Főattrakcióként először koncertezett hazánkban Devin Townsend, így nem volt kérdés, ha csak lehet, ott kell lenni az eseményen.
A lelkesedésem azonban elsősorban a norvég SHINING jelenlétének szólt, a Blackjazz című lemezük megjelenésekor megszeretett ipari, progresszív, jazzes és főleg az énekhang miatt black metálosnak is mondható zenekar kísérletező muzsikája és föllépései kuriozitásszámba mennek. Nem is igazán hittem anno, hogy valaha is meghallgathatom őket a színpad elől. 20.25-kor azonban úgy robbantak be a sűrűre telt klub színpadára – milyen jó, hogy az eredetileg kiszemelt A38-ról átkerült a másfélszer nagyobb befogadóképességű Barba Negrába a rendezvény –, mint egy adrenalinbomba, és a rendelkezésükre álló fél órában csak emelték a kreatív feszültség szintjét. A fekete – majdnem-egyen – ingeket viselő ötös a frontember-gitáros-szaxofonos Jørgen Munkeby vezetésével végig hengerelt. Arányosan és telten szóltak, talán csak Jørgen gitárjára tettem volna még némi kakaót, de a dobos olyan erővel és keménységgel ütött, hogy majd’ kilazultak a fogtöméseim. Hihetetlen energiával, elánnal adták elő experimentális jazzmetál számaikat, amelyek annyira nem megjegyezhetők, nyilván, de öröm rájuk bólogatni, és van bennük rendszer, azaz dalszerűek. Jørgen is nagyon szerethető, lelkes és karizmatikus frontember, aki valóban kommunikál, tréfálkozik a tisztelt közönséggel – állandóan mozogva, ugrálva vezényelte a profi produkciót. Bármikor újra megnézném őket, remélem, jönnek még!
A hosszas átszerelés után színpadra álló amerikai PERIPHERYre mindez nem igaz. Hiába hallgattam meg korábbi albumaikat és a most megjelent dupla korongot, egyáltalán nem fogott meg a zenéjük. Nekem ez nem több popmuzsikánál, mégha nagyon trendi jelenleg metálvonalon is. Lebutított Meshuggah-riffek – lásd djent –, emós-screamós ének váltva acsargással, ötlettelen dünnyögés – méghogy progresszív! Olyan ez, mintha az egykori Tokyo Hotel durvult volna be, de nekik legalább a koruk miatt megbocsátható volt a zeneipari gerjedelem, a Peripherynél ez nem tolerálható. Mindenesetre, ha már ott voltam, adtam nekik egy esélyt.
De nem ért pozitív csalódás, sőt! Az énekes valószínűleg jó eséllyel pályázhatna a Kék osztriga bár rúdtáncosi posztjára, ha van ilyen, popóriszálásban, hímringyós testcsavargatásban kiválóan teljesített. De mindez mellékes, mert a zene katasztrófa. Semmitmondó, fakó, önismétlő, érthetetlen számomra, minek ehhez három (3!) gitár. A dobos majdnem elaludt saját lagymatag püfölése közben, a djentelésen túl semmilyen zenei élmény nem szánkázott le a színpadról, csupán a végén az énekes a tömeg fejére – ami éppoly kiszámított és mesterkélt volt, nélkülözve a valódi felhevültséget, mint maga az egész koncert. 40 perces műsoruk már a második számnál unalomba fulladt számomra – de láthatóan van rájuk fogadókészség, a közönség jó része vette az adásukat. Bár, jegyzem meg, azért érzékeltem, hogy lejött nekik, a Shining után mindez aprófa-hasogatás. A legjobb az egészben a dalnok Shining-pólója volt – amit viszont a mechpultnál nem kevesebb mint 8 ezer forintért „osztogattak”. Talán van remény számukra, a turné során eltanulhatják, mi értelme van a zenélésnek, s hogyan kell művelni…
Miből lesz a cserebogár! Ki hitte volna, hogy a Steve Vai 1993-as Sex & Religion című lemezének feléneklésével nemzetközi figyelmet kiérdemlő DEVIN TOWNSEND 20 év elteltével az egyik legnagyobb figurája lesz a (metál)zenei színtérnek? Mindezt a saját jogán, előadói és dalszerzői, produceri tehetségének, fifikájának köszönhetően! Bár nekem talán a Strapping Young Lad formációja által adott a legtöbbet, különösen a City című 1997-es lemezével – s hadd szaladjak itt előre: a tegnapi koncert zúzós, metálos záró tétele volt számomra az etalon, ha végig ilyen dalok lettek volna, sokkal boldogabban távozom –, a későbbiekben is nagyon szerethető, figyelemfelkeltő lemezek sorával vívta ki elismerésemet (Ocean Machine: Biotech; Addicted; vagy a legutóbbi, tavalyi dupla album, a Z² Dark Matters korongja) – habár egyre nehezebben követem a Project vagy Band vagy pusztán saját névvel, esetleg teljesen más branddel ellátott lemezeinek tömkelegét. Maga Devin is eltréfálkozott lemezei és a rajtuk lévő dalok sokaságán tegnap… És hát tréfában, viccelődésben, (ön)ironikus reflexiókban nem volt hiány! Nagy mókamester ez a jó kiállású, fantasztikus tehetségű és munkabírású zenész-művészember.
Valójában és elsősorban a színpadi produkciója vonzott magához, megelőzően és megtekintése után is, tegnap. Hiszen a dalait jóknak tartom, szeretem őket, másrészt legendás az előadói talentuma, harmadrészt a 80 perces koncert igazolta is, hogy a finomabb szövésű, nekem túl lágy dalok összessége mellett a kiállás, az előadás igazán profi és figyelemreméltó.
Már a háttérvászonra vetített képi világ is külön érdeklődésre tarthat számot, sokszor el is merültem benne, csak a bizarr vizuális átfolyásokra figyelve. A klasszikus kvartettként fölálló zenekar egyéb tagjai ugyanis ténylegesen háttérfunkcióban muzsikáltak, mégha nem is akárhogyan. A főszereplő – tkp. szólista – itt Devin, a gitárcseréivel, a mimikájával, gesztusaival, hangi kifejezőerejével, erősen nevetésre ingerlő átkötőivel, konferálásával.
A koncert sem mindennapi módon indult, nem berobbant, hanem inkább fölvezetődött: előbb Ziltoid filmes beköszönésével, majd egy halkabb dallal, mint valami aperitiffel. Az emlékezetes pillanatok közé tartozott még Devin számok közti kortyolgatása, a vizespalack egy külön tartóban pihent a mikrofonállványon, vagy a Lucky Animals című dal felvezetője, mikor a jazzkéz-mozdulatot tanította be a nagyérdeműnek – ez, mint értesültem róla, már a korábbi, 2012-es, Fear Factoryval közös, A38-as fellépésen is gegje volt a koncertjének. A vége felé eljátszotta a tipikus metálzenekar levonulását-várakozását a vissza-kórusra, majd meglepetését, amikor „tényleg” visszahívják eseménysort, ő ehelyett inkább előadott egyedül egy akusztikus dalocskát, majd a visszacsorgó zenészeivel olyan metálkodást vitt végbe, hogy csak na! Jót nevettem, amikor a gitárhármasuk megidézte például a Scorpions-féle együttmozgást, majdnem azt hittem, Klaus Meine módjára a két társának térdére is fölkapaszkodik Devin, vagy terpeszben leugrik steveharrisesen a dobogóról… Mindez azonban nem bántón, hanem kacagtatóan természetesen, (ön)ironikusan történt, a karikatúra egyben önportré is volt az esetében. Az egyik dalt a feleségének ajánlotta, máskor meg a saját mellbimbóit csavargatta erotikusnak aligha nevezhető módon – ahogy fel tudom idézni az apróbb momentumokat az estéből.
Volt egy olyan érzésem a koncertjét hallgatva, mintha egy klasszikus-veterán, de nagyon vitális rock/metál/bármi csapat visszatérő előadását figyelném. Végtelen letisztultság, kiérlelt tapasztalat, profi előadásmód, a rossz értelemben vett rutinosságnak még a halvány árnyékát is nélkülözve. A produkció megtervezettsége el tudta hitetni, hogy mindez csak itt-csak most, exkluzívan történik. S ezt jólesően, élménytelien nyugtáztam.
CHAOS IN THE SKIES – EUROPEAN TOUR 2015 MARCH
Devin Townsend Project (CAN), Periphery (US), Shining (NO)
Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.
Belépőjegy ára: 5900/6900 Ft
