Nemhogy nem vallottak szégyent, de a magyar zenekarok sokkal nagyobb érdeklődést voltak képes kiváltani belőlem, mint amerikai műfajtársaik a péntek esti death metal-maratonon.
5 és fél óra death metal egyhuzamban – az ember igazából klotyóra sem tud kimenni… de mégis megoldottam valahogy. Egy régi brand fölélesztésével a Nile lemezbemutató Európa-turnéjának budapesti állomásán 4 magyar death bandát is felsorakoztattak a szervezők, akik a nagyteremben föllépő külföldi zenekarok koncertjeinek átszerelési szüneteibe tolták be a hazaiakat a 041-es teremnek keresztelt közepes nagyságú helyszínen. Még el sem halt az utolsó hang az egyik teremben, már csendült is föl a másikban, csak át kellett masíroznunk. És bízvást állíthatom, a nagyon szép számú közönség élt az alkalommal. Meglepetésemre, de nagy örömömre, sikerült a múltkori fesztivál óta továbbépíteni a középtermet, két fokkal jobb volt a hangzás, eltűnt a visszhang, viszont van még mindig fejlesztenivaló.
A nagyszámú rajongóhad (a nagyterem laza telt ház) megjelenését én a Suffocationnek tudtam be, a New York-i alapcsapat korábban csupán egyszer járt hazánkban (2007 májusában, ugye, a Kultiplexben, ahol a tökünkről is csorgott a veríték), míg a Nile viszonylag sűrűn teszi tiszteletét nálunk, legutóbb 3 éve, novemberben a Kreator és Morbid Angel társaságában, a PeCsában. Szóval a fos idő ellenére minden adott volt egy igazán jó hangulatú mészárláshoz.
Az olasz EMBRYO kellemes félórát prezentált, billentyűvel és groove-okkal megtámogatva, de én elég jellegtelennek találtam az általam csak „hangos rockzené”-nek titulált muzsikát. Zúzni zúznak, de nincs, ami kiemelje őket a tucatbandák közül. Én a helyükben a cyber-színezéket erősíteném föl, hasonlóan a honfitárs Sisthemához…
Amikor átértünk a szomszédos terembe a KILL WITH HATE máris levett a lábamról, sokkal, de sokkal pusztítóbbak voltak a nagyszínpados csapatnál. A terem pedig tele volt fanokkal. Akik persze az Extreme Deformity slágerét, az Internalt is komálták. Oldottan, jól nyomták a srácok, nekem ez a rövid klubföllépés sokkal jobban bejött, mint a nyári, Cannibal Corpse előtti vendégeskedés.
Még logós molino sem került a háttérbe, mégis tudtuk, hogy a SUFFOCATION dörög a deszkákon. Pedig hát Frank Mullen posztját a Decrepit Birth-ös Bill Robinson és a Dying Fetus-os John Gallagher után a disgorge-os Ricky Myers töltötte be, aki épp be volt rekedve, a konfok között el-elcsuklott a hangja. Terrance Hobbs és Guy Marchais gitárosok legalább szilárd pontok, és 2004 óta a sokfelé játszó Derek Boyer is ismerős volt, Kevin Talley, ha ő volt, a rövid séróval nem nagyon ismertem föl, játéka meg rendben volt. Nagy volt az örömködés színpadon és színpad előtt is. Hangproblémái ellenére Myers próbált kommunikálni a közönséggel is, még ha kicsit rutinszerűen is. Jó melegük lehetett odafönt, mert törölköztek folyamatosan, de hát oda is tették magukat – a régi és újkori dalok szépen simultak egymáshoz. Intenzitásban nagyok voltak.
Jó rég láttam a szegedi GRAVECRUSHERt, vártam is őket rendesen. Nem is csalódtam bennük, ráadásul Lévai Balázs igazán karizmatikus frontember, aki már az elején elcsípte a közönséget, és nem eresztette, a kezében tartotta végig az irányítást, megkövetelte a figyelmet. Még a soraikba is leugrott egy kicsit üvölteni… Mivel a halasi Jack dobosa, Ecsédi Dániel aka Mutilator itt is ütős, talán mondanom sem kell, dózeroltak kíméletlenül, a gitárosok átéléssel nyomták a két szélen, míg langaléta termetével és basszuskezelésével Hanyi Tibor messze kimagaslott.
Már kiöntött a Nílus, azaz ment a NILE, mikor átcsekkoltam a nagyterembe. Érdekes, hogy fél tucatszor láttam már őket, de még mindig más fiatal basszergyerekkel, aki ráadásul vokálban is besegít. Besegít, mert a Nile tkp. 3+1 felállású banda, Kollias, Sanders és Toler-Wade triója a konstans, a többi változó. Kellemetlen intermezzóként a második számot Sanders nélkül nyomták le Dallasék, ugyanis a szőke gitárhéró hangszerével zűr akadt, a problémát pedig a szám végére, a szólórészre sikerült csak orvosolni. Innentől azért rendben mentek a dolgok, talán túl izgalommentesen is, legalábbis számomra, aki nem vagyok nagy kedvelője az utóbbi lemezeknek. Olyan magasra tették korábban a lécet az Annihilation of the Wickedig bezárólag, hogy azóta mintha csak kotornák a zenefolyamuk medrét, nem pedig újabb irányokba állítanák. Így hát az augusztus végén megjelent What should not be Uneartheddel sem vagyok teljesen egy hullámhosszon, ezért mikor rádöbbentem a profi show alatt, hogy tkp. unatkozom, megragadtam az alkalmat, hogy intézzem a saját folyóügyeimet… Negyed óra múltán (volt ám kávé, kóla, cigi is, meg baráti csevej) épp jókor érkeztem vissza, mert az Annihilationről jött a tétel. Sandersék azért nagyon tudják, mi kell a népnek, és milyen tálalásban, mindent meg is tettek a sikerért, és véget nem érően pacsiztak az első sorokkal. Az nálam azért mindent vitt, mikor zárásként a Black Seeds of Vengeance vokáljaihoz följött a színpadra segítségnek az Embryo énekese, valamint Derek Boyer. Szép gesztus volt, és koncert+!
Még csak fél 11 volt, a főzenekarok pedig már végeztek is. Ám a közönség nagyrésze legalább ennyire kíváncsi volt a fővárosban ritkábban látható/hallható zalalövői és „mindenhonnani” (Hajnali Sándor megjegyzése) death metalra.
Hazánk legrégebbi folyamatosan létező death metal (immár) ötösfogata az AGE OF AGONY idén 20 éves. A jeles jubileumot majd Télapókor a Neverheard Distro szintén jubiláló, 10 éves szülinapi partiján tartják meg a Showbarlangban. ám most is parádés koncertet prezentáltak. Pápai Kálmán énekest soha eddig nem láttam ennyire fölszabadultnak, a közönséggel is kontaktált, igazán elemében volt. A hangszeresek pedig „tolták a tankokat”, gyalultak irgalmatlanul – a hangzásban itt volt némi gixer, a gitárok kissé titkosultak és tompán szóltak… De ez nem vált élvezeti értéket csökkentő tényezővé.
10 minutes to Midnight – kezdődött a GUTTED szeánsza. És még mindig vagy 100-an álltunk a nézőtéren, Hajnali Sándor nem is győzte megköszönni a tisztes helytállást a publikumtól, hogy ily késői órán is ennyire kitartó. A Guttedért persze megéri. Mert bivalyérős muzsikát tolnak, magas minőségben. Drótos Gábor pedig figyelemreméltó szólókkal spékeli meg a dalaikat. Mondjuk, az extrém időpont miatt picit lazábbra vették a szigort – hiába, én is egy izzadt zokni állagát kezdtem fölvenni a napi robot, majd a több órás halálközeli élmény mián –: Sanyi sokat beszélt, ami nagy öröm számomra, mert ő a metál humornagykövete: ezúttal is tinci-táncira invitált folyamatosan, hogy ne azt nézzük, mi zajlik a színpadon (semmi), hanem tomboljunk a nézőtéren. Sokszor ivott az egészségünkre, és a társak, különösen a dobos Tamás Sándor annyit törölközött, mintha állandóan a zuhany alól lépne ki. A cájgja egyébként, szinte végig, szó szerint szétesett. Volt egy éberkómás kedves néző is, aki színpadra hágott és ott zúzogatott egy dal alatt, ám őt Sanyi később visszasegítette a helyére. Aztán persze, ahogy ígérte, maga is beszállt a táncba, azaz leszállt a színpad elé… Nem térhetek ki afeletti álmélkodásom említése elől, ami mindannyiszor elkap, mikor a Gutted szerzeményeit hallom: lenyűgöznek. Most pedig jól is szóltak. Nem kérdés, hogy a debreceni Full of Anger fesztivál budapesti kiterjesztésén ismét ott a helyem.
Hazafelé, vezetés közben, levezetésnek az új Slayer-album, a Repentless („megbánástalan”) bömbölt. Tökéletes éjszaka volt.
UNDEAD 2015 FESZTIVÁL
WHAT SHOULD NOT BE UNEARTHED EURPOE TOUR 2015
Nile (US), Suffocation (US), Embryo (I)
Gutted, Age of Agony, Gravecrusher, Kill With Hate
Budapest, Dürer-kert, 2015. szeptember 25.
Belépőjegy ára: 5000/5500/6000 Ft
