Bármennyire is hideg világ Niflheim, a köd otthona, azért észak lángjai korántsem fagyottak, nagyon is lobognak! Erre elegendő bizonyítékul szolgált a heti invázió első hulláma a Dürer-kertben, amikor is egy finn, két norvég és két svéd banda hágott a deszkákra (vasárnap majd jön a finn Amorphis és a Feröer-szigeteki Hamferd a Club 202-be).
Rendkívül ráizgultam erre az utazó fesztiválra, mivel a Borknagart még nem láttam/hallottam élőben, viszont pályafutásuk első időszakát különösen szeretem, és a későbbieket is tisztelem, csak akkor már nem volt rám olyan hatással. Rajtuk kívül az Ereb Altor vonzott még nagyon, hiszen a doomster Isole muzsikusai fejlesztették itt tovább kreatív módon a Bathory hagyatékát. Az In Vainról sok jót hallottam már, bár a legutóbbi, Ænigma lemezük nem győzött meg száz százalékosan. A csomag további két zenekara fehér folt volt előttem, ami a finn banda esetében talán nem meglepő, bár az esemény Facebook-oldala tanúsága szerint sokan várták őket itthon is, ám ez az ismeretlenség részemről a Månegarm esetében kevésbé indokolható, hiszen lassan húsz éve jelen vannak – nos, mindenesetre eddig elkerültük egymást.
Nagy öröm volt számomra, hogy a fesztiváljelleg miatt az eszement magyar szervezőknek nincs lehetősége hazai bandákat pluszba bezsúfolni az amúgy sem keskeny programba, másrészt a szervezettség magas fokát és korrektségét bizonyította, hogy valóban az előre jelzett időpontban kezdődött a fellépések sora, és a későbbiekben is tartották az előzetes időbeosztást. Köszönet érte; öt zenekar, öt óra zene – máskülönben megterhelő lenne!
Én mégsem vágtattam előre, amikor fél hét előtt öt perccel a finn SHADE EMPIRE szextettje színpadra vonult, hogy szimfonikus, sok műfajt egybegyúró hibrid zenéjét prezentálja meglepően nagyszámú és igen lelkes egybegyűlt rajongó előtt. Inkább a merchpulthoz sasszéztam, s keblemre öleltem az Ereb Altor direkt a turnéra kiadott 7”-es vinyljét, a The Lake of Bloodot, ami a címadó mellett a Fire meets ice akusztikus verzióját tartalmazza, s igen tetszetős kivitellel bír. Fél füllel és fél szemmel azért követtem a színpadon zajló eseményeket, de nem mondanám, hogy megfogott. Minőségi módon hozták az elképzeléseiket, de nem találkoztak az enyémmel. Huszonöt perces szettjük azért keltett némi indulatot, és ahogy láttam, elégedettséget a rájuk gerjedőkben.
Rövid átszerelés és már jött is a Bathory-követők remek csapata, az Isole triójához Krisofer Elemyr csatlakozott a fellépésen. Az EREB ALTOR epikus viking témái jól szóltak, s mivel nem headbangelős muzsika ez, hanem odafigyelve hallgatós, jóleső biccentések hullámzottak végig a szép számú tömegen, fülelve az északi szelek harci himnuszait. Remek vokálok, erőteljes dob. Jóleső borzongás mindvégig.
Kétségtelen, az est hőse BAARD KOLSTAD dobos volt, aki a Borknagar Lazare-jának öccse, és nemcsak a Borknagar, de az In Vain koncerten is ő ült a dobok mögött. És nem is kicsit fantasztikusan és látványosan üt. Remek látásom nyílt mindkét koncert alkalmával és nyomon követhető volt, mennyire élvezi, tudása birtokában, a dobolást – a Borknagar esetében még szólóra is kapott lehetőséget!
Az IN VAIN egy progresszív harci gépezett, hihetetlen precizitással, odafigyeléssel. Ez mind a zenei, mind a színpadi képükön meglátszik, nekem ettől kicsit túl „szimmetrikusak” is, mert hiába érezni a munkát és lelket a gépezetben, a spontaneitásnak, az „aszimmetriának”, az abból fakadó igazi szépségnek nem hagynak helyet. Kinézetre, mintha egy zeneiskola növendékei lettek volna egyen fekete ingeikben, fellépésre igyekezve, semmi metal-image… Fölmerült bennem a Rammstein light megjelölés, de csak némi rosszindulattal, mert a zenéjük színvonalára egy szavam nem lehet… A közönség alattuk már megvadult, valódi rajongótáborral rendelkeztek és meg is hálálták rendesen. Még Lazare is beugrott hozzájuk egy kis vendégvokalizálásra, így már hárman daloltak intenzív kórusként. Klassz volt, de nekem too much, ahogy a meglepett művelt francia mondja…
Kilenc magasságában érkezett a viking tematikában otthonos MÅNEGARM és elnyomták a hősi dalaikat, valamint harci himnuszaikat, hála az elődöknek, nem Korpiklaani módjára, bár néha a folkos elemek erőteljesen átütöttek, soha nem ment át lakodalmasba! Erőteljesek voltak, Markus gitáros akár egy rockabilly bandába, vagy éppen az In Vainbe is befért volna ránézésre, ők is egyen, válljelzéses rövid ujjú ingben nyomták. Mindezekkel együtt nem hiszem, hogy koncerten kívül a hallgatójuk lennék…
S jött a tényleg elsővonalas főbanda, a BORKNAGAR. Méghozzá Simennel (Vortex), ugyanakkor Vintersorg nélkül. Az ő szerepét a Susperia énekese, Athera hivatott betölteni. Szerintem kifogásolható módon. S nem is az énekhangra gondolok, hanem a teljes karizma nélküliségre: akár egy félretolt manó sunnyasztott két olyan hatalmas és meghatározó egyéniség árnyékában, mint a zenekarvezető gitáros Brun és Simen. Értem én, hogy ők eleve bárkit leárnyékolnak, és a beugró legyen megtisztelve, de sokat rontott a látványon a szereplése, az biztos. Már csak ezért is folyton Vortexet lestem, mert ő, mint valami északi rock and roller döngette hangszerét, mutatványozott vele, vitte a hátán a hangulatot. Sorjáztak a régi lemezek dalai, Az Olden Domainről, az Archaic Cource-ról (főleg!), de a dobszóló után éppen az Urdról játszottak, felemelő pillanatok voltak, amikor Lazare-ral kiegészülve kórusban vokalizáltak. Nem játszottak sokat, tíz számot talán, de nagyon kerek volt és élményszámba ment. Ráadásul a hangzás is mellettük állt, akárcsak a hálás közönség.
NIFLHEIM FESZTIVÁL
Borknagar (N), Månegarm (S), In Vain (N), Ereb Altor (S), Shade Empire (FIN)
Budapest, Dürer-kert, 2014. március 11.
Belépőjegy ára: 3500/4000 Ft
