Lehetett volna folyóügyek is, de még félreértenétek. Miközben mégiscsak folyó adott itt randevút folyónak ezen a dögletesen meleg szeptemberi szombaton. Ahová jó sokan eljöttek, a tetőterasz kellemes lazasággal megtelt, hogy először is színpadon lássa a Galambos Dorina énekesnővel kiálló RIVER OF LUSTot.
Nem kétséges, a Blues Pills előtti fellépésük magával ragadott, akárcsak a tavalyi EP-jük, de emberileg is nagyon szimpatikus az egész brigád. A Chewing Gum dalai itt és most sokkal jobban megszólaltak, mint a Barba Negra teraszán, a hangosítás, a hangzás példás volt, minden élesen hallatszott. Dorina hangja csodálatosan és kifejezően szárnyalt; amikor pedig akár a vállát, akár a csípejét mozgatta kacéran, kéjesen, egyből plusz telítettséget nyert a produkció. Ratkóczi Huba basszer nadrágjába pedig mintha bolha (értsd: Flea) költözött volna be a múlt heti budapesti szeánszokról (értsd: RHCP-bulik), hatalmas elánnal és beleéléssel mozgott a színpadon.
A Duna hullámai lassan hömpölyögtek, miközben Erdős Szabolcs gitáros hangszeréből előcsalt hangok hullámhosszán utazhattunk a képzelet vizein – immár újabb dalok is előkerültek a műhelyükből. Engem a direktebb dallamokkal is víz alá nyomtak, de nagyon csípem, amikor jamszerűen elbóklásznak. Ilyen ihletett pillanatból lehetne akár több is, mint a zárásként előadott dalnál, amikor Szabolcs és Almási Tamás dobos örvénylő összjátéka egészen improvizatív volt (amúgy is felmerült bennem többször egy kósza jazzklub képe). Bárhol, bármikor.
A TRILLIONnak ugyan meghallgattam az idei debütalbumát, a Dreaming Blacket, de megbarátkozni nem sikerült vele még másodjára sem. Apey hangja nekem túlzottan Layne Stanley–Eddie Vedder hatású, a zene grunge-szerű, a gitárok rockosak. A koncerten azonban erőteljesebben szóltak, durvábban, ezzel szemben mégis melankolikusabban, elálmosítóan. A Grand Mexican Warlock-tagokkal és Oliver Lee gitárossal való kooperációt amúgy vád nem érheti zenei tudás szempontjából, Apey hangja pedig nagyon is erőteljes volt a fellépésen. Bizonyos fáradtság azonban átütött a produkción (másnaposság? – ahogy Apey kommentálta), a dalok közti szünetecskék alávágtak a dinamikának, a frontemberi közönségbomlasztó kedvességek pedig szerintem elég lankasztóak voltak. (A közönség amúgy nem oszlott, inkább bomlott utánuk!)
Trillion: Oliver Lee - gitár, Áron András - ének/gitár, Mohácsi Mátyás - basszusgitár, Szabó László - dobok (Forrás: Fb)
Sok grunge, néha pofátlan vagy pofás AIC- és Pearl Jam-allúziók, a kezdésnek elővett melankólia-dal után, amely alatt elképzelhetetlennek tartottam, hogy a zenészek még ébren vannak, jött egy súlyos sludge-ízű tétel, de volt akusztikus folkozás is, szóval elég széles a spektrum. Maga az előadásmód nem volt kiugró (értsd: a zenészek a hangszerűkre koncentráltak), a búcsúdal o-o-zása pedig egy el nem készült dalszöveg benyomását keltette. [Pedig nem volt az, hiszen a Lower Hutt (Witches of the North) az album zárószáma is…]
Mindazonáltal valami délies álmosság telepedett rám jócskán és ezzel a jóérzéssel telve léptem partra a kivilágított éjszakába.
Trillion, River of Lust
Budapest, A38 tetőterasz, 2016. szeptember 10.
Belépőjegy ára: 1000/1400 Ft