Alaposan benne járunk már az őszben, volt idő elmélyülni a nyár derekán kiadott Négy évszak címet viselő EP-sorozat első, Tavasz alcímű darabjában. A korábban már két lemezzel lenyűgöző hatást elérő Jónás Tamás gitárossal azonban nem csak az új produktumról váltottunk szót, hanem a zsugorodó egóról, egy különleges koncerthelyzetről és az idő természetéről is beszélgettünk.
Jónás Tamás és Greeny
Meglepően kevés gitárt látok a környezetedben, összesen hatot, ebből az egyik akusztikus. A többit páncélszekrényben őrződ?
Ennyi az összes, nem vagyok gyűjtő. Sőt, tulajdonképpen csak tavaly sikerült ennyire felduzzasztani a számukat, korábban, ha kellett valamilyen modell, kölcsönkértem és -kaptam őket.
Akkor tehát, ha valaki felajánlaná, épít számodra egy álommodellt, nem is élnél a lehetőséggel?
Soha nem foglalkoztattak különösebben a faanyagok, a pick upok… Bármilyen is legyen a gitár, a hozzáadott érték számít: azaz ki hogyan szólaltatja meg. A zene a lényeg.
Ezek szerint nem hiszel abban, hogy minden hangszernek lelke van?
Nem is olyan rég mindegyiknek adtam nevet, azóta pedig mintha tényleg lenne. A tengeri habzöld színű Gibsonom a Greeny névre hallgat, a két korábbi lemezem borítóján is látható bordó Samick Sammy lett, az Andy Timmons-féle fehér Ibanez neve Andy, a héthúros Jackson pedig Bianka, szintén a színére utalva. A Stratocaster-kópia első gitáromat, melyhez nagyon sok emlék fűz, egyszerűen Az Elsőnek hívom.
Kaptál már valaha felkérést gitárcégtől, hogy reklámozd a márkájukat?
Egy kisebb amerikai gitárcégtől érkezett ajánlat, de a feltételeik nem voltak túl nagyszabásúak, így nem kötöttünk megállapodást. Mondom, nincs is szükségem sok gitárra, nekem a zene a fontos.
És mi a helyzet Steve Vai kiadójával, él még a kapcsolat?
Vai kiadója, a Favored Nations egyik részlegével, a Digital Nationsszel egy lemezre, a Timeless Hourre szólt a terjesztési megállapodás. A zeneipari változások hatására azonban ez a részleg mára már meg is szűnt.
Mennyit profitáltál az együttműködésből?
Megnyitott előttem bizonyos ajtókat, kétségtelen: rengeteg hallgatót nyertem azáltal, hogy kíváncsian kattintottak utánam, ugyan, ki az, akit Vai kiválasztott. De nem építettem brandet erre a kapcsolatra, inkább egy őrülten jó érzés, visszaigazolás volt számomra.
A nyári Budapest Park-os koncertjén kinn voltál?
Nem voltam Budapesten, de korábban láttam a G3-on az Arénában, akkor Satrianival és Steve Morse-szal lépett föl. Mindegyikük legendás gitáros, de számomra Vai koncertje, a kisugárzása miatt, volt a legemlékezetesebb.
A lehető legszélesebb körben, az interneten tartasz gitárkurzust, mi a legfontosabb, amit át szeretnél adni az érdeklődőknek?
Alapelvem, hogy amit megtanulok, meg is osszam másokkal. Ugyanakkor tanítani csak úgy lehet, ha én is értem, amit át szeretnék adni, ezért is remek lehetőség, hogy írásban megfogalmazhatom a tudásomat. Ahogy mondják, nem halat akarok adni, hanem megtanítani másokat is horgászni: egy szemléletmódot szeretnék átadni. Hogy a zenei összefüggések elsajátítása ne pusztán a zeneelméletben merüljön ki, hanem azt próbálják elérni, hogyan tudják magukat kifejezni a zene, a hangszer által.
Amikor legutóbb beszéltünk, 2011-ben a Timeless Hour megjelenéskor, azt mondtad, hamarosan koncertezni is fogsz. Nem így lett. Most a The Four Seasons EP-sorozat első darabjának (Tavasz) kiadása után nyilatkoztál úgy, hogy a teljes sorozat elkészülte után állsz színpadra. Hihetünk Neked e téren?
Egyre biztosabb, hogy igen, lesz koncert. Eddig sem azért nem volt, mert nem tudtam volna megszervezni, vagy megfelelő zenésztársak hiányában. Inkább arról van szó, hogy a hagyományos koncertkörnyezetben nehezen tudom elképzelni magamat. Értve itt a kulisszákat, klubtermeket is. Én ennél sokkal interaktívabban szeretném megvalósítani, hogy a közönséggel mindinkább közösen hozzuk létre az élményt – ahol nem a színpadra bámul föl a publikum, hanem sokkal közvetlenebb a kommunikáció, ahol „egy szinten vagyunk”.
Ha mégis beesne egy invitálás a megszokott felállású fellépésre, igent mondanál?
Nem zárkóznék el előle. A régi zenekarommal is felléptünk, sőt az első igazi színpadi fellépésem egyenesen a Sziget fesztivál egyik nagyobb színpadán történt vagy másfél évtizede, az azóta más műfajban sikeres Zoohackerrel. Most azonban elsősorban a zeneszerzés foglalkoztat, ha majd a Tél is megjelenik, és lehetőség adódik, élek vele.
A fent vázolt kötetlenebb, belsőségesebb fellépési elképzeléseid erősen emlékeztetnek a Mezzoforte hangszerbolti workshopjaidra, e hét szerdáján is éppen ezek egyikén vehetett részt, aki érdeklődik a gitározás iránt.
Jól látod. Egy dobos barátommal mutatunk be ötleteket, technikákat évente 2–4 alkalommal, de nem koncertszerűen, hanem nagyon is interaktívan. A 25-30 fős közönséggel beszélgetve, az ő felvetéseikre is reagálva. Most éppen ábrákkal, szavakkal teli kártyákkal készültem, amiket megzenésítettünk, átültettük a zene nyelvére, így hozva létre zenei történeteket. De volt már, hogy városnevek ritmusára alapoztunk sztorikat – a Rio de Janeiro persze alkalmasabb volt erre, mint a Párizs –; mindebből kiviláglik, hogy bármilyen ritmust ismételgetünk, variálunk, kiad egy történetet. És: a ritmus a dallamnál is fontosabb!
A fiatalabb tehetségekkel a neved fémjelezte gitárversenyeken is szoros lett a kapcsolatod. Idén viszont nem hirdettél versenyt. Miért nem?
Eddig összesen három alkalommal – 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben – rendeztem meg a gitárversenyt. Az első két alkalommal egyenként 200 főnyi jelentkezővel, igazán jó hangulatban, remek visszajelzésekkel. Tavaly már meghívásos alapon hirdettem meg, de a meghívottaknak így is a duplája – mintegy 100 fő – vett részt rajta végül – terjedt a híre, na! Viszont egy ilyen verseny tető alá hozása rengeteg teendővel jár, semmi más, koncentrált munkának nem hagy időt. Idén mással szerettem volna foglalkozni.
Követed az utóéletét a versenyen kiemelkedően teljesítő srácoknak?
Persze, sokukkal tartom a kapcsolatot. Hihetetlen jó érzés volt, mikor egyikük, aki kategória-győztesként végzett, elmesélte, hogy a győzelmét igazoló oklevélnek köszönhette hangszerbolti állását, ez volt a döntő a felvételi elbeszélgetésén.
Újabb korábbi kijelentéseddel szembesítelek: a 2. lemezt követően azt nyilatkoztad, énekkel képzeled el a 3. albumot. Nem így lett. Miért változott a terv?
Az énekes zenés elképzelés, rá kellett jönnöm, csak afféle felszínes célkitűzés volt. Ma már nem olyan fontos számomra, hogy így minél több emberhez jusson el a lemezem. Ezzel nem azt mondom, nem lesz rá példa a következő 40 esztendőben, hogy ének is társul a zenémhez, de sokkal jobban izgat, hogy az valósuljon meg, ami igazán belőlem, belülről jön. Ennek az érzésnek a kikristályosodása hosszú folyamat volt, nem véletlen, hogy 4 és fél év telt el a két kiadvány között: idő kellett, hogy rájöjjek, milyen zenét szeretnél írni, és hogyan. Azt sem akartam természetesen, hogy megismételjem a 2. lemezt egy új címen.
Idő kellett, mondod, és hát magához az időhöz nyúltál koncepcióként, konkrétan a négy évszakhoz. Csak nem túl sok Vivaldit hallgattál?
Vivaldit és rengeteg más barokk zenét. Van vagy 20 kilogramm Händel-partitúrám a szekrényben. Előveszem, olvasgatom őket, a gitáron el is játszom a szólamokat…
Azt ne mondd, hogy éppen egy elektromos gitárra hangszerelt klasszikus zenei albumon dolgozol!
Kísérletképpen készültek felvételek, de nincs ilyen konkrét terv, ezt a magam örömére játszom.
Pedig az acceptes Wolf Hoffmann-nak hogy bejött. Na, de kanyarodjunk vissza a Négy évszakhoz!
Idén februárban egyszer csak beúszott a koncepció. Akkor már készen álltam ismét zenét írni.
És július közepén már hallhattuk is a tavaszi zsongást több digitális fórumon. Tervezed, hogy kézzelfoghatóvá teszed majd a Négy évszakot?
Kis példányszámú CD-n biztos, de ha a visszajelzések indokolják, és lesz rá lehetőségem, akkor akár (dupla) vinylen is szívesen kihoznám. Nagy lendülettel készítettem a Nyár EP-t, miközben azért az éppen történő őszön tartom a figyelmemet. Az évszakok jellegzetességeivel tréfálkozva mostanában azt szoktam mondani, a Téltől végül lavinaszerű hatást várok, már ami a közönségre gyakorolt hatását illeti.
Az évszakok változása már az ókortól kiemelt, sokszor megénekelt téma. Mekkora hatásiszony volt benned, a sematizmusok elkerülése végett?
Törekedtem a sémák elkerülésére, de semmi félelem nem munkált bennem: bíztam abban a tudásban, ami a képzeletemet irányította.
Most Stephen Hawkingnál is rövidebben kellene értekezned az időről: mi jellemzi a Te időszemléletedet?
Nem véletlenül jött az évszak-koncepció, persze, igencsak foglalkoztat a téma: a kezdet, a vég. Egyre inkább úgy látom, minden jelenség, esemény, történés ciklikus, ismétlődések sorozata. De nem körkörösen, hanem inkább spirálszerűen: látszólag önmagba tér vissza, de más szinten – ez képezi le a fejlődést minden síkon.
A magad esetében mindezt hogyan érzékeled?
Most például megint kevesebbet játszom technikásan, akárcsak a kezdetek során, amikor még nem is tudtam annyira technikásan játszani. Most tudok, de csak akkor játszom úgy, ha annak helye van az adott kompozícióban. Érdekes megfigyelni, hogy például zongoristák, szaxofonosok soha nem beszélnek arról, ki tud gyorsabban játszani, míg a gitárosoknál ma is tart ez a ’80-as években kezdődött sportgitározási verseny. Számomra inkább Andy Timmons és David Gilmour az irányadó, akik örömzenét írnak és játszanak.
És Guthrie Govannal mi a helyzet, favorizálod még?
Ő az egyik legtechnikásabb gitáros, és mégis hatalmas alázattal áll a zenéhez, akár a szóló-, akár a zenekari albumait tekintjük. Ha viszont olyan gitárost hallok, aki pusztán sportot űz a technikázásból, ma már gyorsan a stop gombhoz nyúlok.
