Hogy jobb sorsra érdemes, amúgy tényleg zseniális zenészek veszik a hangszereiket és jelen esetben Manowar-klasszikusokat játszva járják a világot, nyilván hakni-jellegű. De hogy mindez a szegény ember Manowarja lenne, részemről vitatnám. Hiszen a hakni is lehet minőségi – a tegnapi parádés koncert ezt fényesen bebizonyította, másfelől szeretném én látni klubban a Manowart így aprítani, vagy egyáltalán, hogy a tagok külön-külön ilyen zenei kvalitással bírnak. A Symphony X Mike LePondja szerintem összekötött kézzel is virgább a basszusgitáron, mint Joey Demaio fénykorában valaha is volt. És mindezt úgy állítom, hogy bírom a basszushúrkitépő Dongó-harcost.
Szóval, nagyon klassz koncert volt a nyárnyitó klubbuli. A gitáros Főnök, a dobos Rhino, vagy a már említett LePond (akinek Them-beli alakítását, vagy a szólólemezét csak és messzemenőkig ajánlani tudom) kvalitásával tisztában voltam, egyedül a dalnok Marc Lopes neve nem mondott semmit. De a koncerten hallva bizton állíthatom, nemcsak az adamsi magasságokat ugrotta meg jól (pedig beteg volt – jaj, de szeretnék így énekelni betegen!), de egyéni hangszínnel és karcossággal is rendelkezik. Tuti letöltöm a hétvégén a Let Us Prey és a Hellspeak albumait, hogy más közegben is hallgathassam!
A Blood of the Kings kezdés már megpezsdítette a vérem, a tesztoszteronszint is szédítő magasságokba emelkedett a jócskán megtelt középteremben. Mivel Ross az első hat Manowar-lemezen játszott, de nekem fejben jobbára csak a Fighting The World és a Kings of Metal van meg (nem szégyellem), a 85 perces koncert nagyobb része meglepetés volt. Jó, jó, azért a Kill With Powerről hallottam már…! Meglepetés főleg onnan jött, hogy milyen klassz számok ezek a jórészt több mint 30 éve írott dalok (The Oath, Dark Avanger, Sign of the Hammer, Metal Daze stb.), és milyen jól elő lehet adni őket, majdhogynem progresszív jelleggel bírnak. Ez utóbbi persze nagyban az előadók attitűdje. A bajuszkája alatt hamiskásan mosolygó Mike brillírozott, az anno tejfelesképűként megismert Rhino, aki ma akár az Amon Amarthba is beleillene robosztus, vikinges külseje miatt, a sajátos, cineket fellógató szerkóján dübörgött kegyetlenül, nem egyszer szólózva, a Főnök meg mint valami eltotyakosodott-megvénült Dumber (Jeff Daniels), de biztos kézzel (marokkal) vágta ki az ízes, blues-ihlette szólókat. Lopes meg rekesztett, ahogy kell! Na, ezek a dalok jól és jó ízléssel lettek megírva egykor!
Nagyon lelkesítő volt az egész, szimpatikusak a tagok, magas zenei iskolázottság, príma számok, pózmentesség(!) – az általam nagyon kedvelt Death Dealer-albumok mellé, azt hiszem, bevállalom a Ross The Boss két lemezét is majd, illetve felfrissítem a Manowar-repertoáromat az első 4 lemez hallgatásával. A koncertélmény így elég tömény lemezhallgatási vágyat hívott elő, miközben az ottlét is fémkirályság volt!
Hail & Kill!
THE DISCIPLINE OF STEEL WORLD TOUR
Ross The Boss (US)
(Rebel)
Budapest, Dürer-kert, Room 041, 2017. június 1.
Belépőjegy ára: 3990/4900 Ft