Furcsamód már a megérkezésem előtt szondáztattak a rendőrök.
Az Apey and the Pea műsorának végére értem be, még 3 számot volt szerencsém elcsípni. Nem lehet nem komálni – ősbrutál metálriffek, zsigerileg hat, le is cövekeltem azon nyomban a színpadjuk előtt. Nemsokára itt a 3. lemez, kíváncsian várom.
Rengeteg idő volt még a portugálok fellépéséig, sok választás nem révén, az olasz Talco koncertje mellett voksoltam. Nem bántam meg, „ma ők voltak a Paddy and the Rats”, a bolondos, bulibanda: rézfúvósokra kihegyezett italo rock ’n’ skajuk nekem a szépemlékű Madnesst idézte. Szusszanásnyi időre nem álltak meg, nem engedték el a közönséget egy hangnyi szünetre sem, a harsonás és a trombitás srác meg külön műsort nyomot, összehangoltan, egymás tükörképeként tombolt, ugrott, fordult. Meglepő módon lekötött a produkciójuk, volt benne spiritusz, csak akkor vontam összébb a szemöldököm, amikor időnként átmentek lakodalmasba – mondjuk, a közönség egy részének legnagyobb örömére.
Kilenc magasságában azért pát mondtam nekik, időt akartam adni a 21.20-ra kiírt aznapi „főbandámnak”, hogy mire kezdenek, tisztuljon kicsit a fülem. Elhelyezkedtem a színpad előtt, és átpillantva a sátorhoz, megállapíthattam, az AWS kegyetlen elánnal nyomja, és marha sokan, nagy lelkesedéssel éltetik őket.
Ám mikor a közönség előtti fotót készítették, már fel is hangzik a MOONSPELL koncertjének intrója. Nem hiába tértem át korábban, ők is korábban kezdtek, 10 perccel.
És rögtön a hatásuk alá is kerültem – Under The Moonspell!
Nekem új infó volt, hogy jubileum miatt az első két lemezről raktak össze programot, de milyen kellemes meglepetés! Jött is mindjárt a Ruin & Misery, majd az A Poisoned Gift. Kicsit még zavaros volt a hang, de így is elsöprő boldogságérzet kerített hatalmában. Ahogy múltkor is. Raven Claws, majd Mephisto. Fernando Riberio a ritka kiváló frontemberek erejével, informatívan, de nem tolakodóan kommunikált a közönséggel, miközben az énekhangja is jó formáját mutatta. De a számok alatt is eladta és előadta magát, gesztikulált, ha kellett, "eljátszotta a dalt". De a teatralitás ellenére is méltóságteljes és organikus volt az egész. A hetedikként elhangzó számra egy lézeres kesztyűben tért vissza a színpadra, a dal alatt annak zöld nyalábjaival pásztázta a közönséget.
A dal elhangzása után aztán, puff neki, valami műszaki probléma kényszerpihenőt hozott pár percre. Tényleg röviden, nem is törte meg a koncert lendületét, Fernando visszatért egy denevérszárnyként is értelmezhető köpönyeget terítve a vállára, és jött természetesen "a hungarian blood"-nak ajánlva a Vampiria. És hamár magyarok, Riberio sok-sok „köszi”-vel és „köszönöm”-mel hálálta meg a támogatást! Előkerült aztán a népdal Ataegina, majd a Katatonia legénységének ajánlva az Alma Mater. A záró, 11. tétel pedig nem is lehetett más, keretezve a tényleg old school programot, mint a Full Moon Madness. A végén, megdicsőült pillanatokban, mind az öt tag karját felemelve egyszerre tapsolt, ahogy a közönség százai is! A hűvös idő ellenére is elöntött a melegség, ez egy nagyon klassz koncert volt, ugyanazt mondhatom mint tavalyelőtt, ha jönnek, ismét menni kell!
Fellelkesülve nyargaltam át a PICSÁra. Folyamatosan, szégyellnivalóan megy örökké a picsogás, semelyik banda nem akar politizálni, megosztani a közönséget, be vannak fosva rendesen. Nem úgy ezek a pécsi legények, akik igenis politizálnak a színpadon, lemezeiken, nem is akárhogyan, szellemesen, szociálisan érzékenyen, szókimondóan, kritikusan. Én a legutóbbi, . (pont) című lemezükbe habarodtam bele két éve, szeptemberben meg jön az új, a Nihilista Rock ’n’ Roll.
Meglepett, mennyire vékonyan szólnak, értsd: szarul. De ez egyetemes tapasztalat, a külföldi bandák megdörrennek, a képedbe másznak, a magyarok meg lepkefing hangzással bírnak. A keverő előtt álltam! Aztán mögé kerültem, és minő abszurdum, ott jobban hangzott! Én aztán meg nem mondom, miért.
A dalok mindenesetre Abszurdisztánról szóltak, ahogy már a ’90-es éve eleje óta. Szóval ne ultrabaloldalazzon itt nekem senki! Kicsit statikus volt a színpadi összkép, de szimpatikus, igazából a szövegek visznek mindent, amiket a jól eltalált dallamok támogatnak meg. Örültem, hogy egy dalcsokornyit csalódhattam.
Bár a Katatoniára és a Prosecturára is kíváncsi voltam, energiatakarékossági okokból most kihagytam őket, (el)telve voltam amúgy is a Moonspell-lel, nevezzetek nyugodtan papírkutyának.
Egyáltalán nem furcsamód a távozásomkor szondáztattak a rendőrök.
Folyt. köv.
ROCKMARATON FESZTIVÁL 2017
Moonspell (P), HétköznaPI CSAlódások
Dúnaújváros, Szalki-sziget, 2017. július 13.
