Emlékeimben Ville Sorvali haja sokkal világosabb, szőkébb volt, meglepett most ennyire barnának látni. Janne Perttilä gitáros fizimiskája is új volt (persze, tudom, Henri Sorvali csak a dalszerzésben vesz részt jóideje), mindez azt jelezte: régen nem jártam már Moonsorrow-koncerten…
Nem volt vitás, menni kellett, főleg, hogy ilyen társsal együtt érkeznek! 2006-ban, hasonló turnéelnevezéssel már játszottak nálunk párban az ír Primordiallal – a WigWamban, április 5-én, a hazai Sin of Kain és a szintén ír Mourning Beloveth társaságában… A WigWam akkor már nem volt ismeretlen terep a Primordialnak, mert alig 3/4 évvel korábban itt adták első magyarországi koncertjüket a Funeral Festival keretében.
Maradéktalanul ugyan a The Gathering Wilderness tetszett legutoljára az írektől, de az új lemez, az Exile Amongst the Ruins ismét meghozta hozzájuk a kedvem. Legutóbb tavalyelőtt sasoltam meg őket koncerten, illetve Nemtheangát a Dread Sovereignnel 2014-ben.
Egy a 2006-osnál korábbi Moonsorrow-koncert is maradandó élménynek bizonyult (az első találkozás): amikor 2004. május 1-jén (az EU-s csatlakozás napján), (esőtől) teljesen elázva beestem a PeCsába a Gothica fesztiválra, és a Moonsorrow eljátszotta a Pokolgép-klasszikus A jelt Kalapács Józsi és Sárközi Lajos vendégszereplésével.
Ráadásul sikerült megideologizálnom a heti (kissé zsúfolt) menetrendemet: hétfőn a gyászos epikus-himnikus zeneműveké a főszerep, kedden legyalultatom az agyam az Exhumed–Rotten Sound tandem segítségével, pénteken pedig felszabadult rock and roll partyn veszek részt a The Dead Daisies társaságában. (Hogy a szombati AMD-lemezbemutatón részt veszek-e ezidőtájt még a jövő titka…)
A DER WEG EINER FREIHEIT otthon hallgatva nem igazán jött be, de a koncerten kellemes volt. Ahogy a finnek és az írek is a black metal felől építkeztek az epika irányába (a Moonsorrow a hőseposz, a Primordial a siratóének felé), úgy a németek is erről a talapról rugaszkodtak el egy progresszívabb-atmoszférikusabb pozícióba. 40 perces játékidejük alatt meggyőzően prezentálták sajátságaikat, a kb. 200 fős közönség díjazta is őket rendesen.
A MOONSORROW esetében még abban sem lehettem biztos, nem két számból áll-e majd a koncertjük. Igaz, azok egyenként félórásak is lehetnek. Csak reménykedhettem, hogy a Kivenkantaja is elhangzik majd, vagy egy másik dal a kedvenc 3. lemezről… Nos, a finnek 9. hazai eljövetelén 6 dal hangzott el, 4 negyedórás darab közé két rövidebbet pakoltak, és igen, ott virított a medveszikla („old shit”) is! (Pimeä, Ruttolehto incl. Päivättömän päivän kansa, Suden Tunti, Kivenkantaja, Mimisbrunn, Kuolleiden Maa)
Nagyon jól muzsikáltak a corpsepaintben kiálló srácok, Ville „köszönöm!”-özött és „egészségedre, bazd meg!”-elt, mint akik hazajöttek, mondta, és az addigra kb. 300 fős nézősereget kenyérre lehetett kenni. Hibátlan, energikus, erőteljes koncert volt, klassz hangzással. Csupán egy apró momentum tette próbára a zenészeket, de ettől lett még emlékezetesebb a koncert: az első szám ¾-énél a széles mozdulatairól híres Mitja gitáros rátolatott a mögötte álló Villére, aki ennek következtében igencsak orra bukott, de nem fogadta el a felsegítő kezet, a hátára fordulva tovább nyomta a basszust! A koncert végén aztán szép teatrálisan egyenként levonultak a színpadról, tényleg a csúcsponton!
Nemtheangát már a portán el lehetett csípni egy csevejre pár cigi közt, aztán felbukkant a Moonsorrow koncertjének kezdetén is a rendezői jobbon, oldalról nézte egy darabig a produkciót. Amikor aztán kilenc után nem sokkal maga is színpadon termet, már minden tekintet rá irányult.
A PRIMORDIAL eleve nagy megterhelés szívnek-léleknek egyaránt, látni, ahogy Alan „szétszenvedi” magát a színpadon. És a csapat 7. hazai fellépésén ebben ismét nem volt hiány. Az új lemez dalai közül 5 is felhangzott, és én igazából ezekre voltam kíváncsi (Nail Their Tongues, Exile Amongst the Ruins, To Hell or the Hangman, Stolen Years, Upon Our Spiritual Deathbed), jól is szóltak. A leples-leprás bitangnak, hullának-zombinak maszkolt Alan a No Grave Deep Enoughot régi barátaiknak (Moonsorrow) és az újaknak (Der Weg Einer Freiheit) ajánlotta, a Hangmannél persze kötél került a nyakába, felégette Rómát, utazott a koporsóhajón és a birodalom is bedőlt. (Volt még a Gods to the Godless és a Traitors Gate is…) Míg a hangfüggönyt előállító zenésztársak a hajfüggönyük mögé rejteztek, A. A. Nemtheanga kitette előadásában a lelkét, szemét meregette, közönségbuzdított
A kívánt gyászos hangulatban távoztam, ahogy azt kell ilyen esetben.
HEATHEN CRUSADE 2018
Primordial (IRL), Moonsorrow (FIN), Der Weg Einer Freiheit (D)
Budapest, BNMC, 2018. április 23.
Belépőjegy ára: 4999/5999/6999 Ft