Bizonyára sokan szerettek volna már eljutni egy TC-koncertre.
Bizonyára azok közül is sokan szerettek volna ismét eljutni egy TC-koncertre, akik jelen voltak 2021. augusztus 21-én a Fekete Zaj fesztiválon a Mezolit – Mesék a Thy Catafalque-ról produkción.
Bizonyára többen vagyunk olyanok, akik nemcsak vendégként a Perihelion 2017. december 29-ei, Dürer-kertes (Fekete Zaj fesztiválos) fellépésén (Vonatút az éjszakában), de egy Gire-koncerten láttuk utoljára színpadon Kátai Tamást (én valamikor 2003–2006-ban egy Marco Polo klubbeli szeánszon élvezhettem a zenekar előadását).
Másfél nap alatt elkelt minden jegy a koncertre – 1300 fős a koncertterem (elvileg).
Amikor híre ment a budapesti koncertnek, a képzeletemben a feketezajos, 26 fős fellépő brigádból a Lédeczy Lambert–Szenti Árpád–Kónya Zoltán–Kátai Tamás felállás plusz Horváth Martina alkotta kvintett mellett tettem volna le a voksom. (Na jó, Bakos Attila feltűnése a színpadon ezt tudta volna fokozni…)
Ábrándozni szabad, ám végül, mint kiderült, a produkcióban Dudás Ivett (Tales of Evening), Bokodi Bálint (Diabolus In Musica) és Dudás Gábor (Reason, Green Man) énekesek, Vigh Zoltán (Sear Bliss) és Varga Krisztán (Tales of Evening) gitárosok vesznek részt – DE! a dobok mögött Szenti Árpád ül, Tamás basszusozik és Martina is jelen lesz.
Azóta azt is tudjuk, ennek az összeállításnak az első külföldi fellépése az idei augusztus eleji csehországi Brutal Assaulton lesz. Tamás pedig egy youtuber műsorában elkotyogta: nem áll meg itt dolog. Amíg minden „fun”, mennek tovább: ősszel további koncertek várhatók idehaza is!… Idén megjelenik a 2021-es Mezolit-koncert hang- és képfelvétele is – az új TC-lemez meg 2023-ban (már tavaly óta kész, és nagyon metálos lesz!), Tamás pedig már az azt következőn dolgozik…
Izgalommal vártam a fellépésüket. Amihez az is hozzátett, hogy az eseménynek otthont adó klub nem az én világom… több vonatkozásában sem… Ahogy az előzenekari szerepet betöltő, idén debütált posztmetal-ambient trió – iamyank, Mohácsi Mátyás (Grand Mexican Warlock, Trillion), Kocsi Máté (Ghostchant) – jelenlétét is tök fölöslegesnek ítéltem (vö. Slayer előtt-után bárki… nem mindegy?!). Engem kizárólag a TC érdekelt. Ennek sötét fényében (vö. Darklight) aztán - jórészt (lásd alább) - felül tudtam emelkedni ezeken az apróságokon… (Azért a Kaláka nagy húzás lett volna erre a pozícióra, ha Tamás nem tréfált az említett YouTube-beszélgetésben…)
Essünk túl a nyavalygásomon! Ami kizárólag a helyszínt illeti, és tényszerű. Gyalázat volt! Bárcsak megnyílna már a Dürer-kert nagyterme! Ez a belvárosi komplexum majdnem teljesen alkalmatlannak bizonyult ennek a koncertnek a megtartására. Azt hiszem, a szervezőknek eleve, mindjárt a hatalmas érdeklődéssel való szembesülést követően, új/másik helyszínt kellett volna találnia a koncertnek. Ahová mondjuk 2000 ember is befér – kényelmesen. Itt már a beengedés gondot okozott a stábnak, több órákig(!) kígyózó sorok(!) – aki mondjuk az előzenekarra is kíváncsi lett volna, kevés esélye volt, hiába érkezett időben. Örültünk, hogy a végül 21 órakor elkezdődő TC-re beértünk! A koncerttér meg dehogy tud befogadni 1300 embert, jó, ha nyolcszázat! Így a szardíniás dobozba préselődés esete valósult meg, miközben a levegőztetés is hagyott maga után nem kevés kívánnivalót. Sokan, jómagam is, a nézőtér oldalára szorult az igen vaskos oszlopok közé, ahonnan szinte és többnyire camera obsura-szerű rálátásunk nyílhatott csupán a színpadra, többeknek még az sem. Pedig mindannyian fizető nézők voltunk. (És szerintem odabent a tumultusban is maximum csak épphogy elviselhető vagy eltűrt lehetett rövid és hosszú távon a műélvezet…)
Még szerencse, hogy nemcsak nézni, de főleg hallgatni mentünk a zenekart. Ami egységében, és minden tag teljesítménye külön-külön is, több volt, mint remek – nagy tiszteletet érzek irántuk, emelem előttük metaforikus süvegem!
A másfél órás monolit egy igazi metal zúzda volt, leállások vagy különösebb konferanszok nélkül. Elő- és élő adás. Csodás háttérkivetítéssel – vajh, ki lehetett a megálmodója és megvalósítója? Kiváló munkát végzett, az biztos. A hangzás is príma volt. Minden zenész játéka jól hallatszott, ahogy a négy énekes is – ez azért nem mindennapi dolog, a tapasztalat mondatja velem.
Nekem már a Kel keleti szélnél megvolt a libabőr, s mint a Rengeteg album lelkes híve, örömmel vettem a róla nagy számban játszott dalokat, a Trilobitánál is éppúgy elemelkedtem a padlóról, ahogy a Fekete mezőknél stb.
Érdekes élmény volt, hogy így – végre élőben, igazi dobokkal fellélegeztetve a számokat, a fémes, black metalos élt messze és mily szépen kiemelve, a folkos elemeket nem előtérbe tolva (huh!) – mennyire is egységes karakterűek a Tűnő idő tárlattól a Vadakig ívelő kompozíciók.
Mindenki magas fokon teljesített, de azért hadd jegyezzem meg külön is, hogy Vígh Zoltán gitárszólói mennyire figyelmet keltőek. Az csak nekem tűnt fel – vagy prekoncepcionális attitűd részemről –, hogy a hölgy énekesek közt van egy kisebb fokú rivalizálás? Ami inkább az ösztönös-önkéntelen gesztikulációból érződött, miközben a hangi adományaikat maximálisan hozták, egymáshoz igazodva. Az meg különösen látványos és lelkesítő volt, amikor mind a négy énekes a színpadon állt. Vagy megérkezett Tamás „kedvenc” hangszere, a duda. Bokodi Bálint elképesztő sokhangúsága sem maradt észrevétlen előttem.
A közönség kívülről fújta a szövegeket, együtt lélegzett-mozgott – nem is tehetett mást ezen szűkös helyen, teszem hozzá cinikusan – a zene rezdüléseivel. Volt egy hölgy, aki oldalt táncra is perdült.
És Tamás… Ő, mint megvadult szarvas zúzta végig headbangelve a koncertet, ömlött róla a víz, de bemozogta a színpadot a két gitáros közti középrészen (alapból a rendezői jobb-középen volt hátrébb, helyet biztosítva a dalnokoknak). Egy pillanatig sem érződött, hogy 2007 óta nem igazán fordult meg a deszkákon – arról nem is beszélve, milyen természetességgel, tudással és magabiztossággal kezelte a hangszerét!
A koncert, ahogy a Mátrában is, az ő narrációjával zárult.
Nagyon jó érzésekkel távoztam a koncertet követően – alig várom, hogy közzétegyék az új dátumokat: ott a helyem legalább az egyiken ismét - de máshol!
Marha kíváncsi vagyok, mindez hogyan hat majd a jövőben Tamás komponálására. Nem az alkotómunkára szánt időre gondolok, hanem arra, hogy ha a koncertezésnek nagyobb kifutása lesz, az élő hangzás, a hangszerhasználat vajon kihat-e a zeneszerzői elképzeléseire – magyarán: például nem akar-e majd valódi dobok, pláne basszust a „következő” lemezén? Ami, ugye, kb. 2027-ben lesz esedékes. Meghalljuk!
Thy Catafalque
(All Machines Will Fail)
Budapest, Akvárium, NagyHall, 2022. április 30.
Belépőjegy ára: 5990/6990/8990 Ft
