Százhatvan perc halálfémzene. Plusz száznegyven perc szün. Átszerelések. Aznap-másnapra garantált kialvatlanság, lefokozott munkakedv. Épp csak pár órácskája dőltem le, s máris bekávézva pötyögöm is a Tisztelt Érdeklődő Olvasónak a leíró-jellegű beszámolómat.
Egy olyan koncertdömpingről, melynek résztvevőiről, a Sin of God muzsikáját kivéve, még csak nem is hallottam korábban – ezért mentem el a Dürer-kertbe, hogy illőn megismerkedjünk!
Augusztus elsején az említett szervező zenekar a közte és a turnét szervező orosz ügynökség közti meg nem állapodás miatt törölte a koncertet, majd az ennek eredményeképpeni megegyezés alapján törölte a törlést. Az így kettős törlésjegy alá vett esemény keltette izgalmakat olvashatóan a jegyeladás elmaradása is fokozta. Ez van, ha a zenészeket arra kényszerítik, hogy vegyék meg a jegyeket, majd ők adják el azokat – ezt nem undergoundnak, hanem kizsákmányolásnak hívják ám! Az amúgy baráti 2200 forintos elővételi jegyeket az Embatheria tagjai már egy ezresért kínálták a fészbúk eseményoldalán, aminek volt, aki örült, volt, aki nem (ő már megvette korábban a jegyet). Én megvettem korábban Sin of Godéktól, de persze ezresért még jobb lett volna, ugyanakkor a helyszíni három kiló sem egy vészes összeg hat banda koncertjéért, amiből négy ráadásul külhoni, s korlátozott mértékben hozzáférhető az élő fellépéseket tekintve itthon.
Visszatérve a képben nem lévésre: az első két fellépő kapcsán ez nem is csoda. Mindkét alakulat 2007 óta létezik, s egy-egy demo/EP-vel rendelkeznek. A nyitó várpalotai Embatheria 2009 elején (még egy korábbi felállással) tette közzé Metrics of Torture című anyagát, a kolozsvári/gyulafehérvári/budapesti grindcore trió pedig, mely a több zenekarból (nekem főleg Paediatrician) ismert Pöcz Balázs dobossal teljes, 2010-ben jelentette meg 3 számos, maratoni hosszúságú, 4 perces, megnyerő című (Stories of a Bloody Cunt) remekét.
Aktualitás tekintetében leginkább a wisconsini Jungle Rot és a svéd GrandExit említhető, előbbinek március 19-én jelent meg a 7. lemeze, tényleg faja borítóval, Terror Regime címmel (Victory Records), míg a skandináv deathrasherek 2. albuma (The Dead Justifies the Mean, Lifeforce) július 5-én vált közkinccsé.
Bár bele-belehallgattam a legutóbbi dalcsokrokba, az élmény megismételhetetlensége miatt mentem ezen a borús-esős estén a Városligetbe agyradírra. No, meg a társaságért!
A Gutted egyik korábbi felállásából ismerős Horváth András énekes, vokalista vezette EMBATHERIA – elmondása szerint – a napokban fogja megjelentetni új EP-jét. A kvartett fellépése tehát ehhez kínált ízelítőt. Komolyan vették magukat, bár az egyen- – amerikai börtönben viseltre hajazó – ing miértjére nem jöttem rá, de a basszer Bóna Attila és a gitáros Felnagy Gábor titokzoknijai sem voltak túl metál… (lábfetisizmus 1.) Attila cipőfűzői a fényektől ráadásul neonzölden világítottak! Az est folyamán többször döbbentem a generációváltás meglétén: a várpalotai csapat dobosa, Apagyi Bence is bőven középsulis korú lehet, akinek fejéről az est további részében sem került le a fehér baseballsityak (Vujity Tvrtko a példakép?). A zene? Fura. Mintha egy rockos Metallica próbálna metálos lenni, csipetnyi death fűszerezettséggel, de ez utóbbi inkább csak András hangjából adódóan. Aki egyébként tisztességgel betöltötte frontemberi funkcióját is. Inkább ízlésbeli különbség, hogy nálam nem üt ez a muzsika, de majd az EP tovább cizellálja a véleményem… Emlékezetesnek a Nightmare of My Desire című számuk bizonyult.
A zene mindenkié – ez jutott eszembe a következő fellépőt figyelve. A humor- és pornogrindban utazó CLITGORE trió ténykedését csak azért nem fetrengtem végig röhögve, mert sör helyett kénytelen vagyok szódát fogyasztani az autó adta kényelem okán – de a mosolyom leradírozhatatlan volt végig. Elsőre, meglepetésként, nem vártként hatott a hajában széles választékot viselő gitáros frontember Calin vezette röpke megmozdulások sorozata, mely utazásait meséli el a klitorisz körül, zombikkal, hullákkal… A basszer „női hölgy” megjelenése is kacagtató volt – aztán tisztelgőbe ment át: a mélynövésű lány rendesen megküzdött a hozzámérten hatalmas hangszerrel, közben még sikolyokra is ragadtatta magát. Szandálját ledobva, meztélláb bengelte végig a bulit (lábfetisizmus 2.). Balázs Y-vágást imitáló tetkójával hullamereven, szenvtelenül csépelt – de mint egy isten. Mindenki szívesen kapcsolódott be a női nemi szerv körüli bonyodalmakba, még együtténeklésre is ragadtattuk magunkat egy igazán felemelő refrén erejéig – „pu-pu-pu, la-la-la”… Kellett a vidámság!
Eztán pattantak színpadra a sátáni embrió megéneklői. SIN OF GODék nem lacafacáztak, technikás, Nile-szerű death metaljuk most is hasított. Múltkor pedig megorroltam rájuk, pedig a fülem bánta. A Lock Up előtti koncertjük után még az Anthraxen is csengett a jobb hallószervem. De hogy a testrészeknél maradjunk: a Hetfield-hasonmás Vörös Ferenc papucsba bújtatott lábbal mennydörgette hangszerét (lábfetisizmus 3.) az éjszakában.
Aztán, ahogy az énekes, Lévai Balázs konferálta: jöttek a külföldiek!
Mindjárt először a svéd ötösfogat, az új lemezét a színpadra állított demonstrátumokkal is promotáló GRANDEXIT. Részben a megfáradás jeleit mutatva, részben különösebb izgalmakat nem kínáló zenéjük okán 3-4 szám után ismét a szódás pulthoz kívánkoztam, ezen még az Entombed-feldolgozás sem változtatott. A frontemberük annyira karizma nélküli volt, hogy még a Nasum-pólós, fültágítós/klipszes, jólfésült basszer is vehemensebb volt nála. A húszegynéhány éves srácok tetkókban otthon voltak…
Tizenegy után jött a főattrakció nyitánya, a Jungle Rotra megkétszereződött a teremben a közönség létszáma (így a továbbiakban a zenészek lábát sem láthattam), az addig 20-30 lézengő helyett 50-60 fős fortyogó katlan lett, pogóval, moshsal, sőt, bodysurfinggel próbálkozókkal is. Ezzel kellett volna kezdeni srácok! Ha én szerveztem volna a bulit, akkor a két amcsi banda 40-40 percet nyomott volna, s afterpartyként a Clitgore szórakoztatott volna, mindezt este nyolc és tizenegy között, s éjfélre már mindenki otthon szunyál. Talán a késői időpont miatt volt, hogy a főbandák, akikért láthatóan elsősorban jött a közönség, csak félórákat nyomtak.
A JUNGLE ROT koncertje nagyon metál volt. Szuggeszív alapítójával, az énekes, gitáros Dave Matrise-szal az élen. A többiek is – már kinézetileg is – felidézték, hogy ez egy fémzenei koncert, a hagyományos értelemben. Faék- és pofonegyszerű, de hatásos, pulzáló zenéjükről, építőelemeik jellegéről kis társaságunkban megoszlott a vélemény. Atesz szerint hallhatóan nem véletlen, hogy egy HC-profilú kiadó karolta föl őket, s tényleg sok ki- és leállással, tipikus HC-s ütemekkel operálnak. Én egy korai Sepultura-alapokra építkező bedeathesült formációt regisztráltam, mintha a Schrizophreniáig ástak volna le a saját hangzás megtalálása végett… Lelkesítőek voltak nagyon!
Pontosan egy órakor kezdett a kaliforniai technikás death metal fogat, a DECREPIT BIRTH. Bill Robinson, aki a Suffocationbe is beugrott már Frank Mullent helyettesíteni, igazoltan néz ki hajléktalannak – ugyanis 20 évig így is élt. A Chris Barnes-iker hippszter lyukas pólójával, lepusztult kinézetével, idült mosolygásával azonban nem volt unszimpatikus. Akár az apukája is lehetett volna a körülötte fölálló hangszeres gyerekcsapatnak, akik közül egy sem volt még 21 éves, az tuti. Viszont nagyon jól, energikusan tolták a progresszív, technikás death metalt. Félórás szettjük sitty-sutty elröpült, erre magam is csak a záró Death-feldolgozás (a Symbolicról a Crystal Mountain) alatt jöttem rá, annyira magukkal ragadtak első magyarországi fellépésükkel.
Aki szeretné, ma még elcsípheti a Jungle Rotot és a GrandExitet a szegedi Club Noir színpadán. Négy hazai banda fellépést követően...!
Decrepit Birth (US), Jungle Rot (US), Grandexit (S), Sin of God, Clitgore (RO), Embatheria
Budapest, Dürer-kert, 2013. augusztus 14.
Belépőjegy ára: 2200/2990 Ft
