Kiváló lemezzel tért vissza januárban az izraeli Orphaned Land: úgy zeneileg, úgy szövegileg, mind gondolatilag erős albumot tettek le az asztalra. Most pedig egy nagyon bivaly koncertet prezentáltak a tavaszi éjszakában. És a kb. 350-400 fős budapesti közönség is jól vizsgázott. (A szervezők meg a baráti jegyárral!...)
Ez a rendkívül szimpatikus brigád (mármint a zenekar) nem tudott hibázni, hiszen remek dalaik vannak, amit a megfelelő hangzás mellett (király volt, ráadásul a basszus annyira elől dübörgött, hogy külön élmény volt hallgatni! Uri Zelcha meg amúgy is nagyon metál!) egy jól éneklő, kommunikatív frontemberrel adtak elő, minden sztárallűr nélkül, a háttérvászonra vetített klipes látványvilág vizuális támogatásával.
Csak úgy röpült az idő, de a lelkesedésünk nem lankadt. Hol nananáztunk, hol lalaláztunk, hol libabőr vert ki (Like Orpheus közben, naná – mert a metál a mi vallásunk), hol durván headbangeltünk a tört ütemekre (köszönhetően Matan Shmuely dobosnak) – az OL dalai magukért beszélnek, egytől egyig kiváló szerzemények. Chen Balbus és Idan Ansalem gitárszólói pedig markánsak, ízesek – a közel-keleti dallamvilág a lehető legtermészetesebb módon kipereg az ujjaik alól. (Aki itt folkos metált emleget, mérgezze magát mással, ennek köze nincs ahhoz az erőltetett szutyokhoz.)
Persze a tekintetek többsége Kobi Farhin függött, aki kedves humorral fűszerezte a dalok előadása közti átkötőket, minden különösebb teatralitás nélkül, annál több karizmával. Kiderült, hogy legalább 4-5 országból érkezett rajongók állnak vele szemben a magyarokon kívül, ő nem egy afféle krisztusi, békét prédikáló alak, amivel szeretik megbélyegezni, és hogy a metálosok többsége főleg exbarátnővel rendelkezik (ez a ráadáskor a Saharáról elővett szerelmes dal kapcsán jött elő, amit Idan egyszálgitáros kíséretében adott elő). Na meg hogy tudnak ketten egy hangszeren gitározni: miközben Kobi átkarolja Idant és penget, addig a gityós csak lefogja a nyakon a húrokat.
Jó lenne, ha nem négy és fél évet kéne várni ismét, hogy eljöjjenek!
Elhangzott: The Cave, All is One, The Kiss of Babylon (The Sins) (itt volt egy kis malőr, de újrakezdték), Ocean Land (The Revelation), We Do Not Resist, Let the Truce be know, Like Orpheus, Yedidi, Birth of the Three (The Unification), Olat Ha’tamid, Sapari, In Propaganda, All Knowing Eyes Ráadás: The Beloved’s Cry, Norra el Norra (Entering the Ark)
UNSUNG PROPHETS & DEAD MESSIAHS TOUR 2018
Orphaned Land (ISR)
[Lunarsea (I), Subterranean Masquerade (US/N/ISR), Dirty Shirt (RO)]
Budapest, Dürer-kert, 2018. március 11.
Belépőjegy ára: 1900/2900 Ft