Bődületes, frenetikus koncert volt.
Kísértet járja be Európát. Az old skull heavy metal kísértete. (Művészet)szociológiai kérdés, persze, hogy miért fordulnak mai 17-22 éves fiatalok tömegével olyan zenei kifejezésmódhoz, ami az 1978–85 közti időszakban fogant. Ugyanakkor azt is tudjuk, ez a stílus soha nem halt ki, csupán az underground mélyén leledzett, végig jelen volt. Most meg nagyobb figyelmet kap. Talán trendi is. A tegnapi koncerten is az egy főre eső felvarrós farmermellények száma minimum másfél volt… Ugyanakkor 120-150 ember egy klubkoncerten nagyon nem trendi. De hát Magyarországról beszélünk, ahol a fém-népszerűség közönségszámban kifejezve még mindig... Lamentáció helyett lásd a fenti odautalást a művészet- és ízlésszociológiának!
A másik nem új keletű toposz, narráció, ami ismételten megfogant bennem a koncerten, az, hogy nem egyszer sápítozunk: bárcsak ott lehettünk volna annak idején egy Iron Maiden-, Metallica-klubkoncerten, amikor még kisszínpadon, szinte testközelből vadultak a kedvenceink, s mi a zenéjükre… Na, az Evil Invaders/Skull Fist bulija pont ezt az érzést adta, pótolta. Aminek hatására eldobod a botodat, kiegyenesedik a gerinced, öklöd a levegőbe lendül. Ami energia lejött, átadódott a koncerten, parádés, példás volt tegnap! Picit visszakap az ember a fiatalságából (noha csak a nosztalgia érzését), mert ezek a srácok vehemensek, kiéhezettek a sikerre, lerohannak…
A belga EVIL INVADERS speed/thrash-e például 50 percnyi rohanás volt, némi európai/germános éllel, egyből behúzva múltba, jelenbe egyaránt a metálrajongót. Az egy EP-vel (Evil Invaders, 2013) és egy nagylemezzel (Pulses of Pleasure, 2015) rendelkező kvartettet vezető, jellegzetes pajesz-szakáll kombinációval színpadra lépő Flying-V-s frontember, Joe nem spórolt a sikolyokkal, falzettekkel, miközben virgázott rendesen a hangszerén. Elsöprő előadást vezettek végig, amibe még az Exodus Fabolous Disastere is belefért, s a nagylemez zárójával, a Master of Illusionnal tették föl az i-re a pontot.
(Fotó: a zenekar Facebook-oldala)
Örök underground bandának ítélve önmagukat kíméletlenek voltak, a látványos, láncszemekből fölépített mikrofonállványok is jelezték a műfaji stiláris elkötelezettséget. A dobos Senne Jacobs játéka pedig külön figyelmet is megérdemelt, de a gitáros Max Mayhem és az új/beugró(?) basszer Joeri Van de Schoot is vokálokkal segítette a régi fémkorszak felelevenítését, korszerűsítését. Van honnan meríteni, hiszen 35 év műfaji alakulástörténetről beszélünk. Hatalmas lelkesedésüket a közönség hatalmas lelkesedéssel honorálta. Ha emlékezetesebb számokat írnának, még a vájtfülűektől is elismerést kapnának!
A kanadai SKULL FIST most először jutott el hazánkba – főbandaként. 2012 januárjában a Roctogonban melegítettek a Steelwingnek, tavaly februárban pedig ugyanitt a Dürer kistermében az Enforcernek. Őket zeneileg már letisztultabbnak tartom, a második lemezük, a Chasing the Dream jócskán magával ragadott tavaly – imádom a honfitárs Leatherwolf általam gyanított hatásának (többek között vokális részek!) megnyilvánulásait a zenéjükben. Gyorsan ellövöm: ők a brit Angel Witch névadó nótáját adták elő feldolgozásként, ezzel zsebre is tettek. De ettől függetlenül is nagyszabású volt a programjuk. A belgákkal ellentétben nem sebességmániásak annyira, a koncertet is a bulisabb, némileg lazább oldaláról közelítették meg.
Rögtön az elején fölköszönthettük szülinapja alkalmából a basszer Casey Guestet, aki kedvesétől kapott egy, a többiek kézjegyével ellátott „drinking ponchó”-t, amit föl is húzott egy szám erejéig magára, aztán Zach Slaughter fronténekes kikötötte, hogy minden szám után innia kell – és tényleg. Ellenőrizte is szorgalmasan a főnök. Sőt, később, amikor Casey picit már nekitámaszkodott a hangládának, beszédet is kellett tartania! A kicsit Kevin Bacon színészre emlékeztető Zach (mint akire rádobtak egy női parókát…) maga is kortyolt szorgalmasan, miközben a balkezes gitárját sem hagyta magára. Egy alkalommal egy rajongó is megitatta sörrel az első sorokból, de a pengetést persze nem hagyta abba. (Bár volt olyan dal, amit gitárját letéve adott elő.)
(Fotó: a zenekar Facebook-oldala)
A dobos itt sem volt gyenge, JJ Tartaglia a feje fölé lógatta be a cineket, mintegy jó fél méterre, így kinyújtott kézzel csépelhette őket, volt is dobszólója, ami ma már különlegesnek hat. De számos metálos geget elszórtak (a maga legnagyobb természetességével), az EI-hez hasonlóan volt egymás hátának dőlve gitározás, sőt, Casey és Zach egészen a padlóra lecsúszott mindeközben, helycserés támadás, egymás melletti pózolás. A vége felé pedig Zach a nyakába kapta Johnny Exciter gitárost is menetközben. A zene pedig a sokféle korabeli zenekarból táplálkozó heavy/speed, jó kis dallamos énekkel, szólókkal, sikolyokkal tarkítva.
A közönség őrjöngött – öklök, villák, moshpit, bodysurf, léggitárok, headbang, ahogy kell!, valamint némi színpadmászás. Egy hölgyemény odáig merészkedett, hogy többször a színpadra kapaszkodott s tette-vette magát, sőt, még a mikrofont is elbitorolta néhányszor a látszólag ettől nem annyira lelkes Zachtől. A furcsa az volt, hogy túl a mámoros-bájos produkció némileg kínosba futó intermezzóján, a szerepelni vágyó rajongó lány mozgása valahogy nem volt összhangban a ritmussal…
Na, ezt a koncertet überelje ma az Arch Enemy a Barba Negra Trackben!
SHREDS NOT DEAD
Skull Fist (CAN), Evil Invaders (B)
(Stress, Flood in the Desert, Maradandó Károsodás, Fanatic Attack)
Budapest, Dürer-kert, kisterem, 2015. május 31.
Belépőjegy ára: 2500/3000 Ft
