Hogy ez egy fenomenális koncert volt, onnan tudom, hogy több mint egy évtized kihagyás után kedvem lett volna belevetni magam a színpad előtt fortyogó moshpitbe. De így is nyakfájdalmassá ráztam a fejem. No meg onnan, hogy ezek a dalok nekem szóltak, egyben belőlem is, belém ivódtak már, egy vagyok velük. És ezt érzi az ember. Igen, a Machine Messiah dalai is. Aminek tavalyi megjelenése a legjobb, ami történt az elmúlt 20 évben a braziloknál.
Szóval zseniális, hibátlan koncert volt a tegnap esti, kiváló dalokkal, üresjárat nélküli feszes, átgondolt műsorstruktúrával, megdörrenő és kibeb@szottul intenzív, energikus megszólalással. Egy csodadobossal (négy láb, nyolc kar, izomból), egy kertitörpének álcázott, állat jó basszerral (Max, bekaphatod!), egy óriási, emberfölötti (termetű) emberrel, aki a kosaras mennyországból szállt alá, hogy pokolian üvöltsön, s néha a tamtamot is megüsse. Valamint a fiatalság kútjából hörpölő gitármaestróval, aki a libabőrt gerjeszti a hangszere segítségével.
A Phantom Selftől a ráadásblokkot záró Roots Bloody Rootsig, azaz 90 percig tartott a diadalmenet a lemezborítós molinó előtt, itt a kulisszát maga a hangfüggöny adta, jórészt Eloy Casagrande. Már nézni is fárasztó volt, egyben kegyelmi állapot, a 27 éves dobcsászár tündöklését. Remélem, van esze, és nem csábul el innen, mert tökéletes és főszerepköri posztja van, úgy a színpadon, úgy a zene felől közelítve.
Mindent megkaptunk, amit csak reméltünk: az új lemezről egy rakat dalt, még az Iceberg Dancest is! (Az akusztikus gitárra való áttérést a hangmérnök kissé elaludta.) És a legnagyobb klasszikusokat: Desperate Cry, Inner Self, Territory, Refuse/Resist, Arise, és még az olyan, köztes korszak dalai is belesimultak a minőségi áradatba, mint a Kairos, a Choke, vagy a Derrick 20 éves regnálása tiszteletére is eljátszott Against – amilyen feliratú trikóban feszített az estén ez a „fekete Horst Tappert”.
Lenyűgöző volt, a Szinonimaszótárt forgatom egyre, hogy legalább megközelítőleg megtaláljam a kellő szavakat, jelzőket és elhalmozzam vele a zenekart, mert lehet, „alma és körte dilemma”, de az tuti, hogy a januári Kreator-koncert fonóbeli daléneklés volt ehhez képest. Ha ezt a lendületet tartják a turnén, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ne tornázzák fel még jobban az amúgy sem kevés renoméjukat! Tisztelet a jó dalokért, hála a príma előadásukért!
És akkor egy másik dimenzió. Mert hogy már a Sepultura koncertje alatt azt éreztem, hogy mintha az előbandák fellépései egy másik napon lettek volna. Nem lehet őket egy lapon említeni, na! Pedig egyáltalán nem voltak rosszak, sőt!
A nyitó FIT FOR AN AUTOPSY ugyan nem tudott megszólítani a muzsikájával, inkább olyan dobhártyatesztüzemnek fogtam föl a koncertjüket, de a gyorsabb részeknél, amelyek főleg a tavalyi The Great Collapse című lemezről érkeztek (Black Mammoth, Iron Moon), azért jobban odafigyeltem rájuk. Élvezeti szempontból viszont nekem a louisianai GOATWHORE jelentette a kezdetet ezen az estén. Már mindjárt a megjelenésük is nagyon heavy metal volt. A gitáros akárha Kerry King ’85-ből, de legkarizmatikusabb a Soilent Greenben is frontemberkedő L. Ben Falgoust II. volt, aki már a 2 méteres magasságával, derékig érő sörényével, kommunikatív gesztusaival, mozdulataival maga mellé állította az egyre csak növő tömeget (az est végére ¾ ház lehetett). A kecskeribanc zenéje igazi underground förmedvény: Venom-Motörhead-korai Slayer muzsikája meghempergetve kátrányban, black, death és sludge adalékokkal. Nagyon vonzó és tetszetős, igazán lendületes volt a műsoruk is. Ezért aztán törésként éltem meg az amúgy nagyon is szeretett OBSCURA eljövetelét, akik Death-, Cynic- és Atheist-barát jazz-progresszív-technikás gitárorgiájukkal mintegy eltérítették azt est Goatwhore által kiépített útját. pedig kitettek magukért és hát mondani sem kell, virtuóz muzsikusok mindahányan, de a legnagyobb szólókat ismét Rafael Trujillo nyomta, míg Steffen Kummerer remek frontembernek bizonyult. A szettjük végére aztán sikerült is rájuk hangolódnom kellőképp – már várom az Akróasis folytatását, ami a négylemezes, Cosmogenesisszel kezdődő koncepció végét is jelenti majd egyben.
Szóval négy igen különböző, de egyként tehetséges és figyelemreméltó banda örvendeztetett meg tegnap, hiába is fente ránk a fogát odakint az ordas fagy, basszus, harapni lehetett a levegőt, és naná, hogy a teremben is az emberi hő volt az egyetlen fűtés! A mit adott nekünk a Sepultura-koncert? kérdésre pedig úgy felelhetek: ma szemberöhögöm a főnököt, netán egy ergonomikus széket állítok a hátába, ha kötözködni próbál – szóval nagy mellénnyel enyém a világ, gerinccsigolyák szépen egymáson, derricki magas lettem magam is!
MACHINE MESSIAH TOUR 2018
Sepultura (BRA), Obscura (D), Goatwhore (US), Fit For An Autopsy (US)
Budapest, BNMC, 2018. február 25.
Belépőjegy ára: 4999/5999/6999/7999 Ft
