„Egy ennyire maszkulin teatralitásra („erőfitogtatásra”) berendezkedett műfajban mily nehéz lehet lavírozni úgy, hogy egyfelől az még metal legyen, és integrálható, másfelől átkalibrálni az eredendő nőiességükre – vagy a harmadik: szarni az elvárásokra, s azt adni, ami belülről jön.”
Ötödik alkalommal tette tiszteletét Magyarországon a brazil Nervosa thrash zenekar. (Először még 2017 januárjában nyitottak a Destructionnek a Dürer-kertben, majd nyáron már főbandaként acsarkodtak az S8 Underground Clubban. 2018 májusában a Venom Inc. és a Suffocation turnéjával érték el a Barba Negra Music Clubot, aztán egy év múlva nyáron a Rockmaratonon szerepeltek.) Ám most először az új, négytagú felállásban. A harmadik lemezük kiadása után nem sokkal, 2020-ban a dobos Luana és a basszer-énekes Fernanda kilépett, hogy megalakíthassa az old school death Crypta zenekarát, Prika Amaral gitáros pedig nemzetközi hölgytársaságban folytatta a kíméletlen thrash zúzdát: a spanyol Diva Satanicával a mikrofonnál, a görög Eleni Notával a dobok mögött és az Abbath bandájából ismert olasz Mia Wallace basszerral.
A tavalyi Perpetual Chaos című lemezük nagyon betalált nálam, a dalaik egy fokkal megjegyezhetőbbek lettek a korábbiaknál, különösen a Flotsam & Jetsam torkával, Erik AK-val elővezetett Rebel Soul bizonyult nagy slágernek a magán-lejátszási listámon. Az idénre halasztott Európa-turnéjuk, ami egykor a címében még Double The Thrash Tour névre hallgatott és az amcsi Warbringerrel tervezték karöltve, budapesti állomásának dátuma így – amennyire ez idő tájt lehetséges – vastagon volt bejegyezve a noteszembe.
Az érdeklődésem nem lankasztotta, sőt, hogy időközben az amerikaiak helyét a svájci – szintén csak női tagokból álló – heavy metal csapat, a Burning Witches vette át. Noha a Schmier által mentorált banda első két lemeze még reménykeltő volt, a rákövetkező kettő már a laposnál is laposabb, kevésbé meggyőzőnek tűnt – de egy élő fellépés a zenekar megítélését tekintve azért sokat javíthat, gondoltam most is. (Időközben náluk is változott a tagság, a három alapító – Romana Kalkuhl gitáros, Jeanine Grob basszer, Lala Frischknecht dobos – mellé új gitáros, Larissa Ernst és énekes hölgy, a holland Laura Guldemond csatlakozott.)
A svéd, szakállban nagy, thrash trió, a szintúgy négylemezes Warfect és a bizarr nevű, indiai, háromalbumos, groove deaththrasher kvartett, a Systemhouse33 előttem teljesen ismeretlenek voltak a hétfői fellépésükig.
A BNMC-ban még 2019 novemberében (az Annihilatoron), a Barba Negra Trackben (a mostani koncert helyszínén) 2019 júniusában jártam (a Wacken Metal Battle 2019 magyarországi döntőjén; a szeptemberi Crystal Viper-koncertet a hídfőről néztem, nem bentről, így az nem számít…) utoljára. Azóta sok víz lefolyt a Rákóczinak nevezett lágymányosi híd alatt. A helyszín-osztottság ma már a múlté: a Track kisszínpados részét fedték-takarták-„téliesítették”, a Prielle Kornélia utcai klub megszűnt, a név egységesült Barba Negrává. (S ha már adathalmozás: az eseményt szervező hazai Concerto Musicnak a 2020. március 1-jei, tunéziai Myrath Dürer-kertbeli fellépése óta ez lett az első megvalósult nemzetközi koncertje.)
Jó korai volt a kezdés. Hétfő. Azért lézengtünk páran a kapu előtt már 18 órakor is. Aztán… Egyre-másra találkozások: utoljára még a járvány kitörése előtt látott barátok. Örömködés. Élünk. A Track egykori kisszínpados terén kialakított fedett koncertklub klassz. Az italpultbeli árak korántsem. (Soha ne vetemedjetek a citromos alkoholmentes sörre, ha tehetitek, gyalázatosan pocsék az íze! És cserébe arcpirítóan drága.) A merchpultok viszont roskadoztak (mi szem-fülnek ingere), de itt is az euró-forint árfolyam szab határt a kedvtelésnek.
Amikor fél hétkor felcsendülnek a SYSTEMHOUSE33 koncertjének első hangjai, kb. 50-en állunk elszórva a színpad előtt. A Samron Jude énekes köré csoportosuló brigád igencsak eltér a lemezeket készítő és a promofényképeken szereplő tagságtól. A mumbai társulatot alaposan megtépázhatta a vírusjárvány, így erre a március 8-ától április 18-áig tartó, 30 állomásos Európa-túrára kicserélődtek a zenészek. Gitáron – a nem átallott Adidas melegítőben a színpadra állni – Gilroy Fernandes játszik, a dobok mögé Nishant Hagjer ült be, aki az új-delhi és a nepáli underground oszlopos tagja, a hatalmas hangszere mögött szinte elbújva pedig a törékeny-mosolygós brit Maria Kosma kezelte elbűvölően az öthúros basszusgitárt. Nem szántották föl a színpadot, miközben a jófajta zenéjüket prezentálták, de Samron nem teljesített alul frontemberként, állandó kontakt kialakítására törekedett a közönséggel. A technikás death-es megközelítésük odavonzotta a fülfigyelmemet, biztos rákeresek a neten a zenéjükre, s meghallgatom az albumaikat. Kiváló felvezetői voltak az estének.
Ám a nevükhöz méltóan harci muzsikát elővezető WARFECT triója tudta mindezt fokozni. Mint egy rozsdás fűrésszel keresztezett Slayer, csipetnyi Exodussal fűszerezve – valahogy így írnám le ezt a tufa-szögelős-underground thrash hangzást, amit elővezettek. Nagyon szimpatikusan. Fredrik Wester gitáros-énekes nem kevés humorral vezényelte le a színpadi jelenlétüket, a langaléta, tépett fazonú Kris Wallstorm basszer már kinézetileg is jelenség, s ő nem volt a mikrofonállványhoz kötve, mint az énekes, be is mozogta a deszkákat. Manne Flood a dobok mögött pedig rendesen kitombolhatta magát. Adrenalinnövelő serkentőszer volt ez a javából. Az ő lemezeik is várományosak a meghallgatásomra.
Nem tudom, milyen megfontolásból (ha volt ilyen), de Budapesten a NERVOSA nyitott a co-headliner Burning Witchesnek. Talán így kicsivel kevesebb játékidejük volt, s pár szám kimaradt a programból? Nem számoltam és hiányérzetem sem támadt. Attakolt viszont Diva Satanicával a mikrofonnál a hölgykvartett. A vokál miatt blackes, zenéjében deathrasher alakulat a Perpetual Chaos albumra kihegyezett programmal pusztított, a korábbi lemezekről is előkapva dalokat. Diva jó értelemben hergelte, lelkesítette az akkora már talán 200 fő fölé szaporodott közönséget, ám még az Into Moshpit alatt sem alakult ki örvény a színpad előtt, a villázás-ökölrázás mellett mindenki inkább csak az audiovizuális élmény befogadására koncentrált. De jó hangulatban, mondanom sem kell. Diva remek előadó, meggyőző frontember, Eleni pedig ritka jó dobos, sokkal technikásabb elődjénél. Mia („a legenda” Abbath mellől, még a topogásában is…) hangszerét azonban hangosabbra vettem volna, feltűnő volt, hogy amikor Prika szólózott, csak valami mély dohogás hallatszott felőle a háttérben, meg úgy általában is, nem érvényesült annyira.
Az első lemezről előkapott Masked Betrayer után név szerint is bemutatkoztak, illetve Eleni egy minidobszólót is lenyomott, majd következett a Rebel Soul. Az Under Ruinsszal zártak. Ha ennyi lett volna a program erre az estére, már megérte, a hallójárataim is hanyatt vágták magukat aléltságukban.
De nem, hiszen az égetnivaló boszorkák még hátravoltak, és 21.35-kor bele is vágtak. A BURNING WITCHES koncertjén már nemcsak fénypászmák delejeztek, de füstoszlopok is emelkedtek a színpad elején. Ők voltak az est egyetlen klasszikus értelemben vett heavy metal zenekara („fémpontja”), s Laura személyében az egyetlen szintén klasszikus értelemben vett énekessel is ők rendelkeztek. Megadták a módját! Méláztam rajta, hogy egy ennyire maszkulin teatralitásra („erőfitogtatásra”) berendezkedett műfajban mily nehéz lehet lavírozni úgy, hogy egyfelől az még metal legyen, és integrálható, másfelől átkalibrálni az eredendő nőiességükre – vagy a harmadik: szarni az elvárásokra, s azt adni, ami belülről jön. Nos, a svájci kvintett szerintem halad, bár talán még maguk sem tudják, hogy a jó úton-e. De hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem a koncertjüket. A pimaszul fiatal Laura nemcsak a szemeim kápráztatta el, de énekesként és fronthölgyként is állta a sarat. De még hogy! S a boszorkánykodás illusztrálására még némi mini színházi show-jelenet is belefért.
Élőben vonzó a banda… khm… és zenéje is, ám az utóbbi még nem elég karakteres szerintem, sem az egyes dalaik, sem a stílusuk nincs kiforrva még. A régebbi dalok azonban jóval karcosabbak-erőtelejsebbek, ez most is jól érzékelhető volt (lásd Hexenhammer), én annak örülnék, ha ez az irány lenne a meghatározó számukra is a jövőben.
A bombasztikus névadó szám egyben a koncertnek is véget vetett – igen, nem befejeződött, vagy véget ért, hanem valahogy kurtán-furcsán megszakadt, és a minden előző zenekar által is művelt, a közönséget biodíszletként használó fotózásba torkollott, miközben már keverték is be az oszlató zenét. Láthatóan a zenekar tagjai is kicsit zavarban voltak, de legalább az ázsiai származású Lala Frischknecht dobos is rivaldafénybe kerülhetett egy picit, amikor előrejött és odanyújthatta a dobverőit a lelkes publikum egy tagjának.
A publikum – mely a Nervosa után mintha szemlátomást megfogyatkozott volna, és az átlagéletkora olyan 30-40 pluszos volt – nem hiszem, hogy elégedetlenül távozott volna mindezen zárlat ellenére; és még csak fél 11 múlt pár perccel.
Nekem még most is a fülemben harsog a tegnapi durvulat-harmónia.
DOUBLE THE METAL TOUR 2022
Burning Witches (CH) Nervosa (BRA),
Warfect (S), Systemhouse33 (IND)
Budapest, Barba Negra, 2022. március 28.
Belépőjegy ára: 3900/4500/4900 Ft
