Bele kell húznia annak, aki úgy dönt, nyilvános listát állít. Hiszen még december végén is úgy hullanak az albumok, akár a korán kivágott Nordmann-fenyőről a tűlevél. Ráadásul az utóbbi pár év alapján, azt kell mondanom, idén fordult elő először az, hogy nem lasszóval kellett összefogdosnom azokat a hanglemezeket, amelyek az összegző tetszési indexem alapján fölkerülhetnek a top valahányba. S bár idén sem volt olyan lemez, ami átfurakodott volna a vasbetonnal védett szívhez, de jópáran megpróbálták, így ezt díjazom is.
Már átlagosnak számít: 230 körüli ezévben megjelent hanganyag jutott el füleimhez (ebben a nagylemezek mellett EP-k, válogatás- és emlékalbumok, kislemezek, splitek, koncertanyagok is szerepelnek). Ami különösnek tetszett a summázatkor, az nem is az, hogy készítőik harmada amerikai illetőségű, de hogy ötödük magyar, nos, az meglepett. Mármint ez az odafigyelés, az örök remény, bizakodás a részemről. Ami Janus Pannoniusnál egyszer már valóra vált, legalábbis a mindenki által ismert önajnározó epigrammájában: itthon is készülnek kiemelkedő zenék – ahogy a tautologikus műveltségűek mondják: „nemzeti nacionalizmusunk”-ba [sic!] ennyi belefér! Mindazonáltal a nációk tekintetében a svédek állnak a dobogó harmadik fokán, a britek és kanadaiak csak utánuk következnek. De megfordultak a lejátszómban bolíviai, brazil, cseh, észt, finn, görög, holland, izlandi, ír, japán, kínai, lengyel, nepáli, német, norvég, orosz, perui, svájci zenekarok hanganyagai is.
Amikor méricskéltem – nem, nem a zenéket! – a magam szempontjait, a hangdömpingben egyre jobban elbizonytalanodtam, mert nincs birtokomban etalon, ami alapján egyáltalán összefércelhetők a muzsikák, vagy akár azok az elgondolások, amik mentén hallgatom őket. Amiben viszont biztos voltam/vagyok, az a koncertek közben ellepő jóérzés emléke, ami agysejtekbe tartósítva újra és újra generálható. Ezért is haladok a bejegyzésben a bizonyostól a bizonytalan felé, ezért is elébb a koncertélmények. Ezek közül mindről írtam szöszöket, újra föl lehet idézni őket…
2014 KONCERTJEI TOP 10+1
1. Trouble – Dürer-kert, november 13.
2. Crucified Barbara – Dürer-kert, október 1.
3. Both Miklós: Kínai utazólemez (bemutató) – Millenáris Teátrum, október 16.
4. Anneke van Giersbergen – Club 202, április 4.
5. Amorphis – Club 202, március 16.
6. Misery Index – Dürer-kert, augusztus 15.
7. Spirit Caravan – A38 tetőterasz, július 1.
8. String Theory – A38 tetőterasz, május 8.
+akusztik – Fogasház, december 15.
(A Smells Like Teen Spirit újragondolása nagyon állat!)
9. Death (To All) + Gorguts – Barba Negra Track, június 25.
10. Sólstafir – Dürer-kert, november 19.
Könnyebb dilemmát jelentett a külön kategóriává tett válogatáslemezek megítélése.
2014 VÁLOGATÁS- ÉS EMLÉKLEMEZ TOP 1
This Is Your Life – Dio-tribute (április 1.)
A legtöbbet, legjobb kedvvel a Ronnie James Dio emlékének ajánlott albumot pörgettem. De nem mehetek el szó nélkül a karácsonyi ajándékként érkező, a Hands of Doom és Glorious Space Riders blogok közös erőfeszítései révén megvalósult Vintage Overdrive (hard, pszichedelikus, space, garázs, blues rock) válogatás mellett, mert bár friss az élmény a 24-én kiposztoltság okán, de annál nagyobb a kellemes meglepetés. (Meg persze, lehet, visszavettem a szigorból így a fahéj- és gyömbérillatú ünnepek táján…)
A jelenlegi trendek függvényében rengeteg EP jött szembe velem idén is, de a funky császárok nem tudnak hibázni. A svájci black and deatherek erőtere engem is magába szippantott, és mégha a főbanda Behemoth már nem is izgat oly nagyon, az áprilisi Club 202-es koncertjükön szívesen részt vennék. Az amerikai death-művészeknek pedig sikerült följebb tolni a mércét, igazán sötét víziót tudnak kelteni, érzékletes, ultrabrutál módon.
2014 EP TOP 3
Fishbone (US): Intrinsically Intertwined (április 22.)
Bölzer (CH): Soma (augusztus 11.)
Nader Sadek (US): The Malefic: Chapter III (november 3.)
Mivel fémkeresők vagyunk, más műfaji orientációknak engedünk ugyan, de a fókusz mégis a metálon van. Az orientalizmus Both Miklós esetében inkább ajánlás részünkről, de annak kiemelt – ha jót akartok magatoknak! Én mindenesetre jót állok érte.
2014 MAGYAR TOP 10+1
0. Both Miklós: Kínai utazólemez (október 16.)
+
1. Nomad: Hotel Polimer (október 22.)
2. Karst: Lime Veins Bleed Rust (május 9.)
3. Blind Myself: Négyszögöl (május 7.)
4. Subscribe: This Moment Will Soon Be Gone (március 3.)
5. European Mantra: THE (december 28.)
+
Perihelion: Nap fele néz (EP március 5.)
HAW: Soundtrack of Our Friendship (február 1.)
The Devil’s Trade: Those Miles We Walked Alone (november 24.)
Fostartály: Return of the Jani (június 26.)
Dorothy: Fejjel lefelé (március 10.)
A NOMAD, azaz – történetileg szemlélve – a 2/5-nyi The Bedlam (+szövegíróként Fodi, tehát 3/5-ös Bedlam-tartalom) jelenléte nálam „csak” a meghallgatás prekoncepcióját erősítette, nem a hanganyagot. Pláne, hogy a korábbi Nomad-album vékonyra sikeredett. (Ja, igen, The Bedlam-fanatikus vagyok… náluk jobban magyar bandát… de erről lentebb…) Ám most magával ragadott az újradefiniált zenekar. Juhász Marci hangja is nagyon rendben, Fodi szeretett, ám képzetlen orgánumához képest, naná (de mikor érdekelt ez minket a rock-/metálban). Egyetlen negatívum, hogy a – még csiszolható, de máskülönben kiváló – szövegek legtöbbször „fedik” a zenei részt, annyira előtérben vannak – talán minden anyanyelvi lemeznél így van ez –, hogy néha karaoke-val álmodom… mert a zene nem „alávaló” és nem háttérmuzsika!
A miskolci KARST az a zenekar, akiért, ha 15 éves lennék, megörülnék. Nem vagyok, így simán csak kedvelem őket. Messze kimagasodnak, jócskán kilógnak a hazai mezőnyből. A BLIND MYSELF majd két év alatt hozta össze a Négyszögölt, az első negyed 2012 nyarán jelent meg. Kiváló album, méltatlanul hanyagolt dal(szöveg)szerzőkkel! A SUBSCRIBE zenéje nálam amolyan búvópatakszerűen tör elő néha, idén éppen vulkánszerűen taglózott le az az energia, és nyűgözött le az a művészi rétegzettség, ami This Moment Will Soon Be Gone című lemez sajátja.
Az EUROPEAN MANTRA új albumának befogadása persze jórészt 2015-re tolódik, de elmondható, nem csalódik senki, aki a rock/metál/jazz progresszív fúzió minőségi kifejezésformáit keresi.
A +-ok között Makó Dávid két kiadvánnyal is szerepel, a HAW és a szólóprojektje is figyelemreméltó, kellemes hallgatnivaló, még ha nem is unikális – no, de melyik zene az, és honnan hallgatva? A PERIHELION olyan útjelzőt tett közzé, ami felé, azt hiszem, örömmel követem. A hazai vécésbácsik pedig komolyan megmozgatták a rekeszizmaim és nem utolsósorban: a beleim…
Vessetek a szárnyas majmok elé, nekem ez az Auróra-Tankcsapda-Junkies-Depresszió-Road irányból érkező és előnyére erősen feminin DOROTHY is bejött idén, ötletesen hasznosítja a már hulladékká koptatott zenei sablonokat. (Ugyanakkor persze újratermelésükhöz is hozzájárul...) Szívesen mentem volna koncertjükre is, de önálló nem volt…
Hevesebben kezdett verni a szívem, mikor a novemberi HW-ben megláttam a hirdetést, a medvék árnyékbirkózásával egyidőben kiadásra kerül minden idők legjobb magyar zenekarának világszínvonalú, számomra minden idők egyik legeslegjobb kiadványa. (Ami odatehető a Cynic Focusa, Metallica Mastere, vagy pl. a Slayer God Hates Us Allja mellé…) A SLOGAN Voluntary Swoonja. Digitálisan, fölújítva, extrákkal, a „box”-ban ott lesz még a nem kevésbé zseniális Forgotten Moods és Art of Ego demó is. Ez az a kiadvány, amit akár több példányban is meg fogok vásárolni, és a számomra fontos embereknek odaajándékozom. Bár nekem megvan kazettán is mind, valakik által már korábban digitalizált változatban is, nem kétséges: 2015 egyik legjelentőségteljesebb vállalkozása ez az archív, ugyanakkor nagyon is aktuális felvételhalmaz kiadása.
LEGJOBBAN VÁRT KIADVÁNY 2015
Slogan: Forgotten tapes. The Slogan Anthology 1988–1994 (február 2.)
Na, akkor elérkeztünk a legnagyobb falathoz. Az idén kiadott és hallgatott mennyiségből kb. 50 nagylemez tetszett igazán, de az irtó sok egy blogbejegyzéshez, meg talán fölösleges is… Mindenesetre nagy eredmény, hogy 20 százalék körüli a tetszési index. Kompromisszumként a top 23 mellett döntöttem, ami 10 százalékos „lefedettség”. Mivel ez nem verseny, és alig akad közös nevező (én), ábécé-sorrendben ajánlom figyelmetekbe, milyen zenékkel is ringatom magam magasabb elektronpályákra.
2014 KÜLFÖLDI TOP 23
Animals As Leaders (US): The Joy of Motion (március 25.)
At The Gates (S): At War with Reality (október 27.)
Below (S): Across the Dark River (április 14.)
Blackfinger (US): s/t (január 31.)
Conquering Dystopia (US): s/t (március 10.)
Crucified Barbara (S): In the Red (szeptember 15.)
Devin Townsend Project (CAN): Z² (október 28.)
Fallujah (US): The Flesh Prevails (július 22.)
Marty Friedman (US): Inferno (május 23.)
John Garcia (US): s/t (augusztus 1.)
Grand Magus (S): Triumph and Power (január 31.)
Goatwhore (US): Constricting Rage of the Merciless (július 8.)
Isole (S): The Calm Hunter (november 28.)
Karma To Burn (US): Arch Stanton (augusztus 18.)
Kayser (S): Read Your Enemy (február 17.)
Misery Index (US): The Killing Gods (május 23.)
Occultation (US): Silence in the Ancestral House (október 14.)
Orange Goblin (GB): Back From The Abyss (október 7.)
Sister Sin (US): Black Lotus (október 27.)
The Oath (S/D): The Oath (március 17.)
The Skull (US): For Those Which Are Asleep (november 4.)
Trioscapes (US): Digital Dream Sequence (augusztus 19.)
Triptykon (CH): Melana Chasmata (április 14.)
Állhatna itt a No comment! is, de az csúnya dolog lenne részemről, ezért pár szösszenet erejéig méltatom a fölsoroltakat, ami végülis majdnem olyan mintha mentegetőznék.
Mire rászántam magam, hogy megvegyem a brutálisan drága jegyet Tosin Abasi és társai budapesti koncertjére, már késő volt, elkapkodták mind. Ez mit sem von le a lemezük értékéből, a progresszív és súlyos gitárnyűvés csimborasszója az ANIMALS AS LEADERS 3. lemeze, hasonlóképp a Between the Buried and Me basszerjének, Dan Briggsnek a formációja, a TRIOSCAPES által asztalra tett remek műhöz. Az Alex Webster és Jeff Loomis fémjelezte CONQUERING DYSTOPIA ultrasúlyos progmetálja is mindentvivő. (Jeff a számláit persze érthető módon a szánalmas Arch Enemy-béli kényszerpályás szereplésből fedezi majd… Alex Cannibal Corpse melletti projektjeit érdemes figyelemmel kísérni, a Blotted Science is zseniális.) „A Mikulás miatt” kihagyott Dying Fetus előtti FALLUJAH-koncertet később, remélhetően, be fogom pótolni, addig pedig a kiváló progresszív death-muzsikát rejtő albumukba temetkezem. (Ezen a koncerten lépett föl a GOATWHORE is, akik szintén tartósan lekötötték a figyelmem egészen furcsa, heavy death kompozíciójukkal.)
Gitármágusoknál maradva, remélem, MARTY FRIEDMAN messze elkerüli Dave Mustaine-t, és azt csinálja, ami neki tetszik. Mert amíg ilyen magas színvonalon és élvezhető módon teszi, ahogy a legújabb, rendkívül széles stíluspalettájú lemezén, addig minden tiszteletem az övé.
Az idei legjobb death metal lemezt a MISERY INDEX követte el, doom/death-ben a svédek az ászok, az ISOLE és a BELOW nyűgözött le, előbbi persze nem először. Félő volt, hogy a visszatérés szégyenteljes lesz, de erősen rácáfoltak, az AT THE GATES kiváló lemezt készített, kár, hogy a turnéjuk csak Bécsig tartott kelet felé, és nem szántam rá magam az útra (pedig a Triptykon és a Morbus Chron nyitott nekik!).
A svájciaknál maradva… Nem mondom, hogy kiismertem Thomas Gabriel Fischer zenekarának legújabb lemezét, brutálisan nagy falat, mintha folyton a torkomon akadna, nehéz befogadni, mintha Dosztojevszkijt akarnál olvasni a metrón, de minden próbálkozásom egy nagy kaland, így a TRIPTYKON alkotása lenyűgöző, „maradandó” és állandó munka.
Micsoda szerencse, hogy jelenleg három Trouble is aktív. A valódin kívül a másik kettő Eric Wagner nevéhez is köthető: január óta nem tudok betelni a BLACKFINGER zenéjével, ami a Trouble melankolikus oldalának esszenciája, ősszel pedig társult ehhez az old skull-Trouble THE SKULL, ami… de hiszen már megvolt a szójáték… És ráadásnak itt volt a Dürer-kertben a Trouble is, lásd fönn!
JOHN GARCIA-mániákus nem vagyok, ámbátor Kyuss-fan igen. Az énekes blues-os szólóalbuma, mégis, megjelenésétől fogva állandó vendég a lejátszómban. Elkapott. A kövületek (gyk. stoner) közül hasonló favorit a KARMA TO BURN és az ORANGE GOBLIN aktuális lemeze is. Hozták a csakis rájuk jellemző stílusjegyeket, amik egyelőre megunhatatlanok.
Ha metál, akkor a svéd GRAND MAGUS és KAYSER, no meg a CRUCIFIED BARBARA – és a női orgazm orgánum okán bűnös nővér amerikai SISTER SIN. Ezek mind úgy tudják a ’80-as évek hangulatát hozni, hogy mindeközben nem reflektálatlanok az azóta eltelt időre. (Ugyanakkor egy csomó olyan banda is szívemhez nőtt idén, mint pl. a Black Trip, a Skull Fist, The Treatment, The Dagger, Blues Pills, amelyeknél a múltidézés a fő célkitűzés.)
Hasonszőrű az amerikai OCCULTATION pszichedeliával kevert, varázslatos doomja, ami nem elégszik meg a ’60-as, ’70-es évek zenei világának reprodukálásával. Félutas a svéd-német koprodukcióban működött THE OATH, ami a debütállás után föl is oszlott. Pontosabban a gitáros Linnéá Olsson és Johanna Sadonis énekesnő között megszűnt az együttműködés. Ám lemezük így is az idei albumok közül az egyik legjobban várt volt részemről, és a Johanna Sadonis a The Oath koncertzenészeivel folytatott Luciferje is az lesz jövőre: februárban már ki is adják az Anubis/Morning Star című 7 inches kislemezt, tavasszal pedig jön az album. (Fogadok, tiszta The Oath lesz.)
Ugyan Hevy Devy idén többször is betámadt, a Ché Aimee Dorval énekesnővel fölálló Casualties Of Cool májusi debütje nem varázsolt el, szemben a saját nevével jelölt projekt dupla albumnyi Z²-e, ami magához rántott egyből, ugyanakkor rengeteg hallgatást követel még tőlem, hogy összetettségéből minél többet élvezhessek. És igen, már megvettem a márciusi A38-as koncert belépőjegyét, nem mellékesen az előzenekar norvég Shining miatt is. (Elég durva lesz amúgy, mert mindjárt másnap az Overkill–Sanctuary páros fog a földbe döngölni – el is kezdem január 1-jén az erőnléti edzést, fogadom!)
Zenei élményekben is gazdag új esztendőt kívánok!
