Duplájánál is többen álltunk a színpad előtt a múltkori koncert lélekszámánál, ami láthatóan a zenészeknek is nagyon jól esett. Ha alulról is, de súroltuk az 50 főt. De mit számít mindez, én ott voltam! Hogy meglessem a negyedik lemezével turnézó San Franciscó-i Castle élő produkcióját – immár harmadik alkalommal. Teszem hozzá, irtóra vártam már e nap eljövetelét, mert a Welcome To The Graveyard júliusi megjelenése óta pörög nálam igen magas rotációban, oda meg vissza vagyok ettől a mindössze 8 számos, 35 perces albumtól, nem kétséges, az év végi kreált listámon az élbolyban fog végezni! Sokkal jobb lett, mint a 3. a sorban Under Siege, ami csak mostanában, lassanként találja meg nálam a helyét, de az amúgy kiváló Blacklands lemezt is felülmúlja. Nem véletlen, hogy már 3 klip is készült promóciós célokra, és hát, a Davis–Blackwell–McCartney trió is fullra nyomja a nyilvánvalóan életvitelszerűen folytatott turnét.
A bemelegítő NADIR jól és hangosan szólt, az Entombed–Candlemass–Bolt Thrower hatáshármasságában alkotott dalok közül, hol itt a súlypont, hol ott, ezen az alig több mint félórányi koncerten a doomosabb szerzemények érvényesültek jobban. Norbi gitárjára azért még tettem volna egy kis kakaót.
Szinte meglepetésszerűen kezdett a CASTLE – legalábbis, mikor fél tíz előtt belevágtak, alig 3-4-en lézengtünk a teremben. Már két dal le is ment, köztük az előző lemezről a Corpse Candles, mikor a kintlévők rájöttek, hogy hoppá, mi ez a jó kis zene, ami kiszüremkedik… No és akkor feltöltődött a kisterem a lelkesedésüket nyíltan kimutató hallgatósággal. Mert hiszen, mi is feltöltődtünk rendesen!
Mat ugyanabban az old school Voi Vod-pólójában, és ugyanazzal, az egyetlen, ősrégi Gibsonjával állt ki, mint tavaly. A fellépés idején az arcát csak pillanatokra láthattuk, mert egyfolytában bangelt, és elrejtőzött hatalmas szakálla és lobonca mögé. Liz sem változtatott a szerkóján, a fehér Kramer basszgitárt tartó vékony lány, a térdeinél megszaggatott nadrágjában, felvarrós mellényében, hatalmas hajával, elkötelezett, villázó, gesztikuláló előadásmódjával ritka hiteles volt – és nagyon szimpatikus, szerethető, ahogy az egész produkció. Amikor Matnek elszakadt az egyik húr a gitárján, bizony, nem jött road, technikus, hogy kezébe adjon egy másikat, dehogy, ilyenük nincs, ahogy másik gitárja se, szerintem, a lakóautóval közlekedő, önerős bandának. Megkérte Alt, nyomjon egy kis dobszólót, és egyáltalán nem volt kínos.
Sorjáztak a WTTG dalai, a Down in the Cauldron Bognál nálam megvolt a libabőr is. Pedig sokkal nyersebben, elementárisabban adta elő Liz ezt a lírainak is nevezhető dalt, mint a lemezen. De volt természetesen a Hammer and the Cross, és tudjuk, Liz a kalapács…
Ő az, aki hihetetlen elánnal „eladja” a bandát, énekel, basszusozik, frontemberkedik, közben meg vadul headbangel, villázik, kommunikál a közönséggel, elvetemülten együtt él-zenél Mattel, aki az őserejű riffekre finomszövésű szólókat illeszt. Nagyon egyben vannak.
Ami hiányzik: egy ismertebb banda elé bekerülni. Szerelmesedjen már bele valaki a nagyok közül a zenéjükbe, és vigye el őket turnézni, hogy ne 16, ne 50, hanem 200-500 ember láthassa-hallhassa-élvezhesse őket estéről estére!
Ha dupla annyit is játszottak volna az előadott 50 percnél, akkor is hiányérzetem lenne.
EUROPEAN TOUR 2016
Castle (US), Nadir
Budapest, Dürer-kert, kisterem, 2016. október 6.
Belépőjegy ára: 1500 Ft