Fél tízre végeztem, tizenegyig ráérek. Pont ideális időzóna egy szombat esti Dying Wish koncerten való résztvételre. Az elfeledett vagy levitézlett bandák közös posztkarácsonyi/előszilveszteri partiján az új évezred első évtizedének aktív és ismert magyar csapatai egyesítették erejüket, s a közönség nagy száma (kb. 250 fő) bizonyította is, nem hiába, így az elfeledettség talán nem is helytálló jelző. Persze a Sollen még így is kakukktojás, de elképzelhető, csak nekem maradtak horizonton kívül anno… Mindenesetre érdekes összeállítás, főleg hogy időben is távol eső érzések fölelevenítésére alkalmas. Szívesen megnéztem/-hallgattam volna mindegyik bandát, ha lehetőségem van rá… De sokat nem bánkódtam, hogy csupán a DW 40 perces röpkéjét sikerült meglesni, mivel a Crimson Blood című frissen megjelent EP-jük igencsak beférkőzött a lejátszóba és a szívembe… igen!
Annak idején az …on Twilight of Eternity kazettájukat imádtam, ahogy a saját hír-fanzine-jükből is őrzök még példányokat, a The Silent Horizon EP-jük is csúszott, de az első nagylemez megjelenésével elfordultam tőlük, az minden volt, amit én elhibázottnak tartok, giccses, puha, bűngagyi borítóba csomagolt… A második lemezbe már bele se füleltem, aztán pedig ők tűntek el (a süllyesztőbe). A CB EP megjelenéséről olvasva azonban kíváncsi lettem és letöltöttem – szerencsére!
Dömötör Balázs, aki évtizede áll a mikrofon mögött nagyon szimpatikusnak tűnik, allűrök nélkül. De hogy miként bírta kabátban a színpadon, míg nekem ingben is melegem volt a klubban? Nagyon energikusan adták elő dalaikat – Balázs és a gitáros Maci (Papp Lajos) váltott vokáljaival tarkítva –, bár a közönség közepesen lagymatag volt, noha sokan voltunk, és elegen voltunk, de inkább szemlélődők, mintsem vadkanként túrók… Az EP-ről elnyomták a címadót, a csodálatosan sikerült Deep Purple-feldolgozást, a Perfect Strangerst, és egyetlen magyar nyelvű dalukat, a Lopott időket is. Amúgy szemezgettek a korábbi anyagaikról. Mivel idejét és helyét (talán valamelyik Gothica feszt.) sem tudom, mikor láttam őket utoljára színpadon, a Pappokon kívül más felállásban, ha tényszerűen nem is igaz, de valószerűen kijelenthetem: mintha először néztem volna meg őket, s ez meggyőzőnek bizonyult! Főleg emberinek. Lejöttek a srácok a klubba és dalaikkal kedveskednek nekünk. Papp Sándor basszer például a záró nótát a közönség első soraiban leledző feleségének dedikálta… Ciki vagy kedves gesztus, töprengett hangosan Balázs. Közvetlenség. A dalok pedig jók, még ha a példaképek (In Flames, Amorphis) másfél-két évtizeddel korábbi lenyomatai köszönnek is vissza. Elfogadtuk? Igen. Ezért jöttünk? Igen. Jól éreztük magunkat? De még hogy! Kitisztult az agy, csillogott a szem, a munka után édes volt a pihenés! Apróság, de csakúgy mint a Sear Bliss jubileumi koncertjén, itt is gépesítették a billentyűs hangszert kezelőt, én meg nyújtogattam a nyakam, hová rejtették a srácot…
Egyszer majd a Christian Epidemic koncertjére is eljutok újra…
Dying Wish (Christian Epidemic, Agregator, Vale of Tears, Sollen)
Budapest, Kék Yuk, 2013. december 28.
Belépőjegy ára: 1000 Ft