A múltkori jól sikerült Wackor-buli után, érdeklődéssel lestem, vajon kik akadnak a horgomra az estsorozat résztvevőiként. És na bumm, a nagymágócsi-szentesi hungaricum, az ANGERTEA trió. Ne mondja senki, hogy nincs kontinuitás a két fellépő között, mivel az Angertea legutóbbi (akusztikus) lemezén [Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture)] Wackor-dalt dolgoztak föl! Ismét egy nemzetközi mércével értékelhető zenét játszó csapat, akinek a fővárosi koncertje eseményszámba megy – láthatóan mások is így gondolták ezt, a kis klubterem megtelt, sok ismerős arccal, és sok szimplán betévedővel-ottmaradóval.
Gergőék fél kilenckor vágtak neki, és hát az első két dal előadásakor azt hittem szinte, hogy a Neurosis posztapokaliptikus dalestjére tévedtem. Hihetetlenül súlyosak voltak. (Igazolást nyert a klub falán díszelgő, elsőre megmosolyogtató plakátfelirat a zenekar neve mellett: brutal-metal.) Persze később sem lanyhultak, csak én szoktam hozzájuk. A bő háromnegyed órás programjuk plusz ráadás alatt valahogy egy viharfelleg is begomolygott a nézőtérre, ám mindez mégsem szegte kedvünket, csak ránknehezedett piszkosul.
Nagyon kompakt, szépen ívelő, testes, sűrű textúrájú előadás volt a srácoké. (Hömpölygött, akár a Tisza… amely című szám el is hangzott az este.) Gergő nem sokat konferált, de a hangszereik szabályosan beszéltek, elképesztő módon, kiváltképp Miguel basszusgitárja, de a Gergő lábai előtt heverő majd’ négyzetméternyi pedálsor sem mutatóba került oda.
Szerintem lenyűgöző, ahogy zenélnek: brutálisak, súlyosak, egyben líraiak, ellágyulás nélkül, progresszívek, improvizatívak és experimentálisak. Nem utolsósorban hallgathatók, mert jó dalokat is írnak.
Ha felkeresitek az esemény Fb-oldalát, magatok is meggyőződhettek erről, mert a fellépésük videofelvétele ott megtalálható.
SZIMPLAROCKS-estsorozat
Angertea
Budapest, Szimplakert, 2019. április 6.