Mincecore-majális. Belga főfogás, magyar körítéssel, némi ukrán öntettel. Végre egy vállalható esemény május 1-jén. Feltéve persze, ha hallgatótársaim is tisztában vannak a Jan Frederickx által majd’ 30 éve (beleszámolva a Hellsawt is) vezetett zenei protest politikai-ideológiai irányultságával. No, persze, miért is ne. Ha más nem, gondolom, azért az állatok védelme lehet közös nevező!
Már a 21 órára meghirdetett pontos kezdésre iszonyú sokan gyűltünk össze. Végül a pontosság kárt szenvedett, ám húsz perc múltán egyszer csak a színpadon termett az első zenekar. Középiskolás korú srácok nagy vehemenciával, még a műfajban is jellegtelen megoldásokkal, gondterhelten fel-alá járkáló legénytoll pelyhezte orcájú frontlegénnyel, aki jobbára a színpad előtt ligetesedő közönség között érezte jól magát. Csörömpöltek. Eltelt 10 perc, egyszercsak fölpattant a színpadra két alak, egyik beült a dobok mögé, a másik helyet cserélt a basszerral, a gitáros is új hangszert akasztott a nyakába. Az eddigi dobos pedig megragadta a mikrofont. Kb. fél perc alatt lezajlott mindez, s már nyomták is. Effektezett ingerültségek, sikálásos-zúzdás dühkitörések – 8 percben. Majd dobos előre a mikrofonhoz, énekes basszusgitárra váltott, a korábbi formáció vokalistája pedig törökülésben egy hangdobozzal trükközött a hangzást dúsítandó. Mivel gitár és gitáros már nincs, a dobok mögé viszont, ha később jól azonosítottam, a Human Error ütőse érkezett. Ők is hasonló zajban utaztak. A 3(?) formáció programja összesen 40 percet vett igénybe mindenestül – dicséretes amúgy! Hogy melyik volt a CHAPPA’AI, melyik a KARAK? Nem mindegy? Azt a nyers primitív erőt, amely a grindcore különféle vegyületeiből szakad ki, náluk még csupán összevissza vagdalkozásnak éreztem.
Következett az ungvári SKRUTA triója, ahol a basszushangzást a gitár hangolásával oldották föl/meg. Egész kiváló műsort nyomtak, a frontember, bár a közönséget magára hagyta, jóval hitelesebb figurának látszott az előzőleg csintalankodóknál. A zenéjük persze nem a progresszivitás csúcsa, hamar egysíkúvá válik, de ez műfaji sajátosság (is). Szimpatikusak voltak, a közönség is érdeklődött.
Az igazi forrongás azonban a HUMAN ERROR hangversenyén zajlott. Őrületes zúzdát sikerült gerjeszteniük a nézőtéren, repkedtek a tornacsukák, fogak… Nekem annyira nem sajátom a crustcore-juk, de kisebb adagokban szívesen hallgatom, pl. 7”-es kivitelben.
Itt kell megjegyeznem azt a dicséretes disztribúciós lehetőséget, amivel éltek is a szervezők, és a hívek. A kazettáktól, a CD-n át a vinylekig, a fanzine-től a pólóig minden kapható volt. És igencsak mértékletes áron! Csak egy példa: az Agathocles nagylemezek 2000-ért, a kislemezek 1000-ért, a CD-k 1500 forintért voltak megvásárolhatók. De a hazai kínálat még ennek is aláígért: 500 Ft-ért lehetett számos 7”-es lemezhez hozzáférni stb. Az underground és a DIY-szemlélet, -szellemiség belengte a most is jól szóló barlangszerű helyszínt.
Szóval a Human Error jött, látott és győzött – igaz, a rastás frontembertől kevesebb trágárság is meggyőzött volna arról, mennyire menő ott fönn állni. (Privát élmény volt, hogy a Total Addiction fanzine-készítő Legény „Slayer” Zoltánt egy más szerepben, basszerként láthattam a színpadon.)
Akiket a belgákon kívül kifejezetten vártam, az a Vatai Levente vezette kiskunhalasi JACK – nem mellesleg Levente szervezte a bulit –, akiknek kiadványait otthon is megpörgetem, legutóbb az Éberkóma kislemezt. Zeneileg ők jóval közelebb állnak hozzám a többieknél, pl. még a metálzenében központibbnak tekintett riffszerűségek is élesebben föllelhetők náluk, de Levente hörgőhangja, tónusa is death metalosabb irányba tolja el nálam a grindcore/hardcore-t, ami így könnyebben befogadható számomra – hiába, a szocializáció… Nekik keményebben meg kellett küzdeniük a közönség figyelméért, a Human Error által hagyott színpad előtti űr folyamatosan gyarapodott a programjuk alatt, szóval a közönség vevő volt rájuk. Én különösen! De még nálam is jobban egy tag, aki a koncertjük végén fölment a deszkákra letolta a gatyáját, fenekét a dobosnak megmutatta, majd felénk a fütykösét rázta meg. Örült magának egy kicsit.
Fél egy előtt pár perccel kezdett az AGATHOCLES. Már tűkön ültem volna, ha nem a falnak dőlve várakozom az addigra igencsak nehezen belélegezhető levegőjű klubban. Már vagy fél órája tébláboltak a banda tagjai a színpadon, de mint a csigák, nagy nyugiban. Janról úgy tűnt, mintha nemcsak a kábelt és a torzítót kérte volna kölcsön, de a basszusgitárt is, mintha most ismerkednének össze… Végre elkezdték – amiért ott voltunk. Láthatóan, a fények vagy az említett levegőtlenség miatt, már az első számoknál levegőért kapkodtak, dőlt róluk a víz, az igencsak gyérült hajú Frederickx le is dobta a pólóját, s lámpafényre került: söröskorsókon kívül nemigen emelgethetett mást egész életében. Nem mondom, hogy kellett volna…
Na de a zene! Az hozta az elvártat. Kíméletlen acsarkodás, dühkitörés félpercekben. A dobos Nils, aki már 7 éve harcostárs a nagymúltú Agathoclesben a „cheers” és a „beers” intermezzókon kívül vokáljaival is segítette, tette teljesebbé Jan üvöltését, morgását, sikolyait, hörgését, közben taposta a lábdobot szorgalmasan. A punk gitáros Koen pedig sikálta a kvinteket, amúgy punk&rollosan. Egy csoda volt, hogy még mindig telt ház várta/nézte/hallgatta a belgákat. Másrészt pedig realitás, hiszen a megosztott kislemezek kiadása terén szinte verhetetlen csapat korábban már többször kooperált hazai formációkkal, ne feledjük a szépemlékezetű Din-Addicttal közös négyutas splitet 2001-ből, vagy a Jackkel és a szlovákiai Mizarral megjelentetett 2008-as anyagot! (A koncert előtt előhalásztam a !Toxik! underground death/grind/core fanzine 10., 2000. februári számát, ami címlapon hozta az Agathoclest, a lapban pedig egy egész kiváló interjú olvasható…)
Amúgy meg egyszerűen jók. Nekem úgy tűnt, mintha a Kampai!! album slágerei sorjáznának az éjben, aminek külön örültem. Helyenként mintha motörheades ízűek lennének ezek a tételek, na persze a napalmhalál hatásán túl! Az persze marha idegesítő számomra, hogy egy-egy jobb (értsd fülbemászóbb) számnál, mire épp beindul, már vége is. Olyan mintha állandóan arcba mosnának, orrodra koppintanának – persze épp ez (is) a lényege ezeknek az antidaloknak. Ugyanakkor az is szerencsésebb lenne, s ez igaz mindegyik formációra, ha az előadásukat nem szakaszolnák fölöslegesen a számcímek bemondásával, tökmindegyek, hanem dinamikusan tolnák legalább 2-4 szám erejéig a programot. Bár így, lehet, gyorsan a végére érnének! Mindenesetre jól szórakoztam a kései időpont ellenére is.
ARBEIT MACHT KRANK!
Agathocles (B), Jack, Human Error, Skruta (UA), Karak, Chappa’ai
Budapest, Showbarlang, 2014. május 1.
Belépőjegy ára: 1500 Ft