Nem voltam eddig Korn koncerten. A magyarországi bulikról szóló beszámolók alapján ráadásul minden okom megvolt arra, hogy kételkedve, de legalábbis némi szkepszissel álljak az este elé. Egy, a zenitjén már régen túljutott (sőt túlzuhant), stílusteremtő, és a rock/metal törvényeit a nagy öregek közül eddigi ismereteink szerint utoljára felülíró, a milliókat megmozgató keményzene utolsó tündöklését elhozó zenekar fáradt, de legalábbis rutinból előadott haknijára számítottam. Ennél aligha tévedhettem volna nagyobbat.
Az előzenekart (az eddig csak egy lemezt kiadott indusztriál-goth Deadly Apples-t) követő közel húszperces szünet alatt a dühöngőt nagyjából megtöltő közönség már attól katartikus állapotba került, amikor kihozták Jonathan Davis ikonikus mikrofonállványát, és a java csak ezután kezdődött. A zenekar az idén húszéves Untouchables nyitószámával, a Here To Stayjel robbant be a szó legszorosabb értelmében: a rafinált, csattogó-tekergő riff elképesztő erővel dörrent meg annak ellenére, hogy bár a koncertet alapvetően príma hangosítás jellemezte (legalábbis a keverő mögött néhány sorral), de ekkor még a szám első felében a dob és az ének dominált. Szerencsére a hangzás problémáit gyorsan javították, és kiderült, milyen pusztításra képes két héthúros gitár. Ijesztőre. Nagyra. Gyönyörűre.
Szerencsére nem csak Head és Munky hangképe volt rendben, a beugrós, Suicidal Tendencies-tag Ra Díaz basszusa jól artikuláltan, tisztán hallatszott (bár kevésbé túlvezérelten, mint Fieldyé szólt volna), és Ray Luzier fifikás, minden pillanatban izgalmas és látványos dobjátékát is maradéktalanul élvezhettük. Természetesen szót kell ejteni a produkció legnagyobb veszélyforrásáról, Jonathan Davisről is, aki csúcsformában volt, és a saját imázsát sokszorosan túlhasznált, hisztérikus és leharcolt sztár helyett egy büszke, energikus zenekarvezetőt láthattunk, akinek kifejezetten jól állt az a fajta visszafogott, méltósággal és alázattal előadott frontemberi szerep, amit az évek során elsajátított.
A setlistet tekintve is maximálisan elégedettek lehetünk: a nyilvánvaló slágerek mellett (Got The Life, Falling Away From Me, Shoots and Ladders, Coming Undone, Freak On a Leash, Blind) olyan csemegéket is kaptunk, mint a No One’s There, az A.D.I.D.A.S. vagy a Y’All Want A Single. Mivel a már rég meghirdetett koncert egyúttal a legújabb lemez, a Requiem promókörútja is lett, így a Start The Healing és a Worst Is On It’s Way című új dalok terítékre kerültek, és remekül működtek élőben. A majdnem minden szempontból pazar program még olyan elemeket is elbírt, mint a Metallica One-jának, illetve a Queen We Will Rock You-jának megidézése, azonban ezt olyan mértéktartással, amitől még pont nem érezte azt az ember, mintha rockdiszkóba keveredett volna. Számomra az egyedüli fájó pont az It’s On!/Trash/Did My Time hármasából összeollózott medley volt, rögtön a krumpli-rizs vegyesköret teljesen indokolatlan kombinációja jutott az eszembe, a fogyasztó gátlástalan és cinikus lesajnálásának, illetve a hatékony maradékfeldolgozásnak az egyik leginkább eklatáns példája. Cinizmusról ugyanakkor a bakersfieldiek esetében úgy hiszem, szó sincs, mindössze helytakarékosságról – a tömörítés azonban pont az élmény lényegét veszi el, a katarzis kárára megy.
Összességében mégis azt érzem, úgy volt ez jó, ahogy volt. Hatalmas energiák mozdultak meg, a jókedvű, letaglózó erejű banda és a közönség egymásra talált, a rettenetes súlyú középtempóban döngölő, a ritmikára és a fojtogató hangulatra alapozó koncert felemelő volt. Az utolsó néhány számra megérkezett a népünnepély-hangulat is, ami Adidas melegítőben táncoló lányok, üvöltő, teljes testfelületükön kivarrt szakállas férfiak, tinédzserek és középkorúak, iskolások és ügyvédek és irodalmárok és mentősök és mindenféle korú és nemű emberek térdig sörben együtt ugráló parádéjaként manifesztálódott. Minden várakozást felülmúlt.
hegyiede
RESCHEDULED EUROPEAN SUMMER TOUR 2022
Korn (US),
Deadly Apples (CAN)
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2022. június 21.
Belépőjegy ára: 15.900 Ft
