Macinak, a jó barátnak,
aki a koncertjegyet adta,
mert különben nem megyek el erre az estre,
„ez rablás, ebből a jegyárból ugyanis 6 másik koncert is kitelne” felkiáltásra ragadtatva magam
„Egy szemétdombra szültek, / De ők is kikészültek” – énekelte Robert Trujillo A legjobb méreg című dalt, és nem csak az első sorokat, de az egész slágert. Mindezt meglepően jó kiejtéssel és Kirk Hammett kíséretében. A Tancsapda a mennybe ment, én pedig megnyugodtam, hogy nem a tavaszi szél árasztott vizet. A Metallica „ajándéka” a magyar rajongóknak csak a nótaválasztásban egyedi, ám a Worldwired turné minden egyes államosán nemzeti dallal dobták föl a hangulatot – Prágában a Jožin z bažinnal, Bécsben a Rock me Amadeusszal.
A 12 éves, apukája nyakában az első sorokban csápoló kis Levinek is malaca volt csütörtök este, James Hetfield ugyanis nem elég, hogy kiszúrta őt a 14 ezres közönségből, de örömmel is látta a 37 éves zenekar új rajongói generációjának eme ifjú tagját és egy nagyon heavy számot dedikált számára, a Sad but True-t.
Ezernyi élménypillanatát lehetne még elsorolni a világ legnagyobb metálzenekarának hatodik magyar koncertjéről tudósítva, de amiről feltétlenül szólni kell, az a látványvilág, a zenén túli show, amely grandiózussá, egyben lenyűgözővé tette a 2 és fél órás stadionprodukciót – és érzésem szerint néha el is vonta a figyelmet a mégoly kitűnő muzsikáról. [A vagyoni cenzus alapozta (értsd: borsós jegyárak) közönséget figyelembe véve ez érthető is volt]. Hátára fordított teknős alakú, 100 négyzetméteres színpad a stadion majdnem közepén, elforgó dobemelvény, koreografált, fentről leeresztett pixel hiperkocka-kivetítők, több tucatnyi ledes drón tánca (Moth into Flame), a karzatról, ahol álltam, is érezhető forróságú, színpadból kicsapó lángoszlopok, Lars Ulrich rutinszerű mókázása, a Now That We’re Deadbe épített doboskvartett…
S közben az igazi esszenciát jelentő dalok sora: összesen 18, melyek közül 7 a 2016 novemberében megjelent, legutóbbi albumról, a Hardwired… to Self-Destructról szólt.
Levinek minden bizonnyal meghatározó élményt jelentett élete első Metallica-show-ja, de egy olyan veteránnak, mint én, jó pár ’tallica-koncerten edződve (a zenéjükön meg szocializálódva) a libabőrt most is a Hit the Lights, a Pulling Teeth, a Seek and Destroy, a For Whom the Bell Tolls, a Welcome Home (Sanitarium), vagy a Master of Puppets hozta el.
A zenekar 30 éve, ’88. szeptember 11-én lépett föl először nálunk, akkor a Pokolgép melegített nekik. Az a koncert 300 forintjába került a rajongóknak, a mostanira a legolcsóbb 18 ezer forint volt; az állóhely 31 ezer. A VIP-csomagok 56, 115 és 742 ezret kóstáltak.
A gondosan kiválasztott előbanda szerepét ezúttal a norvég punk ’n’ black ’n’ roll Kvelertak töltötte be. Ahogy korábban, most sem jött be a produkciójuk. Sörvásárlásra, cigizésre, merchpult böngészésre használtam kb. 20 perc után az időt – egy házibuliban 17 évesen 3 sör után élvezném amúgy –, na meg a végtelenül kényelmetlen ülést is odahagytam, inkább a karzatra mentem föl, jobb volt a rálátás is, meg lehetett bangelni, léggitározni.
Intro intrója: AC/CD: Long way to the top (If you wanna rock and roll); Intro: The Ecstasy of Gold; Hardwired, Atlas, Rise, Seek and Destroy, Hit the Lights, Welcome Home (Sanitarium), Now that We’re Dead (együttdobolás), Dream No More, For Whom The Bell tolls, Halo on Fire, Breadfan (Budgie), Fuel, Moth into Flame, Sad But True, One, Master of Puppets – Spit out the Bone, Nothing Else Matters, Enter Sandman
WORLDWIRED TOUR
Metallica (US), Kvelertak (N)
Budapest, PLB Sportaréna, 2018. április 5.
