Lubickolás a gyerekekkel a Balatonban délelőtt, ebédre őshonos halak (hekk és pisztráng) fogyasztása, majd spontán mód száz kilométer megtétele autóval az intenzív metálkodás helyszínére – a szabadság levegője. Első utam a merchsátorhoz vezet, a Tormentor-póló beszerzése mindenekelőtt!
No igen, hiszen, akármilyen korán (15.30) is érkezem, a Tormentor koncertjére jöttem, az Iced Earth-nek baromi szerencséje van, hogy összefuthat velem, mert idén, szemben a tavalyival, csak egy napot szántam a fesztiválra. Ez a nap pedig a Tormentor napja, minden más csak ráadás. Hogy jól döntöttem-e, mikor az A38-as klubkoncert helyett ezt a megoldást választottam, nos, a nap végére nem voltam ebben olyan nagyon biztos, de hát ehhez kellett a nap tapasztalata. Az biztos, hogy 1999 óta, amikor is a pécsi Ifjúsági Házban (szeptember 11., szombat – a Malediction és az Art of Butchery volt a vendég) volt szerencsém a magyar társulathoz, nagyon vártam, hogy egyszer újra, és ereje teljében ismét összefussunk!
De kezdjük az elején, és haladjunk lineárisan. (Kénytelen vagyok, mert sört a vezetés miatt nem ihattam. Pedig egy baráti és alkoholos támogatás sokkal jobbá tette volna a napot!...) Az utam így is a „kocsmába” vezetett, pontosabban, a jászsági KYLFINGAR zenekar nagyon sokat köszönhet a tűző napnak és a korai érkezésemnek, így én is a hűvös sátorba húzódtam, ahol aztán megtekintettem a műsorukat. Ez a fajta „kocsmametál”, amit pagannak és folknak is neveznek, noha nem az, nem az én törzshelyem, de mivel korán volt és jókedvem, igyekeztem a műfaji skatulyákon túlemelkedni, és inkább a punk felől nézni őket – így sokkal érdekesebb volt. Másfelől a produkció nagyon sikeresnek bizonyult, tanúm rá vagy 700 nézőtárs, akik őrületes bulit csaptak. Tény, az énekes ősember Váczi Viktor jó frontember, a hegedűslány Bálint Eszter pedig nagyon ügyi, jól húzza! Volt is minek örülni amúgy, hiszen a napokban jött ki a 2. albumuk, a Világok határán, amiről szólt is dal, pl. a címadó is. Nekem erre a napra viszont untig elég lett a nagy vidámkodós krigli-lakodalmas parasztkodásból, pedig hátra volt még a fekete leves…
Amit először meg szerettem volna igazából tekinteni/hallgatni, az a pécsi-komlói MALEDICTION és az ő death metaljuk. Rendkívül sok szép emlék fűz a koncertjeikhez, Gábor András basszer és Várhalmi Ákos gitáros a vállukon viszik régóta ezt a bandát, épp ezért ért váratlanul a dobok és a mikrofon mögött tevékenykedők kiléte. Új srácok lehetnek, vagy én voltam baromi rég Malediction-koncerten. A piros Carnifex-pólós énekes srácnak fel volt kötve a bal karja, de még így is eszement állatként szabadult el a színpadon, ami nem votl mindegy, mert a két húros csak a hajfüggönyeik alatt nyomták a mélyen gördülős Incantation-Immolation-hatású Morbid Angel-szólószerű extrákkal megszórt muzsikájukat, ő meg vitte a show-t. Nem mellesleg baromi jó torka van, a műfajnak megfelelően, hörögni és sivítani, üvölteni is tud, mindegyiket minőségileg hozza. Szóval nem várnék újabb tagcserére, hanem gyorsan felrántanák egy lemezt Andróék helyében. Külön érdekesség volt, amikor az előző, kopasz és vörös körszakállat viselő frontember-énekest szólította színpadra és együtt adtak elő egy számot (mintha feldolgozás lett volna, nem értettem a konfot, és nem ismertem a dalt). Jó kis bemelegítő volt a koncertjük.
Itt volt az ideje egy fincsi kávénak, meg a Tormentor-pólót (említettem, hogy vettem?) is kivittem a kocsiba. Visszafelé belehallgattam az éppen kezdődő DOROTHY műsorába, ha már Brigi Panterával állt be a gitáron… Két-három szám azonban elég is volt ahhoz, hogy továbblépjek (azt mégsem írhatom, hogy kielégülten elmentem, mert még szexistának bélyegeznek, vagy parasztnak…) Kedves lányok, kedves feelinggel, a dalaikat hosszabb kocsiúton el is hallgatom, de színpadon ennél több izgalmat várok el. Ezért is csatlakoztam be a PERIHELION szeánszába – ők amúgy is a Tormentor-csomag részei, hiszen a hajón is ők voltak az egyik előbanda. Nagyon átszellemült volt az egész produkció, kellően élveztem ezt a VHK–Thy Catafalque-hatásokon alapuló zenét, külön jó pont, hogy a Karst-gityós Hubicska Balázs itt is penge(t). Ami azonban mindig korlát számomra, hogy a VHK és a TC is saját maga alakította a mjúzikot, és ettől fantasztikusak, a Perihelion még nem teljesen a saját zenei nyelvén beszél, de reménykedek.
Nos ekkor jött volna számomra az ismerkedés az orosz ARKONÁval, Másával a főszerepben, mivel egyáltalán nem ismertem a zenéjüket, csak talán egy számot hallottam tőlük valaha, és az interjúkat olvastam a bandával, de amikor megláttam és hallottam a furulyás és kecskedudás srácot, még Mása amúgy penetráns és átütő hangja és színpadi jelenléte sem tudott ott tartani a közönség között. S milyen jól tettem, hogy visszatértem a sátorba, a CHRISTIAN EPIDEMIC ugyanis nagyon jól tolta. Náluk is meglepett az új tagság, egy lányka a balszélen a billentyűk felett és külön frontember-énekes, Széles L. Zsolt jobbára csak basszuson nyomta, párszor vokálozott és szövegelt, pl. süvegelte a baráti Maledictiont, mennyi mindent tettek a magyar death metal undergroundért! Szép gesztus, és marha jó volt A fájdalom koronája is. Nekik is szép hasas tömeg éljenzett, ennek külön örültem, és én is nosztalgiáztam köztük egy sort.
Míg a lett SKYFORGERre vártam, végre elkapta a tekintetem Hajnali Sándort, a Gutted énekesét, s mivel fixáltuk a Soulfly-koncerten, hogy e napon kifaggatom a csapat újabb amerikai fellépéséről, nevezetesen a Maryland DeathFest-es koncertről, meg is tettem, hamarosan olvashatjátok majd az interjút. A lettek koncertjének felénél értem vissza a színpad elé, és hát, hiába, hogy nem annyira rendszeresen hallgatom már a lemezeiket, koncerten a csapat mindig nagyon ütős, ahogy most is az volt. Mosoly az arcomon – ha black és pagan folk, akkor ők!
Pizzaszeletek, kóla, újabb kávé – aztán ICED EARTH. Óh, irgalom, olyan hangerővel és túlvezérelt keveréssel leptek meg, hogy majd hanyatt dőltem. Jóval túl voltak az elviselhetőség határán. Pedig nagyon kíváncsi voltam rájuk, ráadásul most a 30. jubileumi turnét nyomják, tehát a setlist elég faja, az énekesük, Stu Block sem semmi, habár nekem a mai napig Matt Barlow hangjával jönnek a fülembe a dallamok, és a dalok sem annyira átütőek, mint az ő idejében (érdemes meghallgatni a We are Sentinels friss lemezét, az baromi ütős!). Szóval nekem a hangzás és a hangerő agyonütötte a koncertet, csak próbáltam élvezni, ámde kevés sikerrel. Nem győztem hátrálni… Meg is hátráltam végül.
Aztán jött a fizikai mélypont (láb- és hátfájás – papírkutya vagyok, na!), kezdtem fáradni, pedig hol volt még a Tormentor koncertjének kezdése! A norvég CARPATHIAN FOREST albumai nincsenek a gyűjteményemben, de ha már itt vannak, vagyok, megnézem őket, gondoltam. El is kezdtem, de nem volt valami meggyőző számomra, a hatalmas kereszttel hadonászó Nattefrostról is azt hittem, karizmatikusabb frontember (az ő szólómunkáiból biztos hallgattam is pár lemezt valamikor, ha jól emlékszem az első Blood & Vomitot…), de valahogy csak csörömpölést hallottam most. Le is ültem a nézőtér szélére, s fáradtan ücsörögtem. Egészen addig, amíg el nem kezdtek rock and roll partyba átmenni, ami aztán a honfitárs Turbonegro dalának feldolgozásában kulminált. Ettől erőre kaptam, és felállva figyeltem őket ismét. És láttam, ahogy a túlbuzgó színpadi biztosító embert Nattefrost rendre utasítja nem egyszer – szóval ura volt a helyzetnek, áldotta vagy átkozta a keresztjével a színpad előtti korlátra felkapaszkodó túlhevült rajongót. Végülis pozitívként summáztam a produkciójukat és újfent erőre kaptam.
Még további energiákat reméltem a Bodor Máté gitárossal fellépő ALESTORM koncertjétől, főleg hogy nem mindennapi színpadképet építettek föl, középen egy hatalmas műanyag gumikacsával. Gondoltam, ez a bohókás, sör- és kalózmetálkodás majd kabarészinten jót tesz. Hát, kb. 2 szám erejéig viseltem el őket. A baseballsapkás billentyűs énekes vezényletével kirobbanó formában volt a sörvihar, de nekem ez csak mindössze vihar volt egy sörös pohárban. Zeneileg. Tűzcsóvák ide vagy oda. Lakodalmas rock, éppen csak a vonatozás hiányzott a műanyag inges, izzadt nagybácsik tapizásától kísérve egy falusi sörsátorban éjfél után… Inkább a Tormentor beállását figyeltem a sátorban, jó távol a „zenéjüktől”. Arra azonban figyelmes lettem, hogy a műanyag kacsa egy idő után elszabadult és a közönség közé keveredett, a tömeg fején úszva csapódott ide-oda – hát, kell valami, ami elvonja a figyelmet a mjúzikról…
Nagyrészt megtelt a sátor, és nulla-negyvenkor felhangzott az Omen-film betétdala, majd a teljes Anno Domini, én meg elhajítottam az agyam, a fáradság tovatűnt. Machát Zsolti a doboknál, Buday Tamás és Szigeti Attila gitárokon, Farkas György a basszusgitáron, és Csihar Attila a mikrofonnál! Mi kell még több?! Arcfesték került a húrosokra jócskán, de Csihar mindig meg tud lepni a színpadon, páncéling, köpeny, a feje meg halálos, brutálisan kifestve – a hangja meg egyenesen bestiális, Mayhem-szerű. Nem vagyok, soha nem is voltam Mayhem-rajongó, nekem a Tormentor volt mindig is a kedvencem, ez a még a műfaji kategorizálások előtti thrash-black-experimentális metál – magyarul mondva, habár angol énekkel. (Vajon a rendezői jobbon egy billentyűs hangszer mögött üldögélő lányka, aki végül a csoportképre is felkerült, ki volt, és mivel érdemelte ki, én ugyan nem láttam, hogy zenélt volna…) Hatalmas érzés volt, élőben hallgatni („a gyorsan eltelt 30 év múltán”) ezeket a dalokat. Attila pedig annyira szemkápráztató előadó, ahogy a karmozdulataival állandóan keresztet formáz és a hangjával bele-beleacsarog a koncertbe…
Fotó: NecrosHorn, A38, 2018. április 21.
Némi árnyék vetült azonban a fellépésre, Buday Tamásnak komoly gondjai támadtak a gitárjával, a technikus-segítőerő srác egyfolytában mérgezett egérként rohangált hozzá kábelekkel, próbált úrrá lenni a problémán. Igazán sajnáltam Tamást, ugyanakkor a produkció nem akadt el egyszer sem, Szigeti Attila ujjai villámgyorsan futkároztam a legvadabb témáknál is, ahol és amikor kellett pótolták a másik gityót. Nagyszerű buli volt, az AD után persze várhatóan jöttek még gyöngyszemek (Intro from 7th Day of Doom, Branded the Satan, Mephisto, Live in Damnation, Seventh Day of Doom).
Utólag egy percig sem bántam, hogy végigvártam (hogy ilyen korán érkeztem) a koncertjükig (naná!), noha a magyar fellépők nekem sokkal jobban estek a külföldi brigádoknál, a TORMENTOR mindent vitt!
A pirkadat már a Balaton partján ért, ahol a halak éji énekét még éppen elértem halványuló tudattal…
ROCKMARATON 2018
Dunaújváros, Szalki-sziget, 2018. július 13., péntek
Kylfingar, Malediction, (Dorothy)/Perihelion, (Arkona (RUS))/Christian Epidemic, Skyforger (LV), Iced Earth (US), Carpathian Forest (N), Alestorm (GB), Tormentor
Belépőjegy ára: 6999 Ft
