Gyilkos egy bulit nyomott tegnap este a finn hatosfogat. Mi sem jelzi ezt jobban, mint, hogy röpülni látszott az idő, az a 80-ra kikerekedő percszám csak úgy elillant. Totál felvillanyozódtam tőlük, pedig mikor elkezdték, már 4 óra ácsorgáson és 3 zenekaron túl voltunk.
Valójában baráti unszolásra keveredtem el erre a koncertre. Korábban úgy gondoltam, az év eleji Mood-est és a másnapi Tormentor-közönség- és Rattle Inc.-olvasótalálkozó épp elég lesz a hónapra, aztán február elején úgyis máris John Garcia fellépését élvezhetem. Bármennyire is kedvelem az Amorphist, mivel az utóbbi időben rendszeresen részt vettem a koncertjeiken, ezúttal nem volt bennem különös hajtóerő ismét megtekinteni őket, még a tetszetős legfrissebb albumuk okán sem. A turnétársak pedig egyáltalán nem vonzottak, s ennek különös nyomatékot adott, hogy meghallgatva mindhármuk január 11-én kiadott új anyagát (Soilwork: Verkligheten, Jinjer: Micro EP, Nailed To Obscurity: Black Frost), egyik sem nyerte el a tetszésemet, nem igazán kerültek közel hozzám.
A barátság azonban fontos dolog, ezért aztán péntek este, munkából jövet, már nyitáskor ott hószobroztam a klub bejáratánál, s reménykeltő nyitottsággal vártam, hogy az elkövetkező hat óra milyen zenei és vizuális élményekkel kecsegtet – az említett társas kapcsolat ápolásáról nem is beszélve.
Nos, a német NAILED TO OBSCURITYt magamban csak ravatal metalnak hívom, akik élőben mégiscsak sokkal jobbak voltak, mint holtukban lemezen. Szimpatikus fiatalemberek melodikus-melankolikus-melodramatikus zenével, melytől a progresszió sincs távol, ahogy az Amorphis-kötődés is nyilvánvaló (folk nélkül), de időnként elcsúsznak egészen a filmzenés elborultságokig. Hat számot játszottak, príma hangzással, nekem elég lett volna három is, de holtakról jót vagy semmit!
Az ukrán JINJER viszont már a műsoruk elején leszakította a burám, ahogy megszólalt a djent-basszusgitár, növekedésnek indultak a hajhagymáim. Aztán megérkezett a mindig csodás… hangú és előadói képességekkel megáldott Tatjána, hogy igazán elkápráztasson minket.
Már többször láttam őket, ő mindig kimagasló volt a termete ellenére, de most az mutatkozott meg, hogy míg a fesztiválos fellépés "szétejti" a bandát, a klubos produkció bikaerőssé teszi. Nagyot durváztak és a közönség (addigra már full house (sic!) volt!) vette a lapot, a fehérbe öltözött, újabb tetkókkal ékesített énekes-hörgősnő kenyérre kente őket. Nekem persze kicsit sok ez így: djent, metalcore, hip-hop, tiszta ének, újabban jazz elemek hibridizációja, miközben, ha ezeket elhagynánk, akkor is nagyon korrekt death metal dübörögne. De bánja kánya, Jinjerék újra megvettek maguknak!
Hát igen, nos… khm… khm… a co-headliner svéd SOILWORK… ha diplomatikus akarok lenni, igen, akkor egy korrekt, végtelenül profi produkcióval szórakoztatta a nagyérdeműt 75 percen át. Sűrű, tömény, sokszólamú zenével, Vörös András-kinézetű dalospacsirta énekessel, aki vagy féldézsányi köpetet termelt ki magából aznap este. Ha viszont ejtem a diplomáciám (sic!), vagy mi, akkor azt mondom, és nem a 75 percnyi stroboszkópozás, fényvibráció miatt, hogy a ’90-es évekbeli dance floor diszkóvilág metalizációja került a deszkákra, s feszített engem keresztre általuk. (Ha még prosztóbb akarok lenni: ez számomra fos…) Szóval nem az én világom, egy pillanatra nem szólított magához, emlékezetes riffet nem hallottam. Én lecserélném a dobost, meneszteném a billentyűst, és előtérbe tenném a gitárokat, a lanyhulós zenét pedig játssza csak Björn Strid a The Night Flight Orchestrában!...
És akkor! Hosszú várakozás után! 22.30-kor a feldíszített színpadon ismét a finn AMORPHIS hatosa! Az első hangoktól libabőr a ráadásokig. És igen, sok szám elhangzott a Queen of Time-ről (a lemez első fele, 6 szám), ahogy reméltük. És ismét voltak meglepi, régi számok is, de még milyenek!
The Bee, The Golden Elk, Sky is Mine, Sacrifice, Message in the Amber, Silver Bride, Bad Blood, Wrong Direction, Daughter of Hate, Heart of the Giant, Hopeless Days, Black Winter Day – Death of a King, House of Sleep.
Ez egy igazi metálkoncert volt, klassz(ikus) metálzenével, a keménykedős puhapöcs zenekaroktól fényévnyi távolságra. Most jóval több volt a mozgás is a színpadon, mint korábban, nemcsak Tomi volt fáradhatatlan, de még a The Doors-pólós Esa is letörölhetetlen vigyorral mászkált a szólói között. A visszatért Olli-Pekka Laine, aki fejkendőjével hippisre vette a figurát (oké, Tomi gatyaszára is trapéz…), szintén kitett magért, kilométereket sétált le és föl.
Nagyok voltak a srácok, ahogy a zenéjük is elementáris megmozgató erővel bír. Legközelebb unszolásra semmi szükségem nem lesz.
Amorphis (FIN),
Soilwork (S), Jinjer (UA), Nailed To Obscurity (D)
Budapest, BNMC, 2019. január 25.
Belépőjegy ára: 6999/7999/8999/9999 Ft
