Szösszenetek fémzenéről

Címkék

2013 lista (1) 2014 lista (1) 2015 lista (1) 2016 lista (1) 2017 lista (1) 2018 lista (1) 2019 lista (1) Abnormality (1) Aborted (1) Abysmal Grief (2) Acid King (1) Adimiron (1) Aeternam (1) Agalloch (1) Agathocles (1) Age of Agony (3) Age of Nemesis (2) Agnostic Front (1) Ahriman (1) Airbourne (1) Alestorm (1) Alex Skolnick Trio (1) Alice Cooper (2) Alien Weaponry (1) Amon Amarth (1) Amorphis (4) Angertea (2) Animals As Leaders (1) Anna and the Barbies (1) Anneke van Giersbergen (2) Annihilator (4) Antal Nimród (1) Antediluvian (1) Anthrax (6) Apey & The Pea (1) Apey and the Pea (2) Archaic (7) Archer (1) Arch Enemy (2) Arkona (1) Armada (1) Armored Saint (1) Asphalt Horsemen (2) At The Gates (1) Autopilot. (1) Avatarium (1) bakelit (1) Barb Wire Dolls (1) Baron Mantis (1) Battle Beast (1) Beastö Blancö (1) Begotten Silence (1) Behold... the Arctopus (1) Beneath (1) Bermuda RockbanD (1) Beyond Fear (1) Bikini (1) Bilocate (1) Black Cobra (1) black metal (1) Black Stone Cherry (1) Black Tusk (1) Blind Myself (2) Bloody Juice (1) Blues Pills (2) Body Count (1) Bömbers (1) Borknagar (2) Borlai Gergő (1) Bornholm (1) Borrowed Time (1) Brume (1) Bullet (1) Burning Full Throttle (1) Byla (1) Cadaveres (1) Cadaver Mutilator (1) Cage (1) Cannibal Corpse (1) Carpathian Forest (1) Castle (2) Cattle Decapitation (1) Cavalera (1) Chapel (1) Child Abuse (1) Child Bite (1) Christian Epidemic (1) Chronosphere (1) Chrysta Bell (1) Clitgore (1) Colin Marston (1) ConansFirstDate (1) Corrodal (1) Crazy Lixx (1) Crew From Hell (1) Crossholder (1) Crowbar (2) Crown (1) Crucified Barbara (1) Csihar Attila (1) Dagoba (2) Darkher (1) Dead Congregation (1) Dead Lord (2) Dead Quiet (1) Death Angel (2) death metal (2) Decrepit Birth (1) Deep Purple (1) Dehumanized (1) Dehydrated (1) Demonical (1) Der Weg Einer Freiheit (1) Desecrator (1) Destruction (1) Devin Townsend (1) Dew-Scented (1) Diabolical (1) Diabolus in Musica (2) Din Brad (1) Divided (4) Dogma Inc. (1) Dog Eat Dog (1) Dopethrone (1) Dorothy (1) Down (1) Dr. Gore (1) Dread Sovereign (1) Drow (2) Drünken Bastards (1) DTA Death (1) Dunkelheit (1) Dust Bolt (1) Dying Breed (1) Dying Wish (1) Dysrhythmia (2) E-Force (1) Echobrain (1) Ecuador (1) Effrontery (2) Embatheria (1) Embryo (1) Emptiness (1) Eradication (2) Ereb Altor (1) European Mantra (2) Evil Invaders (2) Exhumed (1) Exodus (1) Extreme Attack (1) EyeHateGod (1) Fall (1) Fanatic Attack (1) Finntroll (1) Fit For An Autopsy (1) Flotsam & Jetsam (1) Fostartály (1) Fuck The Facts (1) Gingerpig (1) Goatwhore (1) Gore Thrower (1) Gorguts (2) GrandExit (1) Grave (1) Gravecrusher (2) Grave Miasma (1) Grave Pleasures (1) Greenleaf (1) Grimegod (1) Grim Reaper (1) Grizzly (1) Gutted (6) Gyász (1) Gyilkos (1) Hajnali Sándor (1) Hamferd (1) Hammerfall (1) Harlott (1) Hate Eternal (1) Havária (1) HAW (1) Headbengs (1) Head For The Sun (2) Helheim (1) Helsótt (1) Hétköznapi Csalódások (1) Hexvessel (1) High on Fire (1) Hot Beaver (1) Human Error (1) Hypnos (1) Hypocrites Breed (1) Ian Gillan (1) Ice-T (1) Iced Earth (1) Implore (1) Indricothre (1) Inferno (1) Intervals (1) In Vain (1) Iron Maiden (2) Iron Steel (1) I am Morbid (1) Jack (2) Jarboe (1) Jesus Chrüsler Supercar (1) Jex Thoth (1) Jinjer (3) Johnny in the Jungle (1) John Diva and the Rockets of Love (1) John Garcia (1) Jónás Tamás (1) Jucifer (1) Judas Priest (3) Jungle Rot (2) K3 (1) Kállai János (1) Kamchatka (2) Kampfar (1) Karma To Burn (3) Karst (1) Ketzer (2) Kevin Hufnagel (1) Kill With Hate (5) Kissin Dynamite (1) Kobra and the Lotus (1) Krallice (1) Krampüs (1) Kreator (2) Kvelertak (2) Kylfingar (1) Kyuss (1) Lamb of God (1) Lepra (2) Limb For A Limb (1) Lividity (1) Lizzies (1) Lord Dying (2) Lower Than Zero (1) Lucifer (1) Lukács Peta (2) M. O. D. (1) Macabre (1) Madder Mortem (1) Maggot Heart (1) Magma Rise (6) Makó Dávid (1) Malediction (2) Malignancy (1) Man.Machine.Industry (1) Manegarm (1) Manilla Road (1) Manowar (1) Marissa Nadler (1) Maryland Deathfest (1) Mayhem (2) Megadeth (1) Melt Banana (1) Merrimack (1) Metal (1) Metallica (3) MetalWar Fest (1) Metal Church (1) Mgla (1) Midnight (1) Misery Index (2) Mood (1) Moonsorrow (1) Moonspell (2) Mörbid Carnage (4) Morhord (1) Mortillery (1) mosh (1) Mpire of Evil (1) Művészetek Palotája (1) Mystery Gang (1) Nadir (3) Nailed to Obscurity (1) Naked Truckers (1) Necromomicon (1) Necrophagia (1) Necrosodomy (1) Necros Christos (1) Needless (2) Negura Bunget (2) Nervosa (2) Newsted (1) New Keepers of the Water Towers (1) Niflheim fesztivál (1) Night Demon (1) Night Viper (2) Nile (2) Nita Strauss (1) Noctis (1) Northern Plague (1) Nova Prospect (1) NWOBHM (1) Nyos (1) Oaken (1) Obituary (3) Obscura (2) Omega Diatribe (1) Omophagia (1) Ordog (1) Orphaned Land (2) Overkill (3) Ozone Mama (1) Óz a csodák csodája (1) P. Emerson Williams (1) Paediatrician (1) Papa Le Gál (1) Paradise Lost (2) Perihelion (3) Periphery (1) Philip H. Anselmo (1) Philip H. Anselmo and the Illegals (1) Philm (1) Pillorian (1) Planet of Zeus (2) Plini (1) Poem (1) Possessed (1) Powertrip (1) Power Theory (1) Primordial (2) Prong (1) Protector (1) Psycho Mutants (1) Psycroptic (1) Purulent Rites (1) Raven (1) Reds Cool (1) Red Fang (2) Red Hot Chili Peppers (1) Reino Ermitano (1) River of Lust (2) rockabilly (1) Rockmaraton (4) rock and roll (2) Room of the Mad Robots (1) Ross The Boss (1) Rotten Sound (1) Rotting Christ (1) Rrelics of Humanity (1) S. D. I. (1) S. O. D. (1) Sacred Reich (1) Sadictic Intent (1) Saille (1) Saint Vitus (1) Sanctuary (1) Sanhedrin (1) Satarial (2) Saturnine (1) Sauron (1) Saxon (1) Screamer (1) Sear Bliss (1) Sepultura (5) Serpent (1) Serpent Lord (1) Sete Star Sept (1) Shade Empire (1) Shining (3) Shredhead (1) Siberian Meat Grinder (2) Sin of God (1) Skeletonwitch (2) Skruta (1) Skull Fist (2) Skyforger (2) Slayer (5) Slogan (4) sludge (1) Sniffyction (2) Sodom (1) Soilwork (1) Solidity (1) Sólstafir (1) Sons of Morpheus (1) Soulfly (3) Soundfear (1) Special Providence (1) Speedwolf (1) speed metal (1) Spiders (1) Spiral Skies (1) Spirit Adrift (1) Spirit Caravan (1) Stabbed (1) Staegt (1) Steak Number Eight (1) Stepfather Fred (1) Stereochrist (1) Steve Vai (1) Stoned Jesus (1) stoner (1) Strenght of Will (1) String Theory (2) Stygian Shadows Productions (1) Subscribe (1) Suffocation (1) Suicidal Tendencies (2) Sunset (1) Superjoint Ritual (1) Survive (1) Svartidaudi (2) Svoid (4) Swallow the Sun (1) Symphony of Symbols (1) szubkultúra (1) Terrordome (1) Terry Bozzio (1) Testament (3) Texttures (1) The Adolescens (1) The Aristocrats (1) The Atomic Bitchwax (1) The Dead Daisies (2) The Devils Trade (1) The Generals (1) The Golden Grass (1) The Iron Maidens (1) The Joystix (2) The Mis-Made (1) The Moon and the Nightspirit (2) The New Roses (1) The Raven Age (1) The Secret (1) The Shrine (1) The Skull (3) The Slayerking (1) The Socks (1) The Three Tremors (1) The Trousers (1) The Vintage Caravan (1) The Wounded Kings (1) thrash (3) thrash metal (2) Threshold (1) Through the Never (1) Thundermother (1) Tiebreaker (1) Tim Ripper Owens (1) Tófalvy Tamás (1) Tormentor (2) Transhunter (1) Tribulation (1) Trillion (2) Trouble (1) Truckfighters (1) Turbo (1) Tyr (1) Tyrant Goatgaldrakona (1) Uganga (1) underground (1) Undertaking (1) Vader (1) Vampire (1) Varg (1) Vendetta Inc. (1) Victims (1) vinyl (1) Violator (1) Vitriol (1) VoiVod (3) Vulgar Display of Cover (1) Vulture Industries (1) Vuur (1) Wackor (2) Wall of Sleep (2) Warbeast (1) Watch My Dying (3) Wolfheart (1) Wreckmeister Harmonies (1) Yawning Man (1) Year of the Goat (1) Címkefelhő

2019 – Apokrif thrashtamentum

2019.12.31. 07:00 HORNER

2019 legtöbbet és legszívesebben hallgatott lemezei

1. 

flotsam_and_jetsam_the_end_of_chaos.jpg
2. 

exorder_1000x1000.jpg
3.

sacred_reich_1000x1000.jpg
4. 

possessed1000x1000.jpg
5. dysrhythmia_1000.jpg
6. 

noct_1000x1000.jpg
7. 

death_angel.jpg
8. 

blood_incantation_1000x1000.jpg
9. 

acidreign_1000x1000.jpg
10.

orodr_1.jpg

 

Koncertek 2019-ben, melyeken prímán éreztem magam

Flotsam & Jetsam (US) – BNMC, március 11.
Sacred Reich (US) – DK, november 15.
Metal Church (US) – Dunaújváros, Szalki-sziget, Rockmaraton, július 9.
Kissin’ Dynamite (D) – DK, április 18.
Vulture Industries (N), Madder Mortem (N) – Vörös Yuk, április 27.
Sanhedrin (US), Spirit Adrift (US) – Auróra, szeptember 18.
The Aristocrats (GB/US/D) – A38, november 10.
The Iron Maidens (US) – DK, május 4.
Alien Weaponry (NZ) – DK, július 24.
Slogan – Robot, december 21.

p2kicsi.jpg
Jungle Rot (US), Archaic – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely, augusztus 5.
Crystal Viper (PL) – Barba Negra Track, szeptember 14.
Angertea, Stabbed – Analog Music Café, október 25.
Wackor – Szimplakert, február 23.
divideD – DK, augusztus 30./november 25.

 

2019 fémnehéz underground papíralapú kiadványai

No Obligation #6 (április)
Adam Nergal Darski – Mark Eglinton
(valamint Krzysztof Azarewicz & Piotr Weltrowski):
Egy eretnek vallomásai – A szent és a profán: a Behemoth és ami mögötte rejtőzik
(Ford. Dudich Ákos. Budapest, Konkrét Könyvek, 2019) (szeptember)

p1kicsi.jpg
Dögvész #2 (szeptember)
Burning Sun #6 (szeptember)
Polgár Péter: Iron Maiden-antológia 1975–1979 (november)

 

Zenében is gazdag, boldog új esztendőt kívánok!

Címkék: 2019 lista

Milano Mosh (M. O. D. a Dürer-kertben)

2019.12.02. 08:00 HORNER

2015. július 14-én „az utolsó elem is a helyére került”. Az egykori S. O. D.-tagok közül, Charlie Benante, Scott Ian és Billy Milano akkorra már megfordult Magyarországon, a basszer Dan Lilker viszont ekkor először járt nálunk, egészen pontosan a Nuclear Assaulttal koncertezett a dunaújvárosi Rockmaratonon. (A setlist.fm ugyan tudni vél egy 1994-es és egy 1998-as budapesti Brutal Truth-koncertről, de ezeknek nem találtam egyéb nyomát, illetve Lilker egy 2009-es interjúban [Fémforgács] úgy nyilatkozott, hogy még nem fordult meg Magyarországon…)

mod2.jpg

Az anthraxes srácok ellenben jó sokszor megfordultak nálunk, bár Scott Ian többször, mint Benante… de Milano csak egyszer, 2014. február 17-én tette tiszteletét az M. O. D. élén az akkor Kontra Klub néven futó Trafo-pincében. 2017-ben majdnem ismét eljött, ám a november 11-re hirdetett koncert végül elmaradt. Pedig akkor épp volt aktuális lemeze (Busted, Broke & American) a zenekarnak. Nem mintha számítana, hiszen egy Milano-moshow-tól az ember S. O. D.-gegeket és olyan M. O. D.-dalokat vár, amik az első két és fél lemezen (U. S. A. for M. O. D., Surfin M. O. D., Gross Misconduct) vannak, tehát 1989-ig bezárólag – az ezeket követő hat album a tökmindegy kategória, a közvélekedés szerint, mármint ha egyáltalán tud következő lemezekről…

Öt éve nem voltam, most viszont ki nem hagytam volna – bakancslista, vagy mi!… –, a december nem is indulhatna jobban! (Ha a korábban belengetett Crippled Fox lépett volna fel előttük, őket megnéztem volna, bírom a thrashcore-juk, a végül befutókra nem voltam kíváncsi.)

mod1.jpg

Full house.

Milanóék – Billy, Jason French gitáros, Rob Moschetti basszer, Michael Arellano dobos – egy hihetetlenül korrekt és kompakt egyórás műsort prezentáltak a Dürer középtermében este 10-től 11-ig. És a fentiekkel ellentétben nem lett igazam, és milyen jó, hogy nem lett, a 2017-es (aktuális) lemezről is szemezgettek rendesen, 3 vagy 4 szám is előkerült (pl. a Fight és a You’are a fuckin dick), ahogy a Gross-lemez 30 éves évfordulójáról is megemlékeztek (pl. True Colors) és Sargent D. is jelen volt vastagon, miután a Fear I love livin’ in the cityje elhangzott (Kill Yourself, March of the S. O. D., Milano Mosh, Milk, Pussywhipped) – a zárás pedig nem lehetett más, mint a Speak English or die és a United Forces kettőse.

mod3.jpg

Mindez nem működött volna, ha Billy nem egy rutinos moshowman, elképesztően jól csinálta, de a közönség igazi szupersztárként is éltette. Kétoldalt látványikrekként a két kopasz, nagy- és rendezett szakállú húros vadított (ős-Scott Ian-riffekkel), középen Billy bátyó pacsizott, vizet fújt (szinte fürdött benne) poénkodott, szövegelt, és (vélhetően) cseresznyepálinkát kortyolgatott, amiből jutott a zenészeknek, de még a közönségnek is. Megemlékezett az 5 évvel ezelőtti budapesti koncertről, a ’80-as évek eleji New York-i HC-színtérről, a színpad előtti első pillanattól fogva működő pogózó tömegből kiszúrta a koncert minden bizonnyal legidősebb, 79(!) éves résztvevőjét (respect!), az első sorban a bandanás local Cyco Mikót, színpadra szólította a dalok között pukizókat (nem vicc!, ja, de!), a Milk előtt a női kebleket és tomporokat emelte ki az élet körforgásából… és még sorolhatnám. Marha jó hangulat volt, közösségi és szórakoztató. Hiányérzet egy deka se.

Amikor kiléptünk az éjszakába, esett a hó.

MOSHING EUROPE IN 2019
M. O. D. (US)
(Tisztán a cél felé, Skizo, Grow up fuck it up)
Budapest, Dürer-kert, Room 041, 2019. december 1.
Belépőjegy ára: 3500/4500 Ft

Címkék: S. O. D. M. O. D.

Kerberosz elszabadult (The Three Tremors a Dürerben)

2019.11.26. 09:30 HORNER

22.00 – A zenekar már a kisterem színpadán, a kiltes Steve Grimmett a botjára támaszkodva fellépdelt már a pótlábával, a pihenőszék is bekészítve számára. Sean Peck leoperálhatatlan bőrdzsekijében a színpad előtt… És megérkezik takra pontosan Tim „Ripper” Owens! Na, nem az öltözőből, hanem két málhazsákkal a vállán valahonnan a városból, ki tudja… Ledobja a cuccát, sört kér, és már a színpad közepén állva repeszt is. Nekiugranak a THE THREE TREMORS-koncertnek!...

ttt5.jpg

De ne siessünk ennyire előre, hiszen a vendéglátó DIVIDED valami elképesztően remek felvezetővel szolgált előttük. Idén, szűk 5 hónap alatt most láttam negyedjére a 24. századi budapesti ötösfogatot. Először júliusban a Rockmaratonon, aztán augusztus végén a Tattoo The Sun! fesztiválon, majd Halloweenkor a BackStage Pubban, s most ismét. Bár a korábbi fellépésekkor vetítőt csak az augusztusi nagytermi bulin tudtak használni, azt hiszem, ez igen fontos része a műsoruknak, baromi sokat hozzátesz a látványhoz. Na, nem mintha nem lenne erős a zenei rész. A zenekar hiperjó érzékkel folyamatosan teszteli az új, jövőre megjelenő, második lemezének számait élőben, valamint nyilván a közönség reakcióit is. Múltkor a programjuk felét tették ki az új dalok, ahogy kb. most is. És klafák, nagyon. Szerintem ötvözőanyagként a stadionrock irányába mozdultak el, és ha nagyszínpadon lennének, mindezt az előadásban is érvényesíteni tudnák (értsd: a hangszeresek mozgása). De így is, a kisteremből percek alatt valami nagylélegzetvételű teret csináltak, csak úgy szárnyaltak, miközben a fejük felett peregtek a sci-fi animációk. Atya ég, mire lesz képes ez a banda, ha tényleg megcsíp valami tőkeerős kiadót vagy booking céget! Én szurkolok nekik, ez a 40 percük alapján is, mondhatni, bivalyerősek.

ttt1.jpg

Szóval miközben az Archaic lerohanta Wackent a nyáron, összecimbiztek Ripperékkel, a közös pontot jelentő Jósa Tamás énekes pedig kapva az alkalmon, hogy a januárban lemezt megjelentető trió (Ripper, Sean Peck, Harry Conklin) és zenekaruk (Peck Cage nevű zenekara: David Garcia és Casey Trask gitárosok, Alex Pickard basszer és Sean Elg dobos) Európában öregbíti a heavy metal hírnevét, Budapestre is szervezett egy bulit. Ha jól számolom, Ripper nyolcadjára járt a fővárosunkban, a többiek talán először. Sajnos a Jag Panzer vokalistának családi problémái támadtak, ezért egy másik veteránt állítottak sikoly-csatasorba Ripperék maguk mellé, méghozzá Steve Grimmettet, akinek épp október közepén jelent meg az új lemeze (At the gates), ám a jobb lábát elvesztett dalnok ezúttal messze nem arról az albumról adott elő.

Izgalmas másfél órának lehettünk tanúi. A zenekar, főleg a dobos Elg, valami pazar volt, mégha szerényen át is adták a terepet a bárdoknak, de emellett bangeltek és zúztak, mint az őrültek. Természetes a debütlemez dalai adták a gerincét a műsornak, nagyobb részét el is énekelték. Érdekes, noha nem meglepetés, hogy mennyivel jobb így, élőben hallgatni ezeket a kovácsműhely tűzében edzett metáldalokat, mint lemezen, az énekesek is sokkal jobban kiteljesedhettek – mégha Grimmettnek a beugrás miatt, puskáznia is kellett egy tabletről –, izgalmasabban is szóltak. A többszólamúság is jobban kidomborodott. Ezért nem is értem, minek adták ki a lemez 3 CD-s verzióját, amin mindhárom énekes talentum külön-külön is hallható az összes dalban, hiszen itt a lényeg éppen az együttes szereplésen van. A koncert ezt meg is mutatta élvezetes módon.

755tremm2_n.png

A főszereplőnek Ripper volt prezentálva, de jól láthatóan Peck a csapat szellemi vezére, aki szintén remek, Rob Halfordon iskolázott hanggal rendelkezik (én a Death Dealerben is vagy a Denner/Shermann lemezen szeretem). Nem volt kérdés, persze, hogy a közös album számai mellett klasszikusok, feldolgozások is felcsendülnek a pokoli este, így jött elő a Burn In Hell Rippertől, majd a See You In Hell Grimmett-től (Ripper a háttérből segítette a vokáljaival), hogy aztán Diónak szenteljék a Heaven And Hellt. Az utolsó nagyszabású, levezető Judas Priest-blokkban elhangzott a Painkiller, a Breaking The Law, majd Ripper a body builder Dave „Conan” Garciától kölcsönkapott gitáron kísérve, némi bohóckodás és bakizás után, előadta a Living After Midnightot. Ezt köcetően nem maradhatott más hátra, csakis a The Three Tremors című definitív dal.

Nem lehettünk többen 50 főnél, de marha jó hangulat uralkodott végig. Még az elején többen lerohanták Pecket közös fotókért; aki amúgy a színpadon is sokat fotózott/videózott, ha épp nem énekelt; a merch baráti áron volt; nagyon köszönték, hogy a hétfő esténket rájuk áldoztuk. Hát mi is így vagyunk ezzel!

The Tree Tremors (US), divideD
Budapest, Dürer-kert, 2019. november 25.
Belépőjegy ára: 3990/4990 Ft

thethreetremorslp.jpg

Címkék: Cage Judas Priest Divided The Three Tremors Grim Reaper

Alice-tól tűzbe jönni (Annihilator a BNMC-ben)

2019.11.22. 08:15 HORNER

364 napot csúszott a koncert. Piszkosul fáradt voltam. A kettő között nincs ok-okozati összefüggés. A kimerültségem az uccsó pár napnak köszönhető. Ám a 2018. november 22-re meghirdetett Annihilator-koncertre nincs az az isten, hogy ne menjek el 2019. november 21-én, akármennyire is dőlnék be az ágyba. Kiadtam az ukázt a zenekarnak – magamban persze –, srácok, a ma esti fellépés tétje, fel tudtok-e éleszteni. Részben sikerült nekik.

ani4.jpg

Ha én Annihilator lennék és fel szeretném ébreszteni jómagam, akkor a W. T. Y. D.-szel kezdenék, az Alison Hell-lel folytatnám, majd a Phantasmagoria következne. A hatása felérne bármely tesióra taps a fej fölött, guggolás, fekvőtámasz kombinációs gyakorlattal, és nemcsak magamra találnék frissibe, de valszeg el is haláloznék azon nyomban… Nos, egy másik bibi is van, ha ekkora hőfokon kezdene az Anni, akkor nemigen lenne aztán hova fokozni a koncertet. Ez van. Szóval a fentemlített számokat nem véletlenül pakolják a szett végére. S ami elképesztő volt a tegnap estén, hogy (számomra) abszolút nem evidens számokat vagy best of programot nyomtak, hanem valami egészen más logika mentén szerepeltek a dalok (oké a King of the Kill, vagy a Set the World on Fire alap). Ennek (a nem értésének) köszönhetően aztán nem maradt el a nyomiságom teljesen.

A budapesti koncertet megelőző nap Kolozsvárott elmaradt a koncert, volt idejük pihenni a fiúknak. Meg is látszott rajtuk. Ráadásul a hazai catering elkápráztatta őket, nyomták be a gulyást, a libamájat, talán csak a fiatal olasz dobos Fabio ragaszkodott az olasz konyhához – de ő nem számít, hiszen még nem is élt, mikor Jeff Waters már kitolta az első 3 Anni-lemezt… Jeff csak mondta, mondta, marha sokat szövegelt, legalább 3-4 dal belefért volna még, ha nem szövegel annyit, még szerencse, hogy érdekes dolgokat mesélt többnyire, pl. a tavaly elhunyt Randy Rampage-ról, az elmúlt 30 évről, ki hogy ejti a zenekar nevét – a legviccesebb az Anal Eater volt –, Gary Holtról, Metallicáról, Slayerről, AC/DC-ről, Van Halenről stb.

anni2.jpg

És nemcsak a város szépségeit, a magyar konyha remekeiért felelős magyar cateringet emelte ki, de most sem feledkezett meg Havancsák Gyuláról, aki az előző lemez borítójáért felelős, és most is ott állt a küzdőtéren.

Én igazából csak akkor ijedtem meg, amikor pár hang erejéig megidézték a kib@szott csirkés számukat (Chicken and Corn), attól hidegrázást kapok, ahogy az A38-as bulin is. De az sem tett jót nekem, hogy a 45. percben máris levonult a zenekar húrosabb fele és hagyták dobszólózni Fabiót – na, ezt nagyon nem kellett volna. (Hála égnek a legutóbbi budai koncerten erre nem volt lehetőség...)

Viszont a pisiszünet után végre olyan számok következtek, amik áramütésként érték az agyam, mégsem pépesedett össze. Jött a Knight jumps Queen, a Twisted Lobotomy, a Tricks and Traps, volt új szám is a Ballistic, Sadisticról, majd zárásnak a Phantasmagoria – a ráadásban a Burns like a Buzzsaw Blade mellett persze a klasszik duó: Welcome To Your Death és Alison Hell. Szumma 100 perc.

anni1.jpg

A januárban 16. albumát kiadó banda kiállásban Waters és bandája, nyilván, és hiába bangelt és helycserélt futkározva Rich Hinks basszer és a gitáros Aaron Homma, mégis totál bérzenésznek tűnnek, annak ellenére is, hogy hány év óta tolják Jeff-fel, aki idén már 53 – bár 43-nak látszik, igaz, valaki felkiabálta, hogy 73.

Nem, Jeff mester igazán fitt, ezt bizonyította a jelenlevő mintegy 600 rajongónak, és csak úgy füstölt a keze alatt a gitár, pontosabban a gitárok, mert jó párat „elnyűtt” az este, megmutatva a csodásabbnál is csodásabb gyűjteményének egy kis szeletét.

Nagyon szimpatikus volt az egész a 30 éve működtetett metálzenekartól, mégha nem is repített a mennyekbe a koncert, azért a pokolba se kívánnám. Örülök, hogy ott lehettem, nagyon korrekt volt.

A TOUR FOR THE DEMENTED 2019
Annihilator (CAN),
(Archer Nation (US))
Budapest, Barba Negra Music Club, 2019. november 21.
Belépőjegy ára: 3900/4900/5900 Ft

anni5.jpg

Címkék: Annihilator

Jól felébredtek! (Sacred Reich a Dürerben)

2019.11.16. 10:45 HORNER

Ezt nagyon élvezted volna! – pötyögtem be és küldtem el az SMS-t a műsorzáró Surf Nicaragua lecsengő hangjaira egy barátomnak, aki ugyan el szeretett volna jönni a Sacred Reich-koncertre, de aztán mégsem jött neki össze. Mert igen, a veterán arizonai thrash halálosztag ugyancsak fáintos előadást kanyarított a Dürer nagytermében.

sacred_2.jpg

Igen, én ott voltam 1991. június 17-én a PeCsa szabadterén, amikor a Sepulturának nyitott a Sacred Reich – a Heathennel karöltve. (Máig megmagyarázhatatlan módon még az Auróra is fellépett előttük.) Tizenhét éves voltam, és egy barátommal lógtunk fel Pestre a koncertre, a szüleink tudta nélkül, hogy aztán az éjszakát kissé dideregve az Erzsébet téri buszpályaudvaron töltsük, várva a reggeli járatra… Tegnap este nyomokban sem lehetett 17 éves srácokat találni a koncerten, inkább csak jobbára hozzám hasonló korúak gyűltek össze kíváncsian, nosztalgiázva. Így sem voltunk sokan ezen a rendezvényen – a középtermet épp kinőve, de a nagyteremben még fél házat sem produkálva. Pedig a PDP fesztivál felhozatalára ezúttal sem lehetett panasz, ahogy a 2017-es Possessed vagy a 2018-as High On Fire sem volt piskóta. Most is a változatosság és a különlegesség határozta meg a programot (többek között): a kaliforniai heavy metal trió Night Demon nyitott, majd a svéd death metalos Grave következett, főzenekarként pedig a számomra is nagy meglepetést hozó, idén – 23 év kihagyás után – kiváló lemezzel (Awakening) visszatérő thrasherek koronázták meg az estét.

Engem mindhárom banda érdekelt, de kifejezetten érdekes tapasztalat volt, hogy a jelenlévő ismerősöket kérdezve kiderült, volt, aki csak a Night Demon miatt jött, volt, akit a Grave érdekelt kizárólag, és akadt, aki hozzám hasonlóan részt vett anno a 1991-es koncerten, és nosztalgiázni érkezett. Szerintem mindenki megtalálta a számítását.

A NIGHT DEMON jó korán, 19.25-kor csapott bele a műsorába. Ők már majd’ két éve jártak nálunk, 2018 januárjában az Accept vendégeként, én akkor nem láttam őket, így most örültem, hogy a lehetőségekhez képest hosszan, 45 percben pengették a brit heavy metal új hullámának zenekarain edződött muzsikájukat, megspékelve Motörheaddel (Overkill-részlet), vagy egyenesen önálló dallal a Scorpionstól (In Trance), de a saját számok is pengék voltak. Nagyon odatették magukat a srácok, a hangzásuk is kiváló volt.

Nekem mindig is az volt a benyomásom, hogy ők a Metallica Garage Days EP-jének, és korai, egyéb feldolgozásainak kiterjesztői, továbbvivői, azaz úgy játsszák az Angel Witch, Diamond Head, Budgie, Iron Maiden stb. ihletettségű dalaikat, ahogy az már egy bespeedelt-bethrashült korszak szűrőjén átment. Épp nekem valóan! Külön élmény volt, hogy az egyik dalnál egy csuklyába-köpenybe bújtatott koponyafejű démon is megjelent a színpadon és fémkupájából kínálgatta a nagyérdeműt, maga is jókat kortyolgatva belőle. Miután lement a színpadról, egyszer csak elsuhant mellettem, de akkor már a koponya helyett női arcot viselt, és sietett vissza a keverőpulthoz gombokat csavargatni…

sacred1.jpg

A két és fél lemezes banda nem hazudtolta meg azt a benyomást, amit a legutóbbi koncertlemezük (Live Darkness) alapján nekik tulajdonítottam: a mai kor hangzásával, keményen, gyorsan és nagy elánnal nyomják a mélyen a metal hagyományaiban gyökerező, érzéssekkel teli zenéjüket. Kósza ötletként felvillant előttem, ilyen lehetett anno Steve Harriséket látni-hallani a klubokban 1979-80 körül…

A GRAVE-et először és mindezeddig utoljára 2002-ben láttam koncerten Pécsett, a Hard RÁK Caféban, és nagyon kellemes emlékeket őrzök arról az estről. (Tudom, párszor azóta is ellátogattak már Budapestre, de azokon a koncerteken nem voltam.) Most némi bibi volt a technikával, a dobokat is jó sokáig lőtték be, aztán, mikor elkezdődött a koncert, a koponyákkal és svéd zászlókkal feldíszített színpadon, a Péterfy Gergely magyar íróra megszólalásig hasonlító Mika Lagrén gitáros hangszere nem szólalt meg, így az első számot trióként nyomták Oláék (a gitáros-énekes az egyedüli a bandában, akit 2002-ben láthattam a mostani négyes közül…). Mika egy sörrel a kezében léggitározott egy cseppet, jelezve a problémát. Ami hála égnek elhárult aztán, így már teljes erejével oszthatta a halálmetált a svéd gárda.

Bevallom, nálam azért ők nem elsőszámú favoritok zeneileg, de mindig megemeltem a süvegem a Dismembertől, Entombedtől, Unleashedtől, különböző felfogásban játszott, penetráns svéd death metaljuk előtt. Amihez annak az elkötelezettségnek is sok köze van, amivel Ola a kezdetektől irányítja elszántan a zenekart. Immár 31 éve. Kicsit andalodtam rájuk, de aztán többször is kimentem a teremből különböző okokból (cigi, pisi), így kb. a műsoruk felét láttam, de nekem így volt kerek az este, szóval hiányérzetem nem volt, viszont, amikor megmártóztam a fertőjükben, igen jól esett.

Ó, és jött a SACRED REICH! Anno mindig másod- vagy harmadhegedűsi poszton, de később a szokásos underground kultikus legendává nemesülve. Bevallom, a kilencvenes évek közepén engem már az Independent vagy a Heal egyáltalán nem hozott lázba, igazság szerint talán meg sem hallgattam akkor ezeket a lemezeiket. De most, miután annyira megfogott az Awakening, azokat is megfüleltem, és igen, így már sokkal jobban érezhető a folytonosság az idei nyúlfarknyi lemezzel, amit mindig kétszer hallgatok meg egymás után – ennyire jó és ennyire rövid. Ám az Ignorance, a The American Way vagy a Surf Nicaragua EP tényleg thrash-érdekesség, túl a futottak még kategórián. És hát Phil Rind az Phil Rind! (Aki ma úgy néz ki kicsit kigömbölyödve, mintha a maledictionös Andrót valaki lenyelte volna, ugyanaz a vigyor…) Wiley Arnett gitároson viszont mintha nem fogna az idő, pont ugyanúgy néz ki, mint 28 éve, talán csak a baseballsapója új.

sacredbor.jpg

Legnagyobb örömömre a szettjük túlterhelt volt az új album számaival, vagy ötöt eljátszottak közülük (Awakening, Manisfest Reality [ezzel nyitottak], Divide & Conquer, Salvation, Killing Machine), s ezek közé tűzdelték be a kihagyhatatlan slágereket (The American Way [ez hangzott el másodsorban], Ignorance, Free, Independent, Love… Hate…, Crimes Against Humanity, Death Squad, Surf Nicaragua). Phil nem emlékezett pontosan, hogy ’91-ben vagy ’93-ban jártak nálunk, de arra igen, hogy a Sepu előtt. örült, hogy ennyi kitartó ember van a közönség soraiban, akik akkor is megnézték őket, és most is. Az új számok előtt általában magyarázatot fűzött a dalszövegek tartalmát illetően, amúgy meg jó sokat hálálkodott a közönségnek, mennyire segítjük őket azzal, fellépésről fellépésre, hogy ennyire kimutatjuk szeretetünket a banda és zenéje iránt. Hát itt nem volt hiány kimutatásban: ment a pogó, a mosh pit, egyszer még fel is emelt maga fölé a tömeg egy rajongót, Phil aggódó tekintetével követte az eseményt, nehogy lezuhanjon-megsérüljön a szerencsés-szerencsétlen.

sacred-reich.jpg

Zeneileg elképesztő jó formát mutatott a zenekar. Dave McClain csúcsdobos teljesítménye valami egészen kiváló volt, ahogy szemüvegben tolta a legdurvább tételeket is. Az ízesen szólózgató Arnett mellett a fiatal, hajsátra mögött végig ádáznak szánt arckifejezéssel gitárt nyüvő Joey Radziwill is remek választásnak bizonyult. Egyben voltak nagyon, és akár csak 28 éve, most is nagyon szimpatikusak voltak. Nosztalgiával vagy anélkül, ez egy igen erős koncert és fesztivál (dance party) volt. Jövőre ugyanitt!

PURCI DANCE PARTY VOL. III.
Sacred Reich (US), Grave (S), Night Demon (US)
Budapest, Dürer-kert, 2019. november 15.
Belépőjegy ára: 5900/6900/7900 Ft

Címkék: Grave Sacred Reich Night Demon

Zeneterápia: éjszakai tehervonat (A The Skull Trouble-estje a Dürerben)

2019.11.14. 09:00 HORNER

Nem mindig a terveknek megfelelően történnek a dolgok.

Kedves Naplóm, kezdem ott, hogy Halloween napján valami pazar kis koncerten voltam, az Archideden, azaz az Archaic és a divideD közös backstage-beli fellépésén. Mindkét zenekar pöpecül nyomta, a jobb hangzás ellenben a divideDnek jutott. Ők már a műsorukba is emeltek a következő nagylemezük repertoárjából 6 számot is, míg a thrasherek bemutatták új basszusgitárosukat, Nedót (Nedoluha György, lásd még A Losing Season, Superbutt, Clue), és esküdtek, hogy új dalokkal fognak már ők is bombázni minket a november 23-i pesti koncertjükön. Most csak „régiek” voltak, plusz a Testament Into the Pitje. Az akcióban Jósa Tamás különösen kivette a részét, és kissé tudathasadásos, ámde humoros szerepben a divideD énekeseként dicsérte az Archaicot, az Archaic énekeseként a divideDet – adja az ég, hogy mindkét zenekar súlyos nemzetközi sikerekben gazdag éveknek nézzen elébe, de ez Jósa klónozását fogja maga után vonni!...

A kimerültség jelei abban mutatkoztak, hogy másnap a Dopethrone fellépésére már nem volt erőm elmenni. Ugyan retorikailag felvértezetten a szervezőket hibáztatom ezért – hogy a rézpéniszű bagolyba gondolták, hogy jó ötlet a külföldi, és valódi érdeklődést keltő zenekar elé hat magyar bandát beválogatni (s egyet utána még), és így a kanadaiak kezdését 23.10-re kalibrálni? –, de nem kizárt, hogy csupán a fáradtság hagyatta ki velem a máskülönben igen várt (a jegyet már a meghirdetéskor, amikor szó nem volt még ekkora parádéról, megvettem) koncertet. Így aztán csupán pár videofelvétel erejéig élvezhettem utólag a magát egy életre busómaszk viselésére kárhoztató, arctetovált Julie Unfortunate kisasszony előadását.

November 6. éje természetesen a Corvin moziban ért, mert egy Slayer-koncertfilm filmszínházi vetítése (hate) worldwide, megéri az esemény részesének lenni. Kapart ugyan már a torkom, de nem az elérzékenyültségtől, hanem a kezdődő betegség jeleként, ennek ellenére ez kihagyhatatlan élmény volt. Nem úgy maga a film. Mondjuk a zs kategóriás trash horror marhaságtól eleve nem vártam sokat, na, azt a semmit meg is kaptam. A thrash császáraitól viszont koncertet láttam már sokkal jobbat is, koncertfilmet is, nem is egyet. A rendező, Wayne Isham kb. úgy értette félre vizuálisan a Slayert, ahogy tette azt anno Michael Kamen zeneszerző-karmester auditive a Metallicával a leggyalázatosabb Metallica-lemezek egyikén, az S&M-en. Totálisan. A szónikus mészárlás önmagában gyilkol, héló, nincs szükség arra, hogy rossz kameraállásokból a végletekig felgyorsított vágási ütemben szétdaraboljuk a rosszul felfogott dinamika érdekében. A truváj éppen a kontrasztolás lett volna, többek között. Sokak szeme akadt fenn a káprázatban, többen, velem együtt ásítoztak, volt, aki a popcornjába dőlve szuszogott már e késői órán. Mindegy, a kiadó-menedzsment ezzel is jelezte, a jövőben is számíthatunk rájuk, ők meg a pénztárcánkra…

Egyre rosszabbul éreztem magam, pedig a november számomra egyáltalán nem száraz, hanem intenzív koncertre járásra tervezett volt. Szombaton azonban már rohadt cefetül voltam, délután még csak-csak elvánszorogtam személyesen átvenni a rendkívül impozáns és érdekes, Polgár Péter által összeállított Iron Maiden-antológia első kiadványát (ha azt hitted, bármit is tudsz a Vasszűzről, ezt olvasva garantáltan szerényebb leszel), de aztán kész, vége. Ágyba vetett a láz. Noha már hónapok óta abban égtem, képletesen szólva, hogy hallani fogom Darkhert, a hangját, a dalait, élőben. A haja mögött megbúvó Maiven kisasszonynak így viszont, nincs mese, újra rá kell vennie a turnészervező cégnél Jakab Zoltánt, hogy ismét Budapestre látogathasson (legalább az új lemez kiadása örvén), mert továbbra is van iránta érdeklődés.

Gyógyulj!, gyógyulj!, szuggeráltam magamnak, mert tengernyi koncert vár még rád egyfelől, másfelől ki szeret fejfájással, lázzal, csatakon otthon fetrengeni legyengülten? No, vasárnapra, november 10-én járunk, úgy, ahogy összekaptam magam, és elmentem az A38-ra a The Aristocrats koncertjére. Mert ezt is kihagyhatatlannak véltem, habár a hangulat az ELLÁTÓházból való idekerülése után számomra erősen megkérdőjelezhető. De mit lehet tenni, ha ennyi az érdeklődő, full terem. A koncert maga pedig pazar volt, a trió a tréfás zeneakadémikusok könnyedségével hárfázta a mennyei muzsikát, bár ahogy a basszer Bryan Beller elmondta, van, aki meghallgatva az új lemezüket, azt rossznak, egy rossz pornófilm rossz zenei aláfestőjeként értékelte. A zenei malackodás itt mindenesetre megvolt. Marco Minnemann röfögött is jó párat, és nagyon kedvesen magyarul szólt hozzánk, lévén őt és a jelenlévő szüleit évtizednyi erős barátság fűz pár egri honfitársunkhoz. Ahogy hallgattam őket, éreztem, az immunrendszerem erősödik. Az általuk keltett kellemes hanghullámok (el ne felejtsem említeni a gitárhérosz Guthrie Govant!) lágyan ringattak (vagy ez a hajó volt a Dunán?).

Több hektóliter gyógyteát lecsorgatva a torkomon, szerdán már jobbára tetterősnek éreztem magam az újabb kihívásokra.

70722411_2355480637853356_2553510567465713664_o.jpg

Ám nem mindig a terveknek megfelelően történnek a dolgok.

Az, hogy a Trouble lemondta a turnéját, késdöféssel ért fel számomra. Ám az egyetlen egy dolog, ami miatt az ember nem váltja vissza ilyenkor a jegyét, az a The Skull Trouble-programmal való helyettesítő fellépése. Ugyan nagyon-nagyon vártam a Rick Wartell–Bruce Franklin istengitárduó és Kyle Thomas szereplését, azért az Eric Wagner és Ron Holzner ex-Trouble-tagok köré csoportosuló formáció sem piskóta. Vérzett a szívem, de egyben azért örültem is. És reménykedem, hogy azért a közeljövőben tiszteletüket teszik nálunk (negyedszer is), vagy Kyle az Exhorder (nagy dobás lenne!) élén, ha más nem.

Szóval, THE SKULL harmadszor Budapesten. Nem voltunk sokan, de a középtermet már a MAGMA RISE fellépése alatt lazán megtöltöttük. (A Slowmesh fellépését kihagytam.) A 10 éves (a dekádnyi időnek semmilyen jelentőséget nem tulajdonító) Bánfalvi–Hegyi–Herczeg–Holdampf alkotta formáció 50 percig hozta a négyük kémiáján alapuló Black Sabbath-ihletett muzsikát, a szokásos magas színvonalon, dobverők törtek, ahogy kell. Kezdtek kisimulni a betegség gyötörte arcvonásaim.

Az igazi gyógyulást azonban Wagner úr és társai hozták el. A legutóbbi felállás csak a szekundáns gitáros személyében változott, nem Rob Wrong, hanem a fiatalabb Alex Johnson pengetett Lothar Keller mellett. És persze, persze, hiába… a hangszereik hangzása messze nem volt Wartell–Franklin-os. Kicsit azért hiányzott, naná! Máskülönben nagyon is kitűnő formát mutattak. Noha elsőre aggasztó volt, hogy a basszer Ron egy botra támaszkodva érkezett a színpadra, és oda is volt számára készítve egy bárszék, ahol rendszeresen megpihenhetett. A zene – Trouble minden mennyiségben, semmi The Skull – azonban nem hagyott más kívánnivalót maga után. Eric hangja egészen jó formában volt, hozta a szintet, a Trouble-klasszikusok sora pedig számomra elhozta a gyógyulást, nyakmerevedésig zakatoltam az éjszakai tehervonatszerűen érkező At the End of My Daze-re, a Come Touch the Sky-ra, Memory’s Gardenre, a The Tempterre stb.

Eric kedvesen pacsizott az első sorokkal mindvégig, Ron is barátian szólt a közönséghez, a többiek pedig hegesztettek rendesen, főleg Lothar.

Az egy órás szett után persze őrjöngtünk a ráadásért, amit a cigiző (vagy akármit szívó) Ericék meg is háláltak, nem is akárhogyan: a Psychotic Reactionbe csomagolt For Those Which Are Sleeppel. Nagy volt, boldogító – terápia a léleknek, testnek egyaránt. Így már kellően fitt állapotban lehetek ott a pénteki Night Demon–Grave–Sacred Reich-bulin.

IV. DESSZERT FESZTIVÁL 2019
The Skull (US) Magma Rise (Slowmesh)
Budapest, Dürer-kert, Room 041, 2019. november 13.
Belépőjegy ára: 4000/5000 Ft

Címkék: Magma Rise Dopethrone Slayer The Skull Archaic Divided Darkher The Aristocrats

Végén a végtelenség (Angertea és Stabbed az Analog Music Caféban)

2019.10.26. 08:15 HORNER

Győzelem. Pedig…

…amikor kiderült, hogy az V. kerületi, belvárosi, romkocsmanegyedbeli, felkapott szórakozóhelyről átkerül a meghirdetett koncert a XI. kerületi, külvárosi, jobbára ipari negyedbeli mellékutca mellékutcájába, hát, nem voltam bizakodó.

67968173_3367994066547788_4111959869093838848_n.jpg

Tömegek kizárva, még a tömegközlekedés is macerás.

Ám kaland az élet.

Az egyébként piszok jó Analog Music Caféban (csini kültér, beltér, tiszta WC, klassz hangosítás) a Stabbed kilences kezdésekor, ha ketten kimentünk volna cigizni, megfeleződik a közönség.

Ám aztán mégis felfejlődtünk, sokasodtunk. A végére huszonöten lettünk. Családias volt, na! Az elszántaknak, a fanatikusoknak.

Krisztián barátom állítja, mi már voltunk STABBED-koncerten, méghozzá a Wacken Metal Battle Hungary 2017-es elődöntőjén láttuk őket. Igaza lehet, bár semmi emlékem nincs róla. (Az idei eseményen pedig, mivel az Archaic után léptek fel, nem vártuk meg a színpadra lépésüket, pedig Potkovácz Márkot a legjobb dobosnak választották meg a rendezvényen.) Mondjuk ebben a felállásban még tutira nem hallhattuk őket.

Énekes nélkül játszottak. A frontembernek máshol volt aznap este dolga. Ha nincs erről információm (mármint, hogy amúgy van énekesük), mégcsak rá sem jövök, annyira klassz volt az instrumentális szett. Ha még egy fokkal tördeltebb és poliritmikusabb lenne a zenéjük, akkor már-már a Dysrhythmia magasságában üdvözölném őket. De így is nagy élvezetet okozott hallgatni őket. Kecskés Attila és Demeter Marcell (gitárosok), Juhász Misel (basszusgitáros) és Potkovacz Márk – respect és nagy-nagy köszönet! Máskor is szívesen hallgatnám őket ebben a felállásban.

Tízkor belecsapott az ANGERTEA triója. A múltkori Szimpla-kertes koncert igazi ajándék volt, most fizetni is hajlandók voltunk (baráti összeget, lásd kicsit lejjebb), hogy láthassuk-hallhassuk őket. Amúgy szinte pironkodnom kellett, mert a megjelentek nagy része Angertea-pólóban feszített, én meg nem. Ugyanakkor végre beszerezhettem a még (fájón) hiányzó CD-ket a teljes diszkográfia birtoklásához (szintén baráti áron).

Itt fanatikusok zenélnek fanatikusoknak – tegnap este is fantasztikusan. Kell-e hangsúlyozni, hogy Gergő, Miguel és Ottó a hangszereik mesterei? Vagy hogy a dalaik képesek magukkal ragadni az önfeledtségbe? (Csak a rend kedvéért: a ráadásdal az Endless Fields volt.) Törzzsé, klánná kovácsolják a színpad előtt állókat, és borzasztó geil klisével: örömtüzeket gyújtanak a tekintetekben.

Hát pedig ez volt. Sajnálhatja a belvárosi romplatform, hogy kihagyta ezt a remek lehetőséget.

Angertea, Stabbed
Budapest, Analog Music Café, 2019. október 25.
Belépőjegy: 999/1200 Ft

Címkék: Angertea Stabbed

Toolontúl (Room of the Mad Robots a Szimplakertben)

2019.10.06. 08:30 HORNER

Nehezen tettem túl magam a zseniális első lemezt követő énekesváltáson, az új dalnok, Mári Péter erősen visszafogott színpadi jelenlétén, valamint a zenei irány módosulásán. Míg a Mechanical Sound Empire a végtelenül szimpatikus eklektikájával is egy bivaly metál lemez, a rákövetkező I Stray nekem már túl psychedelikus-stoneres-szétfolyós volt, ami aztán a Rat King Racket toolos elborult súlyosságában kristályosodott ki – nekem már nem mindennapi betevőként. Mindazonáltal soha nem vettem le a szemem a ROTMR-ról, az Aebsense mellett a titkos magyar favoritjaim közé tartoznak, csupán két lépést hátráltam, belenyugodva, hogy másfelé indultak, máshova érkeztek, mint arra én vágytam a 2009-es album alapján.

rotmr_koncertimg_20191005_211004.jpg

(Fotó: Dancsok Krisztián)

Kevesebbszer is látogattam a koncertjeiket, de ki tudna ellenállni a Szimpla-féle ajándéknak (lásd korábbról itt és itt), s remélem ez a tendencia folytatódni fog. Szóval 80-ad magammal szombat este én is ott tömörültem a budapesti éjszaka egyik legkedveltebb szórakozóhelyének helyiségében a színpad előtt. 20.40-kor kezdtek a srácok, hogy szűk egy órára elvarázsoljanak. Főleg az utolsó, azaz a Rat-lemezről nyomták a dalokat, de a másik kettőről is felcsendült opusz. De még hogy! Hangzásban most sem kellett csalódni e helyütt, képzavarral élve: minden hangszer kisangyalként muzsikált. De ha már a képek. A zenekar mögötti falrészre, illetve a helyiséget határoló bal oldali falra egy nehezen kivehető, halavány, szinte szellemképes filmrészletet vetítettek a koncert ideje alatt (valami amerikai hollywoodi, 100 éves fekete-fehér mozi, egy törpe színész is volt benne…), de nagyon nehezen kivehetően és homályba hagyva, miként is kapcsolódik mindez a ROTMR zenéjéhez, előadásmódjához. Hacsak nem a Toolon keresztül. Merthogy ők is szoktak vetíteni.

robotlogo.jpg

Nem akarok toolzásba esni, de a ROTMR a magyar Tool, döntse el mindenki maga, hogy ezt negatívan vagy pozitívan értékeli. Mondjuk azt, nagyon erősen hatottak a srácokra a zeneírás terén. (Másfelől én Csaba András basszusgitáros játékából a Sabbath mély benyomását is kiérzem folyamatosan.) Ha ezen toolteszi magát az ember, akár élvezni is tudja a zenéjüket. De nagyon! Így tettem én is, hipnotikus erő sugárzik a dalaikból, a zenekari összhang tökéletes.

Unnám előcibálni, mennyire hiányzik a kiváló hangú Mári Péterből az önmutogatás, az egészséges színpadi-előadói exhibicionizmus, beláttam, egészen másfelől kell hozzá közelíteni, miközben a hiányérzet persze megmarad. (Még jó hogy a fanatikus-őrült szemeket meresztgető Csaba András, aki most is Brujeria-pólóban bangelt, egy kicsit pótolja a frontemberi hiátuson.) Szóval Péter afféle teljesen visszafogott alak, aki valszeg befelé éli ki az általa megénekelteket, csupán a hangjával kívánja közvetíteni az érzéseket, a mozdulataival, gesztusaival nem. Azért persze kontaktált a közönséggel magyarul-angolul vegyesen, ahogy ez itt szokás, hiszen az idelátogatók, a résztvevők nagyobb része külföldi. (A hely állandó tömöttsége egyébként szerintem tipikus szimulákrum: azért híres, és özönlenek ide a turisták, fiatalok-idősek vegyesen, mert azt mondják róla, hogy híres – de amúgy nincs itt semmi különleges látnivaló – mármint a koncerten kívül –, a betérők egymást bámulhatják szoros testközelségből, a zsivajtól beszélgetni nem lehet…) Megtudhattuk, hogy bár most négyen állnak a színpadon (Mári Péter – ének, a jelentősen lekarcsúsodott Berszán Miklós – gitár, Csaba András – basszusgitár és a minimál dobszerkó, de rengeteg cintányér mögött ülő Kertész László), de hamarosan öten fognak, az új lemez pedig készül, ha minden jól megy már jövő év első harmadában megjelenik. Némi pihenésképp eljátszott a közönséggel, hogy legyen az a szabály, ha már a zenekar tagjai ebben megegyeztek egymás között: igyon mindenki egyszerre két szám között. De amúgy a zenén volt a HANGSÚLY. Nagyon is.

room_of_the_mad_robots_ratking.jpg

Aki legközelebb látni is szeretné őket, nemcsak otthon hallgatni, az december 7-én az S8-ba menjen. A jótékonysági buli jótékony hatással lesz a kedélyállapotára és a zenei ízlésére.

SZIMPLAROCKS
Room of the Mad Robots
Budapest, Szimplakert, 2019. október 5.
ingyenes

Címkék: Room of the Mad Robots

Szegek a magasban (Protector a Kék Yukban)

2019.10.02. 10:00 HORNER

A német deathrash Protector mindig is nagyon népszerű volt a magyar underground fémzenét kedvelők körében. Valószínűleg a ’80-’90-es évek fordulóján működő lengyel piacok választéka sajátos szelekciójának köszönhetően sokan megismerkedtek velük, s rengeteg farmermellényről köszönt vissza a banda logójával díszített felvarró. Mindennek ellenére a 33 éves csapat most először látogatott el hazánkba, a 7., az áprilisban megjelent Summon The Hordes című lemez 6 állomásos turnéköre alkalmából. Ám az őstagságból ma már csak Martin Missy énekes áll a fronton, ő pedig 1995-ben Svédországba költözött, így a mögé 2011-ben ismét Protector név alatt felsorakozó tagság nemzetisége svéd.

protector_turneplakat.jpg

A magyar koncerten a Mörbid Carnage mellett eredetileg a zalai Age of Agony lépett volna fel előttük, ám ők visszamondták, így a szegedi Gravecrusher került a helyükre – aztán őket is felülírta a budapesti Kill With Hate. Mivel utóbbiakat nem is olyan rég láttam az idei Rockmaratonon, az MC-t viszont már régebben (a brazil Grave Desecrator előtt tavaly augusztusban az S8-ban), és erős kétségeim támadtak afelől, hogy 3 bivallyal is megbirkózom az este, így csupán az MC kezdésére időzítettem az érkezésemet. Ám aztán mégis elcsíptem a KILL WITH HATE-et, legalábbis 3 számot, és azt kell mondjam, az egész estén végig kitartó hangzásbeli miazmák ellenére, irgalmatlanok voltak. Bár sem a pergők, sem a gitárok magasai nem nagyon értek el hozzám – olyan volt, mintha egy öblös hordóban ácsorogtunk volna, és csak a mélyek kongottak volna –, az erő és energia átjött. Szóval már csak az új, készülőben lévő lemezt kellene minél előbb tető alá hozni!

A MÖRBID CARNAGE-nek épp mostanság jelenik meg egy új, 5 számos EP-je 12”-os vinylen, Glory to Satan Soldiers címmel, reméltem hát, hogy arról is játszanak majd. S lőn! Ahogy az első albumról is osztották az igét, többek közt. Lambert karizmatikus frontember, aki nem átallja kiosztani a népeket, hogy ne csak mama- és tatapózban ácsorogjanak, hanem tomboljanak, mutassák meg, lobog bennük a tűz. Rajtuk nem múlt, mert brutálisan nyomták a jóféle underground thrash metalt. Ahogy múlt nyáron, most is a színpadra került egy farkas (farkasjelmezbe bújt metáltesó), a csapat „Eddije”, és fokozta az hangulatot. Végül a Slayer Die by the Swordjával búcsúztak. Nagyon energikus buli volt, és szerintem tegnap este ők vitték el a pálmát.

protector_banda.jpg

Merthogy a PROTECTOR, bármekkora legenda, hozzájuk képest haloványabb volt – szerintem. Nem vagyok a rajongójuk, engem a kíváncsiság vitt le a koncertre, és ahogy láttam/kihallottam beszélgetésekből a kb. 100 fős hallgatóságból, még jó néhányunkat. Persze itt voltak a die hard fanok is, jobbára hozzám hasonló veteránok, de fiatalból 1-2 akadt csak. Szóval a Protectorról bennem kialakított hangkép valahogy dinamikusabb volt annál, amit itt tapasztaltam. Az elán csak pár régi szám erejéig mutatkozott meg, amúgy inkább dohos (nem csak a hely hangzása miatt) old school, döngölős deathrash sorjázott, ami iránt egy idő után mérsékeltebb érdeklődést mutattam. (Valaki meg nyilván ezt szereti nagyon.)

protector_album.jpg

Pedig Martin és gárdája (Mathias Johansson gitáros, Carl-Gustav Karlsson dobos és Michael Carlsson basszer) igazán szimpatikus volt. Martin reszelős orgánumán osztotta a halált, a százas szögekkel kivert alkarvédője meg ikonikus, de amúgy kicsit öreges volt az egész – számomra. Ám a többség jól szórakozott, zúgott a „Pro-tec-tor” rivalgás, és valaki mellettem fejből vágta, milyen számok következnek. (Amúgy itt csekkolható.) Az sem volt közömbös, hogy a frontember a magyar „köszönöm” szóval fejezte ki többször is háláját, amiért ekkora létszámba és ilyen lelkesen ünneplik a zenekarát, akikkel, ugye, ez volt az első fellépése – történelmi pillanat! – Magyarországon – a turné 3. állomása volt Budapest. Úgy láttam, a pólóik is igen kelendőek. Szóval inkább azt mondom, a kíváncsiságom kielégült, ideig-óráig jól szórakoztam, és a sznobériám is megkapta a magáét, hogy egy UG metal legenda fellépést élvezhettem testközelből. Nincs hiányérzetem.

SUMMON THE HORDES TOUR 2019
Protector (D/S), Mörbid Carnage, Kill With Hate
Budapest, Kék Yuk, 2019. október 1.
Belépőjegy ára: 3000/3500/4000 Ft

Címkék: Mörbid Carnage Kill With Hate Protector

Földalatti időutazás (Sanhedrin és Spirit Adrift az Aurórában)

2019.09.19. 07:30 HORNER

Bárcsak ekkora mákom lenne az élet egyéb területein is! Még a HammerWorld egyik tavaszi számában (2019/4.) olvastam egy koncertbeszámolót a görög Up The Hammers fesztiválról. Ínycsiklandó volt a felhozatala, csorgott is a nyálam rendesen. Ott említődik a New York-i Sanhedrin trió, méghozzá úgy, hogy „valahol talán a szintén amerikai Castle játszik hasonló pályán, hozzátéve, hogy hozzájuk képest a Sanhedrin zenéjében valamivel több a kifinomultabb, légiesebb elem”. Nosza, több sem kellett nekem, mint a Castle nagy rajongója, ezt hallanom kellett. Mikor pedig meghallgattam, látnom. Alig telt el egy kis idő, s lám a New York-iak jöttek el hozzám. Madarat lehetett velem fogatni, amikor meghirdették a koncertet. Tegnap este, amikor megvalósult, nem különben

A co-headliner phoenixi társulat kapcsán nem voltam képben, de aztán kiderült, hogy a death metalban utazó Gatecreeper 3/5-e a Spirit Adrift ¾-e, akik itt kiegészülve Marcus Bryant dobossal HEAVY METALt játszanak. Nem is akárhogy!

san3.jpg

A koncerthelyszínre, az utcaszint alatti boltozatos pincébe való leereszkedés nemcsak igazi underground mentalitást követel – némi kapaszkodással –, de egyben időutazásra is invitált. A 20 órakor húrokba csapó SPIRIT ADRIFT tagjait hallhatóan meghatározó módon inspirálta a ’78-’82-es időszak brit inváziója – így lett a brit heavy metal új hullámából szellemi áramlat, amin az amcsi lelkek is sodródnak. Méghozzá igen tetszetős módon – s jobbára a nagyon nagy hírnevet nem szerzők hatásait felvonultatva, például Budgie. A mellettem bólogató barátom jegyezte meg: mennyire érdekes, hogy amikor ’89 körül felfedeztük ennek az időszaknak a zenéjét, a zenészek 15-20 évvel voltak idősebbek nálunk, most, 30 évvel később, ismét van életkorbeli differencia, de most már a zenészek fiatalabbak nálunk 15-20 évvel…

Mindenesetre a ráadással együtt ¾ órás dimenzióváltás felért egy adrenalinfröccsel. S igaz, hogy, ha megalakítottuk volna itt a „66-an a heavy metal hazai népszerűsítéséért” Fb-csoportunk, akkor a jelenlévők létszáma alatta marad 10-20 fővel ennek a célkitűzésnek, de a pincehelyiség így is megtelt.

san2.jpg

Már az első pillanattól kezdve szemeztem a merchpult kínálatával. A jegy ritka olcsó volt, és a pólók, LP-k, felvarrók, CD-k szintúgy, kb. a máskor megszokott ár felét kellett volna kicsengetni értük. Igaz, némileg tipródtam, mert a pólók anyaga lehetett volna jobb minőségű is (magasabb grammszámú), ám végülis, mindkét zenekartól beszereztem egyet-egyet.

A SANHEDRIN szintén nagyon jó koncertet adott. A Spirit Adrift karcosabb volt, ők meg rockosabbak, de érettebb, összecsiszoltabb volt a produkció. Meglepett, hogy a basszer-énekes Erica jóval idősebb, mint ahogy azt a képek alapján gondoltam volna, a zenésztársai tkp. a fiai lehettek volna, ám ez mit sem von le a teljesítményéből. Sőt! A Castle-énekes-basszer Elizabeth Blackwellnél sokkal nagyobb hangterjedelemmel és csiszoltabb hanggal rendelkezik, ráadásul benne megvan valami punkos attitűd is. Parádés, jó hangulatú, 1 órás koncertet rittyentettek a műértő közönség lelkesedése közepedte.

san1.jpg

Manapság már tényleg ritkaságszámba megy ez a fajta szellemiség és muzsika, örülnék, ha a szervezők több ilyen zenekarral örvendeztetnének meg bennünket a jövőben.

Sanhedrin (US), Spirit Adrift (US)
Budapest, Auróra, 2019. szeptember 18.
Belépőjegy ára: 2800/3500 Ft

Címkék: Spirit Adrift Sanhedrin