Úgy tűnik, Colin Marstonnál – a Dysrhythmia és a Gorguts basszere, a Behold… the Arctopus, a Krallice, a Byla gitárosa, Kevin Hufnagel fő tettestársa – ismét felgyülemlettek a máshová egyelőre nem beépíthető ötletek, is idejét érezte, hogy mások is megismerjék ezeket. Ennek jegyében május 11-én közzé is tette programozott dobgép alapokra fölvett improvizatív, kísérletező gitárfutamfolyamait szólóprojektje, az Indricothere neve alatt (annak Bandcamp-oldalán) – a 6 tétel római számokkal való jelölése (VI., VII., VIII., X., XI., IX.) folytatja a 2007-ben kiadott első album gyakorlatát, ahogy a minőség tekintetében is a prémium kategória a meghatározó.
Marston most sem penget más húrokat – esetében a Warr gitárok használata sem jelent újdonságot, melyek az elhangzó darabokban komoly szerepet kapnak: a hangmérnöki, keverési és masterelési teendőket is maga végző zenész lávaömlésszerű kreatív zajt kelt hangszerein – a dalszerűség és befogadhatóság most azonban jóval odább tolódott az öt évvel korábbi, egyébként zseniális félórás szetthez képest.
Warrrrrrrrrrrrrr
A II. címet viselő manifesztum két közel kilenc perces szerzemény keretében tágítja tudatunkat és hallójáratainkat, lényegében a Cynic, a Behold… the Arctopus, a Dysrhythmia hatványozott formáiban: (dis)poliritmia, atonalitás, kakofónia, integrált harántterpesz… egyszemélyes jam, kontrollált káosz, ami a megjegyezhetőségnek esélyt sem ad, viszont amíg (vissz)hangzik, jólesően maga alá temet. Modern hangköltészet, hosszúvers-zuhatag stb. stb. A hallgató ismét képessé válik emelkedettebb gondolatokra, annyira inspiratív ez a non plus ultra experimentalitás. Fémes, elidegenítő hatása (X.) miatt kicsit a roboterotika/pornográfia figuratívitását is előhívja – már annál, akinek vannak ilyen vizuális tapasztalatai. Időnként (XI.) pedig megidézi a zenében társ Hufnagel legutóbbi szólóanyagainak (Transparancies, Polar Night) antihumánus ridegségét.
Legalább annyira letaglózó, mint a névadó őslény…
Indricothere: II.
(szerzői kiadás, 2013. május 11.)
6 tétel / 38 perc