Nem vitás, a korábban méregerős paprikák már régen elveszítették maró hatásukat, a 2002-es By the way lemezzel és utána a lanyha, puhapöcs, majdhogynem meditációs zenékre váltottak, és ebben a sorba még Flea adománygyűjtő tavalyi EP-je, a Helen Burns is beleillik. Ennek ellenére, a régi szép idők izgalmának bűvöletében is rendre meghallgatom az aktuális albumokat, de míg a dupla Stadium Arcadiumnál (2006) még halvány esélyekkel kecsegtettem magam, hátha visszatér a funkysabb, punkosabb, rockosabb zenei érából valami (semmi), addig a nagyon-nagyon halovány I’m with you-nál (2011) ez már föl sem merült bennem.
Most pedig itt van ennek a társdarabja (második része: I’m with you sessions; nem lemaradt dalokról van szó, az biztos!). I’m beside you címmel adták ki, bűnocsmány borítóval, a tavalyi fekete péntekre (Black Friday, november 29.) dupla vinylen (17 dal, 70 perc) a 2011-es lemezfelvételkor elkészült szerzeményeket, amiket aztán 2012 augusztusa és 2013 júliusa között 9 7”-es kislemezen csepegtettek folyamatosan, hogy végül a Record Store Day-hez kapcsolódva, a csatlakozott boltokban hozzáférhetővé tegyék a limitált szériás kiadványt. (Így a vonatkozó budapesti üzletekben is beszerezhető (volt).)
Nos, mit is tartogatott számunkra ez az agyarát vesztett mamut, ami február 2-án az amerikai Super Bowlon élőben szórakoztatja a tv-nézők millióit – Bruno Marssal karöltve. A rengeteget (Európában jellemzően nem annyira) turnézó négyesfogat jelenkori zenei világa jelentősen eltér a korábbi éráktól, de ennek nem a gitárosváltások az okai, hiszen a gyeplő Flea kezében van kb. 90 százalékban. Ugyanakkor az enyhén pösze Kiedis éneke, dallamvilága nagyon sokat tisztult, talán túlságosan is, legalábbis az ízlésem szerint. Másrészt azért nincs előzmény nélkül a repertoárban az inkább háttérzeneként értékelhető mai dalépítkezés, sőt, néha az az érzésem, mintha (figyelem, metafora:) magasépítészekből mélyépítészekké lettek volna, azaz a látványos elemeket kivonták a dalokból, és a mélyszerkezet részévé tették – ekként mondhatjuk, a „felszínességet” elkerülték, az „undergroundba” vonultak vissza. A show-ikra persze ezrek jártnak, nem véletlen, hogy saját kézbe vették az évtizedes Pearl Jam-recept alapján (később lásd Metallica) a koncertjeik letölthetővé tételét, kiadását!
Nyilván, ha nem a fém felől, azaz nem a metálzenei közegből közelítenék feléjük, nem lenne ilyen nagy a distanciaérzet a régebben is max. a punk eszköztárából csemegéző kaliforniai funkerek mai produkciója kapcsán. Ám ha végigmélázzuk a 17 számot, világos, hogy egy tömbből farigcsálták le róla a tételeket, amiknek lényege a félakusztikus, halk, ízléses megszólalás, finom kórusokkal, a zenei rész melódiákra kihegyezett és teljesen alárendelt az éneknek. A „vad” jelzővel csupán a szemenszedett hazugságok kiagyalói illetnék a jobbára csermelyek futamodásait imitáló hangcsörgedezéseket (kivételes részekkel a Victorian Machinery rendelkezik). Egy-két erényt azonban nem lehet elvitatni: a ritmusszekció egészen príma és alázatos, néhol mégis furfangos, az audiofilek pedig a mennyországban érezhetik magukat a hangzás letisztultsága okán, akár ha beléptek volna egy Mondrian-festmény geometrikus absztrakciójába… De van itt countryízű filmzene (Hometown Gypsy), az In Love Dying csilingelő easy jazz-funkyja pedig 8 perces hosszúságával hívja föl magára a figyelmet, ahogy a How It Ends a himnikusságával. A három kétségkívül legtökösebb, -pattogósabb számot a végére tartogatták, úgy a kiadási, mind a számlista sorrendet tekintve: a This Is The Kitt, a Brave From Afar és az Open/Close; a Hanalei kiemelt, szólisztikus basszusfutamai ellenére is inkább a popfilmslágerek direktségének komplexitását mutatja.
Végülis, ha nem érzi az ember, hogy kényszerből hallgatja a legújabb kori RHCP-t, minőségileg kifinomultat és kimagaslót kap, ami még andalító háttérzeneként is nagyon simulékony tud lenni. Nekem viszont ez kevés, nem tart ébren, nem ránt magához, azt érzem, mindez főzőcskéző háziasszonyok muzsikája, ha már a zenekar nem, én felpaprikázódom. Hiába, van, aki csípősen szereti!
A 9 kislemez a megjelenés sorrendjében:
2012
Strange Man / Long Progression (augusztus 14.)
Magpies / Victorian Machinery (szeptember 11.)
Never Is A Long Time / Love Of Your Life (október 2.)
Hometown Gypsy / The Sunset Sleeps (november 6.)
2013
Pink as Floyd / Your Eyes Girl (január 4.)
In Love Dying (február 1.)
Catch My Death / How It Ends (július 23.)
This Is The Kitt / Brave From Afar (július 23.)
Open/Close // Hanalei (július 23.)
