Engem kétség kívül bevonzottak. Pedig még csak Morbid Angel-rajongónak sem mondanám magam. Ha épp MA-koncert lett volna, nem valószínű, hogy elmegyek rá, hiszen láttam őket nem is oly rég, és ahogy olvashatjátok (újra), akkor sem éppen foglalkoztatott különösképp. Ugyanakkor vagyok annyira sznob, hogyha egy countryénekessé avanzsáló frontember saját tribute-bandát alapít az első 4 MA-lemezre alapozva, meglessem. Miközben az MA Észak-Amerikában turnézik éppen Steve Tuckerrel, a Tucker-érás albumok számaival…
Szóval talán nem az én érdeklődésem a fura. Ki gondolta volna 10 éve, mondjuk, hogy a turnék jelentős része tematikus lesz (ezt a „hogy is volt…”-ot talán a Maiden kezdte), másik részük egy album megjelenési évfordulója miatt indul (ezt meg talán a Metallica), és itt vannak a jó öreg „szétmentek a tagok, de mégis a régi anyagot toljuk” turnék, és nem egy banda(!) duplán nyomja (lásd többek közt Queensryche). Így már nem is annyira morbid, hogy egyik nap Mr. Vincent korai munkásságának összefoglalóját hallgatom, másnap (ma) meg a Manowar-nosztalgia vesz erőt rajtam Ross The Boss koncertjén ugyancsak a Dürerben.
Igazság szerint lazulni mentem. No meg kíváncsi voltam a Necrophagia első magyarországi fellépésére. Azt gondoltam, jó kis horror lesz. Részben lett is.
A kaliforniai HELSÓTT fiatal zenekar még. Ők is először jöttek hozzánk, öten alig fértek el a nadrágszíjnyi színpadon (Morbidék szerkója már fönn állt), a jelentős kerülettel rendelkező szőrmók frontember-énekesük és állandóan a színpad szélén egyensúlyozott. Ahogy otthon megállapíthattam 2 EP-jüket és egy nagylemezüket hallgatva, kialakulatlan muzsika az övék. Van benne thrash, death, heavy, sőt folk is, de valahogy iránytalanul, és tét nélkül. Ahogy a színpadi kinézettük is szedett-vedett, utcáról beesett volt. Valószínűleg soha többé nem lesz szerencsénk hozzájuk, de bemelegítésnek, lelazulásnak jók voltak – ekkor már egy hónapja nem voltam fémzenei rendezvényen, kellett a füljáratok beüzemelése, szoktatása. Na és hangerő tekintetében nem is vallott szégyent egyik banda sem aznap este!
A félórás bevezető játékidő után jött a kultikus NECROPHAGIA 40 perce 20.20-tól startolva. Én valahogy több tagra, és nagyobb show-ra számítottam, ha már proto-black és -death horrorba áztatva, de csak 4-en voltak (az arctetkós, veszedelmes vicsorokat produkáló Jake Arnette basszer, a pálcikakezű nagyon ifjú, de szigorúan nézni próbáló Serge Streltsov gitáros, a drogos-alkesz kinézetű Shawn Slusarek dobos – és persze Killjoy), és a már említett helyszűke miatt sem adódott nagy lehetőség a pőre fellépésen kívül. Killjoy, aki furán apró és aránytalan termetével meglepett, azért hozta a kifordított szemgolyókat, és előkerült a death és black and roll durvaságok között egy levágott női fej és egy fekete lábszár is. Amiket meg lehetett lengetni, Dudás Attila (Fekete Terror, Tales of the Morbid Butchers) az első sorban kapott is az alkalmon, a dobos legnagyobb derültségére. Elég rendesen odatették magukat, kellemes nyakizomlázat okozva mára. Örülök, hogy láttam őket.
S velük a fülem is felkészült a fél tíz után színpadra lépő ászok műsorára. Nem volt semmi fakszni, kijöttek az I AM MORBID fiúk és ígéretükhöz híven elnyomták a klasszikusokat az első 4 lemezről, valamint a legutóbbi albumról, az I-sről a névadót. Ira Black és Bill Hudson jó kiállású szólógitárhősök, akik furcsa mód a power metal irányából érkeztek mindketten, de úgy facsarták a beteges, ótvar harmóniákat és riffeket, hogy még. Bár valamiért a megelőző napot Kassán nem a színpadon, hanem kórházban töltötték, elég jól nyomták, Tim Yeung pedig szokásához híven dobisteni magaslatokból ütötte el a bő egy órát. Vincent mintha kicsit unott lett volna… vagy ő mindig ilyen, nem tudom, de sütött róla a rutinosság, hibátlanul adta a sztárt.
A nyakmerevítő izmaim még érzékenyebbekké váltak hallgatva őket, és úgy láttam a teli középterem közönsége is elégedetten távozott a szinte már nyári éjszakába.
I am Morbid (US), Necrophagia (US), Helsótt (US)
Budapest, Dürer-kert, Room 041, 2017. május 31.
Belépőjegy ára: 5500/6000/6500 Ft
