A betyárját neki, az Amorphis szettjére még a villámok is óvatos távolságtartással reagáltak!
Dave Mustain és az ő avokádója sem tudta bennem elnyomni, mennyire otthonosan éreztem magam a tavalyi Rockmaratonon. Így hát érdeklődéssel lestem, lesz-e egyáltalán idén, és ha igen, milyen felhozatallal áll elő a szervezőgárda a Szalki-szigetre. Puff neki, mindegyik éjszakára sikerült valami figyelemreméltót keríteniük, amire kíváncsi vagyok, ezért aztán idejekorán megvettem a hetijegyet, hogy majd mindennap leautózok este és a 21-01-es műsorsávban örömködöm – tiszta haszon 15 rugóért 15 bandát megnézni (a belga Aborted sajnos már most kiesett, és várjuk ki a végét…), plusz, a szünetekben belehallgatni a „nekem töltelékbe”…
Kedden a Feröer-szigeteki TÝR és a finn AMORPHIS párosítása kitűnőnek ígérkezett. Egykor – 2006 és 2013 között – a Týr szinte hazajárt hozzánk, 2007-ben példának okáért négyszer is felléptek nálunk, én ekkor láttam az egyik rocktogonbeli fellépésüket, de azon a nyáron játszottak utoljára az akkor még pécsi Rockmaratonon is. Lemezük sem jelent meg 4 éve, talán majd idén (igen, mondták), vagy jövőre átcsúsztatva, mindenesetre most stúdióztak. Várós volt tehát a koncertjük, a 2013-as Valkyria albumukat ma is jólesően hallgatom.
Az Amorphis meg hát az Amorphis – kétévente érdemes megnézni őket, akár van új lemez, akár nincs. S bár sokan mondják, Tomi csatlakozása óta (2004) nincs már akkora invenció a lemezeikben, ugyanakkor nem tagadják, hogy az automatizmus elég magas szinten működik, és hát, Tomi színpadi energiája sem megvetendő. Szóval semmi kecmec, a finneket ismét látni, hallani kell!
A köztük lévő időközbe meg épp belefér majd a magyar PADDY AND THE RATS ír kocsma folk-punk műsora, nekik úgyis egy hónapja jött ki az új albumuk (Riot City Outlaws), ami az élő fellépés megsasolása irányába tolt.
Ennyit a tervekről.
Az első benyomások: a WMD-s Gaobr rövid haja és vöröslő feje, a másik színpadon a Dalriada gajdolja Arany A walesi bárdokját… na akkor séta. Sok a napolajat elutasító, rákvörös orcával mutatkozó fiatalember, aki kinn felejtette magát a napon… A tavalyi jóérzés hamar elönt, de mintha kisebb lenne a hasznos tér alapterülete, azon túl is, hogy egy színpaddal kevesebb az idén.
Túl hamar érkeztem le, állapítom meg magamban, messze még a kilenc, addig elkezdem nézni a Rómeó vérzik koncertjét, másfél számig bírom, inkább ténfergek a távolabbi nagyszínpad előtt, nem is hiába: a Týr előtt nem sokkal szorítóvá válik a színpad előtti térség és középkori lovagi páncélzatba bújt férfiak lepik el a pástot, akik aztán jelentősen összezördülnek. Többször. Jó ötlet volt, stílusos. Miután levonulnak, kezdődik is a koncert.
A Týr epikus-himnikus heavy metalja éppen annyi nordikus folkot tartalmaz, amit még elbír az egészségem, és időnként ők is harci nótákra ragadtatják magukat. A férfi kórus (értsd: vokálmunka) azonban jelentős náluk, mind a négy tag kiveszi belőle a részét. Hiába kapjuk a nyakunkba negyed tíztől egy negyed órára a hideg zuhanyt, meg a villámokat, a Týr rendületlenül tör előre, és megidézi észak szellemét. Leginkább a basszer arcán ül vigyor, a dobos meg Dalriada-pólóban feszít, engem mégis a gitárszólók érdekelnek. A műsoruk csúcspontja számomra a Valkyria albumról a Lady of the Slain, melyet a hazai hölgyeknek ajánlanak (itt valamilyen kontextusban Hadur neve is elhangzik, mint a magyar néphagyomány része... khm-khm). És hát nem múlt el nyomtalanul a sok itt töltött idő: magyarul kívánnak "Jó estét"-et és köszönnek meg közönséghangulatot ("köszönöm") a sok skol között.
Na de mit csináljak háromnegyed éjfélig? Irány a Paddy and the Rats koncertje. A színpadon kormánykerék, fedélzeti kötélzet, hajósláda. Indul a kalózhajó. És ők voltak aznap a bulifaktor, szinte finntrolli magasságokban tolták a kalózkodós népi műzenét. Az énekes még az első sorokba is lemerészkedett, volt is nagy hejehuja, dajdaj. De a jóból is megárt a sok, bő fél óráig bírtam, magamba töltve egy finom cappuccinót, a Children of the Night után elszivárogtam a „punksátorhoz”, ahol éppen a mexikói Acidez kezdte nagy elánnal nyomni a metálos riffekre tűzdelt energiakitöréseit, többnyire spanyol nyelven. Érdekes, több taréjt láttam a Paddy előtt, mint itt, de a színpadi irokéz frizurás srácokon ez igazán nem múlt, nagyon jó hangulatot teremtettek ők is, hol a sátorban, hol a sátoron kívülről figyeltem őket – egészen a ráadásig.
Hatalmas Amorphis-molinó elé lépett ki a finn hatos, hogy 70 percben 12 számmal vegyen le a lábáról. És még mindig az Under the Red Cloud turnéja zajlik, ennek megfelelően válogat a zenekar dalokat. Hát bivalyerősre sikeredett, és hatásosra, a dalcsokor összeállítása.
Under the Red Cloud, Sacrifice, Sampo, Silver Bride, Hopeless Days, Bad Blood, The Smoke, Into Hiding, Against Widows, Drowned Maid, My Kantele, House of Sleep
A múltidéző Tales–Elegy koncentrátum a második blokkban feledtette velem, hogy elmúlt éjfél – „ma má’ máma van má'?” –, egészen felfrissülten dülöngéltem egyik lábamról a másikra.
A Drowed Maid alatt azonban a szél is erősödött, a nagy molinó egyik alsó sarka elengedett, dagadt a "vitorla", egészen a dobosig, rohangáltak is a színpadi emberek, aztán végül leengedték a tartószerkezetet, így kiváló átlátásunk lett a zenészek mögötti fás térre is, mintha csak az erdőben muzsikáltak volna, a szél is szabadon jött-ment, némi esőszemerkéléssel.
A zenészek nem mozogtak sokat, gitárosok helycseréje zajlott néha sutyiban, de Tomi énekes is bebetonozta magát egy helyre. Nem volt gáz, mert a zene közben sok mindenről mesélt, fizikailag megtestesült, elragadta a figyelmem. De az is nagyon szimpatikusan megtervezett volt, ahogy sorra bemutatta, egy-egy dicsérő jelzővel zenésztársait az énekes. Esa meg mosollyal az arcán szólózott – szívnek, észnek – magától értendő természetességgel és ízléssel. Nem hinném, hogy a tracknyi ember a színpad elől szemernyi hiányérzettel is távozott volna.
A hazafelé vezető (én vezettem) út esőáztatta és villámok világította volt, Kettőkor már párnán a fej, de ma sem adom alább, főleg, hogy nem én leszek a sofőr…
Folyt. köv.
ROCKMARATON FESZTIVÁL 2017
Amorphis (FIN), Týr (FO)
Dunaújváros, Szalki-sziget, 2017. július 11.
