Hát valahogy így. Ahogy előadta dalait a finn Amorphis tegnap este, folyton az motoszkált a fejemben: klasszikus. Felső kategóriás zenekar abban az értelemben, hogy bármilyen korszakukból bármelyik dalukat is veszik elő, az üt a színpadon. Slágerré lett mind. Semmi poros nosztalgia, ellenben letisztult érettség – és ezzel semmi újat nem mondtam, két éve is pont ilyen jók voltak.
Az este vendégzenekarairól viszont sok jót nem tudok elmondani. Becsületből végigvártam a görög POEM 35 percben előadott öt számát, de a félkemény rockzenére ráfolyatott érzelemdús ének, ami M. J. Keenan Tool-énekes egyik modulációját idézi, nem jött be. Éppen megjelent második lemezükkel (Skein Syndrome) ez az első európai turnéjuk – ahogy a banda logóját amúgy méltató („verstöredék”) Maci barátom megjegyezte: egyben az utolsó. Mindenesetre a már szép számban összegyűlt publikum adott nekik egy esélyt.
Vers után szövetek-szövegek (etimológiailag közös tő). A holland TEXTURES jó tíz éve keltette föl az érdeklődésem a Drawing Circles és a Silhouettes lemezeikkel, de azért nem annyira. Az idén kijött Phenotype album – amit a turnépartnerség miatt hallgattam meg – egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. És ezen a szextett 50 perces koncertje sem változtatott, sőt! Ők már nem csak nyomokban tartalmaztak fémet, mint görög kollégáik zenéje, de az egész elszomorítóan trendi és unalmas volt: keménykedés, líra, keménykedés, djent, líra, panelek, sorminták, sablonok, és némi látszatkeménység… Pont, ahogy az énekes is a váltott (üvöltő-hörgő és normál) vokalizálás híve. Attól függetlenül, hogy ez nem az én asztalom, a jótékonyan összesűrűsödött közönségben lelkes hívei is akadtak a muzsikájuknak, volt rájuk nem kis bemozdulás.
Ideje volt már egy hazai AMORPHIS-koncertnek. Jó-jó, tudom, a tavaly decemberi arénás fellépés nem semmi, bár én a 40 perces jelenlétük és a társzenekarok okán inkább a Swallow The Sun–Wolfheart kombót részesítettem előnyben ugyanaznap este. A két évvel ezelőtti önálló, teljes programos kiállás azonban már oly távolinak tűnt, még ha emlékeimben nagyon is eleven élmény.
Mivel az állandó koncertprogram már a turné kezdete óta ismert, mindenkit a setlist.fm-re irányítok ezügyben. Mindenesetre érdemes összevetni a Cirle-turné listáját a mostanival, és nagy előnyére csak pár ponton egyezik a sor: The Smoke, My Kantele, Silver Bridge, House of Sleep, Sky is Mine, de közel sem ugyanazon pozíciókban. Szerintem a Circle és az új Under The Red Cloud is remekmű, az előbbi csupán történeti megelőzöttsége, így a rajta szereplő dalok újdonságértéke okán, és persze a nagyobb rátájú hallgatottsága miatt kedvesebb, mindkettőről kaptunk szép számban, ahogy visszanyúltak a Tales… albumhoz is.
Az egész zenekar nagyon jó formában volt, Tomi áll persze frontemberi mivolta miatt a figyelem központjában. De minden tag kapott a fényből, szó szerint is. Volt háttérfal-vetítés, bár nem olyan jelentős, Tomi ismét a nyomásmérőórával díszített furcsa állványáról vette le nem kevésbé bizarr, de előnyösen hármas markolatú mikrofonját, hogy duplán ráfogva tartsa maga elé üvöltései, hörgései közepette. Nem tudnék csúcspontokat kiemelni, nekem első perctől a ráadásblokk utolsó hangjáig (csak úgy röppent az idő) magas színvonalú és dicsőséges szereplés volt. A majd’ telt háznyi közönség helyeslően bólogat: nagyszerű érzés volt ismét a része lenni egy Amorphis-koncertnek. A mindennapi jóérzés biztosítéka.
UNDER THE RED CLOUD TOUR 2016
Amorphis (FIN), Textures (NL), Poem (GR)
Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. április 5.
Belépőjegy ára: 4900/5900/6900 Ft
