Mint EvenSong-drukker, mindig is nagy szimpátiával figyeltem a belőle duóvá kinövő The Moon and the Nightspirit történetének alakulását, ám ez a tiszteletteljes odafigyelés a zenére magára nem terjedt ki. A nagy áttörést a két éve megjelentetett Mohalepte című negyedik album hozta, az megfektetett teljesen, bevonzott, kényszerített a hallgatására, az elismerésre – így visszafelé is „elsajátítottam” a diszkográfiát. S alig vártam, hogy egyszer élő fellépésen is részese lehessek muzsikájuk erejének. Nem kétséges, nagy örömmel konstatáltam, hogy hosszú idő óta először lépnek föl a fővárosban május 16-án, méghozzá az általam szintén tisztelt román Negura Bunget társaságában. Hozzájuk viszont már volt szerencsém korábban koncerten (Kék Yuk), így érdekes ráadásként tekintettem előzetesen is fellépésükre, de elsődlegesen, ha nem is kizárólag, a hazai zenekarra koncentráltam esti erőimet.
Nem érkezhettem viszont elég későn a Dürer-kert kisterméhez, valami okból csúszott a program a meghirdetett kezdéshez képest, így a NB dobosának DIN BRAD nevű projektje sem fűtötte még a hangulatot megjelenésemkor. Ám egyáltalán nem bántam meg, hogy láthattam, főleg hallhattam a Temesvárról érkezett triót. A 30 perces, 6 számot magába foglaló előadásuk tetszetős volt, középpontban az Alma névre hallgató hölgy énekhangjával. Negru dobos az elejétől fogva nagy átszellemültséggel ütötte az üstdobszerű nagydobot, míg az új NB billentyűs, Neagoe számomra nélkülözhető módon tette a produkció alá a gerjedéses tónusokat, „feljavítva” a hangzást. Alma igazából akkor jelent meg a színpadon, amikor énekelni kezdett, ettől elragadóvá vált. Előzetes infók alapján úgy tudom, a román népdalkincs egy része képzi dalaik alapját: ahogy vettem, főleg kesergők, siratók, szomorú dalok. Ezért is volt a kelet-európai abszurd egyik megjelenési formája, amikor a színpad előtt egy párocska nagy, erőltetett mozdulatokkal kísért (páva)táncba kezdett. Ez van.
Megjegyezendő, Alma angolul konferált, „the next song called…”, de egy „köszönjük” is elhangzott tőle. Ez mindig elszomorít, persze nem annyira, de legalább a szomszédos népek kölcsönösen tudhatnának pár üdvözlési módot egymástól. Bună seara!
A THE MOON AND THE NIGHTSPIRIT 21 órakor kezdte egyórás programját, mely a bosszantó, de megbocsátható gitárhangolásokon kívül egyhuzamban hozta a csudajó dalokat, kiváló megszólalásban – bár az elején levett basszusból én visszaadagoltam volna még jócskán. A felállás mi, ha nem EvenSong(!): Szabó Mihályon és Tóth Ágnesen kívül Cseh Gergely basszusozik, Végh Gábor perkázik – de még hogy. Olyan fergeteges és biztos alappal játszanak a középpontba állított duó alá, amire ők bizton építkezhetnek. Éjköszöntő, Regő rejtem, Öregerdő, ráadásként: Szarvasének – pár dal az elhangzottak közül.
A mintegy 80-100 fős közönség már a Din Brad alatt is vette a műsort, de Moonéknál egyenesen odáig volt, ha tehette volna, szétrúgta volna a ház oldalát. Sokáig éltette a békéscsabai formációt, akik meg is érdemelték ezt – bár „nem csináltak semmi különöset”, pusztán előadták kitűnő dalaikat, amelyek magukért beszéltek, kialakítva, sugározva egyfajta hangulatot. Ami nagyon szerethető.
Jó élmény volt, aminek így a Negura Bunget "látta kárát", részemről, ugyanis muzsikától jóllakottan hazafelé vettem az irányt a hűvös éjszakában…
The Moon and the Nightspirit, Din Brad (RO)
Budapest, Dürer-kert, 2013. május 16.
Belépőjegy ára: 1500/2000 Ft