Nemzetközi sikereket itthon is el lehet már érni – a 23 éves WACKORnak tegnap este messzemenőkig sikerült a 17 éves Szimplakertben. A teremben jelenlévők 2/3-a ugyanis külföldi szórakozni vágyó volt, vagy 15 nemzetből. Így aztán Miki odatette magát és angolul konferált nagyon bohókásan, míg Küki fordított (redukált) magyarra az elől álló kb. 30 fős törzsrajongó natívnak – persze vicceltek a fiúk. Csak a zenélést vették komolyan a rendelkezésükre álló másfél órában.
Oly annyira, hogy Miki például bár influenzával küszködött, a teljesítményén ez nem érződött, talán csak az üvöltéseket spórolta le kényszerűségből. SlayerCsabi gyakorlatilag törzset alapíthatna, úgy dobolt, hogy Lombardo is elismerően csettintene, Küki pedig a maga két négyzetméterén széttombolta magát, és időnként oldalról pár szalmakrumplit is magához vett – ha már Miki minden szám után leállásra késztette a csapatot, mivel innia kellett, a betegség miatti kiszáradás okán.
Ennyi belefért, a dalaik, mit sem kopva az idők alatt, jócskán dinamikusak, sodorták az embert – táncra kapott itt olasz, portugál, orosz egyként, lányként-fiúként. Én téli nagykabátban bangeltem, míg a lánykák közül nem egy már csak a felsőjében izgett-mozgott. „Mi vagyunk a város legjólfésültebb metálosai” – támadt be Küki; „Mi a fasz van?!” – kontrázott SlayerCsabi; „Thanks. Welcome” – huhogta Miki, akit, ugye, elvitt az Ørdøg.
A többiek egyéb zenei elfoglaltságáról nem tudok, csak az látszik, hogy a gyúrást nem hagyták abba – és hogy nagyon együtt van a trió (banyek, 1996 óta!), mégha, ahogy Miki megjegyezte, 2011 óta nem is írtak új dalokat (azok meg a Dramatically Different című, 3. lemezen megjelentek 2013-ban. (Hahó, srácok, ideje lenne egy 4.-nek, nemde?! Mégha takarékon is működik a zenekar, a művészetnek nem kéne gátat szabni, én vevő lennék rá.)
Igazi bestof dalcsokor, Wackor-esszencia került terítékre ezen a metálkodás tekintetében nem mindennapi helyszínen, a belvárosban, a romkocsma negyed origójában (ha a Kék Lyukban lett volna, valszeg 12-en lettünk volna, és még fizetünk is érte, hazafelé meg lefagyunk…). Mondanom sem kell, a JOE-val zártak, ami előtt SlayerCsabi szokásához híven kis prológot rögtönzött: tehát, lehet abbahagyni a buziskodást, a tökösök jöjjenek előre és bestiálisan mészárolják le egymást az „Electric Fire” harsogása közben.
Amikor aztán már azt hitted, vége, még elsütöttek egy spagetti western-tréfát, majd 22 órakor az Always look on the bright side of life-fal búcsúztak.
Hatalmas éltetés közepedte.
SZIMPLAROCKS-estsorozat
WackoR
Budapest, Szimplakert, 2019. február 23.
