Hipotézisem szerint a két évvel ezelőtti Niflheim fesztiválos Dürer-kertes fellépés pozitív visszajelzései, a jelenlevők viszonylag nagy száma (ve)tette föl Budapestet a mostani Európa-turné 12 állomása közé. Ami egyáltalán nem baj, sőt, bár az érdeklődés ezúttal mérsékeltebb volt a Borknagar iránt is, kb. 250 fő nézte-hallgatta végig a produkciót. Ami annak fényében fura, hogy nemrég ugyanebben a teremben a finn Amorphis koncertjén ennek legalább a duplája, mikor pedig viszonylag sok közös zenei pontot tudnék felsorakoztatni a két formáció között (pl. a dallamorientáltság és a förgeteges hangzás ilyen). Ráadásul a norvégok új lemeze is remekül sikerült, még ha nem is abban az értelemben, hogy feltalálták volna a spanyolviaszt. Inkább a jól bélelt, a fenék formáját felvett kényelmes karosszék jut ismét eszembe hasonlatként, túl a kreatívabb, kísérletezőbb korszakon egy érett, saját stílusukon belül mozgó, igazán szép zenei tablót csomagoltak össze a Winter Thrice képében. Már nincsenek új elemek az építkezésben, de itt-ott csiszoltak, políroztak, legömbölyítettek, interiorizálták az enteriőrt. Ami ezen kívül engem is odavonzott a helyszínre, az a két előzenekar ismeretlensége és a főzenekartól különböző stílusa volt.
Hálátlan szerep hárult a korán kezdő DIABOLICALra, az akkor még alig kétmaroknyi hallgatóságnak kellett szívvel-lélekkel előadniuk, ráadásul fölfűteni a termet az elkövetkezőkre. A négy lemezük és a két évtizedes jelenlét ellenére nem egy közismert a svéd formáció, de talán a hobbi jellege miatt, hiszen az itt gitárt is ragadó, énekes Widdának ott a másik death bandája, a Demonical, amivel jópárszor fellépett már nálunk, míg a Diabolical most mutatkozott be a hazai közönségnek. Ám mind a szigorú tekintetű kopasz basszer – akinek színpadi fellépő ruhája egy punkba oltott tengeri olajfúrótorony munkás szettre hajazott –, mind a túlmozgásos gitáros, akinek a nadrágja szárait kaparófának nézhette a macska, hiába kámonozott folyamatosan, nem volt mire hergelődnünk, ugyanis a zenéjük inkább lehangoló volt. Elég szétesett, olyan cél és irány nélküli, keseregtem. Ne szépítsük, mondjuk ki: unalmas, kontrázott Silencer kolléga. S valóban, még a „fast”-nak beígért dal is maximum középtempóig gyorsult, de koncepció volt a dalok „szétúsztatása”, folyamatosan lassabb, bontott akkordos részek szabdalták őket, ezek viszont tényleg nem voltak túl ötletesek. A 45 percük így elég hosszúnak tűnt.
Több mint két évtizedes fennállása ellenére sem futottam még össze a KAMPFARral. Itt volt a remek szűzi alkalom. Kiállásban, energiaátadás tekintetében jelesre vizsgáztak, egy darabig érdeklődve is hallgattam őket, de különös inspirációt nem éreztem, hogy otthoni körülmények között a nagylemezeiket is feltegyem. Nem fetisizálnám a tiszta éneket, különösen egy black metal banda esetében, de a kissé fehérre lisztezett arcú Dolk fel- és fejhangjai egy idő után, a hamisságukkal együtt, már soknak bizonyultak, ugyanakkor a frontemberi karizmája pont a kellő mértékben érvényesült. Szóval, akik szeretik, és úgy láttam, sokan voltak ott közülük, egy kerek koncertet élvezhettek – ha jól értettem az énekes szavait –: első alkalommal Budapesten.
Nem bántó szándékkal mondom, de egyszerűen még mindig nem értem, mit keres a Chrome Division-os Athera a BORKNAGARban. Nem egy kellemes színpadi megjelenésű figura, frontemberi karizmája nulla, mozgása egy hetven éves ízületi bántalmakkal küszködőé. Karcos ugyan a hangja, de láthatóan a légzéssel is problémái vannak. Ha meg Simen és Lazare ott van és kiengedi a hangját, tök fölösleges a jelenléte, mint ahogy ez a koncert során többször be is bizonyosodott, amikor levonult a színpadról. A nagyon kedvesen az első négy album dalait a setlist gerincévé tevő műsort Simen féllábon (vagy bárszéken) elnyomja, karc ide vagy oda. Így viszont rá és a billentyűs Lazare-ra a valóban jó hangi adottságokat megkívánó vokálok és dalok hárultak.
Máskülönben nem lehetett panasz a koncertre, hiszen a dalok jók, mondjuk, a hangzás néha összemosta a színest a fehérrel, de ennyi belefért – viszont a múltkorinál hosszabb játékidővel rendelkeztek, így tényleg volt idő felidézni az Olden Domain és Archaic Course-os időket is. Kolstad dobos ismét brillírozott, még ha a feldobott dobverőt nem is sikerült elkapnia rendesen, Simen meg szokásosan tekintetvonzó a piros basszusával (ami színben harmonizált a színpad másik oldalán Lazare keyboardjával). Brun érdekes módon többnyire kiszorult a rendezői bal szélre Simen mellé, ám amikor Athera éppen nem volt színpadon, akkor mindig benyomult középre és onnan tornyosult a közönség fölé.
Ha akarnék, akkor se tudnék belekötni a koncertbe, de Brunhoz hasonló kimagasló pillanatok azért nem voltak, vagy csak én nem voltam ezen a kedd estén kellőképp rájuk hangolódva, meglehet. Összességében kielégíthettem az érdeklődésemet és a hallójárataim is megkapták a heti adagot, most erre futotta.
WINTER THRICE TOUR
Borknagar (N), Kampfar (N), Diabolical (S)
Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. április 19.
Belépőjegy ára: 3999/4999/5999 Ft