A turné budapesti epizódjának „cliffhangere”, Doug Aldrich (gitár)párbaja a drónnal, minden bizonnyal újra és újra megismétlődik – koncertről koncertre, városról városra. Ám hogy a drónokat irányító roadok és a közte kialakuló hasonló penge(tő)váltásra minden alkalommal sor kerülne, kétlem. Minek következtében vagy egy tonna pengetőt vágtak egymás fejéhez a koncert időtartama alatt. És akkor még Marco Mendoza szintén megalomán „pengetőt a közönség soraiba” akcióiról nem is beszéltünk. Mindenesetre az aranyhajú, aranybárdú, aranykezű, és ezen kezek ujjai közül szikrákat pattogtató Thor-Doug szinte folyamatos pengetőzuhatagban volt kénytelen gitározni, és ő maga is megküldött nem egy, nem kettő pengetőt az oldalsó színfalak irányába, vagy csak úgy föl a levegőbe – a koncert egész ideje alatt. Ennek a privát szórakozásnak, hadakozásnak csak egyszer itta a levét a közönség, amikor épp pengetőszűkében nem tudta elkezdeni a John Corabi által bemondott szólórészét szám közben. De nem volt vészes!
Egyáltalán nem! Sőt, szórakoztató volt látni, ahogy ezek a férfiak a színpadi térben, miközben ontják a slágereket, még pluszba elszórakoztatják magukat is.
Aki tavaly ott volt a hajón az első magyarországi THE DEAD DAISIES koncerten, az azért jött el ismét, aki nem volt ott, az meg azért, mert hallott róla, mekkora királyság volt. Igaz, Mendoza közben 2x is megfordult nálunk, és mindjárt jön 3x is a szólócsapatával, ma, szombaton pedig akusztikus ráadáskoncertet ad a csapat – belőlük aztán tényleg sosem elég! –, de remélhetőleg jövő ilyenkor ismét ott állhatok a színpadjuk előtt fülig érő szájjal.
Mert ha felül tudsz emelkedni azon, hogy ez az egész David Lowy gitáros agyából kipattant üzleti vállalkozás(nak indult), mely kiváló, mindenki más által irigyelt managment révén halad egy megszabott úton, vagy azon, hogy az új, három hete megjelent lemez, a Burn it down, nem tudta hozni az előző album szintjét, akkor máris csak a klassz zenére és a muzsikusok előadói erejére, teljesítményére koncentrálhatsz – ami több mint meggyőző és élvezetes!
És egy The Dead Daisies koncertnél aligha van mostanában élvezetesebb műsor az élőzenei porondokon.
Volt ám előzenekar is, a német THE NEW ROSES, akik pontosan betöltötték a feladatukat: szépen lelazítottak a Margarétahullák fellépéséig. A négyes egy metálos, kölyökarcú kölyök gitárosból, egy divatpunk basszusgitárosból és egy old school hobó gitáros-énekesből, valamint egy pontos dobosból állt. Egyébként nem először álltak a magyar közönség előtt, 2015-ben az Acceptnek nyitottak a BNMC-ban. Kellemes, néha karcos hard rock, amit művelnek, szimpatikus kiállással, de egyáltalán nem magával ragadóan. Az ő rózsáik nem tüskések, pláne nem társulnak hozzá fegyverek. Őszintén szólva már a főzenekari fellépés előtt feledtem is őket nagyjából.
A Brian Tichyt a dobok mögött váltó Deen Castronovónak is egyedül a hangi adottságait róhatnám fel, az nincs neki, csak valami elfúló sikolyszerű, de ütememberként erre nincs is szüksége. Az egy és ¾ órát muzsikáló banda nagyon megmutatta, mi fán terem a rock and roll, a közönségnek igen csak kapaszkodnia kellett, hogy felvegye a fonalat és velük a ritmust.
John Corabi hangja mindig megdöbbentően jó, Aldrich briliáns gitárhérosz, Mendoza – a harmadik showman és szemcukorka – a basszus császára, feltúrt haja a koronája, mellettük, vagy amúgy is, Lowy a szürke egér, aki alig látszik a színpadon, nulla a kisugárzása… De még ez is belefér, mert a hármak önmagukban kitöltik a teret. Most sem álldogáltak, balról jobbra, jobbról balra, elölről hátra közlekedtek, meg oda-vissza, bejárták a színpadi teret, koccantak, összeborultak, cikizték kicsit egymást, a közönséget hergelték (és közben a háttérben dúlt – és hullt – a pengetőcsata).
Egészen elképesztő volt, amikor már amúgy pihenésképpen Corabi egyenként bemutatta a tagokat, s mindenki külön zenei billogot villantott, amolyan védjegyet és egyben a banda mixének egy-egy oldalát. Lowy az AC/DC Highway To Helljét, Mendoza a Thin Lizzy The boys are back in townját, Aldrich a Deep Purple Smoke on the Watert, Castronovo a Kiss Rock and Roll All Nite-ját (itt a közönség mintha kicsit bizonytalan lett volna, mit is hall), Corabi a Black Sabbathtól a Heaven and Hellt. (Feldolgozásban amúgy sem volt hiány, a lemezre is került Rolling Stones Bitche és a ráadásban végül a Highway Star is elhangzott a Purple-től.)
Miközben főleg a Make some noise lemez dalai sorjáztak (Long way to go a koncert végén, a ráadásban, Mexico, Make some noise, Last time I saw the sun), kiegészítve az újról is pár dallal (Resurrected, Rise up, Dead and Gone). (Mindezalatt a hely munkatársai játékidőben védfalat húztak a budai hídfő korlátjához, hogy az ott kíváncsiskodók, jegyet nem vásárlók nehogy részesüljenek a potyakoncertben... Aldrich meg egy jó nagyot Budapest-hápogott a furamikrofonján...)
Időről időre pedig fölröppent egy drón, hogy pásztázza a hatalmas molinó előtt fényárban és -pászmák közt fellépő zenekart (meg a közönséget). Egyedül a félidős dobszóló volt szokásosan fölös és teher, és kb. vízválasztó is, mintha a show első felében sokkal energiadúsabb, pörgősebb lett volna a banda, utána már hajlamosak voltak túlpihenni „menetközben” magukat – de hát mit tudhatom én azt, mennyire is fárasztó a színpadon a középpontban lenni. Közben még lesmárolja az embert Mendoza!... Ahogy viccesen tette a bemutatkozó körnél Aldrichcsel, majd nem sokkal később a basszusgitár nyakát is betolta hátulról a gitáros lába közé. Ment a party rendesen odafönt.
Uraim, ha marad még pengetőjük legközelebbre is, és még mindig ezzel az elánnal nyomják – rám számíthatnak a nézőtéren!
BURN IT DOWN WORLD TOUR 2018
The Dead Daisies (US), The New Roses (D)
Budapest, Barba Negra Track, 2018. április 27.
Belépőjegy ára: 6500/6900/7500 Ft
