Ha messziről nézem, igazi tündérmese a görög BARB WIRE DOLLS története. A krétai művészeti kommunától egészen a Los Angeles-i bárig, ahol éppen Lemmy fogyasztotta whisky-kóláját, és lemezszerződést ajánlott nekik. (Június 16-án már a 4. albumuk jelenik meg, Ruby My Mind címmel. Ha viszont közelebbről veszem szemügyre az ötöst, akkor egy underground-foglaltházas csatak-punk banda gürcöl a sikerért állandó koncertkörutakon a világ körül. (Amint vége a mostani egyhónapos európai turnénak, már folytatják is Észak-Amerikában egy 41 állomásos túrával; a tegnapi ingyenes Robot-beli fellépés előtt már kétszer ellátogattak hazánkba: 2013 májusában a megboldogult R33-ban, tavaly októberben pedig a Dürer-kertben nyomatták.) Egy biztos, baromi szimpatikusak és nagyon odateszik magukat.
Krash, Isis, Iriel, Remmington, Pyn
Nekem elég volt olvasnom a csapat sztoriját, már bizalmat szavaztam nekik, és mivel az őszi dömpingben nem tudtam megsasolni őket, most kapva kaptam az alkalmon.
Első érzékelésre a Robot nem tűnik ideális koncerthelyszínnek, a Rocktogon vagy a Dürer-kisterem óriási hangversenyterem hozzá képest, leginkább a Trafik szintén pincemélyi homálya és abrosznyi területe a mérvadó, a zsebkendőnyi színpaddal együtt. Aztán döbbentem, hogy milyen jól elfértünk vagy 150-en, és az akusztika csakúgy rendben volt, mint a hangzás. Bár egy punkbrigádnál azt gondolnád, ez mindegy, de nem! Talán csak Isis Queen frontbaba mikrofonját hangosítottam volna egy fokkal feljebb, de így sem volt vészes, sőt kellemes!
Mielőtt a produkcióról… Ismét rádöbbentem, én naiv, a budapesti éjszaka romkocsmanegyedi sokszínűségre: brit részeg fiatalok, orosz macák, gótok, rockabillys pin-up girlök, elszórva rockerek, metálosok, tonnányi bőrfelületen tetoválásorgiák – észveszejtő öltözködési multikulti, ami egyben hozható közös nevezőre: mindenki szuperdrága aliggöncben, miközben mindent megtesz azért, hogy a leglazább, legműszakadtabb, legmenőbb legyen.
Márai Sándor berlini tudósítása jutott eszembe, amit 1922-ben küldött a Kassai Naplónak, és Német farsang címmel jelent meg:
„Kosztüm-bálok. Az emberek táncolnak (…) Fiatalok, öregek, nyugtalan polgárok. (…) Az arcokon festék tapadt és izzadság. Fogták egymást, szorították össze testeiket, s a forró katlan-teremben boldogtalanul, hozzá nem értően, fáradhatatlanul örültek az életnek. Minden álarc és jelmez ott volt. Indiai hercegek és török bégek, Pierret-k és dominók, orosz-ingesek, szakácsok, apache-ok, parasztok, démon, király, katona. Ember nem volt.”
S bár az uccsó kitétel hírlapírói túlzásnak tűnik, és túl szigorúnak is – nem is értek egyet vele: ezek az emberek –, azért itt is hasonló karakterek mászkáltak, de ennek én csak örültem, mert csípem a látványt.
Nos, a színpadot 22.35-kor foglalta el az ötös, és ők sem festettek átlagosan. A három frontlány különösen szemrevaló, igaz, magassága saccra egyiknek sem éri el a 160 centimétert, így az alapító, a jobb oldalon gitározó Pyn Doll meztelen felsőtestével, tar koponyáján lengő egyetlen tinccsel szó szerint kimagaslott közülük. Isis a festett baba, arcán kilónyi, de jól álló smink, hihetetlenül energikus, kiváló frontlány, egyedül talán a hangja átlagos, és nem is túl erőteljes, de az előadásmódja viszi a show-t. Volt, hogy beugrott a tömegbe egy kis szörfre, dalt ajánlott Chris Cornell emlékére (Fade Away), végig kommunikált az igen csak lelkes közönséggel. A helyszűke miatt egyhelyben taposott, szerintem egy spinning edzés lement nála a 70 perc alatt. Iriel Blaque basszeren látszott, hogy ő, ha nagyobb lenne színpad, lefutotta volna a 20 kilométert, így csak rázta az üstökét, melyen baloldalon sötét, jobboldalon világos színű volt a haja, de kócos mindfelett. A rendezői balon mintha Izzy Stradlin titkolt húga pengetett volna. A széttetovált, helyes frizurát viselő Remmington olyan vehemensen támadta be a mikrofonját a vokáljai során, hogy öröm volt nézni a punk attitűdjeit. Jól ki is takarták a fáradhatatlan Krash Doll dobost.
Szerintem zeneileg fél óra van a bandában – értsd: újdonság –, ekkor sokan szállingózni is kezdtek, ami amúgy egy klubban természetes, no meg késő is volt már… de maga a produkció és a tagok szimpatikussága engem odaragasztott a keverőpulthoz. Jó-jó, a csajok is jól néztek ki, főleg mert egyáltalán nem játszották meg az amúgy macsó közegben a túlkompenzált vadat, hanem nagyon is természetes nőiességükben eresztették ki a gőzt!... A zenéjük elég slágeres a punk-karcos rock-pop vonalról, de jó kis váltásokkal operáltak, és az egész műsor is marha dinamikusan volt felépítve, ereszkedőkkel, emelkedőkkel. A vége az új (kislemez)dal, a Back in the U.S.S.A. és a Revolution szenzációs volt, ezért is furcsállottam, hogy még egy számot követel a közönség, hiszen így volt kerek a produkció.
Barb Wire Dolls (GR)
Budapest, Robot, 2017. június 7.
