Kiugrott kispap a bordélyházban – hasonló szentségtelen kiéhezettséggel vártam már, hogy ismét élőzene-élményem legyen. Egy hónapja, a The Skullon voltam utoljára koncerten, s bizony, a tartalékok elfogytak. No, de nem csak ezért vártam az Armored Saint fellépését. Noha korábban nem voltam fanatikus rajongójuk – első magyarországi fellépésük változtatott ezen! –, a lemezeik tetszettek, az újak is, John Bush hangját szeretem, az Anthraxben is, Joey Vera a basszusgitárosok egyik etalonfigurája, bármilyen formációban (ők ketten voltak már Magyarországon korábban is), a Symbol of Salvation turné pedig old school érdeklődőként kihagyhatatlan produkció.
Eleinte tartottam is tőle, meghálálható-e a budapesti dátum, hiszen bár nyáron már megfordultak a kontinensen és adtak 5 bulit (ebből 2 fesztiválos fellépés volt), az őszi kanyar mindössze 9 állomásos, szégyen lenne, ha éppen a magyar közönség marad távol az eseménytől (lásd Sinsaenum-koncert októberben). Hála égnek, és a mindenszenteknek, összejöttünk szép számban, kb. 300-an, ami a hajón fél ház, és már a bemelegítő ASPHALT HORSEMEN szereplésén is jócskán tömörültünk, na jó, lazábban, a színpad előtt. A gödöllői csapat, nemcsak baromi szimpatikus, hanem jó dalokat is ír, a színpadi jelenlétük is tetszetős – ha bármikor is rádiót hallgatnék vezetés közben, csak őket hallgatnám! Az is öröm volt számomra, hogy bár lejjebb csúsztak, mégis feljebb kerültek – értsd: most már nem a hajó tetőteraszán zenéltek saját közönségnek, hanem a gyomrában szélesebb merítésnek, és nem csak az időjárás okán. Klasszak voltak, szinte mindegyik daluk sláger(gyanús).
Szólt aztán a Judastól a Delivering the Gods, majd a megváltozott színpadképben feltűntek az ARMORED SAINT zenészei. Kezdésnek az első három album egy-egy számát (March of the Saint, Long Before I Die, Chemical Euphoria) adták elő, az első pillanattól fogva elsöprő erővel (a hangzás már az aszfaltbetyároknál is príma volt), majd jött, amiért jöttünk: a teljes 4. album, tartva a számsorrendet is. Gyönyörű volt, magával ragadó minden egyes hang. Hát még Bush orgánuma! A piros ingben fellépő klasszikus torkú frontember most is nagyot ment. De humorért sem megy a szomszédba (a szett végén utalt arra, hogy most a hajó orrába megy, ennyi, vége, a haját fogja fésülgetni, ja, nem, mégsem, neki és Verának ez már nem kenyere, bezzeg a többiek! Ámbár, viccelődött egy elsősoros kollégával, aki szintén tar koponyával bírt, a férfiasságuk sokkal sugárzóbb…). Az A oldal végén, az Another Daynél megemlékeztek az elhunyt gitáros társról, barátról, David Prichardról, majd a brutál címadónál Bush lejött közénk és ott énekelt fenomenálisan.
Míg fönn a színpadon a két gitáros – Phil Sandoval és Jeff Duncan – a szólóikkal pirítottak. Na és a mulatságos kinézetű, de komoly zenei tudással rendelkező Vera csak úgy vágta sorozatban a grimaszokat, miközben ide-oda ugrándozott a basszusgitárjával. Nekem egyedül a Sandoval-tesó, Gonzó játékánál volt némi hiányérzetem, de lehet, csak jobban ki kellett volna hangosítani mennydörgéssé a dobcuccát.
A 13 szám – Reign of Fire, Dropping Like Flies, Last Train Home, Tribal Dance, The Truth Always Hurts, Half Drawn Bridge, Another Day, Symbol of Salvation, Hanging Judge, Warzone, Burning Question, Tainted Past, Spineless – után folytatódott a AS-történelem a Revelation-lemezről a Pay Dirt, majd az új szám, amikor is mindenki pisilni megy (poénkodott Bush), a zseniális Win Hands Down, aztán a Can U Deliverrel visszakanyarodtunk előre, hogy a végalakzat az őrjöngésig fokozódjon a Mad House-zal. Majd’ két órás borzongás, jókedv, kacagás, közös dalolás, önfeledtség, zenei élmény. Egy picit sem poros, unt vagy avítt, nagyon is élő, jelenkori zene – és számomra kategorizálhatatlan a metalon belül. Egyszerűen Armored Saint-heavy metal.
A bécsi Slayerig biztos kitart az akksi…
SYMBOL OF SALVATION EUROPEAN TOUR 2018
Armored Saint (US), Asphalt Horsemen
Budapest, A38, 2018. november 8.
Belépőjegy ára: 4500/5000 Ft
