Ha lehámozom magamról a napi és az általános fáradtság mázát és az agyi félig-meddig máshollét túlpörgéseit, valamint az autóvezetés miatti két korsó sör kihagyását, nem mondhatok mást, mint hogy egész jó kis buli volt a tegnapi. Amire persze már nagy kedvvel tavaly megvettem a jegyem. Az indíttatást a 2012. július 30-i első hazai Red Fang-koncert adta, aminek szintén a Dürer-kert adott otthont. Akkor és ott akkora energia szabadult fel, ami évekre lelkesedést biztosított a banda irányába, amit még a túlzott elvárások felől közelített, ezért is szükségképp elbukó tavaly őszi, harmadik lemez (Whales and Leches) sem tudott letörni. Na jó, egy kicsit. Mindenesetre ezért a hangulatért, nem a megismétléséért, az lehetetlen, hanem egy hasonlóért tértem be a Városliget peremi intézménybe.
Nem hiába nyomult annak idején a Red Fang-dobos John LORD DYING-pólóban, ahogy ez alkalommal is, a portlandi cimborákat most el is hozták európai körútjukra. S rájuk külön kíváncsi is voltam, mert az első lemezük önmagában nem győzött meg, arra számítottam inkább koncerten bizonyít a csapat. Nos, nem annyira. A zenéjük olyan, mintha sludge-ba mártanál egy ’80-as évek közepi másodvonalbeli thrashbrigádot, és pöttyet belassítanád, a színpadi kiállásuk viszont a jellegtelenség minden tünetét magán hordozza. Ráadásul a hangosítás sem állt melléjük 35 perces szettjük alatt. Nem volt érdektelen, amit előadtak, de semmi különösebben emlékezetes, pont megfeleltek az elő-előbanda státuszának. John az első sorból bangelte végig a produkciót, ahogy a már javában gyülekező tömeg is érdeklődve hallgatta a zúzást. Szerintem ennél többre soha nem viszik… de valószínűleg nincsenek is oly nagy álmaik.
A Venice Beachből idekeveredő THE SHRINE mindezidáig ismeretlen volt előttem, gondoltam, majd a koncerten eldől, érdemes-e kutatnom utánuk. Nos, talán nem hiábavaló. A heavy rockot a kaliforniai hippi zenékkel elegyítő trió kiállásában és zenéjében sem az újítók között emlegethető, de az idényes szórakoztatás mindenképp a védjegyük. Ezen még egy alkalmi, nem betervezett dobcsere sem változtatott a koncert közben. A ’70-es évek rockzenei éráját istenítő hármas profi hangulatkeltőnek bizonyult, ám végül mégsem vásároltam meg a vinyllemezüket. Ugyanakkor a logós zoknijuk és egyéb fura merchük számkápráztató volt.
Nem sokat pöcsöltek az átszerelésekkel – végre, ilyen is van! – este tíz előtt már színpadra vonult a RED FANG. Talán egy hangyacerkányival kevesebben voltunk, mint bő másfél éve, de a lelkesedés most is a plafonig hatott, amint belecsaptak. Minden dalukat örömujjongás és (egyesek részéről) mások fején való tornászás fogadta, kísérte – szóval a szokásos. Nekik valószínűleg még azért van feljebb út a népszerűségi létrán, ám ha csak a mostani közönségüket meg tudják őrizni, már évtizedre biztosított a turnézás. Szimpatikusak, dalaik egyszerűek, mint a faék, talán ezért is vonzóak, garázshangulatú az egész előadás – értenek a közönség nyelvén. Jó volt látni, hallani őket újra. Másfél év múlva ugyanitt.
Red Fang (US), The Shrine (US), Lord Dying (US)
Budapest, Dürer-kert, 2014. február 5.
Belépőjegy ára: 3900/4900 Ft