Hónapok óta kiemelt helyen szerepelt a naptáramban a holland Anneke van Giersbergen, a The Gathering, az Aqua de Annique és a Vuur egykori énekesének koncertje. Anneke hangja szinte az első pillanatoktól fogva kísér, amióta alkut kötöttem a metálzene isteneivel az örök elköteleződésről.
Gondolom, sok más kortársamhoz hasonlóan, én is a Leaves videóklipjét látva lettem a zenekar és a szuggesztív énekesnő rajongója. A The Gathering mindig is a kilencvenes években nagyot menő énekesnős metálbandák legjobbja volt, és meggyőződésem, hogy ez az énekesnő hangja mellett részben annak a klipben látható egyszerű fekete-fehér csíkos pulcsinak is köszönhető volt. Anneke soha nem a nagy gót anyakirálynőként viselkedett, hanem mindvégig megmaradt hétköznapi embernek. A jó fej tesód, a csoporttársad az egyetemről vagy a munkatársad az esti műszakból, akivel szívesen lógnál suli vagy munka után, akár biliárd vagy sör mellett. És hiába nehezen tartottam a tempót az anyazenekarral, a szólópályát tudatosan és jól építő Anneke dalai a legkülönbözőbb időpontokban lettek újra és újra részei a személyes és a családi életemnek is. És jól emlékszem még arra a fiatal lányra, aki ugyanazzal a természetességgel és mosolyogva ugrálta végig a Sziget nagy vagy éppenséggel az E-Klub kisebb színpadát. A lenyűgöző hatás ugyanaz maradt. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy bár megváltozott felállásban, de ott a helyem az akusztikus turnéjának budapesti állomásán.
Nem meglepő módon, ez a koncert is „áldozata” lett annak, hogy a Dürer a nagytermével éppen a Szent Család-templom építésébe kezdett, így miután bejelentették a teltházat, jöhetett a keringő újabb lépése, és át is repültünk a szomszédos Analog Music Hallba. Őszintén szólva nem is bántam, hogy a masszív The Southern Oracle- és Volbeat-koncert után ezúttal nyugis, csendesülős, magadba fordulós este következett. És gyorsan el is lövöm a puskaport. Varázslatos estének lehettek tanúi azok, akik ellátogattak Anneke koncertjére, aki ezúttal a magyar közönség szívét hódította meg újra, miután hol megmelengette, hol pedig kifacsarta a lelkünket.
A varázslat első mintázatait azonban a REASON zenekar különleges akusztikus duóformációja kezdte felrajzolni. A zenekar mindössze pár héttel a koncert előtt jelentette, hogy ők kaptak lehetőséget az előzenekari státuszra. Ennek a hírnek kifejezetten örültem, mert Dudás Miklós hangját kifejezetten kedvelem, mindig öröm hallani. A speciális változatért viszont rendesen át kellett hangszerelniük és egyszerűsíteniük az egyébként elég komplex goth/prog/death dalokat, fel volt adva a lecke, de a srácok jól vették a kanyart. Horváth Attila nagyon szépen loopolta az akkordokat és a dallamfutamokat, és felépítette maga a köré a „többgitáros” hangzást. Sajnálatos módon rendkívül kevés idejük volt, ebbe pedig olyan dalok fértek be, mint a The Divine Rest, Relief, Wrong Heaven, Silent Earth. Remélem, rákapnak erre a verzióra is, mert szerintem a Diablous in Musica vagy más akusztikus formációk megmutatták már a színtéren, hogy érdemes lehet ebbe az irányba is új lehetőségeket keresni. Aki pedig a teljesebb Reasont szeretné hallani, az novemberben Budapesten és Szegeden is elkaphatja a zenekart.
Az átállás után pedig következett az est fénypontja, amit ezúttal vehetnénk akár szó szerint is. Színpadra lépett ANNEKE egy szál gitárral. A mosolygós fiatal lány pedig mosolygós felnőtt nővé vált, és mikor felcsendülnek a Beautiful One dallamai, mintha semmi sem változott volna az elmúlt évtizedek alatt. Anneke már egy sokat látott ember bölcsességével beszél szeretetről, bánatról, boldogságról és szomorúságról, emberekről és a világról, a számai is az élet nagy küzdelmeiről, kudarcairól és feltámadásairól tanúskodnak (elég csak a Love You Like I Love, a Losing You és a Circle hármasára gondolni).
Meglehetősen szerény a szókészletem ahhoz, hogy úgy meséljem el, mennyire lenyűgöző volt, hogy ne állandóan a gyönyörű és csodálatos jelzőket dobáljam be. Nehéz érzékeltetni, mert egyszer tényleg érdemes meghallgatni. „The darkest skies are the brightest” – énekli Annake az új lemez címadó soraiban, és valahol ez a kettősség végighúzódik Anneke minden egyes előadásán. Az érzelmi skála oly sok fokát járhatjuk be általa. Anneke a sötét zsalu résein átszűrődő reggeli napfény. És Anneke a gyertyalángból belédkúszó bánat, amit magányodban a szeretteidért gyújtasz. A legfontosabb mégis a szív és őszinteség, hiszen ezt viszi bele minden egyes alkalommal a színpadra, és ez köti össze a rajongóival évtizedek óta. Meg is köszöni a közel harminc éves kíséretet, mielőtt az egyik kedvenc The Gathering dala, a Saturnine dallamaiba, amit később még egy dal, a Strange Machine követett. A hiteles előadásmódhoz persze az is hozzátartozik, hogy Anneke megmaradt zenerajongónak, és ezt nem fél színpadra vinni. A vegyesen, saját dalokat és feldolgozásokat egyaránt tartalmazó setlistben külön izgalmas volt, hogy amint a hangjára ülnek az idegen dallamok, egyből sajáttá is válnak, gyönyörűen befészkelik magukat a hangszálaiba. Legyen szó az Ih-ah! (Devin Townsend), a Wish You Were Here (Pink Floyd), a Wasted Years (Iron Maiden) vagy a Like a Stone (Soundgarden) előadásáról, csak hogy négy nagyon különböző férfi énekes dalaira utaljak.
Bár a Hallelujah előadását valóban sokan megkönnyezték, megnyugtatnék mindenkit már a második dal után kiderült, a komolyodás legfeljebb a casual ruhákon és profi éneken volt észrevehető, a vidámság és a humorérzék ugyanúgy megmaradt. Anneke végig mesél és mesél a dalok közt. Az Agape előtt felidézi, bárhová megy Nyugat-Európában, mindig belebotlik egy-egy görög rajongóba, akik viccesen rendre kijavítják a görög kiejtését, de a végére kiderül, mindenki máshogy mondja, szóval reméli ezúttal most nincsenek itt. (A közönség persze viccesen bevitte az erdőbe azzal, hogy többen jelentkeztek.) És igen, teljesen mindegy, miről van szó, abban benne van az őszinteség. Hol a Kate Bush iránti rajongásáról (Running Up That Hill), hol az édesanyjáról és az anyaságról (My Mother Said) mesél, amit nem fél elütni azzal, hogy bezzeg neki most a legnagyobb kihívása a tizenhét éves gyerekét rávenni arra, tegye vissza az ételt a hűtőbe. Igazából Anneke egy bevásárlólistát is szórakoztatva tudna előadni. Nyilván mindennek meg van itt a helye, profi produkcióról van szó, de akár egy jó standup esten, itt is mindig nyitva van hagyva a tér a közönség beszólásaira, ami eltereli a témát és lehetőséget ad a helyi közönség bevonására. Ahogy az I saw a car előtt beavat minket, néha milyen könnyen születnek dalok, hiszen ő csak meglátott egy autót, amiből megszületett az alaptéma, és közben valaki megkérdezi, oké, de akkor ki volt a srác, aki a dalban szintén szerepelt? És Anneke veszi a lapot és „pironkodva” máris a car/guy vicces összecsengésén viccelődik. Ezért is lesz tökéletes az egész.
A tapsvihar és végtelen csókdobálás végén még visszatért, hogy ismét Kate Bushsal és Cloudbustinggal búcsúztasson minket, és persze, hogy megörökítse ezt az alkalmat is az utókornak. Az ember pedig ott marad a kavargó érzéseivel, amiket leginkább a háttérben végig kivetített szívvel lehetne szimbolizálni. Nem lehetett eldönteni, hogy egy gyönyörű, időtálló gyémánt vagy éppenséggel egy törékeny, megrepedezett üvegkristály, ami mindjárt összeroppan. Az est folyamán mindkettőt megkaphattuk. Nem lepődtem meg, hogy bárki, akivel összefutottam utána, annyit mondott csillogó szemmel: varázslatos.
AdamG
(A 2014-es szólókoncertről ITT,
a 2018-as Vuur-koncertről meg ITT olvashatsz.)
ANNEKE VAN GIERSBERGEN
Darkest Skies Acoustic Tour 2022
vendég: Reason (acoustic duo)
Budapest, Analog Music Hall, 2022. november 6.
Belépőjegy ára: 5900/6900/7900 Ft
