Egymást érték a meglepetések. Először is már a fél nyolcas kezdésre jó sokan összegyűltünk: ki gondolta volna, hogy a Santa Cruz-i heavy metal trió ekkora vonzerő? Másodsorban, minden Fb-előrejelzés ellenére telt ház volt az Enájhilétőrön – sok a rejtőzködő, közösségi felületen nem nyilatkozó rajongó… Aztán: ennyi veterán (eufemizmus) érdeklődőt az ember csupán egy Scorpions-koncerten lát. (Hiába, a kanadai csapat nem sűrűn látogat hazánkba, most voltak harmadik alkalommal, igaz, Jeff negyedszer, mert, ugye, egyszer a Savatage turnégitárosaként tette tiszteletét.) Szóval a szutyok időjárási viszonyok ellenére létszám tekintetében minden adott volt egy igazán jó bulihoz.
A kaliforniai triót nem ismeretlenül fogadta a közönség, hiszen 4 éve a Black Label Societynek melegítettek be a PeCsában. (Megjegyzem, a gitáros-énekes Dylan Rose le sem tagadhatná, hogy ellesett ezt-azt Zakk Wylde-tól, légyen az gitártechnika, vagy kinézet.) Most a nyár közepén kijött 2. albumukat (Culling the Weak) népszerűsítik az Annihilator Európa-turnéján. Heavy metal, de nem az …-i értelemben, mondta egy barátom, aki előzetesen belehallgatott a lemezükbe, nem úgy, mint én. A pontpontpont helyén egy magyar zenekar nevét említette, de én nyugodt lélekkel kiterjesztem az állítást az össze hazai csapatra – nincs és nem is volt itthon olyan banda, aki így, és ilyen színvonalon játssza a heavy metalt, pedig az ARCHER kb. az amerikai tizedvonal. Nagyon jók és meggyőzőek voltak: remek hangosítás, a dobok talán túl hangosak is, lelkes, profi előadásmód. Rose-nak nincs karakteres hangja, de kiváló frontember, végig kommunikált a nézősereggel, s bár a dalaik sem fülbemászóak, az egész produkciójuk odavonzotta a tekintetet. Mindezt meg is segítette, hogy előadták a Megadeth Rust in Peace lemezéről a Tornado of Soulst! Egy gitárral, heavymetalizálva – mégis hatásosan! Nagyon is. Fél órás programjuk remek kezdés volt.
A melbourne-i thrash brigád, a HARLOTT produkciója korántsem volt ilyen lehengerlő. De hát mi új volt tapasztalható az elmúlt 25 évben klasszikus thrashmuzsika terén? A Kreator–Testament vonalról csipegették föl a tudnivalókat, azonban éppen az egyéni jellegzetességek maradtak ki a dalaikból, zúzni ugyan már tudnak, a basszer is nagyon lelkes volt. A négyes sem játszott nagyon többet 30 percnél, de annyira nem is búsongtam ezen.
Ellenben nagyon vártam az ANNIHILATORt, Jeff Waters megújult felállású (mily meglepetés!) csapatát, hiszen a 2 évvel ezelőtti bécsi koncertjük újból megvett a zenéjüknek, ismét rendszeres hallgatójukká tett. Nem mellesleg kíváncsi is voltam, hiszen Padden távozásával Jeffnek újra mikrofon elé kellett állnia, és az előzetes nyilatkozatok alapján ez kétségkívül befolyásolja a koncertprogramba bekerülő dalok választékát. Na, az biztos, hogy nem ismételték a Feast-turné menüjét, és minden tekintetben egy attól erősen különböző koncertnek lehettem részese.
Jeff és az ő kedves gitárja (A kép nem a pesti koncerten készült, bár ezt a pólót viselte ott is a kanadai gitárvirtuóz; a kép forrása: Annihilator Facebook-oldal, Oscar Gil)
Ha már említettem a Scorpionst, nem volt véletlen, a Rock You Like A Hurricane vezette föl a produkciót, majd a King of the Kill-lel robbant a színpadra a kanadai gitárvirtuóz és nemzetközi összeállítású csapata, akik közül mindössze a dobos Mike Harshaw-t köszönthettük ismerősként, a basszust Rich Hinks, a másik gitárt Aaron Homma szólaltatta meg. Mindegyikük vérprofi volt, úgy hangszerén, mint show tekintetében. Engem különösen Harshaw játéka nyűgözött le, a majd' 2 órát hihetetlen erővel és precizitással nyomta végig, és a dobszólója is kiválóra, egyáltalán nem unalmasra sikeredett. Érdemes a figyelemre ez a fiatal zenész, Jeff nagyon jól járt vele. Amúgy az új lemezen, mely 15. a sorban, az ő kettejük játéka hallható.
Ami az előzmények fényében várható volt, Jeff kevésbé tudott a gitárvirgákra koncentrálni, miközben frontemberi, énekesi minőségben is helyt kellett állnia. Így talán szellősebb volt a műsor, azaz több pihit engedtek meg maguknak menet közben, mint amit egy erőtől duzzadó thrashkoncerten elvárnék, kevésbé volt sodró a lendület. Viszont Jeff hangja bőven jó, és frontemberként kimagaslóan teljesített. A közönség hihetetlen lelkes volt az első pillanattól kezdve, és Waters a keblére is ölelte őket, valóban közös élménnyé formálva a táncoló talpaktól billegő hajó gyomrában az eseményt. A helycserés támadásokat végző, vokálokban jeleskedő, fiatal és szimpatikus kollégái előterében dumált (milyenek a kanadaiak…), sztorizott, viccelődött (szerencsésnek nevezte a magyar srácokat, mert ennyire sok szép lánnyal vannak körülvéve) a közönséggel, vezette, dalolásra késztette őket. Nem eredménytelenül. De hát a 25 évnyi repertoárból nem is nehéz, még ha a fent említett szűkítés ténye fönn is áll.
Az új lemezről volt persze a Snap és a címadó Suicide Society, a Feastről a No Way Out, a Set the World on Fire, a W. T. Y. D., a Never, Neverland, még a középszerű Tricks and Traps és a 21 is elhangzott többek között, ahogy az ultragagyi, de persze poénnak szánt Chicken and Corn, ugyanakkor az Ultraparanoia, a Phantasmagoria és a Refresh the Demon nagyot ütött. A végén persze az Alison Hell és a Human Insecticide koronázta meg az estét.
Jeff láthatólag, persze, akkor érezte igazán elemében magát, mikor a mikitől eltávolodhatott és csakis a vérpiros Epiphone Flying V-jét nyúzhatta – én még biztos rátettem volna egy kis kakaót a gitárjára, jobban kiemeltem volna a játékát, mert az önmagában is élmény.
A majd kétórás, 18-20 számos összeállítás nagyon tisztességes és kellemes volt, az előadásmód pedig barátságos és élményteli. Remélem, Jeff beváltja az ígéretét, és hamarosan visszatérnek!
EUROPE IN THE BLOOD TOUR 2015
Annihilator (CAN), Harlott (AUS), Archer (US)
Budapest, 2015. október 19., A38
Belépőjegy ára: 5900 Ft
