Henry Vasquez volt az est hőse.
Még akkor is, ha ő az új fiú a csapatban, aki 2009 óta ül a dobok mögött a Saint Vitusban. Még akkor is, ha Dave Chandler zenekarvezető-gitárost éltette a közönség leginkább – nem érdemtelenül –, s aki volt olyan elszánt, hogy a koncert zárótételének egy részét már a hallgatóság sorai között prezentálta a színpad előtt. Vasquez teljesítményéről már a 2012-es Saint Vitus- és a tavalyi Spirit Caravan-koncerten is meggyőződhetett a nagyérdemű, mindkettő az A38-on és Wino frontemberkedésével, most is kipüfölte a cájgból, amit lehetett, törtek is a verői rendesen… A Saint Vitus szerintem amúgy is a dob-gitár összjátékára épül, ez a két hangszer a meghatározó. Szóval le a kalappal előtte!
Valami lassúra és hűvösre vágytam ebben a nagy kánikulában, ezért aztán a legnagyobb déli verőfényben elcangáztam vasárnap az A38-ra, hogy még időben beszerezem az elővételes jegyet a hétfői underground eseményre. Ami annyira alkalmi volt, hogy legalább négyszáz hívő zarándokolt el rá a hét első napján. Egyáltalán nem bántam meg én sem az ottlétem, habár nem vagyok megveszekedett rajongó, annak idején, a zenei szocializációm idején a prae-doom muzsikák, azaz a poszt-Black Sabbath éra később kultikus státuszba emelt nagyságai közül egyik sem vált igazán kedvencemmé, sem a Saint Vitus, sem a The Obsessed, sem a Pentagram. Inkább a Trouble és a Candlemass. Emlékszem, a Trouble második budapesti fellépésén a Pentagram volt a főbanda, én ezt teljes értetlenséggel fogadtam, s miután becsületből belenéztem/-hallgattam kicsit a produkcióba, inkább hazaindultam. Most viszont újra elővettem a Scott Reagersszel készült első két Saint Vitus-albumot plusz az EP-t és a későbbi Die Healinget, s éppen kedvemre voltak.
1984-ben (Scott, Dave, Mark, Armando)
Az estet egy másik rendezvény miatt, pontosabban, hogy az ott doomsterkedő doomsterek átérjenek időben, később kezdték a szokásosnál. Nincs is ma megfelelőbb magyar banda a Saint Vitus fellépése előtti bemelegítéshez, mint a háromnegyed kilenckor kezdő APEY AND THE PEA triója. És tapasztalhatóan a közönség is így volt ezzel, mert már az ő produkciójukra is összegyűlt a népes hallgatóság. Azt kell mondjam: szokás szerint jók voltak. Marha jól szóltak, és erősen: tolták Apey sajátos frontemberkedése mellett a két albumuk dalait (Pantera-Down-AIC-Pentagram elegye). Jómagam meg ingáztam a műsoruk alatt a hajókorlát melletti frissítő dunai levegő – pár villám is föltűnt az égen – és a koncertterem között, de így is üdítő volt mindkettő.
Aki akarta, most beszerezhette első kézből a teljes SAINT VITUS-vinylgyűjteményt, nem is drágán (már ha darabra értjük), de szerintem a banda koncerten, élőben ütősebb. Tíz után kezdve ezt be is bizonyították. Dave Chandler nem lett virtuózabb gitáros az elmúlt harminc évben, kvartokat-kvinteket tologat és alapfokon szólózik, de az ő esetében a spiritualitás felől érdemes közelíteni. Az ő akkord „mélységei” a hangulatteremtésben vannak. Ismerve a zenekar történetét, joggal beszélhetünk a punk és a Black Sabbath sajátos összeházasításáról. A pár hangos pincemély doom ekként válik védjegyükké.
Speciális volt ez az Európa-körút, hiszen a banda hivatalos énekesét, aki Wino, valószínűleg a kábítószerbirtoklás miatt most nélkülözni kellett, így ismét csatasorba állították Scott Reagerst, az első vokalistát. Nem is vallott szégyent, sem ő, sem a zenekar, bár továbbra is azt gondolom, nem az énekben (és nem is a dallamokban) van az erőssége a bandának, hanem a fentebb már említett gitár-dob kombóban, még ha a meghúzódó, szintén őstag Mark Adams basszer is kiveszi az összhatásból a részét.
2015-ben (Dave, Henry, Mark, Scott) (Forrás: a zenekar Facebook-oldala)
A bő egyórás szett nem hagyott kívánnivalót bennem, meggyőződéssel tapsoltam a bandának, miközben szememet főleg Vasquez („Vaskéz”) manőverein és Dave ujjain tartottam (meg ahogy a hátára vettette a gityót hendrixesen, vagy amikor a fogával a húrokon szólaltatta meg). A gitáros amúgy látványnak sem utolsó: egy fejkendős, telis-tele tetovált, cingár testű, kifakult-őszült hajú őshippi; ráadásul szereti a mikrofont is magához ragadni, igaz, csak konferálásra.
Bár hűvös estére vágytam, a zenekar fogadtatása igen forróra sikeredett, amolyan örömünnepe volt ez a különleges muzsikákra vágyóknak. S biztos vagyok benne, többen tartottak a zenekarral, s éltették őket, miután Dave a koncert végén meginvitálta a közönség tagjait egy kis közös italozásra.
THE RETURN OF THE WALKING DEAD TOUR
Saint Vitus (US), Apey and the Pea
Budapest, A38, 2015. június 8.
Belépőjegy ára: 2900/3900 Ft
