Kelet-Közép-Európából nézve egy dél- vagy közép-amerikai metálbanda mindig egzotikum. Egy latin-amerikai alakulat európai föllépése kuriozitás abban az értelemben, hogy a hozzáállásuk a zenéléshez, a színpadi megjelenítéshez egész más, mint az észak-amerikai és nyugat-európai hasonszőrűeknek. Az elsősorban black és death fogatok jellegüknél és műfajuknál fogva jobban őrzik az underground felfogást, előadásmódjuk (át)lelkesültebb, elementárisabb – a tapasztalataim alapján. Az meg mindig külön becsülendő, amikor átkelve az óceánon több hónapig keringenek az öreg kontinensen, hogy bemutathassák zenéjüket. Kemény megpróbáltatásoknak kitéve és lemondásoktól övezve, klubok, fesztiválok szervezőinél kilincselnek, hogy újabb és újabb fellépési állomással egészíthessék ki Európa-turnéjukat. Ahogy teszi ezt most a nyáron a mexikói death metal kvartett, az ARMADA is.
Szégyen, nem szégyen, a Brujerián kívül nem igazán tudnák kapásból mexikói zenekart említeni, ők viszont, ugye, csak részben ottaniak. Az viszont nem kétséges, hogy az Armada neve még jobbára az évszázadokkal ezelőtti spanyol tengeri haderőt juttatja eszünkbe, semmint ezt az egylemezes bandát.
Mindennek ellenére, épp ezért, örömmel vettem részt a csepeli baráti klubban megrendezett koncertjükön, s a saját erőből tavaly decemberben publikált Rebellion My Religion című albumukat is beszereztem első kézből.
Nem mehetek el szó nélkül a körülmények mellett. Világos, hogy itthon a kutya sem ismeri a bandát, ennek ellenére lehetett volna nagyobb a hírverés, hogy legalább azok értesüljenek az eseményről, akik potenciálisan érdekeltek, a műfaj szerelmesei. Sem a nyári időpont, sem a külvárosi helyszín, sem a promóció, vagy a társfellépő bandák kiválasztása nem támogatta, hogy e messziről érkező gárda értelmezhető nagyságú közönség előtt lépjen föl. Ám még mindig messze fölülmúlták az őket megelőző fellépők nézőszámát a maguk 7-10 érdeklődőjével… Talán legközelebb, egy ismert banda előtt nagyobb esélyük lesz.
Mindazonáltal – a színpadi emelvényeken körbefutó fényfüzérek és a villódzó diszkólámpák ellenére is – nagyon korrekt koncertet adtak. Noha nem lehet őket a műfaj megújítóiként üdvözölni, a lassabban őrlős, középtempós, mérsékelten technikás, mélyrehangolt opuszaik kellemes hallgatnivalók, és bólogatásra késztetik az embert. A hangzásuk meg olyan, mint mikor a hátsó kerti betonkávás kútból tíz méter mélyről húzod föl a vödröt, ha szabad élnem ezzel a hasonlattal. Emlékezetem bugyraiból a Monstrosity és a Malevolent Creation neve merült föl összehasonlításként, de nyilván tucatjával lehetne még hasonló brigádokat sorolni.
A 23 óra után színpadra lépő társaság nagyon egységesen festett fekete ruháiban és a hosszú fekete hajakkal. A boros palackokból csak úgy nyakaló David González Brambila torokművész fejéről is, hála égnek, lekerült a női paróka, amiben korábban parádézott, volt neki sajátból is elég, s nagyon tisztességes 50 perces koncertet rittyentettek a mégoly kevés számú közönségnek – a debütalbum számai sorjáztak. Első körben ugyan a hangzás hagyott kívánnivalót maga után, sem a gitár, sem az ének nem hallatszott, de az első szám végére ezt korrigálták. A halálos számok előadásában mindenki jól teljesített, sorolom: Arturo Hernandez Rios gitáron, Emmanuel Guerrero basszusgitáron, David Hernandez Rios pedig a dobokon. Brambila a színpadon gyorsan nyelvleckét is vett, s örömmel ejtette ki a „sör” és a „pálinka” szavakat, lévén mindegyik nedűvel közeli ismeretségben vala.
Eufémisztikusan hangzik, de családias volt a koncert, és a végén alig akarták abbahagyni a srácok, újabb és újabb „last song” került terítékre, amit én egyáltalán nem bántam. Remélem, a mai Lividity és társai fémjelezte eseményen azonban nagyságrenddel többen leszünk a Showbarlangban!
Armada (MEX)
(Lumberjack Commando, Maradandó Károsodás, Ventura)
Budapest, Route 66, 2015. július 10.
Belépőjegy ára: 800 Ft
