Három húros hangszeres hanyatlott le a hátára egyszerre a színpadra,
míg Johanna a dobok felé fordulva, térdre ereszkedve magasra emelte a csörgőjét, de nem glóriának maga fölé, sokkal inkább élete párja előtt tisztelegve
– mert lehet, hogy Martin Nordin játszotta aznap este a legtöbb hangot,
hogy Hakim a legnagyobb bohóc, és Johanna istennői adottságokkal bír,
mégis Nicke Andersson a király
– akit ikonikus kalapja mellett megillet a korona! Nem a vírus!
Tekerjük vissza az idő kerekét! Első koncertem… Ja, nem ennyire!... 2020. márciusában, a Lucifer hatalmas Európa-turnéra készült, elhinteni az emberek tudatában, hogy megjelent a 3. lemezük (III.). Ám hasonló totális támadásba kezdett épp akkor a covid is, és utóbbi nyert, így a turnét áttették őszre, ekkor már magyar dátum is szerepelt a programban: november 14., Budapest. Nem részletezem: egy évnek plusz egy hétnek kellett eltelnie, hogy tényleg az Instant színpadán láthassuk a Johanna Sadonis központi szereplésére kihegyezett produkciót – a negyedik lemezük (IV.) épp halloweenre jelent meg!
Hogy a Dead Lorddal jöttek, az nálam külön örömforrás! De logikus lépés is, hiszen egy szcénához tartozik a két zenekar, ráadásul Martin Nordin mindkét formációban a gitárosi posztot tölti be jelenleg (a Dead Lordban korábban basszer volt). Neki aztán kihívás lehetett ez a turné, mégha közben dupla élvezet is, hiszen összesen 2 órát tölthet minden este a színpadon!
A (nem a Movember miatt) bajuszban és barkóban verhetetlen, zseniális, Thin Lizzy-vakcinával kezelt DEAD LORD pontban nyolckor vetette magát a kb. 150 rajongó előtti, kordonnal körülvett emelvényre. Hakimékat 2016-ban (akkor már 2 lemez birtokában) kétszer is volt alkalmam látni: márciusban és októberben, mindkétszer a Dürer-kertben, s ahogy az albumok, úgy a koncertjeik is magukkal ragadtak. A lelkesedésem a tavaly megjelent 4. lemezzel (Surrender) kicsit ugyan alábbhagyott, mert kevésbé horzsolónak, ellenben szellősnek-puhának és gyengébb hangzásúnak éreztem (időközben a gitáros szerzőtárs Olle Hedenström távozott a bandából).
Nos, puhányságnak itt nyoma sem volt! Olyan elevenség és karcosság vette kezdetét már az első pillanattól kezdve a színpadon, hogy az embernek azonnal fülig szaladt a szája, és csattant a padlón az álla (már ha nem tartotta arcmaszk…). Amire jó sokat rálapátolt az énekes-gitáros-értelmi szerző Hakim párducmintás inge, elvetemül szemmeregetése, grimaszai, ironikusan és valósan átélt hősi gitározása. Piszok jó hangzásuk volt, úgy megdörrentek, hogy rezegtek a szőrtüszőim, mégis nagyon arányosan és keményen szólt minden, semmi kása. Szinte elröppent az a 40 perc, mikor Hakin kicsit sarokba állított a gityóját és a Hammer to the Heart jammelős részébe beiktatta a maga egészen egyedi zenekar-bemutató konferálását. Aztán újra a nyakába akasztotta a hangszerét és elnyomtak még egy számot. Az eddig látott koncertjeik se voltak kutyák, sőt, de ez most élményszinten megelőzte nálam őket – nyilván a nagyfokú koncert-kiéhezettség miatt is. De ahogy a múltkori Little Caesar-bulin is megtapasztaltam, ez a koncerthelyiség elég hangulatos tud lenni, mondhatni belsőséges, bejövős.
Hat év telt el – ahogy Johanna egyik konfjában utalt is rá –, hogy a sabbathos-okkult LUCIFER először tiszteletét tette nálunk. De az még egy más történet volt, az első lemezük épphogy kijött, más volt a tagság, Johanna sem volt még Anderssonné… Akkor a Paradise Lost előtt mutatkoztak be, most főzenekarként tértek vissza, immár 4 lemezzel a tarsolyukban. Profibban, Johanna részéről pedig jóval több előadói rutinnal, kedélyesebb, a közönség felé fordulóbb gesztusokkal – a zenéjük kivitelezése pedig olyan feszes volt, mint… mint Nicke Andersson etalon dobjátéka.
Noha egyáltalán nincs szándékomban elfogult lenni a híresség felé, mert bármennyire is szeretem az Entombedot, vagy kedvelem a The Hellacopters, a Lucifert mégis Johanna felől közelítem, a The Oath óta, az azért vitathatatlan, hogy Nicke érkezése mind a zenét, mind a zenekar pozicionálását magasabb szférába repítette. Miközben az eredeti értékeiből mit sem vesztett. De ha csak a szombat esti teljesítményét is nézem a dobok mögött, hát, Hakimhoz hasonlóan nekem is kiguvadtak a szemeim: az az ütemérzék, pontosság, kemény-feszes, dögös dobporolás, amit ott elővezetett rockandrollos lazasággal, miközben vokálozott is… és mindenki ráfigyelve hozzá igazodott… szóval, ha ő nem is vette le a létező sajátját, én leveszem előtte a képzeletbeli kalapom.
Jó-jó, az is kétségbevonhatatlan, hogy Johanna fizikai adottságai szemkápráztatóak… Ugyanakkor fülkápráztatóak is: a hangja képes elvonni az ember figyelmét a rafinált szabású ruhája dekoltázsáról! És szombat este a hangja szárnyalt, hiba nélkül. Semmi haloványság – szikrázott az a kifejező, sajátos tónusú hang, akár a ventillátorral cibáltatott szőke hajzuhataga.
Klassz íve volt a műsoruknak, szépen felépített sorozatban jöttek a slágereik (nagyjából csak azok vannak nekik), Nicke irgalmatlan tempót diktált, hézag nélkül adták elő, hatalmas elánnal a dalaikat. Nordin itt is pompás szólókat eresztett közénk, miközben a színpad rendezői bal oldalsó szélén egy monitorra állt fel – amúgy sem egy alacsony ember, kimagaslott rendesen, a játékával is.
Aztán a 60. percben elköszöntek, de persze nemsoká visszatértek, hogy a 3 számos záróblokkban előadják a névadó Lucifer című számukat is, Johanna még az első sorokban állókkal is lepacsizott, majd végül a három húrnyűvő (két gitáros és a basszer) a földre vetette magát, míg az énekesnő csörgőkarikáját a magasba tartva a szólót doboló Andersson felé fordulva térdre ereszkedett. Itt a vég(e)! Hú, de király volt!
Hatalmas szerencsének érzem, hogy bár itthon épp szombaton szigorodtak a járványintézkedések, nálunk nem maradt el a buli, mint egy nappal korábban Grazban! Ezt az élményt kihagyni vétek lett volna.
THE THIRD COMMANDMENT TOUR 2021
(DESSZERT FEST BUDAPEST V.)
Lucifer (S), Dead Lord (S)
Budapest, Instant-Fogas Komplexum, 2021. november 20.
Belépőjegy ára: 3900/4900/5900 Ft
