. Ez pedig nagyon fontos, hiszen az EA HC-death-punkja tele van klassz gitár- és basszbetétekkel a zúzás mellett. Szimpatikus volt a kiállásuk is, úgyhogy a merchpultnál behúztam vinylt, kazettát.

ea2_20240106_190936.jpg

A Cvlt of Grace-re csak percekre merültem alá ismét a pincehelyiségben. Az ötfős zenekarnak persze kicsinek bizonyult a fellépő tér, az énekes így a színpad előtt járkált fel-alá, és szétömlő sludge-folyamokra onnan intézte dörgedelmeit. Ám most nem erre vágytam-vártam.

Hanem a CRIPPLED FOX fellépésére a nagyobb teremben. Nemrég ugyanitt nézhettük meg őket a D. R. I. előtt. Most sem adták alább, apai-anyai benne volt. Ezt a gitárhúrprobléma sem tudta megakasztani. Moshparty volt a javából! Az első sorokban ment is a táncika. (Kihagyhatatlanul újabb póló vásárlása.)

cf_20240106_201020.jpg

Jó régen láttam már a GORE THROWER-t. Sajnos. De akkora show-t adtak aznap este, hogy ihaj. Hab a desszert tort(úr)áján! Bocs! Azzal ők is megküzdöttek, hogyan férnek el a Robot picsányi színpadán, de összehúzták magukat, míg az old school death-reszeléket meg ránk szorták-szabadították. Kerregett a láncfűrész rendesen. Kolos orgánuma meg… kolosszális! Mit sem kopott, abszolút a régi! Ahogy a frontemberi mivolta és a humora is – egy régi vágású dalnok, aki az ördögi praktikák közben a közönséggel is kontaktál! És nemcsak verbális, de muzikális gegben sem volt hiány Kliment Laci gitáros jóvoltából!

gth_20240106_203901.jpg

Figyelem, koncertszervezők, ha legközelebb egy death metal szupersztár teszi tiszteletét nálunk, nem lehetne, hogy a Gore Thrower nyisson nekik – csak úgy a változatosság kedvéért?! Mert igény, az lenne rá! Az „árnyalatnyi politikai színezetű” dal, a keresztényüldözéses fűrészelés és a zombi-táncrohamok (valamint ne felejtsük el a Gore in the House című, már címében – „góré a házban” – remek tételt sem) a nagyszámú résztvevő tetszésére volt igencsak, és a közönség ennek hangot is adott: visszakövetelte magának a zenekart még egy számra! Tényleg nagyon jó és beindító volt.

Ezek után, bármennyire is kíváncsi voltam/vagyok az újjáalakult Concrete-re, hazafelé vettem az irányt, elégedettségi mutatóim a magasban – majd egy másik alkalommal betonozunk.

Találkozunk jövő szombaton a Stagediving Fesztiválon.

 

DESSZERT FESZT BUDAPEST PARÁDÉ 2024
Iron Steel, Exterminating Angel, Crippled Fox, Gore Thrower
(Cvlt of Grace, Entrópia Architektúra, Concrete, Shapat Terror)
Budapest, Instant–Robot, 2024. január 6.
Belépőjegy ára: 2500/3500/4500/6500 Ft

plakat_1.jpg

komment

Címkék: Gore Thrower Iron Steel Crippled Fox Exterminating Angel

2023 – ius murmurandi

2023.12.31. 07:00 HORNER

Morogni szabad. Kicsit vénemberesen. Nemcsak a grind/death/black albumokon, de úgy egyáltalán. Hogy már megint följebb kúsztak a koncertjegyárak, hogy micsoda árkülönbség van az elővételes (pláne early bird) és a később vásárolt tikettek között, hogy honnan a fenéből tudjam idén novemberben, el tudok-e menni jövő novemberben a koncertre, de a jegyár most olcsóbb (értsd: később már nem éri meg az ár-érték arány); hogy a jegyár mellé olyan pluszköltségek is bejátszanak, mint a szerviz- és kényelmi (jóllerablunk)-díj; hogy a kedvenc banda csak előzenekarként jön már megint, 25-30 perces műsoridővel, a főbandát ugyanakkor, ha fizetnének, sem nézném meg, és ez így nem éri meg; hogy a lemezgyűjtő-szenvedélyemnek nem tudok gátat szabni; hogy mennyire mást gondolok a metalról, mint a nálam évtizedekkel fiatalabbak; hogy micsoda (pop)termékké vált ez a műfaj is többnyire; hogy micsoda fost adott ki magából a korábbi bálványbanda… Nincs rá időm, kedvem, erőm…
Mmmrrr…
Még jó, hogy élvezem (a morgást is)!
De mindig van, amiért érdemes, aminek örülhetek, amiért rajonghatok, ami miatt mégis elmegyek a koncertre, amiért újra és újra meghallgatom a lemezt. Tessék egy csokorra való 2023-ból!

 obituary-dying-of-everything-800.jpg

Leghallgatottabb külföldi albumok:

1. Obituary (US): Dying Of Everything (január 13.)
2. Stray Gods (GR): Olympus (június 23.)
3. Primordial (IRL): How it Ends (szeptember 29.)
4. Mors Subita (FIN): Origin of Fire (október 13.)
5. Sadus (US): The Shadow Inside (november 17.)
6. Till The Dirt (US): Outside The Spiral (augusztus 25.)
7. Bodyfarm (NL): Ultimate Abomination (február 24.)
8. Prong (US): State of Emergency (október 6.)
9. Hellripper (GB): Warlocks Grim & Withered Hags (február 17.)
10–14. Kong (NL): Traders of Truth (március 3.)

kong-tradersoftruth.jpg
Enforced (US): War Remains (április 28.)
Elegant Weapons (GB/US): Horns For A Halo (május 26.)
Legion of the Damned (NL): The Poison Chalice (június 9.)
Eternal Evil (S): The Gates Beyond Mortality (október 27.)

15.
(Nyilván, persze, naná! De hiába...)
Metallica (US): 72 Seasons (április 14.)

 

Leghallgatottabb magyar albumok:

1. Rivers Ablaze: Omnipresence (október 13.)
2. The Southern Oracle: The Most Corruptible Souls (március 31.)
3. The Answer Lies in the Black Void (H/A): Thou Shalt (október 13.)

answera3181360927_16.jpg
4. Noble Victory: Minotaur (július 3.)
5. Storm The Sudio: II. (április 21.)

sts.jpg
6. Iron Steel: Crystalized (április 7.)
7. HétköznaPI CSAlódások: Rohanunk a forradalomba (május 11.)
8. Angertea: Darkmind (május 5.)
9. Grymheart: Hellish Hunt (szeptember 22.)
10. Krampüs: Retarded Spawn (szeptember 14.)

 

Az év filmzenealbuma:

Guardians of the Galaxy Vol. 3.: Awesome Mix Vol. 3 (május 3.) galax710mphxgvwl_uf1000_1000_ql80.jpg

 Leg-leg-legélményebb koncertek:

1. Thy Catafalque (Budapest Park, május 11.)
2. Voivod (CAN) (Dürer-kert, június 7.)

1000002373.jpg

3. The Aristocrats (US) (BNBS, november 4.)
4. Avatarium (S) (BNBS, május 1.)
5. Primordial (IRL) (BNRS, október 8.)
6. Mad Robots, Ghost Toast (Dürer-kert, március 17.; Mad Kert, április 28–29., ugyanitt plusz: Beerzebub
7. Sacred Reich (US), Archaic (BNBS, augusztus 1.)
8. D. R. I. (US), Crippled Fox (Instant, július 27.)
9. Midnight (US), Hellripper (GB), Iron Steel (Instant, augusztus 7.)
10. Salvus (Analog Music Hall, április 1.)

 

Az év (remélhetőleg jövőre is lesz) fesztiválja:

INSANE HELLRIDE FEST 2023
(Analog Music Hall, május 27–28.)

1000002173.jpg

 

A Nagy Johnny Depp-csalódás koncertfronton:

Hogy elmaradt és ahogy elmaradt a budapesti Hollywood Vampires-koncert

 

Tűkön ülve várt fanzine-ek:

 u1.jpg

Iron Maiden Antológia #4, 1981/1. (május)
Maiden Hungary #1 (október)
No Obligation #10 (november)

 

Örömmel olvasott zenei témájú könyvek:

 u2.jpg

Lou Koller–Peter Koller–Howie Abrams: Vér és verejték. Sick Of It All.
(Budapest, Konkrét Könyvek, 2023. Ford. Dudich Ákos és Temesi Sándor.)
Nikki Sixx: Az első 21.
(Budapest, Cser Kiadó, 2023. Ford. Varga Attila.)
Brian Johnson: Brian életei.
(Budapest, Helikon Kiadó, 2023. Ford. Bus András.)

 

Fémzenében gazdag új esztendőt kívánok!

komment

Címkék: 2023 lista

2023 – Az muzikális kényeztetés éve (hegyiede – TOP2023)

2023.12.30. 07:00 HORNER

A metal, akárhogy is nézzük, művészi szinten évtizedek óta stagnál: forradalmai a táboron belül (kivételes pillanataiban világszinten) hatalmas hullámokat vertek, aztán elcsendesedtek, sztenderdekké váltak, így aki valós progressziót vagy innovációt vár ettől a műfajtól, véleményem szerint rossz helyen keresgél. Aki viszont az ismert formulák és bevett fogások leleményes újragondolására vagy csak újratálalására vágyik, annak a műfaj évről évre hálás szórakozást, szerencsésebb esetben az egyszerű szórakozásnál mélyebb és tartalmasabb élményt is nyújthat. A 2023-as év számomra muzikális kényeztetés volt, a TOP10-es lista első néhány helyét leszámítva ráadásul komoly verseny alakult ki, annyira erős volt az idei mezőny.

cattla_7676e7bd-a1425566417_10.jpg

TOP10 album:

1. Cattle Decapitation: Terrasite

A zenekar a 2012-es Monolith of Inhumanity óta képtelen hibázni; akkor, ott és azóta valamit nagyon elkaptak, és albumról albumra kifogástalanul prezentálják death/black/grind elegyüket. Leginkább az különbözteti meg őket a kortárs daragépektől, hogy képesek fogós dalokat írni, a szövegeik érdekesek (meg persze gusztustalanok és néha egészen költőiek), a zenekar állatbarát, mizantróp (de közben valami kifordított módon humanista) üzenete pedig csak hab a tortán. A tagok mindemellett brutálisan magas szinten zenélnek, a tortán lévő habon lévő cseresznye azonban az énekes Travis Ryan, aki tényleg eszméletlen teljesítményt nyújt. A borító gyomorforgató, de végre definiálhatóvá tette Travis dallamos gargalizálását, amit idéntől hivatalosan csótánysikolynak kereszteltem el. (Továbbá állatira érdekel, hogy négy közel tökéletes album után merre tartanak majd.)

2. The Devil’s Trade: Vidékek vannak idebenn

devil_a3156421025_10.jpg

Komoly félelmeim voltak Makó Dávid „egyszemélyes” projektjének zenekarrá fejlődését illetően, de szerencsére a félelmeim alaptalanok voltak. Dávid rendkívül ihletett és spirituális dalai ugyanúgy működnek bendzsóra, metalbandára, nagyzenekarra vagy mosógépdobra hangszerelve is. Szerencsére az egyedül a világ ellen attitűd nem változott, a szenvedélyesség pedig továbbra is áthatja a lemez minden másodpercét.

3. Asinhell: Impii Hora

asinhell0039841605822.jpg

Michael Poulsen kiváló dalszerző. Ahogy a Volbeat arénazenekarrá nőtt, úgy távolodtunk el egymástól, de ez csupán annyit jelent, hogy már nem nekem szól, amit csinálnak. Amit viszont az Asinhellben játszik, az pontosan nekem szól: old school felfogású (Entombed, Dismember, Death), groove-os, mégis modern hangzású death metal remek dalok formájában elővezetve. A produkció mindazonáltal Marc Grewe-vel a fronton válik igazán autentikussá. Az egész lemezből árad a zene szeretete. Meg persze a hullaszag.

4. Till The Dirt: Outside The Spiral

till_the_dirt-outside_the_spiral.jpg

A létező legjobb (zenei) dolog, amit Kelly Schaefer tud csinálni, ha nem éppen új Atheist-lemezt. Korlátok nélküli, csapongónak tűnő, ám valójában a végletekig átgondolt és koherens lemez az Outside The Spiral, és tele van meglepetésekkel. Számos műfaj és számos hangulat keveredik benne, és szerintem a durvább zenéktől alapvetően ódzkodó metalhallgatók is tehetnek vele egy próbát.

5. …and Oceans: As in Gardens, So in Tombs

andtheocean_a2440141038_10.jpg

Amióta a Dimmu Borgirból és a Cradle Of Filthből kifogyott a szufla úgy húsz éve (bár Dani Filth és vámpírcirkusza mintha újra erőre kezdene kapni), azóta keresem a filmzenés-nagyzenekaros-mekiblack utánpótlásomat, de jellemzően hiába. (A Septicflesh Communionja és a Carach Angren Death Came Through a Phantom Shipje nekem egyszeri csodák voltak, azóta csak hellyel-közzel tudnak számomra is kedveset alkotni.) Az As in Gardens, So in Tombs egy bombasztikus, kreatív energiáktól duzzadó lemez tele kiváló kompozíciókkal. Talán a Dimmu Spiritual Black Dimensions és a Covenant Nexus Polaris lemezeihez áll a legközelebb felfogásában, a borító pedig kivételesen ízléses.

6. Primordial: How It Ends

promor_a3861140353_10.jpg

A 2007-es To The Nameless Dead óta (ami szerintem a zenekar csúcsprodukciója) nem tudott Primordial-lemez teljes egészében megérinteni. Ez most igen, ez most nagyon. Elementáris, tragikus, mégis élettel teli album.

7. Walg: III

walg_a3196121689_10.jpg

Ha már szóba került a Dimmu: a Walg a norvégok két fő vezényletével működtetett holland kistestvére. A III nagyjából az Enthrone Darkness Triumphant és a már említett Spiritual Black Dimensions környéki hangulatot és attitűdöt hozza a csapat anyanyelvén elsikoltozva. Az olyan pólóminták pedig, mint a „Gyűlölöm az embereket”, a „Visszataszító paraziták”, a „Gyűlölöm az emberiséget” és a „Csak azért vagyok itt, hogy gyűlöljek” pedig különösen szívmelengetőek.

8. Blackbraid: Blackbraid II

8_a1273102375_10.jpg

Igen, az őslakos/bennszülött/indián black metal megnevezés elsőre valóban furcsának tűnhet, de valójában pont annyira autentikus, mint fagyosabb, viking mondavilággal összekent rokona. Sgah’gahsowáh (mohawk, jelentése boszorkánysólyom, Wikipedia) dallamos, népi hangszereket is csatasorba állító, Moonsorrow-i, Enslaved-i hosszúságú daltömbökben természetbarát mondandóval elővezetett epikus black metalja szinte azonnal beragadt a virtuális lejátszómba. Tradicionális, különleges és csak alig néhány éve létezik (akárcsak a Walg). Drukkolok.

9. Horrendous: Ontological Mysterium

9_a3165264968_10.jpg

Eddig sajnos elkerültük egymást, de ez a lemez a földhöz vágott. Mintha egy csúnyán eldurvult házibuliban a Rendőrakadémia forgatásáról kimaradt statiszták által alapított egyszeri Iron Maiden tribute zenekar próbálná eljátszani a Death Individual Thought Patternsét olcsó söröktől részegen, miközben az Aliens megy VHS-en a háttérből. Progresszív retro. Paradox, de valahogy működik.

10. Metallica: 72 Seasons

metallica_72_seasons.jpg

Annak ellenére, hogy majdnem minden számot túlnyújtottak, számomra az utóbbi évek Metallica-termésének legkedvesebb darabja. Egyszerűen jólesik hallgatni, és kész.

+1. The Rolling Stones: Hackney Diamonds

rs_3980524.jpg

Ez a lemez egyszerűen csak kegyetlenül jó, a Stones meg remek formában van. Rakenroll. (Nem mellesleg Andrew Watt producer valamit nagyon tud, a Stones mellett olyan nagyágyúkból hozott ki kiváló dalokat vagy albumokat, mint Ozzy, Eddie Vedder, Iggy Pop, Lana Del Rey, hogy csak azokat említsem, akik még számomra, popzeneileg kevésbé művelt ember számára is mondanak valamit.)

 

Akik még tetszettek, és jó szívvel ajánlom őket:

Memoriam: Rise To Power (majdnem Bolt Thrower, örömteli lassúdeath)
Wothrosch: Odium (nagyon csúnya káoszdeath)
Dødheimsgard: Black Medium Current (izgalmas, komplex prog black az agyalósabb fajtából)
Rivers Ablaze: Omnipresence (izgalmas, komplex prog black a pusztítóbb fajtából)

ra_1179237.jpg


Dying Fetus: Make Them Beg For Death (eszetlen groove-os death metal cséplés)
Cryptopsy: As Gomorrah Burns (régen volt a Cryptopsy értékelhető, ez a lemez viszont tökéletes agygyalu falbontáshoz, és végre zeneileg is egyben van)
Avenged Sevenfold: Life Is But A Dream (nem tudom miért, de a Nobody című számot erről a lemezről úgy húszezerszer hallgattam meg, annyira tetszik, ezt leszámítva a zenekar teljes munkássága mérhetetlenül hidegen hagy)
Marduk: Memento Mori (elsőre, másodikra, harmadikra elment mellettem, aztán szép lassan megkedveltem. Semmi extra, de néhány egészen ütős dalt is sikerült végre összehozni),
Kataklysm: Goliath (többször is gond nélkül lement, ami mindenképpen javulásnak tűnik az elmúlt évek fényében)
Leper Colony: Leper Colony (old school death metal, szintén Marc Grewe),
Periphery V: Djent Is Not A Genre (néhány kiemelkedő szám miatt szívesen felteszem ezt a lemezt)
Helfró: Tálgröf (jó lesz ez, amint kiderül, hogy Morbid Angelt akarnak-e tényleg játszani)
Cloak: Black Flame Eternal (Dissection és Unanimated hatású sötét és dallamos black)
The Zenith Passage: Datalysium (friss, progos hatásoktól sem mentes technikás death metal néhány egészen kiemelkedő számmal)
Thy Catafalque: Alföld (szerintem ez nem a leginkább maradandó produkciója Tamásnak, de Veres Gábor szerepeltetése rendkívül üdítő, és hát nem lehet minden albuma szuper, na)

tc_902249.jpg

 

Akikkel nem találtuk meg a közös hangot:

Cannibal Corpse: Chaos Horrific (imádom ezt a zenekart, Erik Rutan fantasztikus gitáros, de valahogy ez a lemez nem tudott közel kerülni hozzám)
Children Of Bodom: A Chapter Called Childen Of Bodom (ez a koncertalbum inkább csak szomorú minden tekintetben)
Dimmu Borgir: Inspiratio Profanus (iszonyat ciki)
Myrkur: Spine (rendkívül rokonszenves ez a projekt, de ebben a lemezben bűzlik valami, amit a Like Humans című, egyébként kiváló popszám végén hallható darálda leplez le)
Obituary: Dying Of Everything (csodálatos zenekar, de ez már a Lego Duplo színvonal magukhoz képest)
Soen: Memorial (valami ilyesmi jut eszembe az alkotói válság szókapcsolat hallatán)
Tsjuder: Helvegr (a 2004-es Desert Northern Hell szerintem állati fogós anyag volt, utána viszont mintha elfogyott volna a szufla az alkotópárosból)

tsjud948358.jpg


Suffocation: Hymns From The Apocrypha (nagyon szomorú, hogy itt tart ez a legenda)
Code Orange: The Above (az előző, 2020-as Underneathtől leesett az állam; ettől a vérnyomásom)
Keep Of Kalessin: Katharsis (sok-sok éve olyan remek szériájuk volt, de ez még az unalomhoz is kevés)
Enslaved: Heimdal (néha térdre borulok az Enslaved nagysága előtt, máskor meg sem érint – most sajnos ez utóbbi történt)
Thulcandra: Hail The Abyss (az első lemez pazarul elővezetett, élvezetes Dissection-kópia volt, mára viszont már – számomra legalábbis – súlyos érdektelenségbe fulladt. A Thulcandra-agytröszt Steffen Kummerer által vezetett Obscurát sokkal jobb szívvel ajánlom)

thul_a0819725592_65.jpg


Immortal: War Against All (nekem ebben a formában sem az Immortal, sem Abbath nem működnek, együtt volt az igazi a csapat)

 

Koncertek:

A februári Napalm Death/Escuela Grind buli csodálatos volt, még a háromnapos halláskárosodás is megérte. Roger Waters koncertje mind hangzásban, mind látványban tökéletes volt (alighanem verhetetlen színvonalú), az élmény pedig egyszerre volt felemelő, nyomasztó és megható, és igen, néha sok is. A Nile élőben gyakorlatilag a felfoghatatlannal kacérkodik, és amíg az idén hatvanéves főnök Karl Sanders és George Kollias viszik a bandát, addig baj nem lehet (legalábbis élőben, a lemezekről ne beszéljünk). A Thy Catafalque budapest parkos koncertjén megszakadt a szívem, és ugyanott pár nappal később a Kispál és a Borz legalább olyan csodálatos volt. A Gojira a 2022-es csalódást gyakorlatilag el is feledtette velem 2023-ban, a Russian Circles gyakorlatilag tökéletes instrumentális koncertet adott, előttük pedig az addig ismeretlen Crouchban új kedvencet találtam. A Rammsteinból sajnos a tényleg brutális látványvilágon felül csak a gyakorlatilag élvezhetetlen hangzás maradt meg, remélem, hogy 2024-ben ezt a csorbát ki tudom köszörülni. A Guns N’ Roses nagyon nem volt hakni, de Axl minimum egyenetlen (na jó, inkább azért alapvetően rossz) teljesítménye sokat rontott az élményen. Örülök, hogy nem bántam meg, hogy elmentem. Az I Am Morbid ugyanakkor tökéletes death metal haknit nyomott, David Vincent ellenállhatatlan sármja és Pete Sandoval még mindig eszelős dobolása üdítő élmény volt az Analog levegőtlen és tényleg pokolian forró katlanjában.

 prim_20231008_213635.jpg

Az Ultima Ratio Fest 2023 égisze alatt összeverődött négy zenekarból a Primordial vitte a prímet (sőt az egész estét, mert eszméletlenek voltak), a Harakiri For The Skyjal a büdös életben nem szeretnék többé találkozni, az Omnium Gatherum bármikor jöhet, amíg kimegyek sörért, a Paradise Lost pedig tulajdonképpen nem volt rossz, de Nick Holmes enerváltsága A. A. Nemtheanga őrülete után semmit nem mozdított meg bennem. Deathcore vonalon amúgy sem vagyok igazán aktív, de a Spite-Fit For An Autopsy-Whitechapel-Thy Art Is Murder bulit semmi pénzért nem hagytam volna ki, még ha a hangzás siralmas is volt, és a Spite el is lopta a show-t a többiek elől. 2023 abszolút győztese koncertfronton számomra a Fear Factory, akik előtt az Ignea és a Butcher Babies tulajdonképpen remek kis bemelegítést tartottak. Az FF-nél minden, szó szerint minden összeállt: remek társaság, arcrobbantó hangzás, szinte százszázalékos setlist és iszonyatos energiák. Sajnálom, hogy nem láthattam Burton C. Bell-lel a zenekart, de az utódja (klónja) Milo Silvestro és a Dino Cazares vezette brigád kegyetlenül jó formában van, és tényleg szétkapták a helyet. Azóta nincs olyan nap, hogy ne akarnék repetázni.

Maci TOPlistája

Krisz TOPlistája

AdamG TOPlistája

 

komment

Címkék: hegyiede 2023 lista

2023 – A Nyúl és lehet, hogy a black metal éve (AdamG – TOP2023)

2023.12.29. 07:00 HORNER

Maci és Krisz shortlistjét AdamG évösszegző listái és részletekbe menő summázata követi: ha szívszorító szavakat szeretnél, vagy jobban szereted faltól falig olvasni, akkor görgess tovább! Ha nem, akkor éljen a lista mámora!

tenhi_a0063446795_65.jpg

Az év külföldi lemezei:

1. Tenhi: Valkama
2. Soen: Memorial
3. Dawn of a Dark Age: Transumanza
4. Ragana: Desolation’s Flower
5. Aldrig: Yağmur
6. Wolvennest: The Dark Path To The Light
7. Orbit Culture: Descent
8. The Ocean: Halocene
9. Vulture Industries: Ghost from the Past
10. Dødheimsgard: Black Medium Current

dod_1116547.jpg
11. Primordial: How It Ends
12. Enslaved: Heimdal
13. Katatonia: Sky Void of Stars
14. Hexvessel: Polar Veil
15. Kataklysm: Goliath
16. Marduk: Memento Mori
17. Predatory Void: Seven Keys to the Discomfort of Being

predatory_1115584.jpg
18. Cattle Decapitation: Terrasite
19. Cannibal Corpse: Chaos Horrific
20. RUÏM: Black Royal Spiritism
21. Obituary: Dying of Everything
22. Panopticon: The Rime of Memory
23. Svalbard: The Weight of The Mask
24. Dying Fetus: Make Them Beg For Death
25. Allochiria: Commotion

allo_1124797.jpg

+1
Metallica: 72 Seasons // In Flames: Foregone

 

Az év hazai lemezei:

1. Thy Catafalque: Alföld
2. The Devil’s Trade: Vidékek vannak idebenn
3. The Southern Oracle: The Most Corruptible Souls
4. Blind Myself: Az idő dönti el
5. LAZARVS: Blackest // Áron András: The Moment

laz_1170668.jpg
6. Noble Victory: Minotaurus
7. Frost: Consecratus ad Mortem
8. Omega Diatribe: Deviant
9. Mutilation Case: Mutilation Case
10. Rivers Ablaze: Omnipresence

+1
Diabolus in Musica: Sárkányfejezet

diabolus-in-musica-sarkanyfejezet-cd.jpg

 

Bábel Top:

1. Laang (RC): Riluo 日落

laang1165025.jpg
2. Iskandr (NL): Spiritus Sylvestris
3. Viikate (FIN): Askel
4. Malokarpatan (SK): Vertumnus Caesar
5. Atronos (D): Erwachen
6. Ars Moriendi (F): Lorsque les coeurs s’assèchent
7. Antrisch (D): Expedition II.

abt_1128616.jpg
8. Hanabie (J): Reborn Superstar!
9. Blaze of Sorrow (I): Vultus Fati
10. Helfró (IS): Tálgröf
11. ÚKC (POL): Coming Out
12. Stam1na (FIN): X
13. Ett Dödens Maskineri (S): Kulturkrieget
14. Surut (F): Unelma
15. Ὁπλίτης (PRC): Ψευδομένη

kinai_1102138.jpg

 

Az év koncertjei:

1. Rammstein (Puskás Stadion, július 11–12.)
2. Thy Catafalque (Budapest Park, május 11. + A38, november 25., 2. nap)
3. The Ocean (Fekete Zaj Fesztivál, augusztus 16.)
4. Amenra/Igorrr (Barba Negra Red Stage, március 29.)
5. Pantera (BNRS, május 30., 1. nap)
6. Gojira (BNRS, június 12.)
7. Avatarium (BN Blue Stage, május 1.)
8. Primordial (Ultima Ratio Fest, BNRS, október 8.)
9. Katatonia/Sólstafir (Akvárium, január 31.)
10. Clutch (BNRS, június 27.)

 

A 2023-as esztendő minden kétséget kizáróan a Nyúl éve volt, hiszen csak úgy szaporodtak a jobbnál jobb albumok a táblázatomban, néha töménytelen mennyiségben. Persze ennek köszönhetően ismét rengeteg új zenekart is sikerült megismernem, a korábbiak közül pedig kevesen okoztak komoly csalódást. De végül pont ez a szaporaság okozott komoly gondot, mert bizony az év első harmadában megjelentekre néha rácsodálkoztam utólag, hogy azok is idén jelentek meg. Emiatt nagyon sokáig hezitáltam a listán a bőség zavarában, pakolgattam ide-oda az albumokat, aztán a határidő vészes közeledtével megint a személyes kötődés mértéke döntött. Így valójában listám első tíz helyezettjét a hangulattól függően a legváltozatosabb sorrendben tudnám variálni.

Bár összességében az egész évet tekintve meglehetősen magas volt a szervezetem vastartalma, ennek ellenére az első helyezett albumán detektorral kell a fémet keresni. A finn akusztikus-folk-ambient zenét játszó Tenhi tizenkét év után jelentkezett új albummal, és nem csak a személyes kötődésem játszott szerepet a kiemelkedésében (a Kauan album volt az egyik első ismerkedésem a finn nyelvvel). Ha egyetlen zenével kellene jellemeznem az egész évemet és benne a saját helyemet, akkor keresve sem tudnék jobb albumot választani. Gyönyörű, melankolikus, szomorú album ez, a szövegvilág pedig valóban a természet által ihletett költészet, megannyi apró részletet tár fel a világunkból. Nem tudom, hogy odaát vár-e minket bármiféle kikötő (lásd „valkama”), de a Tenhi újfent igazolja, hogy a fény felé a sötétségen át vezet az út. (És ha már ösvények, később még a Wolvennest újabb rituáléján tapasztaltam hasonló érzelmi alászállást az év során.)

A második helyezett Soen váratlanul robbant be idén, valahogy korábban mindig csak regisztráltam őket, nem fordítva elég időt a befogadásra. De amit Joel Ekelöf ének terén művel, az valami fantasztikus, nem lehet nem csodálni. (Talán Daniel Gildenlöw és a Pain of Salvation megismerésekor voltam hasonlóan lelkes.) Én pedig nem tudtam leakadni a lemezről, minden téren magával ragadó érzelmi hullámvasút a Memorial. Kár, hogy ilyen sokat kell még a koncertig aludni.

A harmadik helyre került olasz Dawn of a Dark Age pedig egészen új és véletlen felfedezés eredménye, és hiába érkezett a Transumanza decemberben, számos lemezt maga mögé utasított. Amit a zseniális muzsikus és dalszerző, Vittorio Sabelli a folkzenével és jazz-zel átitatott black metallal művel, az csak a Sear Bliss úttörő jellegéhez hasonlítható. Nem gondoltam volna, hogy pont a klarinét állhat jól ennek a műfajnak. Benne van az Arcturus ar(k)tisztikussága, bolondsága és zenei intelligenciája, kellően változatos, hamisítatlan zenei élmény, érdemes elveszni a részletekben. Az oslói avantgárd zenekart említése miatt itt szeretném kiemelni a bergeni bűntársukat az őrületben, hiszen ugyanezt az örökséget mostanában a 2023-ban szintén kiváló lemezzel jelentkező Vulture Industries zenéje viszi tovább. Bjørnar Erevik Nilsen ismét a magasba emelte Yorick koponyáját, az egész album maga a hömpölygő, mégis csodálatos bolondéria.

vi_1124893.jpg

A Ragana női duója egy őszinte, fájdalmas és dühös vallomást adott ki a jó ideje eltévelyedni látszó Észak-Amerikáról. Rasszizmus, egyéni és kollektív kizsákmányolás, gender és más kisebbségi jogok semmibevétele és még hosszan sorolhatnánk – a kortárs metálszcénában is – az emberi hülyeség miatt globálisan lekezelt témákat. És ismét bebizonyítják a tagok, hogy minimalista hangszereléssel (dob+gitár) is mennyire telt hangzást és változatos zenét lehet alkotni. Ha kell, érzelmesen énekelnek, máskor meg simán a sarokba állítják a skandináv black metal legjavát. Aktivista művészet a legmagasabb hőfokon égve. Ennek párja lehetne rögtön a következő, az újonnan alakult belga Aldrig meggyőző bemutatkozása, hasonló lágy-kemény lelki amplitúdót jár be, és ahogy az emberi arcot már csak nyomokban tartalmazó borító is kifejezi, a zene az ego önfelszámolásán, eltűnésén át vezet.

A listának köszönhetően idén végre bevallhatom a svéd Orbit Culture iránti lelkesedésem. Egyszerűen zsenik, és nem tudnak hibázni. Ha modern metált keresel, akkor a legjobb helyen jársz. A Descent mellé pedig rögtön érkezett kísérőnek a The Forgotten EP is, és aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy a kislemezek dalai sem a futottak még kategóriába tartoznak, hanem bizony nagyon értékes részei az életműnek. (Egyetlen gondom a zenekarral, hogy kissé nehéz beszerezni a cuccaikat, és hogy egyelőre úgy kerülik hazánkat, mint a pestisest. Ja, ez kettő volt, de maradhat. Szóval jövőre irány Bécs.) A The Ocean miatt viszont már régóta csak lelkileg kell átlépni a határokat: ők sem igazán tudnak hibázni. A Halocene újabb ugrás a földtörténeti korokban, nekem úgy tűnik, sok korábbi zenei kísérletezés mintha itt érne össze teljes egésszé. Ezen az albumon teljesen szabadjára engedték Loïc Rossettit, és bizony kár is lenne takargatni a dallamos énekeit. Ráadásul az év egyik legcsodálatosabb koncertjét is nekik köszönhetem a Fekete Zajon.

A Dødheimsgard volt az egyik olyan lemez, ami ugyan korábban jelent meg, viszont soha nem felejtettem el, ennek bizony ott lesz a helye az év végi listán. A címkefelhők szerint ugyebár black metal a játék neve, és hiába tartoznak ők is a nagy doyenekhez, kezdetektől fogva a kísérletezés állt a gondolkodásuk középpontjában. És ez a törekvés a mai napig változatlan. Sokan a disszonáns hangzást tartják a manapság a műfaj reform irányzatának, én sokkal jobban tudom értékelni ezt a vonalat. Ebben egyébként a listán később felbukkanó, a Mayhem egykori gitárosa, Blasphemer által életre hívott RUÏM lehet idén a rokona, és aki hozzám hasonlóan szereti a Mayhem kétezres évekbeli hangzását is, az ebben az albumban sem csalódhat. Mutassanak még sokáig utat ezek a zenekarok.

promor_a3861140353_10_1.jpg

A listám ezt követő kétharmadát pedig jellemezhetnénk úgy is, hogy a régi motorosok nagy albumai. Itt akár újra is indíthattam volna a számozást, mert bármelyik album kerülhetett volna jóval előrébb is, csak a személyes preferenciák miatt alakult végül máshogy a helyzet. A Primordial és az Enslaved minőségi albumai egészen más szinteken mozognak, telis-tele katartikus pillanatokkal, az előbbi ráadásul egy csodálatos koncerttel is megajándékozott (az utóbbi pedig remélhetőleg jövőre fog). A Katatonia „csak” egy újabb kiváló albummal jelentkezett, mondhatnánk, de ez náluk mindig magas lécet jelent, az utóbbi évek egyik legjobbja. (Kiváló koncerttel kiegészítve.) A Hexvessel mintha magába szívta az elmúlt évtizedek skandináv zenei tapasztalatait, hogy még magasabbra emelje mindezt egy különös pszichedelikus folk/gothic/doom-black metal elegyben (és az a gyönyörű Benjamin König-borító!!!). Az öt halálspecialista (Kataklysm, Cattle Decapitation, Cannibal Corpse, Obituary, Dying Fetus) nagyon sokáig együtt bandázott a listán, de végül a moshpitben kissé szétrebbentek, és végül a Spotify-listát is megnyerő Kataklysm került előrébb (lehet, kissé bennragadt, de mit lehet tenni). Ettől függetlenül volt, hogy egymás után faltam őket, és meggyőztek arról, hogy mekkora éve volt a death metalnak. A Marduk pedig még őket is emlékezteti önnön múlandóságunkra, egyszerűen imádom, amikor Morgan Håkansson temetői hangulatba kerül, és hozza a málhás, hullaszagú riffeket a black metalba, védjegyszerű az egész, és a kiadvány maga is gyönyörű lett. És ha már black metal: a szintén külön toplistát igénylő további lemezek közül ezúttal a minnesotai Panopticon monstre hosszúságú lemezét ajánlom a tisztelt publikum figyelmébe. A 75 perces lemez terjedelmével figyelmet követel magának, a hosszú akusztikus részek és szélvész tempók váltakozása miatt totál oldschool, tartalmas szövegvilága és ökotudatos mondanivalója miatt mégis rendkívül mai lemez, kiemelkedik a mezőnyből. (Sajnos végül nem fért a listára, de mégis megemlíteném a szintén Észak-Amerikából, az Adirondack-hegységből érkező Blackbraidet, az oregoni Uadát és a coloradói Wayfarert, mert ők is igazolják azt a régebb óta zajló folyamatot, miszerint nagyon komoly tényezővé vált az észak-amerikai black metal színtér is. A finn, francia és görög zenekarokkal együtt győzködtek arról, hogy ez talán mégiscsak inkább a black metal éve volt? De capo al fine.)

A Female Voices külön, önszerveződő kategóriájában is több szereplőt érdemes megismerni az említettek mellett. A belgák keveset hibáznak, a többek közt Amenra tagokból verbuválódott blackend sludge/doom Predatory Void újabb bizonyíték erre, méltatlanul keveset olvashattam róluk. A (Brutus dühös brit nővérére emlékeztető) Svalbard eddig elkerült, öreg hiba, a hatodik The Weight of The Mask remek lett, ahogy a korábbiak is, még mindenki szálljon fel gyorsan a vonatra. És mivel a zenehallgatásom jelentős részét még mindig a görögök teszik ki, ezért végül az Allochiria mellett döntöttem, szintén posztsludge vonalról, megjelenés óta végig kísértek, és maroknyi társammal együtt volt szerencsém itthon is megnézni őket.

Végül pedig szeretnék még két lemezt megemlíteni, mert méltatlan lenne nem szóba hoznom őket, miközben meglehetősen sokat időt töltöttem velük. Mind a Metallica, mind az In Flames fontos lemezt adott ki idén. Különösen az utóbbi gurított nagyot nálam, és visszaadta a hitemet, hogy tudnak ők még egységesen magas színvonalon alkotni egy albumon. Úgy tűnik, a borítóra került óra nemcsak szimbolikusan került oda, hanem bizony valaki alaposan vissza is tekerte azt. A Metallica engem kevésbé lepett meg, mert szerettem az utóbbi lemezeket is, mégis fülig ért a szám, ahányszor lejátszottam. Ez az új jóval egységesebb az kétségtelen, tele emlékezetes témákkal, nem megy ki majd a szezonból. Még aztán a borítóra is legyintettem. Szerencsére én már feltétel nélkül hallgatom őket, mint egy gyerekkori barátot, nem űzök sportot a fanyalgásból. És milyen jó, hogy van még ez a barátság.

Sajnos nem tudott a viszonylag csendesebb évet futó, és „csak” 2 lemezt megjelentető King Gizzard & The Lizard Wizard sem felkerülni, mert túl hosszú volt a választott album címe. Pedig a PetroDragonic Apocalypse; or, Dawn of Eternal Night: An Annihilation of Planet Earth and the Beginning of Merciless Damnation (ugye mondtam) egy igazi varacskosdisznó.

És még sokan másoknak kellett lemaradniuk…
(Az év rocklemezét például a Rolling Stones adta ki, de ezt csak így ide elrejtem. Megmutatták ki a Keresztapa a műfajban, és hogy igenis lehet méltósággal búcsúzni.)

A hazai listával jóval egyszerűbb volt a helyzet. Egyrészt kissé furcsa, de jóval kevesebb magyar zenekar lemezét hallgattam, másrészt viszont kevés kérdőjel volt bennem. Az igazsághoz tartozik, hogy a legtöbb produkció simán megállná a helyét a nemzetközi színtéren – igazából együtt kéne kezelnem őket –, ahogy ezt például az élmezőny teszi is.

tc_902249.jpg

A Thy Catafalque egy nagyon hosszú utat jár be éppen a zenekarrá válás során, különösen ebben az évben, és ennek számos felejthetetlen pillanatot köszönhetek már így is. Az Alföld pedig igazi Szent Grálja ennek a kalandozásnak. Még akkor is, ha a dalok ugyanúgy szólóban születnek, és egyelőre inkább az énekesek szivárognak be, élőben viszont már kellenek a többiek is. Gyanítom, hogy a nagy sikernek köszönhetően sokan lágyulást vártak, de az Alföld az előzetes ígéretekhez híven – hiszen már a zenekar összeállása előtt megszületett – alaposan rácáfolt erre, és hozott is meg nem is (lásd Csillagot görgető és A csend hegyei). És ahogy többen másoknál is, a lemez önmagában is egy igényes művészi kiadvány (a minimalista, egyszerű borítóért külön jár a pont).

A második The Devil’s Trade esetében viszont pont ellenkezőleg, még szoknom kell a zenekarrá válást. Személy szerint túlzottan is kedvelem Makó Dávid szólóprodukcióinak művészi intimitását. De érthető, hogy minden zenekar fejlődik a maga útján. Kétségtelen, hogy kevés őszintébb művészi produkciót létezik a The Devil’s Trade-nél, és ez az új lemezen is megnyilatkozik. Mély és felkavaró, ahogy megszokhattuk, de most már a düh is fortyog benne. A bolyongó lélek zenéje, ami a kikötő felé tart. A lemezen érződik, hogy szépen lassan megjelennek az egyéb hatások, miközben a korábbi alapok (a folkzene és -tematika modern megszólítása) is folytatódnak. Külön öröm, hogy a koncertek mellett az albumot is egyre többet látom már a külföldi lemezgyűjtők ajánlásaiban is felbukkanni. A Vidékek vannak idebenn ráadásul a legszebb albumcím titulusát is elviszi. Sajnos az élő koncert eddig nem jött össze idén, de hátha a Téli Zajon már ezt is pótolhatom.

A harmadik helyre pedig a The Southern Oracle arcbamászó új lemezét tettem. Igazi kalapácsos-házbontós lemez lett (lásd még Omega Diatribe). Minden ízében igazolja azt is, hogy Bodócsi Imre gitáros miért is rohangál állandóan valamelyik thrash banda pólójában a koncerteken. Szerintem az eddigi legjobbjuk. Kicsit sajnálom, hogy éppen most tették magukat takaréklángra, de őket ismerve, az aktuális megnyilatkozások mindig felejthetetlenek lesznek.

a1c19977-frost-consecratus-fyler.jpg

A folytatás némileg egyértelmű: örülök, hogy a Blind Myself koncertszuri mellé otthoni infúziót is ad, a Lazarvs a nagy kavarodás ellenére fasza kis lemezt tett le (én afféle jin-jangként kezelem Áron András nashville-i szólóanyagával, csak hogy itt is legyen egy kis Észak-Amerika). A Noble Victory a skandináv melodeatht, a Frost – nomen est omen – a fagyos skandináv blacket hozta el ide. A Mutilation Case albumán a dadaizmust ugyan még nem fedeztem fel, viszont mind a magyar sorozatgyilkosokra épülő tematika, mind a zenei oldal rendkívül izgalmas. A Rivers Ablaze kétarcúságával még mindig nehezen birkózom meg összességében, de ami tetszik, az nagyon tetszik, és ott emelgetem is a kalapom. Levezetésként pedig odatettem a fémdiétán tartott, szépen lassan saját identitást kialakító, élőben továbbra is rendkívül szórakoztató Diabolus in Musica lemezét.

És bár megfogadtam, hogy idén kevésbé leszek megalomán, mint tavaly, azért egy külön kategóriát idén is hoztam. A különböző nyelvek iránti érdeklődésem miatt előszeretettel vadászom a nem angol nyelvű zenekarokat, lemezeket is. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a „körte kontra alma” tipikus esete, de azért Bábel néven egy csokornyi jóféle metált ide is összegyűjtöttem, amiket szívesen hallgattam. Megjegyzem, a célom a kevésbé ismert nevekre felhívni a figyelmet, így például bármennyire jó a Kvelertak új lemeze, ebből a körből kimaradtak, de így legalább meg tudtam őket is említeni.

A tajvani Laang esetében már a zenekart létrehozó halálközeli élménynek is érdemes utánaolvasni, a Riluo post-black metalja nagyon erős aurával rendelkezik, ami nagyrészt Haitao Yang károgásának és a mandarin nyelvnek is köszönhető, de nagyon emlékezetes gitártémákat is halhatunk. Kalandorok és ínyencek mindenképp tegyenek egy próbát. Az Iskandr a Bathory örökségét viszi tovább holland fordításban, pontosabban azt mondhatjuk, hogy ilyen lenne, ha Quorthon játszotta volna a Sisters of Mercy dalait. A Spiritus Sylvestris egy igazán emelkedett album. Ha finn nyelvű kemény rockra vágyom, akkor rendszerint a Viikate lemezeit hallgatom, és az Askel után ez még sokáig így is marad. Meglepő módon hiába hallgattam többet a franciákat, végül a németek lenyomták őket, a történelemben nem először, de ettől még az Ars Moriendi sem véletlenül került kiemelésre. És valójában a Kanonenfiebernek kéne itt szerepelnie, mert az élő- és a minialbum is lehengerlő, de tartottam magam a nagylemezekhez. (Nem mellesleg a mai napig bánom, hogy a Kanonenfiebert kihagytam, pláne, hogy a Thy Catafalque-nak az volt a gyengébbik napja az A38-on.) Így helyette az Atronos (a tavalyi album után nem volt kérdés, hogy idén is erős lemez érkezik) és az Antrisch expedíciós black metalja került fel. Van itt még a Mercyful Fate vonalát is továbbvivő szlovák black, olasz black, lengyel black, finn thrash, japán manga metalcore, finn metalcore, svéd punk, görög nyelvű kínai black/death, ja és izlandi black (lehet, hogy nekem tényleg a bm éve volt 2023). A kínálat bőséges, csak tessék, csak tessék!

helfro_1176809.jpg

A koncertekről már csak elnagyolva szólok, mert meglehetősen sok helyen megfordultam, és végül annyira sikerült túladagolnom, hogy még a szavaim is elfogytak a beszámolókhoz. Ez egy abszolút szűkített lista, a klubkoncertek nem fértek már fel rá, pedig volt, hogy a görög menüből repetáztam is az év során (Mother of Millions, Godsleep), és számos emlékezetes volt köztük (Midnight/Hellripper, Dolch, Conan, Rotten Sound) Igazságos lévén olyan koncertek is lecsúsztak, mint a Gaereával felvezetett Crowbar-Voivod kombó, a Guns, a...

Az év csúcsfellépője számomra minden balhé ellenére a dupla Rammstein-koncert volt, nemcsak azért, mert eddig kimaradt, hanem mert nem voltam még ilyen nagy helyen, ilyen profi látvánnyal megtámogatott (stadion)koncerten, igen, még a Metallica is elmaradt ehhez képest. Egyszerűen zeneileg és produkcióként is lenyűgözött az egész. Szerencsés vagyok, hogy mindkét napon láthattam. A Thy Catafalque koncertjei közül a Budapest Park volt a legjobb (sokan mások szerint is), ott értek össze először a zenészek, a zene és látvány is, és én ehhez csapnám még az A38 második napját, ahol nagyon jól felépített setlist volt, mehettünk a flow-val. És amit a The Ocean művelt a Fekete Zajon, arra se igazán voltak szavak, megmozgatták a környék tektonikus lemezeit. Ennél már csak valami vizes közeg lett volna áthatóbb. Az Amenra letaglózott, tényleg azt éreztem, hogy egy rituálén veszek részt, szinte testen kívüli élmény volt, az Igorrr pedig lesokkolt a kakofóniájával, az őrült zsenik szerencsére jövőre megint jönnek. És a Panterát is képes voltam élvezni, mivel sem a hullagyalázást nem osztom, sem a holtak feltámasztásában nem hiszek, a gyűlöletmentes hozzáállásban viszont igen. A Gojira újabb fantasztikus koncertjének egyetlen hibája volt, hogy nem a Mastodonnal jöttek, de a másik két zenekar is remek volt. Zeneileg nem nagyon van már szó a francia óriásszörnyre. Az Avatarium elvarázsolt (Jennie-Ann Smith csodás frontember). A Clutch egyértelműen a rockzene fáradhatatlan szenszeje, tengerparton innen és túl, minden hónapban el tudnék menni egy koncertre.

thy_20231124_213540.jpg

Thy Catafalque az A38-on

 

A 2024-et ugyan visszafogottabbra terveztem, amit nyilván már keresztülhúztak a promóterek és fesztiválszervezők, de ha fele ennyi jó élményem lesz, már elégedett leszek. A lemezbejelentések viszont már megint csak szaporodnak… Mocorog a Sárkány a barlang mélyén.

komment

Címkék: 2023 lista AdamG

2023 – A rendkívüli állapotok éve (Krisz – TOP2023)

2023.12.28. 12:30 HORNER

Az évvégi listázást Maci után Krisz folytatja a blogon, némi groove-val fűszerezve és visszakacsintással egy évvel korábbra.

prong_1159679.jpg

1. Prong (US): State of Emergency
2. Asinhell (DK/D): Impii Hora
3. Malevolence (GB): Malicious Intent (2022)
4. Noble Victory (H): Minotaur

noble_1152163.jpg
5. Angertea (H): Darkmind

angertea.jpg
6. Obituary (US): Dying of Everything
7. Orbit Culture (S): Descent
8. Go Ahead and Die (US): Unhealthy Mechanism
9. Overkill (US): Scorched
10. Within Temptation (NL): Bleed Out

wt_1163460.jpg

komment

Címkék: Krisz 2023 lista

2023 – Az angyalok éve (Maci – TOP2023)

2023.12.27. 07:00 HORNER

Ahogy tavaly, úgy idén is felkértem a metáltesókat – a barátaimat, akik aktív koncertjárók; a fémzene elkötelezett hívei évtizedek óta; alkalmanként vagy rendszeresen ezt írásaikkal is tanúsítják a blogon –, hogy lista vagy listák állításával összegezzék, véleményezzék az elmúlt évet (egyben a saját zenehallgatási szokásaikat, becsípődéseiket, változásaikat). Maci barátom kezdi a sort a maga angyali, de főleg thrash shortlistjével.


fitht_a_355457883_824456178743573_7410958238420319619_n.jpg

1. Fifth Angel: When Angels Kill
2. Primordial: How It Ends
3. Metallica: 72 Seasons
4. Overkill: Scorched

over_1110057.jpg
5. Nita Strauss: The Call of the Void
6. Prong: State of Emergency
7. Angelus Apatrida: Aftermath

aa_1161692.jpg
8. Angra: Cycles of Pain
9. Eternal Evil: The Gates Beyond Mortality
10. Kamelot: The Awakening

kam_1105274.jpg

komment

Címkék: Maci 2023 lista

Sárga bögre, görbe bögre (The Aristocrats a Barba Negrában)

2023.11.05. 08:30 HORNER

Az év talán levárósabb bulija volt részemről. És most megfázás sem gyengítette az élményt, ahogy 4 éve az A38-on. Az Arisztokraták hatalmasat muzsikáltak, a jókedvükkel-humorukkal derűt fakasztottak, elláttak egy hónapra való tartalékenergiával – hazatérve feldaraboltam és tűzre dobtam a gitáromat…

aristo_plakat_n.jpg

A zenekar falragaszok útján kérte a közönséget, ne fotózzon, ne videózon, inkább élvezze a koncertet. Én ezt tiszteletben tartottam.

Szóval eleve nagy öröm volt, hogy nincs előzenekar. Az eseményoldalon kicsit kevesebb, mint 250-en jelezték résztvételüket, újabb jó pont, ráadásul korai, 20 órás kezdés. Arra számítottam, nem kell majd túlságosan nagy erőket bevetnem parkolóhelyet keresni – erre zseblámpás úriemberek irányították a forgalmat a helyszínen és meglepően sokan gyülekeztek 19 óra után. Na, ennyien szeretik őket?!, egyfelől öröm, másfelől oda az intim hangulatnak, gondoltam. Amikor a kapunál a biztonságis úriember közölte, hogy fáradjak még tovább a távolabbi (20 méter) bejárathoz, leesett, hogy itt másik koncert is készülődik a nagysátorban – fél füllel hallottam, ahogy valaki elejti: Bikini. Na, szegény Lukács Peta, lemarad egy zseniális koncertről, miközben… – pikirtkedtem magamban.

Összejöttünk azért legalább félezren a kissátorban is, majd’ teltház. Guthrie Govan gitáros, Bryan Beller basszeros és Marco Minnemann dobos felsőligás triója a jazzes-improvizatív-érzelemgazdag-fúziós rock-metál zenék kedvelőit messze földről idecsábította. Aki ott volt a 2019-es A38-as koncerten, tuti most sem hagyta ki őket!

Két(!!!) órát muzsikáltak, a főműsor 105 perc volt, arra aztán ráhúztak még, de mindenki bírta volna tovább is – frenetikus volt. A hamarosan érkező új albumról vagy 5 szerzeményt is előadtak, ez ám a merészség – vagyis a tulajdonképpeni egyetlen helyes hozzáállás –, de visszakanyarodtak egészen az első lemezhez is.

Bryan és Marco konferáltak főleg felváltva, röpködtek a magyar „Sziasztok!”, „Jó estét!” „Köszönöm”, „Egészségedre!” kifejezések – lásd Marco érintettségét. Hármuk a nagybetűs ZENE egyik megtestesülése – a hangszereikkel kommunikálnak. Mikor meg a szájukkal, akkor irtó vicces történetekkel, anekdotákkal szórakoztatnak minket, s egy-egy dal megírásának háttérsztoriját is ecsetelik – Guthrie pl. a lemezborítós rendőrpingvinről értekezett sokat, Bryan meg arról az esetről, amikor ellopták a basszgitárját – de aztán bilincs csattant pár nap múlva a tolvajok csuklóján.

aristofreezea2818774629_10.jpg

Marco 7 perces (mértem) dobszólója minden volt csak nem unalmas – ehhez hasonló minősséget korábban is csak tőle, valamint Terry Bozzio önálló estjein és Dave Lombardo Philm-koncertjén tapasztaltam, élveztem.

Ja, és a humoruk nemcsak verbális, de zenei is, Marco egy zöld békaszerű valamit is sokat brekegtetett a mikijébe, Bryan meg egy gumicsirkét szólaltatott meg többször is előszeretettel – összhangban épp a zenével. A közönséggel olyan természetes könnyedséggel kommunikáltak, mintha családtagokkal tennék, a 3 tételben előadott „Fucked Up”-dalcsokorhoz 3 hallgató számolhatott be nekik stb. „A magyar kártya kijátszása” ezúttal a lehető legjobb és legidevalóbb volt, mikor a „sárga bögre, görbe bögre” nyelvtörőt süvöltötte az ütemekre a közönség. Igazi Mókamiki ez a Marco gyerek!

Derű, elmondhatatlan zenei tudás – és alázat, kedvesség és emberi közvetlenség – az igazán nagyok sajátja!

Aki itt volt, tuti, hogy legközelebb is eljön! – Legyen minél hamarabb!

THE DEFROST TOUR. EUROPE 2023
The Aristocrats (US)
Budapest, Barba Negra Blue Stage, 2023. november 4.
Belépőjegy ára: 6990/7990/8990/9990 Ft

aristoplakat_2_n.jpg

komment

Címkék: The Aristocrats

Kojotok a város szívében (Unida és RoadkillSoda a Gödörben)

2023.10.23. 09:30 HORNER

1000003216.jpg

A szombat esti szónikus gyilkolást – Rivers Ablaze lemezbemutató az Exodikonnal és a Noble Victoryval a Dürer-kert kistermében – nem kipihenve eredtem útnak a vasárnap éjjeli szeánszra. Mert nem mindennap jár erre a kaliforniai Unida, jelesül, most koncerteztek először hazánkban. A megfáradt idegrendszert és a hallójáratokat némi simulékony sztóner muzsikával terveztem regenerálni. Hogy mekkorát tévedtem!...

A Király utcai (korábban a Sirályként is funkcionáló) komplexum előtt az utcán fújta a füstöt annak a körülbelül százegynéhány, az Unidáért lelkes rajongónak mintegy fele, amikor nem sokkal 21 óra előtt megérkeztünk. Leereszkedtünk a földfelszín alá (a gödörbe?), ahol az ajtók mögött egy nagyon is kellemes, bár nehezen szellőztethető klubhelyiséget találtunk, nem is kicsi színpaddal, bárpulttal.

A turnétárs bukaresti ROADKILLSODA, hiába adott ki hat nagylemezt a 14 évvel ezelőtti megalakulása óta, számomra ismeretlen név volt. A négytagú, a sztóner elemeket a 70-es évek amerikai rock-fuzz, rhythm and blues zeneiségével és felfogásával ötvöző formációt a gitáros Mihnea és a bátyja, a basszer Victor alapította anno, ám a formabontásra valószínűleg 2018-ban került sor, amikor az énekes Andrei is csatlakozott hozzájuk, váltva elődjét. Mert az ő mozgáskultúrája, énekstílusa inkább a groove (és nu) metal felől értelmezhető. Ezen az igencsak húzós estén a dobok mögött pedig széles mosolyú Casian Vlad pusztította a bőröket.

1000003155.jpg

Az egy órás, több jammelős gitárszólóval tarkított műsoruk egy percre sem engedte lankadni a közönséget, aminek energiáját a dizájnolt kantáros melósgatyában feszítő Andrei fáradhatatlan-megszállottként futkosva csak tovább növelt. Már a második számnál lejött a színpadról és egyenként a közönség arcába üvöltött, pogózott-ugrált, s ezt többször is megtette az est folyamán. A félmeztelenül színpadra álló szemüveges, szakállas Mihnea pedig valszeg Hendrixet is elődjei közt tudva, élesre hangolt gitárján nem átallott többször is megfeledkezni magáról játék közben – ehhez a tesója, Vava és Casian játéka biztos alapokat adott.

Az egyik dalukhoz színpadra kérték a szemrevaló ifjú hölgy menedzserüket, Patriciát, aki vokáljával és táncával-heves hajdobálásával plusz figyelmet követelt magának; az utolsó számuk előtt pedig a dobogóra emelték az első sorban csápoló-headbangelő kerekes székes rajongójukat, és Mihnea leguggolva hozzá szólózta végig a dalt, majd a közönségfotójuk is a sráccal együtt készült el, a közönség háttere előtt. Rendesen befűtöttek az est fő attrakciója előtt!...

1000003173.jpg

Míg John Garcia Kyuss-, Hermano- és Slo Burn-dalokkal haknizik Ámerikában, egykori tettestársai inkább a Balkánon próbálják megvetni a lábukat. A hol létező, hol mégsem, 24 éve alakult UNIDA két alapítója, a dobos Miguel és a gitáros Arthur nem habozott útra kelni, maga mellé véve a basszerfenomén Collyn McCoyt és a Riotgod frontemberét, Mark Sunshine-t, hogy a kultikus egyetlen hivatalos (Coping with the Urban Coyote, 1999) és a kultikus másik, nem hivatalos lemezükről (a For the Working Man néven is ismert The Great Divine, 2001/2003) válogatva parádés koncertestekkel hálálják meg a fanatikus tábor részvételét. (Van az a nézőpont, hogy ez „szegény ember Kyussa”, de ez csak derűs cinizmus, mert ez egy exkluzív Kyuss-vadhajtás a saját jogán – és aki somolyog ezen, az is, száz százalék, hogy itt csapatta ezen az estén is, teljesen feldobódva… és elhalászva előlem pólót és dupla zöld LP-t…)

A fél tizenegykor színpadra lépő zenekar nagyon odatette magát, nem volt kecmec. Miguel egy vadállat (vö. Animal, The Muppet Show); Collyn egy szőrmók csendestárs, aki bármikor képes átváltoztatni a fellépést egy basszusszólista estjévé; Art a kopasz fejével, és a méretes szakállával a banda motorja, aki minden kitartott hangnál nyelvet ölt a közönségre, és ha mókázni támad kedve, AC/DC-t vagy Panterát nyom, netán némi töménnyel kínálja végig az első sorokban állókat, egyenként a poharakba, vagy egyenesen a szájakba öntve a nedűt az erre kaphatóaknak; ha pedig elszakad a húr, mint ezen az estén két alkalommal is, nagyon gyorsan megreparálja a hangszerét, míg a többiek jammelnek. A fura nevű és furán feminin mozgású énekes Mark ugyan hangilag hozta, amit kell, de mintha a virággyerekek leszármazottjaként kissé túl sok napfényt vagy mást szívott volna magába, és hm, mondjuk így, improvizálná néha a dalszövegeket, vagy éppen két dalhoz is ugyanazon sorokat énekli, ha nem csal a saját észlelésem (a Black Woman szövegvilága mindenesetre talán többször visszaköszönt…)

1000003207.jpg

De kicsire nem adunk, mert amúgy fergeteges zenélés ment a színpadon, és nagyszerű volt együttrezegni ezzel a zsigeri muzsikára.

A „more” dalokkal együtt jó másfél óráig örvénylett ez a végtelenül szimpatikus sivatag hurrikán – remélhetően máskor is lesz hozzájuk szerencsénk!

1000003211.jpg

Egy kis (ki)kapcsolódás:
Kyuss Lives! – PeCsa, 2011
John Garcia & the Band of Gold – A38, 2019

 

EASTERN EUROPEAN TOUR 2023
Unida (US), RoadkillSoda (RO)
Budapest, Gödör, 2023. október 22.
Belépőjegy ára: 3900/4900/5900 Ft

unida_turne_plakat_2023.jpg

komment

Címkék: John Garcia Kyuss Unida RoadkillSoda

süti beállítások módosítása