Potom 30 évet kellett várnom a Badlands videoklip megjelenése óta, hogy élőben lássam a Metal Churchöt, s most megadatott – képzelem, mit éreztek, akik már az első két lemez óta remélték ezt a pillanatot.
Az nem volt kétséges, hogy ha jön a Metal Church, megyek. És akkor e köré a biztos pont köré fel lehetett húzni egy napi programot. Mivel eredetileg a brazil Nervosa kezdését éjfél után 1-re írták ki, így a 20 órás kezdésű Fémtemplom és a lánytrió koncertjével 6 órás idősávot terveztem a színpadok előtt tölteni. Fesztivál van: 6 óra, 6 zenekar (Metal Church, Dying Fetus, Gloryhammer, Vader, Rhapsody, Nervosa). Így estek volna áldozatául a tűrőképességemnek a délutáni sávban fellépő magyar bandák. Volna – szóval, nem így történt, különféle okok miatt. Ám a lényeg maradt! (A Nervosát ráadásul átszervezték a Churchcsel egy időpontra, de ez nem akasztott meg/ki, már láttam őket párszor, és szerintem fogom is még, míg a Metal Church magyarországi fellépése egyelőre unikális…)
Kb. 18 óra után pár perccel értünk a Szalki-szigetre, s rögvest a merchsátornál mustráltuk a kínálatot. Persze sokat nem haboztunk, a már előre kinézett fesztiválos, szigorú tekintetű polipot ábrázoló pólóból vettünk, kinek-kinek a mérete szerint. Már itt feltűnt, ám még nem vált gyanússá, hogy neonszínekben gazdag, világítós unikornisos (olyan my little ponys stájlban) póló is kapható, mi több, az egyik legkeresettebb árú. De ez csak a kezdet volt.
Rögtön bedurvultunk. A budapesti KILL WITH HATE-tel masszíroztattuk meg a fülünket. Jólesően brutális volt, noha Gyémánt Krisztiánék ezúttal négyen gyalultak, a basszer Patrik igazoltan távol maradt, mert a kislánya születése minden pillanatban várható. Ettől még nem voltak kevésbé lehengerlőek (bocs, Patrik!). Rendesen kitöltötték a teret, ahogy az Aréna-sátor hallgatósága szintúgy, heves fejrázás mellett.
Csak úgy érdeklődésképpen, átballagtunk aztán a Hammer-nagyszínpadhoz (volt vagy 40 méterre), és a Tales of Evening éppen kezdődő koncertjébe is belepislogtunk. Nem nekünk szól, állapítottuk meg nemsokára a nyilvánvalót. Ezzel vissza is húzódtunk a sátorhoz, ahol már a GUTTED csekkolt éppen.
Azon a pár méteren azért belefutottunk egy dinoszauruszba.
Igaz, itt mindenki annak öltözik, aminek akar, részeg kalóznak/punknak/metálosnak, római légionáriusnak, pokémonnak, csirkének, Breki békának, plüss egyszarvúnak (nem viccelek, többen is voltak, csoportosan jártak!) stb. – nesze neked, Rhapsody! A bendőjében szerintem egy lány volt, egy másik fotózta, ahogy végigcsoszog a füvön, és minden kedves érdeklődőnek megáll, fényképezkedett velük. Szóval Dunaszaurusz kipipálva.
De vissza a mába: Hajnali Sanyiék is négyen osztják a halál(metál)t. Basszer nélkül szintén, de náluk ez kényszerű koncepció (kompromisszum). Lényeg a lényeg: Sanyi totál bekattant a színpadon, a sűrű muzsika elvette az eszét – és úgy viselkedett, ahogy az ember azt egy fémzenekar frontemberétől elvárja. Hol sört, hol szénsavmentes vizet kortyolgatott, hol válogatás CD-ket szórt a nagyérdemű közé, pár Gutted-matricát is kézbe nyomott – megfenyegetve a szerencséseket, hogy ha nem ragasztják ki otthon valahová (de tényleg ám!), akkor kinyírja őket. Nagyon jól és erőteljesen szóltak, és persze brutálisan. Mivel Sanyi Csilla nevű kislánya éppen Horvátországban nyaral, a Consuming Life című dalban a „női vokált” nem élőben adta elő, a tervekkel ellentétben, hanem bejátszották a hangját, de majd legközelebb lehozza a fesztiválra, ígérte az énekes. (Amúgy az egyik matricát egy 11 éves kissrác kapta az első sorokban, akit meg is tapsoltatott a közönséggel Hajnali Sándor – hiába, korán kell kezdeni a fémmegmunkálás folyamatait megismertetni a gyerkőcökkel, hátha megszeretik, nem véletlen, hogy mellettem is ott feszített a 10 éves fiam, Archaic-pólóban és -satyiban. – Egy büszke apa s.k.)
Egy gyors vacsora (kenyérlángos), s máris a tavalyi lemez címadó és nyitó dalával (Damned if you do) köszönt minket a METAL CHURCH. Ugyan a ’89-’93-as felállásból éppen csak a pár éve visszatért énekes, Mike Howe van jelen, Kurt Vanderhoof alapító gitáros azért ott penget a rendezői balon, méghozzá nagy-nagy kedvvel és átérzéssel.
A XI című – Howe visszatér! – lemezről egy dal, aztán best of, de még milyen! Harmadiknak, igen, egyenesen a Badlands. Banyek, a dob és basszus rendben, de a gitárok igen halkan szólnak, s ez csak a koncert utolsó harmadára változik úgy-ahogy! Amúgy is, végig az volt az érzésem, mennyivel jobban szólna és hatna mindez, ha egy kisebb klubban lennénk. Ez a fémdinoszaurusz, klasszikus metal zene ott sokkal jobban érvényesülne. Mert hiszen a közönség száma sem annyira jelentős a színpad előtt (veteránok főleg), amennyire vártam egy számomra nagy név (és kicsi logós molinójú) fellépése kapcsán. Pedig lenne rá ok bőven, pl.: Start the Fire, Watch the Children Pray, Beyond the Black. Hátha egy év múlva újra jönnek, mondjuk, Budára…
Howe klasszikus frontember, bár talán kevésbé kommunikált most a közönséggel, inkább csak mutatta, mennyire a „szívére veszi” a biztatást. Az biztos, hogy hangilag kiváló, annyi év kihagyása után is. A gitárosok kicsit statikusak voltak, talán egyedül Steve Unger basszer ragadtatta el magát jobban, ám a dobos Stet Howlanden látszott igazán, mennyire benne van a boogie a lábában, ez és ő „lejött” a színpadról is.
Röpke 3 órás jelenlétünk a keddi nap a koncertjük végével véget ért. Találkozunk ugyanitt szombaton Abbath és Anselmo mesterekkel.
ROCKMARATON FESZTIVÁL 2019
Metal Church (US), Gutted
Dunaújváros, Szalki-sziget, 2019. július 9.
Belépőjegy ára: 8990 Ft
