BEVEZETŐ A „MILYEN KONCERTEN ÉREZTEM JÓL MAGAM TAVALY” TOPLISTÁHOZ
A „MAJDNEM OTT VOLTAM”-KONCERTEK
Kis túlzással azt is mondhatnám, fele annyi koncerten voltam tavaly, mint amennyin szerettem volna ott lenni. Volt, ami egyszerűen elmaradt: Broken Hope a Rockmaratonról, Fu Manchu és The Melvins az A38-ról, Skindred az Akváriumból. Volt, amire azért nem jutottam el, mert egyidőben valahol máshol valami jobban érdekelt: inkább Skyforgert hallgattam az Anathema, Kamchatkát a Behemoth előtt föllépő Bölzer helyett. Szerettem volna meglesni a The Agonist koncertjét, de jól tettem, hogy a túl magasnak tartott jegyár okán hanyagoltam, mert az énekesnőjük, Vicky Psarakis
a budapesti föllépés napján gyengélkedett, nem is állt színpadra, a zenekar meg valami pótlékműsort rittyentett. Ezért kár lett volna fizetni… Van, hogy az előbanda érdekel, a főbanda pedig egyáltalán nem, ilyenkor nem vagyok hajlandó teljes jegyárat fizetni, részlegest pedig nem lehet, ezért aztán ugrik a buli és marad a remény, jönnek majd önállóan is. A frissen pihenőre tért Sister Sin idén az UDO elő koncertezett, ez eleve kizárta a jelenlétem (ahogy majd tavasszal az Anvil hasonló okokból kimarad). Mivel a Santa Cruz is az Amaranthe-nek melegített, felejtős volt, akárcsak Anneke a Delain előtt… ne vicceljünk már! (Vö. Amophis a Nightwish és az Arch Enemy előtt…) A Nuclear Assaultot és az SDI-t poénból megsasoltam volna, ha az általam is lakott fővárosban egy kis klubban lépnek föl, nem pedig a dunaújvárosi Rockmaraton és a debreceni Roncsbárban… Úgy gondoltam, a múltkori zseniális szigetes Judas Priest-koncert nehezen fölülmúlható, így akarom megőrizni emléküket, ezért a FEZEN-es szereplés csak kósza ötletként merült föl, és süllyedt el szinte azonnal. Egy ideális multiverzumban ott lettem volna Candy Dulfer paloznaki jazz piknikjén, ahogy a RockPart The Dillinger Escape Plan-, Melechesh- és My Dying Bride-koncertjein is. De túl nagy ára lett volna, s most nem a piszkos anyagiakra gondolok. Szerencsére a Siberian Meat Grinder kihagyott augusztusi (show)barlangászását januárban pótolni tudom. De jó lett volna ott lenni a Remorse, Dying Wish, Vale of Tears május 15-i KVLTikus együttlétén, a VHK júniusi jubileumi dzsemboriján a Trackben, vagy a The Joystix–Wackor tandem prezentálta minapi yukas örömzenén – amikről a maguk idejében túlterheltség/kimerültség okán lemondtam.
Amiken viszont nem futottam lyukra:
TOP KONCERTEK 2015
1. Slayer (Bécs, Gasometer, november 7.)
2. Skull Fist–Evil Invaders (Dürer-kert, május 31.)
3. Swallow the Sun–Wolfheart (Dürer-kert, december 12.)
4. Overkill–Sanctuary (Club 202, március 13.)
5. Castle (Dürer-kert, május 11.)
6. Moonspell (Barba Negra Music Club, október 24.)
7. Black Stone Cherry (A38, augusztus 10.)
8. Philm (A38, szeptember 9.)
9. Paradise Lost–Lucifer (Dürer-kert, október 26.)
10. Suicidal Tendencies (Budapest Park, június 24.)
Ennyit az élő show-król. A tömegprés után lássuk a préselt zenéket! (Tavaly, hasonlóan a korábbiakhoz, kb. 250 albumot füleltem, ebből 50 körüli a magyar kiadvány.) A legkellemesebb meglepetést talán két magyar punkzenekar friss alkotásai okozták. Olcsóságuk miatt vásároltam meg a szekszárdiak és a pécsiek új albumait, hozzácsapva őket a célirányosan vett lemezhez, de fordult a kocka: a viccesen is éles (sőt maró) társadalomkritikát arcba pogózó (egykor) taréjosok lopták be magukat a szívembe, még ha jelentősen különböznek is egymástól, viszont egyként érdekesek.
TOP 2 – LEGFASZÁBB MAGYAR PUNKLEMEZEK
Prosectura: Földi nyalandók
Hétköznapi Csalódások: .
Ha már magyarok… A Slogan részéről sajnos még mindig csak ígéret van, a muzsika egyelőre nem nyilvános. Az Effrontery is csak koncerten mutatta be újdonságait. Így kiadvány szinten nem volt idén olyan magyar alkotó/alkotás, ami teljes mértékben maga mellé állított volna a fémzenék világában. Az érdeklődésemet mindenesetre érzékelhetően egyféle zenehalmaz keltette föl. Ám sajnálatos módon Kátai Tamás THY CATAFALQUE-jának Sgùrrja korántsem adta azt nekem, amit pár éve a Rengeteg, a fotóalbum is inkább ígéretes volt, mint valóban művészi, a wikipédiáról idézett „víz” szócikk pedig egyenesen ciki. A PERIHELIONtól ennél önállóbbat és merészebbet vártam, a Zeng így sem kellemetlen, csak éppen korlátos a vonzereje. Ellenben BAKOS ATTILA szólóprodukciója egyből szárba szökkent a testem zenei érzékelésért felelős részének táptalaján. Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem érdekelnek a dalszövegei, távol állnak tőlem, de a dallamok, amiket hangzásuk által keltenek, magával ragadnak, ahogy a zenéje is – akárcsak a Taranis-albumon és a Thy Catafalque-lemezeken korábban. Érthető módon Attila fizikai formátumban nem adta ki albumát, pedig a vinylnek biztos lenne keletje a gyűjtők közt.
Talán a karácsony közeledte, annak gyömbéres-fahéjas érzete, forralt boros hangulata okozta, de a TURBO december közepén közzétett negyedik albuma teljesen rabul ejtett. Egy akusztikus lemez egy pihenőre vonuló bandától! Akiknek próbáltam szeretni a lemezeit, de nem igazén vettek le a lábamról. Ez meg egyenesen kirúgta alólam azokat. Olyan, mintha a korábban villanygitározott dalok végre megtalálták volna az igazi formájukat. (Ezt, aki akarja, CD formátumban is megrendelheti.)
TOP 2 – KITÖRÉSI PRÓBÁLKOZÁSOK A MAGYAR UGARRÓL, MÉG HA A NEMZETKÖZI PORONDON EZ TÚL KEVÉSNEK IS BIZONYUL
Bakos Attila: Aranyhajnal
Turbo: Lullabies for Awakening
Szeressük ezt a formátumot. Az EP-t. No, nem azért, mert most divat digitálisan évente ilyennel jelentkezni, fönntartani a zenekar iránti érdeklődést. Hanem, mert jobb esetben mindig valamilyen pluszt tartogat a long play verzióhoz képest. Például koncertfelvételeket, feldolgozásokat, dalváltozatokat…
A STONE SOUR muzsikusai egész sorozatot dobnak piacra, a Burbank-széria első darabja talán az év legtöbbet hallgatott lemeze lett nálam, a második epizód már annyira nem ragadott magával, de még bármi megtörténhet… Kobra Paige persze nagyon mutatós hölgy, de mindez mit sem érne önmagában, ha nem lenne jó hangja, netán a zenéjük fos lenne. Egyik sem igaz, ellenben most egy EP-nyi feldolgozást kanyarítottak kanadai rock-/metálbandáktól. Több mint kellemes. A Tribulation januári budapesti koncertjét a VAMPIRE miatt is várom: a göteborgi death metalosok hihetetlen vehemenciával rendelkeznek, amit sikerült zeneileg manifesztálni, sőt érdekessé tenni. Úgy olvasztottak egybe megannyi metal stílust (death, thrash, heavy), hogy elegyük egyszerre jeleníti meg a hagyományt és képviseli az ebből izgalmasan kinövő újdonságot. A
régi szerelem, szurkoltam, hogy visszatérjenek, és ne csak hozzák a saját szintjüket, de még azon is túltegyenek. Ez az EP biztató ebből a szempontból, épp olyan kiszámíthatatlan – tört ritmusok, polifónia, kontrasztos, kanonikus ének –, mint az angol csapat bármelyik előző kiadványa. [Azt viszont sajnálom – és hajánál fogva ide ráncigálom –, hogy sem a kanadai Unexpect, sem a svéd Diablo Swing Orchestra (szintén szívszerelmek) nem jelentkezett idén hanganyaggal.]
TOP 5 EP-K
1. Stone Sour (US): Meanwhile In Burbank
2. Vampire (S): Cimmerian Shade
3. SikTh (GB): Opacities
4. Kobra and the Lotus (CAN): Words of the Prophets
5. Stone Sour (US): Straight Outta Burbank
És akkor lássuk a főfogást!
(Természetesen az észak-amerikai bandák uralják a terepet, úgy kétötödrészt, a svédek és az Egyesült Királyság csapatai közösen birtokolnak egyötödrészt, a maradék egyötödön osztoznak a francia, kanadai, finn, német, norvég, ír és egyéb nemzetek zenekarai.)
A SLAYER persze kategórián fölüli, hiszen nyilván őket hallgattam a legtöbbet ebben az esztendőben. Ezzel megbékülve mégis a kaliforniai visszatérőkre, a GOATSNAKE bluesos doomjára dobtam négyfelé végtagjaimat, amikor csak meghallgattam, és éreztem úgy: ez az! De hasonló tökéletességérzet járt át az új HIGH ON FIRE-album csekkolása közben is. A dobogó alján pedig a svéd popdoom AVATARIUM áll, Jennie-Ann Smith-szel az élen, akinek a hangjától bármelyik fémszív megolvad, az tuti. Arayáéknak, köszönhetően a jó pár tölteléknótának, csak a pontszerző negyedik hely jutott. De kárpótoltam őket a koncerthelyezéssel (lásd fenn, talán megvigasztalódnak…). Utánuk a tripla szaltót bemutató finn melankolikusok, a SWALLOW THE SUN következik, na, ezt a jéghegyet olvassza föl a klímaváltozás!... Ahogy a hatodikként befutó portugál MOONSPELLnek sem kell a szomszédba menni ötletekért, hogy minél jobban kiteljesítse a rá jellemző teatrális-gótikus-vámpírikus melodrámát.
TOP 25 – LEGINKÁBB KEDVELT KÜLFÖLDI LEMEZEK
13. Armageddon (S): Captivity & Devourment
3. Avatarium (S): The Girl With The Raven Mask
14. Backyard Babies (S): Four by Four
17. Barren Earth (FIN): On Lonely Towers
10 Black Trip (S): Shadowline
11. Christian Mistress (US): To Your Death
19. Crypt Sermon (US): Out of the Garden
8. Death Dealer (US): Hallowed Ground
18. Dødheimsgard (N): A Umbra Omega
15. Gentlemans Pistols (GB): Hustler’s Row
1. Goatsnake (US): Black Age Blues
16. Gorod (F): A Maze of Recycled Creeds
2. High On Fire (US): Luminiferous
7. Hollywood Vampires (US): s/t
12. Kylesa (US): Exhausting Fire
24. Luna Sol (US): Blood Moon
6. Moonspell (P): Extinct
21. Nonexist (S): Throne of Scars
4. Slayer (US): Repentless
20. Sorcerer (S): In the Shadow of the Inverted Cross
9. Symphony X (US): Underworld
5. Swallow The Sun (FIN): Songs From The North I-III.
23. Thulcandra (D): Ascension Lost
22. Tribulation (S): The Children of the Night
25. Vehemence (US): Forward Without Motion
A HOLLYWOOD VAMPIRES albumán az egy hangszerre jutó szupersztár valószínűleg minimum három. Ahol Johnny Depp együtt muzsikál Alice Cooperrel, Paul McCartneyval, Dave Grohllal, Joe Perryvel, Duff McKagannel, vagy Matt Sorummal, Perry Farrell-lel, s ahol föltűnik Christopher Lee is, nem lehet bénaság. Pláne ha kipróbált klasszikus rockdalokkal csábítanak. Sikerrel. Én odaadtam nekik a lelkem. Ezért a laza, érzéki hangulatért szeretem a GENTLEMANS PISTOLS új albumát is, no, persze, a húzónév Bill Steer keltette föl nekem is az érdeklődésem irántuk, akit azonban nemcsak a Carcass, de a Firebird zenekara miatt is nagyon tisztelek (anno a Kultiba sikerült is elcsípnem a formációt az Alabama Thunderpussy előtt, biztos említettem már, többször is…) (Mellesleg a The Dead Daisies is ott van a szeren az új lemezével ebben a műfajban…)
Ahogy egyáltalán nem érzem avíttnak a BLACK TRIP ’70-es évek felé fordulását, Thin Lizzy-mániájuk sem olyan durva, mint mondjuk a Dead Lorddé. Sokan ócsárolták csalódottságukban a sok év kihagyás után visszatérő szintén svéd sleazereket, a BACKYARD BABIESt, meghallva friss albumukat. Ugyan nekem is a Total 13 az egyik kedvencem tőlük, ám jól elvagyok az újjal is – ahogy a magyar „változatokkal” is: hard rock terén az OZONE MAMA (Sonic Glory), sleaze tekintetében a THE JOYSTIX (Punchline) új lemezei igazi koncertre csábító produktumok.
A DEATH DEALER első albuma is kiváló volt, ahogy ez a második is az. Na, kérem, ez a heavy metal tradicionálisan, de modernül eljátszva, Ross the Boss-szal a gitároknál, és persze a CAGE-vokalistájával, Sean Peckkel (akartam is mondani: az új Cage, az Ancient Evil is remek lett!).
Russell Allen hangja szintén kedvenc, méltó zene került mögéje a SYMPHONY X jóvoltából, progresszív metál, egyáltalán nem elkoptatva.
Nézzük a sorskérdéseket! A KYLESA nagyon is hallgatós lemezt prezentált, de mégsem érzem annyira jelentősnek, mint például a High On Fire esetében, volt már ennél bivalyabb kiadványuk is, ugyanakkor a Paranoid-feldolgozásuk zseniális, önmagában is jelentős. Ilyen felfogásban talán a Type o Negative nyúlt hozzá anno a BS-tradícióhoz.
A denveri magaslati kősziklás LUNA SOL első látásra tipikus stonerkedésnek tűnik, retróval spékelve. Másodjára is. S akkor mi van? Nagyon kellemes hallgatnivaló – a Kyuss-allúzióval egyetemben. A csapat a Hermano-gityós, David Angstrom kiruccanásával vette kezdetét, aki pihenni, kikapcsolódni érkezett a környékre, de nem bírta ki, és összehozta a bandát: ebből lett a vérvörös hold felkelte.
Az igazán súlyos nehézfiúk azonban az aiszkhüloszi veretességgel páncélozott svéd veteránok (SORCERER) és a fiatal amerikai trónvárományosok (CRYPT SERMON). Köd, várfalak, láp… Hanyi Istók, ó, nem! – ilyeneket kell írni, ha doom kerül szóba, igaz? Málházós témák, elefántcsorda súlyú riffek… Black Sabbath, Trouble, doom – csak moodjával! Elegánsan, ahogy a romantika klasszicizmustól örökölt görögségeszménye azt elgondolja…
Azzal, hogy Jón Aldarát elhappolták a Feröer-szigeteki Hamferðtől, igen csak jól járt a Kreator-gityós Samit is sorai közt tudó finn BARREN EARTH. Jón hangi adottságairól másfél éve az Amorphis budapesti koncertjén én is meggyőződhettem. Ez egy nyerő felállás így, a melankolikus/melodikus doom/death stíljű album kiváló, ám úgy érzem, további lehetőségek is rejlenek bennük, ha bírják kreativitással.
Noha a The Formulas of Death lemezük közelebb áll a szívemhez, a hangsúlyváltás az új TRIBULATION-albumon közel sem a Ghost-féle popularitás léptékét követi. Élőben, január 22-én biztos horror lesz!
A fiatalabb Amott újraaktivizált ARMAGEDDONjának 4. lemeze bár kissé kiszámított, nagyon is életerős, dinamikus, van benne spiritusz, még ha visszafogott is. Ha együtt marad a brigád és összeforrnak, ebből még születhet nagy muzsika. A doboknál pedig… tam-tam-tadam: Veress Márton.
Ha az ember a német THULCANDRÁt hallgatja, akkor a svéd Dissectiont is hallgatja. S ez így van rendjén. Steffen Kummerer (l. a cynices Obscurát, kiknek az új lemeze itt van a kanyarban; vagy a Death DTA-fellépéseket) és bandája hommage-a az előd felé van olyan méltóságteljes és él annyi szabadsággal, hogy önálló alkotásként tekintsünk rá. És persze örömmel.
No és a technikás progresszívek? A norvég posztavantgárd DØDHEIMSGARD ma már külön kategória. Az, hogy 2015-ben miért nem az új Arcturusért lelkesedem inkább, hanem értük, sokféleképpen magyarázható. De az oslói Shining mellett ma inkább náluk tapasztalom a zenei szabadság és önkifejezés magasabb fokát. 
A francia cyberzúzdák közül a Pitbulls In The Nursery Equanimity című lemeze is levert a lábamról, de a honfitárs GOROD aztán még nagyobbat gurított az A Maze of Recycled Creeds albumával. Technikaőrültek számára mennyország. Ahogy az ős-Ősellenség-rajongók számára is, hogy Johan Liiva orgánuma újra bizserget a NONEXIST 3., Throne of Scars című lemezén.
Na ne! A portlandi CHRISTIAN MISTRESS Neonja épp úgy indul, mint az egykori magyar Southern Special Fogom a fejem! című dala. Előfordul az ilyesmi, akár közös ősgyökök, akár a véletlen műve. A To Your Death című album mindenesetre olyan heavy metal album, aminek hallgatása után rögtön indulnék a banda koncertjére. Hazai koncertszervezők, halljátok? Mondom, indulnék!
Nem bírták ki, a phoenixi death kvintett újra csatasorba állt, és több mint 10 évvel a legutóbbi albumuk után ismét lemezzel jelentkeztek. A VEHEMENCE Forward Without Motionje igazán hangulatos, majd’ egyórányi technikás death metalt rejt, számos emlékezetes dallal, pillanattal.
Lista a listán nem szereplő albumokról
Pillanat! Volt itt néhány érdekes momentum, amire érdemes kitérni. Ezek főleg morfondírozást vontak maguk után. Aztán még mindig nem sikerült zöld ágra vergődni velük kapcsolatban.
Nem könnyű falat
Itt van elsőként a NAPALM DEATH Apex Predatorja, ami majdan meg nem értett zsenialitásként vonul be a fémtörténetbe – nem könnyű hallgatnivaló, de végig érzem a hallgatása (az agysúrlódás) közben, nem vagyunk rá méltók.
Óóó, Afrika!
Ugyan nem 2015-ös lemez, hanem egy évvel korábbi, de hozzám most jutott el (a Burning Sun magyar heavy/power fanzine szerkesztője írásának, ajánlásának köszönhetően és disztributori segédletének jóvoltából). Az afrikai metál színtér rejtett szépsége. A botswanai SKINFLINT Nyemba című albuma, ahogy a korábbiak is, a ’80-as évek legelejének brit protometalját illesztik össze a Sabbath örökségével, valamint az afrikai mondák dallam- és szövegvilágával, ritmusaival.
Hitbeli kérdések
A nagy visszatérők közül a FAITH NO MORE lemeze, a Sol Invictus elég tetszetősre sikeredett, barátkoztam is vele viszonylag sokat, mégsem vált tartóssá, meghitté a kapcsolatunk. Inkább olyan partnerség lesz ebből, ami évi egy telefonhívást ér meg, amikor is biztosítjuk egymást kölcsönös megbecsülésünkről…
Fémállagmegóvás
Tagadhatatlanul jól sikerült az ARMORED SAINT Win Hands Downja, ahogy ex-Agent Steel-zenészek végtelenül hülye nevű MASTERS OF METALjának From Worlds Beyondja is hallgattatja magát. Ámdeezzelszemben az isteni szikra mindkettőből hiányzik.
Nagy nevek
Eleinte booktam az IRON MAIDEN The Book of Soulsára, aztán egyre kevesebb lelkesedéssel vettem elő minden egyes meghallgatás után. Dickinson szólóalbumára azonban ismét ki vagyok hegyezve, de leginkább annak örülnék, ha Adrian Smith és a SikTh-frontember, Mikee Goodman kooperációja, a Primal Rock Rebellion folytatódna. A MOTÖRHEAD albuma (Bad Magic) pont olyan jó, mint mondjuk az előző három, se több, se kevesebb, a szeretve tisztelt Lemmy halála okán vettem elő igazán újra; jelentősége azonban ezzel a szomorú ténnyel megpecsételődött: ez az utolsó lemez. A Cronos vezette VENOM ellenben sokkal fittebb albummal állt elő (From the very Depths), még ha játékidőben némileg terjedelmessel is. A SAXONt (Battering Ram) akkor sem tudom megszeretni, ha fejen állnak, vagy én hallgatom őket fejen állva. A GIRLSCHOOLnak viszont felemás lett a lemeze (Guilty as Sin), inkább egy erős EP-t kellett volna… A SCORPIONS előző lemeze sokkal megnyerőbb volt számomra, most (Return To Forever) az én ízlésemnek már túl sokat hátráltak visszafelé az időben.
Feldolgozóipar
A DANZIG csontvázai, hiába estek ki a szekrényből (Skeletons), ma már nem igazán tűnnek föl/ki – ennél nagyobb merészség szükségeltetik a figyelemhez. A VADER viszont nagyon szimpatikus módon karolja föl honfitársait/elődeit, a Future of the Past II – Hell in the East album nemes gesztusként a 20 évvel korábbi lengyel thrash/death szcéna jó hírét viszi a világba.
Férfibánat
Blackie Lawlesst akkor sem kedveltem, amikor német követőjét, Rock ’n’ Rolfot követtem kalózútjai némelyikére. A WASP zenéje nálam süket fülekre talált mindig. A Golgothát sem a saját kedvemért hallgattam meg – először. Aztán már igen. Bizarrul idegen nekem az öreg megtért zenei világa, de egyben nagyon vonzó is. Nem kimagasló ötletparádé, de szövegértés nélkül, pusztán a muzikalitásra hagyatkozva is érezni benne valami pluszt. Egyfajta érettséget, megéltséget. A zenéje elgondolkodtató, a mondanivalója persze kit érdekel.
Zeneélvezetben gazdag 2016-ot!
