Majd’ szétrobban a fejem, egész éjjel zsongott benne a Soulfly-koncert hangi élménye. Mert igazi élmény maradt, még ha brutális is.
Kezdem azzal, hogy telhetetlen vagyok. Útban az A38 felé ugyanis megálltam a közeli Barba Negra Tracknél és megfüleltem a Dream Theater előtt föllépő Kamelot koncertjét. Arra nem vetemedtem, hogy a már molinókkal így-úgy eltakart „kakasülőről”, azaz a híd korlátjáról kövessem a színpadi eseményeket – ültek-álltak ott vagy százan –, elég volt a bejáratnál elhelyezkedni, tökéletes volt a hangzás. Nagyon jól szóltak, penge élesen, és jelentős számú közönség előtt zenélhettek, még ha közben folyamatos volt is a beáramlás a főzenekarra érkezőkből, hangos tömeg buzdította Youngbloodékat, akik ha a részleges látványból jól csíptem el, a svéd énekesnővel, Linnéa Vikströmmel léptek deszkákra. Elégedetten slattyogtam át a rakparton a hajó irányába koncertjük végén.
De elszámítottam magam, a pallókra lépve derült ki, hogy akár a Dreamre is maradhattam volna, mivel jó órás csúszásban kezdenek Maxék a kiírt 21.15 helyett. A 22 órakor befejeződő szabadtéri koncertről átérve így max. a kezdő számról maradnék le… Ám a telhetetlenségnek is vannak határai, no meg a befogadóképességnek, így maradtam a Dunán. Sőt, a kilenckor startoló Insane előadását is megsasoltam 3 szám erejéig.
Tízkor aztán becsapott a ménkű a Jumpdafuckup és a Marc Rizzóval vértezett Cavalera család képében.
Utoljára 24 éve, 1991-ben voltam Sepultura-koncerten, az Arise-turnén a PeCsa szabadtéren (az 1993-as Paradise Losttal közösön már nem), ezért mikor meghirdették az idei budapesti föllépés dátumát, elérkezettnek láttam az időt rá, hogy ismét megnézzem őket. Noha mindig meghallgattam a Roots utáni aktuális Sepu-lemezt, sőt, Kisser szólóanyagát is, teljesen idegen/befogadatlan maradt a zenéjük, ötlettelennek, szürkének, elcsépeltnek találtam, többszöri fülelésre nem ösztönzött. Most is inkább a koncertteljesítmény, előadói produkció milyensége vonz oda rájuk a szabadtérre.
Nagyon kíváncsi voltam, ki is lesz a basszer a koncerten, mivel Tony Campos, ugye, el. Családon belül oldották meg: Igor Cavalera Jr. ragadott basszusgitárt és nyomta hatalmas elánnal a születésétől fogva ismerős ritmusokat. Így már 3 Cavalera állt ki Rizzo mellé a hajó színpadára.
Telt ház, azaz hajó volt, tömött sorok, s egy emberként jumpoltunk Max kérésének eleget téve. Rezgett is a hajópalló, egy pillanatra be is tojtam, mi lesz, ha az izzadtságon kívül másban is úsznom kell, nevezetesen a folyóban. De biztos többet is kibírt már ez a sajka…
Bár nem kértem, mégis kaptam borból, sörből jó adagot – azt viszont nem tudom, miért gondolta bárki is, hogy a pólómon és a nadrágomon keresztül szeretem felszívni e nedűket…
Amikor pedig kiderült, hogy még ugyanabban a hónapban, igaz, pár héttel korábban a Soulfly is föllép a fővárosban, nem is volt kérdés (mivel a korai beszerzés miatt a jegyárak is elfogadhatóak), hogy a hamarosan a 10. albumát kiadó Cavalera családi zenekar koncertjét is meglesem. (Mellesleg a Soulflyt még 2006-ban szintén a PeCsában láttam először és eleddig utoljára, akkor léptek föl harmadszor Magyarországon – 2004-ben Budapesten először, 2005-ben pedig a Wanted fesztiválon Mezőtúron – az 5., Dark Ages című lemez turnéján, ennek is itt volt tehát újra az ideje.)
• Szóval élveteg/nosztalgikus módon szórakozásra vágytam: összevetni, különvenni.
• Na és persze a zseniális Marc Rizzo gitárjátékát élőben hallgatni!
• És természetesen zúzni! Annyi jó számuk van, ezekből gyerekjáték egy jó bulit összerakni.
• S lőn: Prophecy, Back to the Primitive, Blood Fire War Hate, Carved Inside, World Scum, Refuse/Resist, Umbabarauma, az új lemezről a beharangozott metálhimnusz: We Sold Our Souls To Metal, Downstroy, Bloodshed, ráadásnak pedig: Roots Bloody Roots, Eye For An Eye – úgy nagy vonalakban +2-3 szám a 70 perc számlistája.
Max új zenekarával, mely törzsi, groove-os irányba lépett, valójában egészen a Dark Agesig szkeptikus voltam, az viszont, mint újradefiniált thrash-esszencia nagyon elkapott, és „avval a füllel” már a korábbi albumok egyes számai is máshogy szólaltak meg. Ugyanakkor máig csúcspontként tartom számon ezt az albumot, mert az utána következő 4 lemez már kevesebb izgalmat kínált, automatizmusok, biztonsági játék – egyedül a szólólemezekkel is bizonyító Rizzo briliáns játéka miatt veszem elő őket alkalmanként. A legutóbbi Savages már a teljes megfáradás jeleit mutatja… Az Igorral összedobott Cavalera Conspiracy pedig, hiába Rizzo mester, 3 lemezen is jobbára feledhető. Amire legutóbb mégis fölkaptam a fejem, az a Killer Be Killed projekt tavalyi debütje volt. A dalokat ott viszont nem csak Max írta – izgibbek is! De azért most is érdeklődéssel várom az Archangel lemezt.
A koncerten pedig nem vágytam másra, mint aprítani… Ahogy mindenki más is körülöttem. Mindkét Cavalera utód nagyon jól nyomta, Max pedig most egyáltalán nem alibizett a gitárján, nagyon lelkes volt, a legjobb frontember formáját hozta, old school metálos öltözetben – a fején persze ott figyelt egy furcsa döglött állat, azaz az egybefonódó rasztahajzat, külön objektumként –, Rizzo pedig tovább emelte a magas színvonalat szólók terén. Mindeközben a groove és a death szimpatikus találkozásában nyomták a talpalávalót. Circle pit és body surf, öklök, villák a levegőben, jump-jump – teljes odaadással nyomult mindenki. Borsózott a hátam a Refuse/Resistnél, s bár erősen kétlem, hogy az Archangelről elhangzott, már korábban beharangozott, koncerten 2 napja, Szófiában debütált We Sold Our Souls To Metal című együtténeklésre kiváló dal valóban metálhimnusz lesz, nem volt rossz.
Olé, olé, olé, olé, Soulfly, Soulfly – zengte Max a legvégén, s megérdemeltek minden éltetést.
Soulfly (US)
(Insane)
Budapest, A38, 2015. július 7.
Belépőjegy ára: 3500/4200 Ft
