Vajon mi a fenére utalt Mille
hángörien sztájlt emlegetve
a moshpitben ugrabugrálók kapcsán?
Remélem, nem a csárdásra!
Minden valamirevaló metálzene-hallgatónak már tkp. novemberben tele volt a 2018-as naptárja a várható koncertekkel. Ez az év előreláthatóan egy monstre fesztivál lesz, annyira sűrű koncertprogram várja az érdeklődőket. Nem kezdeném az esztendőt panaszkodással, de erre a tumultusra valami gyerekes daccal válaszolok: a pénz-, idő- és energia-megosztás optimalizálása érdekében jelentősen ritkított menetrendet alakítottam ki magamnak. Így, ha fájó szívvel is, de már most az első hónapban kihagytam a Night Demont, a Moonspellt (ezek ráadásul egy napon voltak két különböző helyen), ahogy a Fates Warningot is. (Mindezek mellett persze belefüleltem volna az Inquisiton, a Rage, a Cradle of Filth vagy az Accept hangversenyébe, a kis klubokban fellépő zenekarokról nem is beszélve (pl. Vale of Tears az S8-ban). A Kreator-koncert viszont stabil bástyája volt a kalendáriumomnak.
Annak ellenére vagy azzal együtt, hogy a tavalyi lemezük tkp. egyenes folytatása a megelőzőnek. Mille feltalálta a melodikus thrash metalt (már az elnevezés is bosszantó, nem?), és úgy tálalta/találta, hogy a rajongók is szájukat nyalogatva villázzák, annyira ízlik nekik. Én sem vetem meg, bár közbevetőleg meg kell hallgatnom néha az első négy lemez valamelyikét, hogy helyreálljon a szám pH-értéke. Az pedig, hogy a szerencsétlen Decapitated helyett az ugyancsak lengyel Vader teszi tiszteletét a BNMC-ben nekem kifejezetten ült. Piotr és zenekarának mindenkori tagsága nagy tisztelője vagyok, igaz, a Litany–Reign Forever World–Relevations albumokat követően nekem igazán csak az Impressions in Blood lemez jött be, a többi amolyan automatikus gyártószalagról lekerült tömegcikkféle. Ugyanakkor a lengyel bandák előtt tisztelgő Future of the Past II – Hell in the East (2015) megér egy főhajtást a gesztus miatt. De mindegy, a Vader élőben eddig mindig tarolt, én meg egy évtizede már hanyagoltam őket koncertfronton [ó, pécsi ifiház (2003), ó, Vörös Yuk (Undead Fesztivál, 2004)!].
Az először színpadra lépő francia DAGOBA már ismerős volt, így nem is vártam sokat tőlük, csak azt, hogy szokjam a zaj- és hangerőszintet, a tömeget és kiszúrjam menet közben a barátokat a sokadalomból. A Yoda mester önkéntes száműzetésének helyszínét nevüknek választó francia kvartett, mióta nem találkoztunk, félig lecserélődött ugyan, de a zene alapvetően maradt az indusztriál-groove-Fear Factory, a djent mintha eltűnőben lenne. A fél órás, 6 számos szettjük pont arra volt elég, hogy megmutassa: az egy banda a sok közül státusból már nem fognak kinőni, a mások által már jobban eljátszott zenei részek újrakapcsolásáról van szó. Amúgy szimpatikusan, és mondom ezt úgy, hogy jobban élveztem a mostani produkciójukat, mint a múltkorit. A Black Nova címet viselő tavaly megjelent friss lemezükről harmadikként elővezetett Inner Sun még tetszett is, bár azért a szám felétől már elkalandozott a figyelmem.
Megérkezett aztán a Nagyúr is a csillagközi viaskodásból! Nemcsak a lelkem öltözött ünneplőbe a VADERre, a másfél évtizede a pécsi koncerten vásárolt pulcsit húztam magamra, megadva a módját. Felgördült a függöny, és kezdetét vette a háromnegyed órás deathrash zúzás. Igazából nem voltak elvárásaim, inkább a kíváncsiság dolgozott bennem, milyen lesz ennyi idő után újra látni a zenekart. Piotr karizmája és évtizedes rutinja nagyon is működött, eleve „Magyarország” felkiáltással üdvözölte a közönséget (ami talán, szemre 150 fővel maradhatott alatta a sold outnak), és röpködtek a „jó estét!”-ek, „köszönöm”-ök. Kellettek ezek nagyon is, mert a molinón virító logón kívül más show-elem nem nagyon volt, mind a három húros leszögezett lábbal nyomta végig a koncertet, különösen a basszer Tomasz Halicki betonozódott be a rendezői jobbon. Igaz, a fénypászmák azért javítottak a látványon: néha mintha pentagramba vonták volna be a frontembert.
Jól szóltak, a tízszámos program is korrekt volt (számcímek itt), de míg a szépítő emlékezetemben leginkább úgy vannak jelen intenzitás terén, mint a brazil őserdőket letaroló munkagépek, addig a tegnap este nem vert le a lábamról, nem taposott maga alá. Szó se róla, nem éreztem magam rosszul, de nem hengereltek le az amúgy súlyos és slayeres futamok – mivel ez volt a Nagyúr 13. magyarországi fellépése és péntek is volt, ki tudja, talán csak a nap végi fáradtság tette (részükről). A függönyt aztán az Imperial Marchra összehúzták.
Szolid várakozás után 22 órakor felcsendült a Mars Mantra, és vagy 666 okostelefon-fényképezőgép-videokamera lendült a magasba Milléék üdvözlésére.
A színpadkép elég faja volt, a háttérben ez volt:
A dobok előtt egy lehullt míves kereszt, két oldalt pedig 3-3 templomablakszerű állvány, amire aztán a vetítőfelület szerepe várt. Időnként füstlövegek csaptak fel a színpad elején.
A műsor gerincét persze a két uccsó lemez adta, és faján is szóltak, ha az ember a terem közepén állt, akkor Sami szólói is jobban a fülbe másztak. Mille nekem örökre a hajsátra mögül hisztérikusan köpködő frontember marad, és a hisztérikus hang még mindig megvan!
Folyamatosan akcióra buzdította a nagyérdeműt, mindig elégedetlen volt a közönség hangerejével, de mégis azt állította, hogy a KREATOR magyarországi koncertjei (ez volt a 20.) közül ez volt a legkeményebb. Kac-kac!
Mars Mantra, Phantom Antichrist, Hail to the Hordes, Enemy of God, Satan is Real, Civilization Collapse, People of the Lie, Flag of Hate, Phobia, Gods of Violence, Total Death, From Flood into Fire, Hordes of Chaos, Violent Revolution, Totalitarian Terror – Fallen Brother, Betrayer, Pleasure to Kill
Ventor elbújt a füstködben és a fények mögött, Mille húros társai helycserés kontúrok voltak a háttérben, Sami kisujjból kirázta a szólóit – de Mille állt mindvégig a központban!
Nagyon erős volt a program, képtelen lennék belekötni, eszembe sincs, pont úgy örültem a nyelvtörő Totalitarian Terrornak, mint az őskori Total Death-nek, de nyilván a ráadásblokk utolsó két számánál dobtam be a gyeplőt a lovak közé.
Jó kis péntek esti zenés szórakozás volt ez, se több, se kevesebb.
GODS OF VIOLENCE TOUR
Kreator (D), Vader (PL), Dagoba (F)
Budapest, Barba Negra Music Club, 2018. január 26.
Belépőjegy ára: 5999/6999/7999 Ft
