Május első péntekjén erős napot zártak a hazai koncertszervezők. Mi, mezei koncertlátogatók pedig csak kapkodhattuk a fejünket a záporozó bejelentések közt, és persze lobogtathattuk a folyamatosan soványodó pénztárcánkat. A fővárosban rögtön egyszerre három lehetőség is volt. A Dürerben az Angertea–Ghost Toast–Mad Robots–Úrfi kvartettje zúzott, az A38-on a tatrészt az amerikai The Bell Witch funeraldoom-legendával és Rebecca Vernon (ex-Subrosa) énekesnője által vezetett The Keening foglalta el, míg az orrban két görög zenekar (Afania, Khirki) fellépését erősítette meg a hazai Wall of Sleep. A kalandorokat pedig Verőcén a The Devil’s Trade és a csillagfény várta tárt karokkal. Komoly nap volt, na!
Miután két karom után leharaptam tőből mindkét lábamat is, a Khirki látogatásának bejelentése után magam részéről végleg eldőlt, hogy matróznak állok aznap. Be kell valljam, a Villagers of Ioannina City mellett bizony ez az athéni zenekar tehet újdonsült hellén érdeklődésemről. És így legalább idén nem fojthatom el tovább zenei koncertélményeim közléskényszerét itt az oldalon sem.
Ahogy számítani lehetett, a helyek miatt sajnos nem kellett aggódni, így az estet fél nyolckor nyitó AFANIA (Αφανεια), még erősen szellős közegben lépett színpadra. A Thesszalonikiből érkező kvartett tavaly jelentette meg első albumát (Makria Apton Kosmo), melyet idén vinylen is kiadtak, a program tehát erre épült. Zenéjükben elég sok műfaj keveredik, talán a pszichedelikus rock/stoner a legdominánsabb, amelyet jó értelembe vett slágeres dallamérzékkel vegyítenek. És ugyan szövegviláguk kapcsán többet emlegetik a depressziót, azért jócskán találhatunk náluk emelkedett pillanatokat. A tagok egyébként nem zavartatták magukat különösebben, és odatették magukat a lézengő rittereknek. A prímet természetesen a frontember Ioannis Kesmiris, valamint a gitárban és énekben is osztozkodó Konstantinos Tzimiris vitte. De kinézettre – na, nem magasságra – civilben alighanem Tölgypajzsos Thorin csapatában szolgáló basszer, Nikos Vekis és a dobos, Michalis Karathanos is nagy beleéléssel játszott. Az Afania épp az első európai turnéján van, nyilván előrelépésüket kissé hátráltatni fogja, hogy anyanyelvükön énekelnek, én mégis remélem, hogy megmaradnak ezen az úton. Szimpatikus srácok, személyesen is tök nyitottak, megéri meghallgatni őket.
Gyors átszerelés után jöhetett az est számomra abszolút csúcspontja: a KHIRKI (Κίρκη). Szerencsére ekkor már szép számmal gyűlt az éji vad. Az athéni trió még a legelső albummal (Ktinoida) hengerelt le, melynek büszke vinyltulajdonosa is vagyok, és csak még jobban feltüzelték bennem a görög zenék iránti lelkesedésemet. (Jellemző, hogy az év végén talált meg a lemez, így már nem tudtam felvenni a listámra, de mindenki képzelje oda utólag.) Zenei gyökereik a rock/metáltól (Mastodon, Kvelertak stb.) a tradicionális anatóliai és balkáni zenéig nyúlnak, mindezt rendkívül jó dalszerzői képességekkel kombinálva. Szövegvilágukban pedig hazájuk mitológiai hagyománya köszön vissza modern átértelmezésben. Kissé furcsállottam is, hogy tavaly nem voltak nálunk a nagy dömpingben, de ami késik, nem múlik. Időközben ugyanis megjelent a második, Kikeonas című albumok, úgyhogy remek alkalom volt a bemutatkozásra. Nem volt kérdés, hogy ott leszek, már csak azért is, hogy közvetlenül tőlük szerezhessem be a lemezt (és persze egy vadkanos felsőtestfedőt sem lehetett otthagyni).
Már az elején Dimos Ioannou decens Flying V-jének láttán hallatán széles vigyor jelent meg az arcomon, hogy ez bizony ígéretes lesz, amit a fülemig szélesített a Black and Chrome nyitánya. A setlist természetesen leginkább az új albumra épült, de az olyan számok hallatán, mint a klipessített Featherless, a Pumping the Vein, a Your Majesty, a görög nyelvű Simbligades, ne is csodálkozzunk. Nagy örömömre az első lemezt sem hanyagolták, így felcsendült például a Wolf’s Lament, a Medea (örök kedvenc), Raging Bull (másik „Aargh”!) vagy a Bukovo. Mondjuk nekem tokkal-vonóval elnyomhatták volna mindkét albumot, akkor is kétszer meghallgattam volna. Rendkívül pezsgő setlist volt, csak úgy füstöltek a riffek, a fejek bólogattak, és persze volt, aki a balkáni zene dallamára mozdult. Dimos kiváló frontember, mindvégig mosolyogva játszott, és nemcsak szóval, hanem viccekkel is tartotta a közönséggel a kontaktot. (Úgy láttam, nála ez alapszemélyiség lehet, az est folyamán a színpadon kívül is végig nagyon pozitív volt a kisugárzása.) Orestes Katsaros basszusgitáros és az új dobos, Orestes Mavros pedig szintén a megfelelő energiával és mindvégig fókuszáltan, mégis könnyedén, jókedvűen adták elő a témáikat, még egy dobszóló is belefért a Medeát megbolondítva. Szerencsére kiválóan szólt minden, aminek egyébként külön is örült a zenekar, nagyon dicsérték a berendezést. Felemelő és ünnepi volt számomra a koncertjük. A Khriki pedig névadó istennőjükhöz hasonlóan elvarázsolta a közönségét, ha nem is disznókká, mint Odüsszeusz társait, sokkal inkább a holdra vonyító farkasokká.
Mindezek után nekem levezetésnek indult a WALL OF SLEEP produkciója. Természetesen az ő fellépésükre jobban feltöltődött a hajóorr, ám még így is olyan szórványosan voltunk, hogy BZ-nek rendre előre kellett invitálnia a közönséget a színpad elé. Nehéz mit mondani egy olyan zenekarról, ahol egy bizonyos Füleki Sándor nevű alapító gitároslegendának elég csak megdörrentenie egy riffet a beálláskor, és az ember vérének doomanoid sejtjei együtt rezonálnak vele. No, meg felcsendülnek a „Toljad, Sanyi!” bekiabálások a közönség soraiból. Tényleg mindig megdöbbenek, mennyire jó, hogy nekünk volt egy Mood zenekarunk, és jó, hogy a semmi helyett végül több alteregó is létrejött. Régen hallottam a WoS-t (létezik, hogy Dunaújvárosban utoljára?), pont időszerű volt, és milyen remek is. A létszám miatt kissé próbahangulat uralkodott ugyan, de a zenekaron nem múlott semmi. Csak úgy záporoztak a legutóbbi album remek dalai (Sins of our Fathers, Seven Point Five, Deserter, a megrázó, és BZ számára különösen fontos Fear, hát ebben tényleg minden benne volt), vagy korábbról a Stabat Mater, Time of the Goblins, és bizony szépen csepegtetik már az új dalokat, például a nagyuraknak ajánlott Kingslayert vagy a The Plaguet.
Sajnos nekem kimaradt a nemrég az 5. ikszbe lépő BZ születésnapja (utólag is a legjobbakat neki!), úgyhogy itt csodálhattam meg megint (újfent stb.), mennyire sokoldalú hangja is van, különösen, amikor sor került Ozzy egyik klasszikusára (Bark at The Moon), amelyre már a koncertet egyébként végig követő görög srácok szintén a színpad előtt tomboltak. A hangulatot oldandó a frontember többször lement és a színpad előtt segített be hajkoronájának rázásával a hangulatba. Élvezettel hallgattam, sőt, néztem én is Kemencei Balázs csodás szólóit, a néha tök egyszerű, de betonbiztos alapokat, vagy azt a leheletfinom, mégis határozott karmesteri szerepet, ahogy Füleki mester akár csak egy fejbillentéssel mozgatta az egészet. Már csak egy kérdés maradt hátra: Drága uraim, új album? Rövidre fogva annyira jólesett most ez a koncert, hogy a hétvégét nagyrészt végig a Mood család albumaival töltöttem. Pláne, hogy van új Magma Rise is. Nem lehet őket megunni.
Csak remélni tudom, hogy mindenki olyan elégedetten távozhatott a választott helyszínéről, mint én. Ez a nap nekem simán felsorakozik a remek koncertélmények közé. Arról nem is beszélve, hogy miközben már nyílnak a völgyben a kerti virágok, a görög zenekarok rajzását lehet újra megfigyelni a Duna felett. Nemrég járt ugyanis nálunk többek közt a Hidden in the Basement és a thrashveterán Spider Kickers is, és még jó páran várhatók a hónapban. Felkészül a Void Droid és a Pempti Kasta.
AdamG
Afania (GR), Khirki (GR), Wall of Sleep
Budapest, A38, 2024. május 3.
Belépőjegy ára: 3000 Ft
