Erre jártak, beugrottak – utalt Lukács Peta gitáros ironikusan a zenekar felének tartós külföldi tartózkodására, egyben a föllépéseik alkalmiságának egyik okára. Ugyanakkor e december végi European Mantra koncert már a második volt az idén (februárban a Gödörben léptek föl), ami esetükben nagy szó! Ráadásul összehoztak és kiadtak egy új albumot is THE címmel – ez már negyedik a sorban és 7 év után követte az előzőt. Ahogy mindenre fittyet hányó működésük, úgy az album készítése sem a hagyományos módon történt éppen az européer tagok közötti földrajzi távolságok megléte miatt – bár manapság azért nem egyedi az eset. Borlai Gergő Barcelonában megírta és földobolta a dalokat, a basszussávokat Papesch Péter Németországból, a gitáros részeket Peta Budapestről küldte el neki, Nagy János pedig kiruccant a katalán fővárosba, hogy ott nyomkodja a billentyűket Gergő stúdiójában. A köztük lévő évtizedes zenei együttrezgés, a profizmus bőven fölülírja a próbák szükségszerűségét…
Mivel az éveleji koncerten nem tudtam jelen lenni, nem volt kérdés, hogy most ott a helyem, és mintegy 350 rajongótárssal érdeklődve vártam a hazai instrumentális fúziós jazzmetal képviselőinek színpadra lépését. Szépen halkan, majd egyre hangosodva el is kezdték förgeteges műsorukat, mely persze nem csak a frissen megjelent album számaiból szemezgetett, de a korábbi „slágereket” (Peta sokat viccelődött ezzel a megfogalmazással) is fölvonultatta. Aztán… aztán a 3. szám után összekapaszkodtak a zenészek, megköszönték a tapsot, az éltetést, és hatalmas üdvrivalgás közepette levonultak a színpadról. Szerencsére nemsokára visszajöttek a geget követően: ki szerették volna próbálni, milyen is egy arénaméretű buli után lenni, a bejátszott stadionhangulat hangorkánja is erre szolgált. No, azért mi is kitettünk magukért, s nem csak akkor, amikor Peta kérte a „tapsgépek” működtetését. A színpadi mellett persze zenei humorukat is csillogtatták jónéhányszor, Nagy János és Peta, Borlai és Peta hangszerei felelgettek egymásnak kihívóan többször is, egy-egy improvizatív kalandozás során (a hápogástól a bendzsóig (Digifunk) és tovább). A kőarcú Sztallone húrpendítéseit pedig Les Claypool is csillogó szemmel hallgatta volna... Talán mondani sem kell, nagy volt az egymásra figyelés, a mennydörgő dobok mögött fülessel a fején és egy igazán furcsa színkompozíciójú pólóban feszítő Borlai, akár egy ütős Buddha, leste társai minden rezdülését, sőt, várta is, hogy meglepjék valami jó kis furfanggal, amire ő aztán válaszolni tud a hangszere segítségével.
Ezért az improvizációs készségért voltunk mi is ott, várni a váratlant, amivel vagy amiből a zúzós vagy éppen elszállós tételek, részek kiegészülnek, kibontakoznak. És hát brillíroztak a zenészek, egytől egyig bemutatták, hogy magas technikai fokon képesek a legkülönfélébb érzelmeket kelteni a hallgatóságban a dalaik, szólóik által. Fejben magam is hatalmasat kalandoztam, billegtetve magam a muzsikára.
A 75 perc csak úgy elszáguldott, a ráadás negyed órája pedig valóban rátett még egy lapáttal zenei élmény szempontjából, mivel ekkor is improvizációs építkezős mutatvány dominálta az előadást. Az est megkoronázásaként pedig meghallhattuk, ahogy Peta eddig titkolt énekesi ambícióinak engedve megcsillogtatta orgánumát – persze többszörös idézőjelbe téve a dalt, az előadásmódot!
European Mantra
Budapest, Akvárium, KisHall, 2014. december 28.
Belépőjegy ára: 2000/2500 Ft