Ijedten bújtak össze az oroszlánok a Fővárosi Növény- és Állatkert rácsai mögött. Bár napi szinten hozzá voltak szokva a mellettük számtalanszor elrobogó vonatokhoz, ez most valami más volt. Valami szokatlan. Rémisztő. Valami sejthetően náluk is sokkal nagyobb ragadozó. Az üvöltéséből legalábbis erre lehetett következtetni. Az egyik gyengébb idegzetű fiatalabb hím két mellső mancsa közé fogta lesunyt busa fejét, s szinte befúrta magát a nőstények remegő véknyai közé. Az oroszlánhölgyekben viszont ott lapult a gyanú a félelem mellett, hogy ez a bömbölés mégiscsak ismerős számukra… valami hasonszőrű lehet.
A hang a Városliget átellenbeni feléről érkezett, a Dürer-kert kisterméből – legyen is az bármennyire hangszigetelve. Aki kiadta pedig nem más, mint Elizabeth Blackwell, a Castle zenekar basszusgitáros énekese. S míg az állatkertben tulajdonképpen farkas legel a bárány mellett (ha nem is közvetlenül), oroszlán az ökröt nem bántja, látomásos paradicsomi állapotok uralkodnak, addig odaát elszabadult a pokol.
Elizabeth és Mat (Forrás: Facebook)
Becsípődött nálam nagyon a Mat Davis gitáros–Elizabeth Blackkwell házaspár vezette kanadai-amerikai heavy rock/doom/stoner/thrash trió, akik powerből is leckét adnak Al McCartney dobos aktív közreműködésével. Nemcsak az első két lemezük (In Witch Order; Blacklands), de a 2013-as rocktogonbeli koncertjük óta feltétlen hívük vagyok. (Alig sikerült fölidéznem most, csak utána olvasva, hogy nem önálló koncerten voltak akkor Budapesten, de a többi föllépő tulajdonképpen fabatkát sem ért.) S ugyan a tavalyi, 3. lemezük, az Under Siege nem ugrotta meg az általuk korábban felállított mércét szerintem, nem volt kétséges, hogy a Kamchatka- vagy Acid King-koncertjeggyel ingyenesen látogatható föllépésükön ott a helyem.
És hát fenomenális volt!
Brutális hangerő és arányos megszólalás (ezt valahogy az amerikai zenekarok alapként kezelik, és be is tudják lőni). Én is csak egy fokot vettem volna vissza Liz bőgőjéből, s fél fokkal toltam volna följebb Mat gitárhangerejét. Mat nem hazudtolta meg kanadai mivoltát, s a thrashes megszólalásra is magyarázatot adott az old school VoiVod-pólója. Olyan vadul, headbangelve, méretes hajakat rázva adták elő 45 percben zenéjük esszenciáját, mintha nem is 16 fős – nagyon lelkes – közönség, hanem ennek a tízszerese előtt léptek volna föl. A Dying Breed című számukat ennek a rajongóbrigádnak ajánlották az este.
Al szerény szerkóján, akárha kalapácsot az üllőhöz vagdosó kovács lett volna, amire Liz mélyen brummogó négyhúrosa reagált, a hajrázásban leállíthatatlan szakállas Mat pedig vastag, ízes, figyelemreméltó doomriffekkel bombázott, valamint ősöreg kinézetű Gibsonjából ihletett szólókat varázsolt elő. S egynémely dal erejéig vokálozott is.) Mindezt iszonyú keményen, Elizabeth lenyűgöző előadásmódjával kísérve. Ez a vékony asszony egyrészt olyan hangokat ad ki, amitől nemcsak a nagymacskák vizelnek maguk alá, de egy vén tölgy is lehullatja az össze makkját, kiénekli a lelkét, másrészt a kisujjában van a heavy metal, annak összes kellékével (gesztus, mimika). Elementáris előadó, ha egyedül így vonulna végig az Andrássyn, én félreugranék az útjából. (Amúgy meg, a színpadról lelépve végtelenül kedves hölgy.)
Lehet, nem is spontán, de hatásos
(A kép nem a budapesti koncerten készült; forrás: Facebook)
Még egy kis spontán erotika is odakeveredett az egyik mozdulatsorba, mikor Liz a basszusával térdelő pózba ment le, Mat pedig vigyorogva ráhajolt a gitárjával. Bohóckodtak egy kis tilitolit imitálva. (A ’80-as években ugyanezt csinálta a metálmezőny 90%-a, csak ott férfiak voltak mindkét oldalon, csíkos és tapadós naciban...)
Ha kétszer ennyit játszottak volna, akkor is keveselltem volna, így viszont erős vágy maradt bennem, hogy minél előbb újra lássam/hallgassam őket. A visszafogott érdeklődés tapasztalata ellenére, remélem, ez megvalósul majd!
Az Európa-turnéra kihoztak egy új kislemezt, Deadhand Hexagram címmel, mely még ingyen letölthető a bandcamp-oldalukról. Külön érdekesség, hogy a B oldal Be My Ghost Reprise című számában Uta Plotkin brácsázik, akit a portlandi Witch Mountain frontjáról ismerhettük korábban (jelenleg: Aranya). Annak idején, 2012-ben, a Castle még az akkori európai turnéjuk előtt Amerikában a WM-nel tett egy kört, onnan az ismeretség. De Liz hangjában is ott bujkál néha Uta általam imádott orgánuma…
Az oroszlánok egész éjszaka bőgtek…
Castle (US/CAN)
Budapest, Dürer-kert, 2015. május 11.
Belépőjegy ára: 1500 Ft
Kamchatka- vagy Acid King-koncertjeggyel ingyenes
