Két nap, 20 zenekar, 80-100 fellépő zenész, kétszer 11 órás program, a metál durvább-érdesebb-hasítósabb műfajaiból, az underground bugyraiból, elsősorban magyar bandákat felsorakoztatva, de olasz, lengyel és osztrák zenekarokkal megspékelve, igen baráti áron – ezt kínálta ez a remek kezdeményezés, amit vétek lett volna kihagyni május utolsó (hosszú) hétvégéjén.
Mostanság nem erőltettem meg (túl) magam a koncertbeszámolók terén. Idő/kedv/szavak hiányoztak ahhoz, hogy emlékeztető (pláne emlékezetes) szövegekkel szórakoztassam magam (és talán másokat is). Így nem írtam a svéd Avatarium május elsejei Barba Negra-beli diadalmenetéről, amikor feledhetetlen koncertet adtak, kicsit feledtetve is mind az előttük, mind az utánuk fellépő zenekarok máskülönben nagyon is nívós műsorát. Nem írtam arról, ahogy önfeledten, legyökerezett lábakon billegve a szemetelő esőben, lenyűgözve bámultam a műalkotássá lényegülő Thy Catafalque-koncertet a Budapest Parkban. Nem számoltam be a kanadai Riot City penge és zseniális Dürer-kertes fellépéséről, noha a technika ördöge igen csak alájuk tett; és arról sem, ahogy a retinámba ég, amint Metal Lady alias Bíró Ica a Stress zenekar kíséretében elénekli többek közt az Indulj! című klasszikust („Egy falka, egy vér”), igazán szürreális élményt nyújtva egy keddi nap végén. Ám most, néhány amatőr és sikerületlen fotográfiával illusztrálva, elkerülhetetlenül naplózom a hétvége töménységét.
május 27., szombat
Nem sokkal a 13 órás kezdés után értem a helyszínre, a soproni KILLERSICK – mely előadásmódját „brutális pizza thrash zúzda”-ként jellemzi – már javában játszott a színpadon. Igen fiatal srácok, old school thrash-ivadékok, jól nyomják. Egyetlen, azonnal orvosolandó „hiba”: a gitárosi feladatokat is ellátó énekes hangja, pontosabban hanghiánya, antihangja – ez még a legkülönfélébb thrashorgánumokon edződött fülnek is fájdalmas. A We are toxic című közönségaktivizáló dalukkal búcsúztak az igen szép számú közönségtől fél órás programjuk lezárásaként.
(Naivitásom újra és újra meglep: a nézőszám sajnos az általam várt, remélt módon nem terebélyesedett a szombati nap, saccra 150-en voltunk terepen, de ebben a zenekarok fellépői is beszámítottak.)
Különféle fanzinokban már olvastam a CRYPTIC REMAINS-ről, de látni soha nem láttam még őket színpadon – ezért is tartom ezt a fesztivált többek között baromi jónak, látleletet ad az underground egy jelentékeny részéről, ahogy tette ezt nemrég a MAD Vill is. Mondjuk az Esztergomból indult ötfős csapat jó ideig nem is működött, majd nemrég feltámadtak hamvaikból, új felállással, amit most le is csekkolhattunk. Jó kis, technikás, fülbemászó death metalt nyomtak, bejövőst. Csak két dolgot jegyeznék meg: szerintem dramaturgiailag sokkal hatásosabb lett volna, ha a 30 percüket – amúgy slayeresen – a számok közti leállások nélkül döngölik végig, az igen súlyos adrenalinbomba lett volna. Ám ha szükségük van a pihire, akkor a máskülönben közönségkedvenc (sok ismerőssel) énekes frontember a mikrofonba horkantásnál(?) több kommunikációt engedhetne meg magának – mert hiszen az érdeklődés kellő mértékű volt. És tényleg energikus volt az egész produkció, megalapozva a hangulatot. Fura mód a közönség jó részének ezek után már kellett is némi szusszanás, így a két következő fellépő gyérebb nézősereg előtt játszott. (Ebben talán a teremben uralkodó párás, magas hőfokú időjárás is szerepet játszhatott.)
A Needless-frontember, Forczek Ádám „másik” zenekara következett, a budapesti NEFALEM, akiknek már itt van a kanyarban a debütlemezük. Ádám karizmatikus jelenség, ám most nem csillogtatta közönségkommunikációs képességeit, a dalok elbömbölésére koncentrált. Kellemes, dallamoktól sem mentes félórás death-döngölés zajlott.
Közben kezdett kiteljesülni az udvaron felállított mörchstand – a fesztiválpólókra szinte mindenki lecsapott. Még otthon megkérdeztem a kislányomat, milyen szuvenírt hozzak neki, ő azt mondta, cicásat, amire nem sok reményt láttam, de hihetetlen: volt! Igaz, ennek az animeszemű cicának kosszarvai is akadtak (Hail Lucipurr!), de hát azért nem semmi! A már megszokott szivárványos unikornis és a Burn your local church választéka mellett…
Szintén fanzinokból ismerős, és már régóta szerettem volna megtekinteni a Somogy megyei EVIL CONQUEROR-t, akik ráadásul most ünneplik fennállásuk 10. évfordulóját. Nem elég tájékozottan az ügyben, meglepett, hogy a türböwitches Harsányi Zsolt az egyik gitáros (de a fesztivál ideje alatt volt még néhány átfedés a zenekarok között). A black/death/thrash mixet játszó banda énekese kis termettel, de nagy arccal rendelkezett, vagy mondjuk úgy: végre egy kommunikatív és magabiztos, kellően exhibicionista frontember! Eljátszott a Bob Marley-nyomatos törölközővel, nem finomkodva köszöntötte barátait – „buzik”, „köcsögök” –, akik közül kettőt a színpadra is invitált egy kis közös ünnepi dalolászásra (egyikük a Türböwitch dalnoka, „Zslöd”, a másik fiatalember nevét sajnos nem értettem a bemutatásánál). Az ő műsoruk alatt alakult ki az est első moshpit-pogója – jelezve az energiákat, az intenzitást! Felpörögtek, felpörgettek rendesen! (Fuck/Hate/Death)
Az utánuk fellépő EXODIKON volt ez első aznap, aki 30 helyett 45 perc játékidőt kapott, s ők voltak a nap első (és egyetlen), magyarul éneklő csapata is. Nagyon profi volt a kiállásuk, a műsoruk, ám engem személy szerint most nem szólított meg annyira a zeneiségük, pedig a 2 éve megjelent Árnyam útján című lemezüket is többször hallgattam, és totál igényesnek, minőséginek tartom. Az énekes-basszer Borhidi Gábor megemlítette, hogy felvették már az új lemezt, s egy dalt el is játszottak róla. Na, majd talán annak révén létrejön újra a vonzalom. Mindenesetre rossz szavam nincs rájuk, ez pusztán hangulati faktor, a koncertjük objektíve nagyon is jó volt.
A budapesti PURULENT RITES koncertjének idején éreztem először, hogy na, kell egy kis felfrissülés, és az első két pörgős, riffben gazdag számukba való belekóstolást követően tettem egy egészségügyi sétát a környéken, levegőt-szendvicset-üdítőt-kávét vételezve, remélve, hogy visszatértemkor a műsoruk végét még el fogom csípni. Ám ebben tévedtem, a rendelkezésükre álló idő előtt befejezték a műsorukat, már kint volt a közönség a szabad ég alatt, mikor befutottam.
Hétkor lépett színpadra a fesztivál első külföldi fellépője, a nem rég alakult lengyel R. I. P. – nagyon szimpatikus nekem ez a név… Már a beállásuknál csekkoltam, hogy fura fazonok, különösen az énekes srác a maga Robert Plant-féle hajzatával és mozgásával, de a magas-cingár basszusgitáros is egy nyolcvanas évekbeli NSZK-banda tagjára emlékeztetett a kónya bajsza miatt.
A konferálás lengyel és angol nyelven váltakozott, a lengyel számcímek sokatmondóan érdekesen hangzottak. A zenéjük amolyan heavy/speed, néha thrashbe hajlóan, a gitárosuk szólótudománya kiemelkedő, ahogy ezt megtapasztaltuk. Közben az énekes, aki „Szerbusz”-szal indított, amikor élénk és hangos beszédet hallott a közönség soraiból, azt hiszem, a Whiskey Ritual városból visszaérkező tagsága volt a ludas, jól beszólt nekik egy tirádában, hogy fogják be, most ő van a színpadon, ő konferál!…
Nagyon fura, hogy ők sem használták ki a játékidejüket, mindössze félórás műsort adtak, zárásképp egy feldolgozás feldolgozását – amit, lehet, ismernem kéne, de nem, a nagyrésze punkos volt, a vége Black Sabbath-os. A messzi Lengyelhonból 30 percért ideutazni, meglepő… Ám az biztos, szint vittek a fesztiválba, zeneileg is, előadásmódban is!
Vártunk, vártunk. Az általam igencsak várt ARCHAIC fellépésére – ezidőtájt már a két fellépő közti átszerelési idő több volt, mint maguk a fellépési idők. Rájuk azonban nyilván érdemes, ha rákattintasz a blog címkefelhőjében a nevükre, láthatod majd, nem titkolom rajongásomat a zenekar iránt…
Nota bene: a nap zenészei mind férfiak voltak, ergo egyetlen hölgy sem akadt köztük, ám az Analog bártermében párhuzamosan éppen Wonder Women Night zajlott a Vasmacska, a Pink Dragon és a NuNix zenekarok közreműködésével – ez volt a „hölgyválasz”; a kihallatszódó zene kellő aláfestésként szolgált a várakozáshoz.
…miközben az Archaic mörcskínálatukat néztem: 10 féle pólóminta, köztük 3 vadiúj, és banyek, egy sem volt a méretemben, ej!, széldzseki, rövidnaci, bakelit, mindhárom lemezük CD-n, logós pohár több színben, erős szósz a zenekar márkanevével – ahogy nemsokára a színpadon is bizonyították rátermettségüket, úgy a „körítés” is abszolút profi!
Meg is dördültek, akár egy ágyúsor, úgy szóltak, mint a mennydörgés, különösen Szabó Csaba dobjai, a gitárok is hasítottak, Püski László fenomenálisan szólózott, nem egyszer, Illés Gábor basszer egy élő, túlmozgásos energiabomba, Erdélyi Péter meg az egyik legszimpatikusabb frontember, akit csak ismerek, amellett persze, hogy eszement jó gitáros (nemcsak most, de bolondok napján is elaléltam a játékától, amikor ugyanitt, az Analogban lépett fel a Salvusszal, amiről szintén nem született beszámolóm, de világszínvonalú volt a koncert).
Zárásként a Time has come… című első lemezről toltak el egy számot – a 2006-os lemezt limitált példányszámban most a Metal.hu ismét kiadta. Találkozunk ismét (részemről) az augusztusi Kreator–Biohazard-minifesztiválon! (Anikónak nagy köszönet az Archaic-pengetőért!)
Ismét várakozás, kicsit már kókadok, de azért kíváncsi vagyok a számomra korábban teljesen ismeretlen olasz WHISKEY RITUAL-ra. Azért a koncert előtt meghallgattam az első (In Goat We Trust, 2010) és az utolsó/ötödik (Kings, 2022) albumukat és ez a black ’n’ thrash ’n’ roll nem rossz muzsika, szegről-végről rokon a Türböwitchével, de a motörheades alapok okán a Midnight is közel esik hozzá.
A koreai származású dobosukkal a háttérben vadakként dúltak a színpadon az olaszok. (A közönség soraiban eközben feltűnt egy fiatalember női ruhában lepkeszárnyakkal a hátán, láthatóan tüll... akarom mondani, túl víg állapotban.) Jó nagy hangerővel szólt a rituálé, és sajnos jelentős gerjedéssel, ami a befogadhatóságukat részemről kicsit korlátozta. Közben meg feldobott… aztán lábon kihordtam egy szívinfarktust.
Rájöttem ugyanis, hogy elhagytam a slusszkulcsomat. Kerestem égre-földre, de nem találtam sehol. Rövidre fogva, végül utolsó mentsvárként a pultnál érdeklődtem, nem-e?… És DE! Valaki megtalálta a sötétben a klub padlójára óvatlanul kiszórt kulcsot és volt szíves leadni! Örök hála, Kedves Megtaláló!
Ezt követően azonban már nehezemre esett volna a koncertre koncentrálás, így hazafelé vettem az irányt – a kocsival! Fel kell épülnöm holnapig, kell az energia a vasárnapi koncertekre is! Mint utólag hallottam, elszabadult a banzáj, a WR utolsó száma alatt a közönség ellepte a színpadot, s ott örömködött a bandával. Ez így volt tutto bene.
május 28., vasárnap
A zenei kontinuitás megőrzése végett a fesztivál második napját a TÜRBÖWITCH koncertjével kezdtem. Az ötös fél ötkor lépett színpadra, hogy aztán negyvenöt percre kiengedje a démonokat a pokol bugyraiból. Én élvezem ezt a karakán-öszönös-parasztlengetős módit, s láthatóan nagyot gurítottak a tavaly megjelent második, Fullmoon Liquorthropy című lemezükkel, sokaknak tetszik: a kifinomult zeneiségre törekvő, agyonpolírozott, művészieskedő zenekarok mellett/ellenében nagyon jóleső együttrezonálni ezzel a sörben és mocsokban áztatott thrash ’n’ dirty roll-lal. LOL!
Most sem finomkodtak – Napalm to Posers –, inkább legyalulták a népeket, akik a tegnapinál sokkal nagyobb számban – úgy duplán, vagy még többen, hiába az est főbandája a Tormentor! – képviseltették magukat. Hamar kialakult az indián körtánc a placcon, új látványelemként azonosítottam a közönség soraiból feltörő szappanbuborékokat, Harsányi Zsolt gitáros, aki a fesztivál egyik szervező főkolomposa, pedig a színpadról köszöntötte a közönség „legrégebb óta legfiatalabb” tagját, a nagymamáját, aki a nézőtér bal oldalán egy széken ülve figyelte, mit is művel az ő szeretett unokája odafönn. Hát szólózott, mint az istennyila, nagyokat és jól. Igazán büszke lehet rá! Ahogy mindenki más a dobosra is, akit az énekes Lédeczi Zsolt méltatott a koncert végén, hogy az elmúlt 24 órában négy zenekarban is remekül teljesített. No, ez se semmi!
Hamar elröppent a játékidő, ha jól mulatt az ember, szinte észrevétlenül. Következett a BENEATH THE VOID, akiknek a mörchválasztéka még az Archaicét is felülmúlta, úgy színgazdagságban, mind tárgyi mivoltában: BTV-strandpapucs! trikók, szósz, rövidnaci stb. Az …into Oblivion lemezük remekül sikerült, és amit a koncerten ránk zúdítottak, az death metal non plus ultra volt. Olyan töménységben dózeroltak, hogy azzal városrészt lehet a földdel egyenlővé tenni. Gyémánt Krisztián mély bömbölése előbb elkásásította az agyamat, Pornói Patrik basszer magas fekvésű rikácsolása meg még szögeket is ütött belé. És hát maga a zene is hengerelt. Engem laposra.
A Varsóból érkezett CHAINSWORD kvintettje 19 órakor kezdte war metal elemeket is tartalmazó műsorát. Láncfűrészes párhuzamként a Bolt Thrower, Hail of Bullets vagy a Memoriam ugrik be. Egyik számuknál a honfitárs R. I. P.-énekes is társult vokálozni – múltat idéző kempingnaciban(!), baseballsapival a fején. Jó és színvonalas koncertet adtak, bár kezdtem fáradni, és igyekeztem erőt tartalékolni a következő két bandára, a vasárnap fő előadóira.
A Conan-kultuszban utazó, bécsi TULSADOOM nem először jár nálunk, ráadásul az első két albumukat dupla kazin a magyar Total Darkness Propaganda adta ki, én is büszke tulajdonosa vagyok egy példánynak. Az első pillanattól taroltak, a közönség meg nagyon élte a barbárok zenéjét, ami tényleg kiemelkedően hallgattatja magát. Rick, az énekes-basszer persze a konferálásaiba bele is fűzte magyar tudását, ami jobbára a káromkodás szavainak ismeretéről tanúskodott, de persze az énekes-gitáros Nagy Csörsz is kivette a részét a budapesti közönség üdvözléséből, ő nyilván nagyobb szókinccsel és ékes magyarsággal. Nagy volt a vidámság, két srác a színpadot is megmászta és ott headbangelt tovább, egyikük kezében kartonlap, kézzel írt logóval éltette a bandát. Nem mondom, hogy nem inogtam meg, hogy beszerezzem az LP-iket a mörchstandról… A banda beugrós dobossal adta ezt a parádés koncertet, akinek csak pár napja volt betanulni a programot. Szívesen látom őket legközelebb is, és ha kérhetem, hozzák magukkal a szintén bécsi Mortal Strike legénységét is, na, akkor leszakadna a nyakam…
Szolid egy órás várakozás következett az est, de az egész fesztivál főattrakciójára. Mert a Tormentor külön kategória. Csihar meg ezen belül is önálló entitás, ha szabad ezt mondanom.
Némi bizonytalanság lett úrrá rajtam, amikor a hosszas beállás közben azt láttam, hogy a basszusgitár a Malediction-ös Gábor András, Andró nyakában lóg, a gitárt Harsányi Zsolt hangolja, a szintetizátor(!) mögött pedig nekem az egykori Karstból ismerős Czakó Dániel mozgatja az ujjait. De a dobok mögött azért Machát Zsolt ült! Talán valami totál alkalmi felállás keretében lép színpadra a TORMENTOR?
Nos, az alkalmiság – mint minden koncertjük – helytállónak bizonyult, de a hangszereket azért Farkas György és Szigeti Attila kezelte, és noha Charles a Mayhemből nem jelent meg a másik gitárosi poszton, a szinti mögött helyet foglaló fiatalember őt hívatott pótolni, illetve hangszerét.
Tíz előtt két perccel végül belevágtak, s Csihar Attila is megerősítette az alkalmiságot. Míg a többiek hullasminkben, ő a szokásos extravagáns, mindig más „kosztümjében” jelent meg: ezúttal katonai zubbonyban, fején kucsma, arca a fel- és kiismerhetetlenségig maszkírozva. Kezében egy hatalmas keresztfa, rajta Krisztus (ha már pünkösvasárnap), de persze mindig fejjel lefelé fordítva – a produkció során hol mikrofonállványként, hol gitárként, hol evezőlapátként, hol papi füstölőként, hol támadófegyverként, vagy csak áldást/átkot szóró kellékként hasznosult.
Ahogy korábban egy interjúban utalt rá, Attila tényleg a műsoruk részévé tette az életműben megosztó pozíciójú évezredfordulós nagylemez, a Recipe Ferrum 777 egyes dalait. Én meghökkentem, az biztos. Habár a Tormentorral kezdtek, nehezen oldódtam a rákövetkező számoktól, és az ütemezéstől, de sikerült akklimatizálódnom – várd a váratlant! Most is ez történt, valójában nagyon különös szett és előadás történt a rendelkezésükre álló egy órában.
Attila időközben átöltözött: őrült orosz(?) hadifogolyból(?) valami ókori, ősöket idéző nem kevésbé bizarr sámánná lényegült át és fura hangokat hallatott, olykor egyszerre két mikrofonba is, miközben zajlott a rituálé (sajátos párhuzamban az előző nap itáliai záróaktusával). Volt, hogy teátrálisan megalázta a szintis fiút, hol tört döfött zenésztársai szívébe, hol zászlót lengett és borította be a gitárosok fejét vele. Mialatt elhangzott az Elisabeth Bathory, a Transsylvania, a Beyond, az Apocalypse, a 7th day of Doom, vagy zárásként az Anno Domini, bennem az az érzet támadt, mintha némileg belassították, doomosították volna ezeket a szörnyszülötteket, összhangba hozva a RF-dalaival és a köré tett, lényegi előadással, rituáléval – mert valójában ez zenés színház volt, koncertkörülmények között. Nem akarom túlragozni, fejbekólintóan sajátos volt, amit előadtak – nem kétséges, megkoronázása a fesztiválnak!
Remélem, jövőre ismét találkozunk!
INSANE HELLRIDE FEST 2023
Budapest, Analog Music Hall, 2023. május 27–28.
Belépőjegy ára: 14.990/15.990 Ft
május 27., szombat: Whiskey Ritual (I), Archaic, R. I. P. (PL), Purulent Rites, Exodikon, Evil Conqueror, Nefalem, Cryptic Remains, KillerSick (Vile Disgust)
május 28., vasárnap: Tormentor, Tulsadoom (A), Chainsword (PL), Beneath the Void, Türböwitch, (MWS, Rivers Ablaze, Skog, Neuropsy, Wolverine Blues Brothers)
